Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)
1990-04-24 / 14. szám
1990. ÁPRILIS 24. Vállalkozások kora Sok a fizetség, így fejlesztésre nem jut Meddig bírja még a tanár úr? Esztendeje ha Tiszafüreden valaki azt mondja hogy az idén a városban teaház is nyílik, akkor még bizonyára az illetőt néhányan alapos elme- és lélektani kivizsgálásra javasolják. Pedig ez az elképzelés már megvalósult, hiszen február 26-a óta mutatós teázó várja a betérőket. Otthon, illetve a pultok mögött a családfőt, Bíró Károlyt, és három fiuk közül a középsőt, Imrét találjuk. Talán majd a turisták...- Az üzlet tulajdonképpen a feleségem nevén van, de ő most elment néhány részletet befizetni, mert hiába számítunk újaknak, a tartozást rendezni kell.- Sokan kérdezik, ki az a megátalkodott, aki olyan teázót nyit, ahol még cigizni sem lehet, ahelyett, hogy hangulatos kiskocsmában itatná a szomjas betérőket?- Úgy kezdődött az egész, hogy a feleségem, aki népművelő, hirtelen munkanélkülivé vált. Korábban dolgozott büfében is, így megkapta az engedélyt.- Könnyen ment?- A papírmunka igen, de a további! Ingünkig, gatyánkig eladósodtunk, annyi a tartozás, meg a folyamatos fizetnivaló. Ráadásul nem minden elképzelés valósul meg. Terveztük, hogy 16 forintért a diákoknak komplett reggelit biztosítunk, de ez most még nem jött be. Kevés volt az igény, bár a későbbi megvalósításról nem mondtunk le. Várjuk a tulajdonképpeni szezont, a turistákat. Ami a választékot illeti, a kávén kívül lehet inni 25 fajta teát, enni 30 különböző fagyit, amelyből egyszere hétfélét tartunk, tízféle gyümölcsitalt, ugyanannyi dobozosat, sütiket.- Nagy fába vágták a fejszéjüket. Megérte?- Még nem, mert lassan ismernek meg bennünket. Hogy megérje, családi alapon szerveztük az egészet, és hogy maradunk, esetleg bezárunk, fél év teltével erről már bővebbet bírok mondani. Én mindenesetre a sok adó, fizetség ellenére bizakodó vagyok. Miért csak vegetál az üzlet? Átellenben lakik Dányi József, aki korábban a helybeli Háziipari Szövetkezetben dolgozott, most pedig vállalkozó. Tiszadorogmán, Borsod megyében megvásárolt egy régi telephelyet, és jelenleg huszonhat nyugdíjast foglalkoztat.- Valójában mi is az Ön munkája?- Egész napos, hetes, hónapos lótásfutás. Én kötöm a kenyereskosarakra, a kisebb-nagyobb fűztermékekre az üzletet. Ha kell irányítok, szállítok, ha kell, segédmunkát végzek. Egyszóval a főnöktől kezdve az udvari takarítóig mindenkinek a bőrébe beillek.- Megy az üzlet?- Most inkább vegetál. Ennek sok az oka. Az egyik ez a lehetetlen hitelfelvételi feltétel. Mi például 700 ezer forinttal tartozunk, aminek 27 százalék a kamata, váltakozó kamattal. Hogy pontosan érzékeltessem: az első részt kifizettük, és a feladatott 260 ezerből 120 ezer kamat volt. Éppen ezért fejleszteni nem bírunk, pedig az épületre ráférne. így az emberek, a nyugdíjasok bedolgozói rendszerben tevékenykednek.- Ez a legnagyobb gondja?- Ez is, de főleg az, hogy a jelenlegi törvények egyáltalán nem vállalkozópártiak. Például nálunk csak nyugdíjasok dolgoznak, és mind után fizetem még pluszként a 43 százalék társadalombiztosítási járulékot. Ez a béren kívül van, ami ma egy hozzám hasonló vállalkozónak iszonyatosan sok. Pedig ezek az emberek egykoron már megfizették ezt, de a törvény szerint aki akár nyugdíjasként is dolgozik, ismét le kell szurkolnia. Állítom, míg ezt, meg a többi ilyen-olyan elvonást az új kormány nem orvosolja valahogyan, addig nem lesz jelentős a magánvállalkozások aránya az országban^ Önkizsákmányolás, de ez az ára Bódi György tanár urat nagy munkában, a fóliasátrai között találom. Mondókáját a tanács nem kimondott dicséretével kezdi.- Nekem a vállalkozásomat például oly módon segítették, hogy perre mentem velük. Kisajátították a telkem egy részét, mivel ott utca nyílt. Ezt eddig megértem, hiszen városi érdek. Az viszont felháborító, hogy a kisajátított területért mindössze 64 ezret adtak volna. A végső szót a megyei bíróság mondta ki, és összességében nekem közel 320 ezret ítélt. Kérdezem én: ennyit szabad tévedni az állampolgár kárára, aki azon a területen fóliázni szeretne?- De most már úgy látom, egyenesbe került a szekere.- Persze, mert utánajártam az igazamnak. De hát az is megérne egy misét, hogy huszonegy éve tanítok, és fizetéskor 10-11 ezret viszek haza. Ebből kellene megélnem, megélnünk, így azután biológia-földrajz szakos ta-Szépen fejlődnek a palánták, nyugtázza Bódi György, a tulajdonos nár létemre ezt tíz éve csinálom.- Csak a pénz miatt?- Azért is. Meg hobbiból, hiszen szegről-végről a szakmámhoz tartozik, azután egyfajta kikapcsolódást is jelent.- Őszintén szólva jól jár?- Nehéz a kérdés, mert először arra kellene válaszolni, mit is jelent ma elfogadható, tisztességes módon élni. Élet-e az, ha az embernek van egy hivatása, amelyet nagyra becsül, szeret, de a társadalom mindent megtesz annak érdekében, hogy ebből még véletlenül se éljen meg. Mert amit én most itt csinálok, az egy kicsit rabszolgamunka is. De rákényszerülök, hiszen van két lányunk. Ma még bírom, de hogy mit hoz a jövő, ez talány. Félek a betegségtől, hiszen egy vállalkozó nem lehet kórházi ápolt, mert oda az üzlet, odalesz minden. Önkizsákmányolás ez a javából, hiszen napi 16-17 óra munka után mondhatom csak: nincsenek anyagi gondjaim. De hogy mi lesz nekem, nekünk, a mi korosztályunknak, a negyveneseknek ennek az ára, ezt még nem tudom... Mi sem, legfeljebb sejtjük, éppen ezért, vitaindítónak villantottuk fel három tiszafüredi vállalkozó elképzeléseit, véleményeit. Hogy máshol is hasonlóak a gondok, vagy teljesen eltérő terhek kínozzák a valami újba kezdőket, kérjük, írják meg nekünk. Elvégre, ha igaz: beléptünk a vállalkozások korába. Vagy majd fogunk, mivel még a kor előcsarnokába sem jutottunk? D. Szabó Miklós Az április tizenhatodiki szezonális PB-gázárcsökkenés és a tavaszi ünnepek hatására megnövekedett a gázcseretelepek forgalma. A Tigáz szajoli PB-gázellátási üzemében megfelelő müszakáthelyezésekkel biztosítják a zavartalan ellátást. Naponta 12-13 000 tizenegy és fél kg-os palackot és 500-700 db huszonhárom kg-os palackot töltenek meg. A szolnoki szajoli, abádszalóki gázcseretelepeken rövidesen - a hatósági engedélyezés után - megkezdik a turistagázpalackok töltését is. fotó: K.E. Bíró Imre, a középső fiú a pultok mögött a teázóban ( ~^ Jegyzetlapok Csak vicceltem Én már akkor tudtam, hogy egy vicces nemzet vagyunk, amikor egy rossz emlékezetű, botcsinálta önjelölt politikus röplapot hamisított egy nemlétező nyilaspárt nevében - alaposan felcsigázva ezzel az egyébként is feszült közhangulatot -, aztán mikor számon kérték tettét, nagyon szellemesen úgy vágta ki magát, hogy: "én csak vicceltem..." Hát mit mondjak, majd megdöglöttem a röhögéstől. Derűsebb csak akkor lettem volna, ha a Kim ír Szén- és Ceausescu-szimpatizánst a rács mögött látom, mondjuk csíkos egyenruhában - természetesen merő tréfából persze. Egyszóval viccelünk, tréfálkozunk, dévánkozunk, ugratjuk egymást, hahotázunk, mert hát erre minden okunk meg is van. Mintha minden nap egy merő április elseje lenne. Különösen sikeres az alábbi móka: vesszük a telefont, és beszólunk az iskolába, hogy vigyázat, a krétatartóban egy bomba van elhelyezve, ami rövid időn belül robban! Ilyenkor jópofa tűzszerész bácsik jönnek, és miközben a nebulók az iskolától kellő távolságban szurkolnak, sikerül-e megtalálni a pokolgépet, eltelik egy tanítási óra, kettő, aztán jönnek az overallos emberek, megnyugtatnak mindenkit, csak tréfa volt az egész, amolyan telefonbetyárkodás, üljön vissza mindenki a helyére a következő telefonig. Én ilyenkor hallani vélem a látótávolból figyelő rémisztgető sátáni kacagását. Az egyik országgyűlési képviselőnek levelet küldtek, melyben részletesen taglalják, sok egyéb mellett vallási hovatartozása miatt is, hogyan fogják horrorba illő módszerrel eltenni őt és másfél éves kislányát láb alól. A vallási hovatartozásról ugyan kiderül, hogy a hovatartozás egészen másüvé tartozás, de oda se neki, azért a hecc jó volt, most a közbiztonság őrzésére hivatott morc fegyveresek őrködnek a család nyugalma felett - miközben a közrend embereinek híján talán éppen egy gyanútlan családot fosztanak meg minden értéktárgyától valahol. Nahát, nem mókás dolog ez az egész? És már itt is vagyunk Szolnokon. Úgy látszik, ez a népi bolondozás nem ismer településhatárokat. Nálunk országgyűlési képviselőnek ígértek kenderből font kétméteres nyakkendőt, és a dolognak nagyobb nyomatékot adva egy tőrkést is felvillantottak a horizonton. A megbeszélt randevúra nem tudom, elment-e bármelyik fél is. Gyanítom, a kihívók nem jelentek meg a helyszínen, mivel úgy vélték, esetleg nemcsak a robosztus (sic!) rendezővel, de talán a rend őreivel is szembetalálják magukat. Mert hogy szavam ne felejtsem, ezek a vicces emberek nem túl bátrak, hiszen hát aligha rejtőznének egyébként a névtelenség áthatolhatatlan homályába. Mit mondjak? Amikor a nyilaskeresztes hamisítvány szerzője után nyomoztak lázasan a Szervek, szurkoltam, hogy kézrekerüljön a bajkeverő, aki a társadalmi nyugalmat ily otrombán kívánta megzavarni. Kézre került. Akkor meg arra voltam kíváncsi, milyen Szigorral jár el az igazságszolgáltatás vele szemben. Nos, mondhatni, az ítélet jelképes volt. Ha úgy tetszik, bátorító: mintha azt sugallta volna: "De kérem, a humorérzék soha nem volt büntetendő cselekmény". Márpedig az ilyen gonosz tréfák kiagyalóival szemben - ha nagy ritkán sikerül a nyomukra akadni - nincs helye az ejnye-ejnyének. Mert a léleknek is lehet nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozni. Csak éppen ezek a sebek kissé nehezebben gyógyulnak.-pb' Plakát szemmel'' a plakátháborúról Az országgyűlési képviselő-választások politikai kampányának zaja elült. Talán már el is felejtettük volna az egészet, ha a kampány fontos kellékei, a plakátok nem díszelegnének még mindig a legkülönbözőbb helyeken. Mikor fognak eltűnni? Reméljük, rövid idő múlva - de most nem is ez a legfontosabb. Érdemes utólag is szemügyre venni és félretéve a politikai szempontokat, pusztán esztétikai megközelítésből értékelni őket. Vizsgálódásunkban induljunk ki abból, hogy egyáltalán mik a plakátokkal szemben támasztott esztétikai követelmények? Grafikus körökben jól tudják, hogy ez az egyik legnehezebb képzőművészeti műfaj. A plakátnak - mivel az utcára kerül - többféle alapkövetelménynek kell eleget tennie. Az egyik legfontosabb, hogy figyelemfelhívó legyen, hiszen az utcán közlekedő embernek annyi egyéb dologra kell figyelnie. A tekinteteket pedig méretével, színeivel, formaábrázolásával tudja magára vonni. Legyen áttekinthető, az első pillantásra érthető - ezek a szempontok sem hanyagolhatóak el. Az már szinte magától értetődő, hogy mondania is kell valamit, mégpedig lehetőleg ötletesen, nem árt, ha esetleg meghökkentő módon teszi ezt. Ha a plakátok nem ilyenek, akkor gyorsan közömbössé, megszokottá, hatástalanokká válnak. A mennyiségi mértékre is vigyázni kell. A túladagolás rossz. Ha ezeket szem előtt tartjuk, nem túlzás azt állítani, hogy nemcsak a választási küzdelmekből, de a plakátháborúból is hiányzott az alapkiképzés. Az első gond ott adódott, hogy túl sok volt az egyforma, kisméretű választási plakát. Ezekből hiába ragasztottak egymás mellé egy egész sort, inkább a tapéta érzését keltették az emberekben. Feltűnő volt színtelenségük is. A grafika pedig szinte teljesen hiányzott a plakátokról. Többnyire fényképészeti eljárásokkal dolgoztak, rajzos megoldások alig voltak. Mondanivalójuk, ötletességük? Szó,'mi szó, nem volt valami gazdag. E tekintetben talán a Fidesznek az a plakátja érdemel említést, amely Brezsnyev és Honecker intim pillanatát ábrázolja, az alsó rész pedig egy más alternatívát kínál. A plakát viszont kicsi, gyenge nyomású. Szóba hozhatjuk még az MDF "Tovariscsi! Konyec" - plakátját is, amelyik talán a legjobb lehetett volna - erre méreténél, grafikájánál fogva esélye volt -, mégsem lett az, sőt! Nagy hibája, hogy igazi mondanivalóját nem fejezte ki pontosan, sokan félreértették. Félreértésre pedig egy plakát nem adhat okot. Az SZDSZ falragaszaiban a betűk esztétikáját érdemes kiemelni. Szép nyomásúak, de jellegtelenek, plakát helyett poszterek voltak az MSZDP plakátjai, a mondanivalójuk hiányzott. Lehetne még példát említeni többet is, de felesleges. Summa summarum, a plakátháborúban alig voltak igazi értelemben vett plakátok, "profi harcosok". Érdemes azt is megnézni, hová és hogyan ragasztották fel a plakátokat - ez majdnem olyan fontos, mint maga a kiragasztott anyag. Úgy tűnik, a ragasztásnak nem volt szisztémája. Ahol szabad hely volt: falakra, kerítésekre, sőt közlekedési táblák hátoldalára, szemeteskukákra, stb. is kerültek. Az egymásra, vagy egymás mellé ragasztott plakátok szövegének összeolvasásából pedig néha egészen komikus dolgok jöttek ki. A legjobb indulattal sem lehet azt mondani tehát, hogy a propagandaanyagok elhelyezése már önmagában is magára vonta az utcán közlekedő emberek figyelmét. Legfeljebb az összevisszaságuk volt figyelemfelhívó - és persze nagyon zavaró. Az, hogy mi történt a kiragasztott plakátokkal, más kérdés. Mindenesetre megmozgatta a firkálók fantáziáját. Az igazi jó plakátok kevésbé csábítanak a "dekorációra", ugyanis abba nem lehet belerajzolni. Most viszont előkerültek a ceruzák, tollak, kréták a zsebből! "Fogszabályozást" kapott Petrasovits Anna, bajuszt Fodor Tamás és Petronyák László, napszemüveget Halász István. Jól tudjuk persze, hogy az utólagos "kiegészítésekben" nemcsak a plakátok hibásak - egyes fogadók esztétikai - a politikai most nem tartozik tárgyunkhoz - kulturáltsága sem éri még el a tökéletesség fokát. A választási harc tapasztalatait a pártok minden valószínűség szerint levonják. A plakátokat se hagyják figyelmen kívül! B.I.
