Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)
1990-04-24 / 14. szám
4 1990. ÁPRILIS 24. Néplap NEVEZETES ÉPÜLETEINK Az egykori Kintzler-palota Szolnokon Az egykori Kintzler-palota felemás homlokzata Műemléki világnap megrendezését határozta el az UNESCO 1983-ban, hogy a műemlékvédelmi tevékenység fontosságára felhívja a figyelmet. Az idei programja: "Felelősség az építészeti örökségért". Ehhez a feladathoz kínálkozik szemléltető példaként a Kossuth Lajos út 8. szám alatti épület, amely - sajnos - ékesen bizonyítja, hogy nemcsak a pesti bérházak földszintjét vetkőztették ki "modernizálás ürügyén" eredeti stílusukból, akad erre példa a megyeszékhelyen is. "A Kintzler-palota... főutcánk városias jellegét előnyösen emeli az a csinos kis palota, ott a Kis-híd utca sarkán -olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok 1893. december 3-ai számában -, építője a Nay és Strausz budapesti műépítő cég... Alul három tágas üzlethelyiség van... Medgyesi Antal fodrászüzlete, - a tulajdonos Kintzler-testvérek ékszerüzlete és a Kalmár-testvérek férfi divatáru üzlete... Lépcsőháza pedig dicséretére válna bármely fővárosi nagy épületnek is." Nem véletlenül lelkesedett a cikk írója, hiszen a főutcán akkor már állt a vármegyeháza, a vármegyei kaszinó épülete, a Törvényszék és a Régiposta épülete /ma Varga Katalin Gimnázium/, s a Kintzler-palota a Városháza, a Magyar Király Szálló és a Pénzügy igazgatóság Kossuth téri emeletes házaival fűzte szorosabbra azokat. Az L-alakú egyemeletes épület földszintjét - a kor gazdasági szemléletének megfelelően - üzlethelyiségeknek alakították ki, ami az utcakép városiasságát is növelte. Az emelet csaknem eredeti állapotában maradt meg napjainkra, s jól mutatja a századvégi eklektikus stílus építészeti sajátosságait. A főhomlokzat nyugodt ritmusát a hat kereteit ablak és az alatta végighúzódó párkányok hangsúlyozzák. Az ablakok fölötti ívelt szemöldökpárkányok kígyós bothoz hasonló ékítményt fognak közre, amellyel az antik görögök kedvelt istenüket, Hermészt, a mindenütt jelenlévő gyors kalauzt, a vándorkereskedők segítőjét szokták -ábrázolni. A "kígyós bot" valójában egy felülről kettéhasítött pálca, amely részek ismételten összefonódnak. Hermészt szárnyasként is szokták ábrázolni sarus lábbal, s a szárnyak vagy a pálcán vagy a sarukon láfszódtak.A Kintzler-palota "kígyós bot"-szerű ékítményei tehát az épület kereskedelmi rendeltetésére utalnak. Hermészt a latinok Mercuriusszal azonosították és a kereskedelem, az üzleti szerencse isteneként tisztelték. Fiatal férfiként is ábrázolták, kezében a botjával. Ilyen szobor díszelgett a Sztár Áruház osztott tetőzetének csúcsán is egykor, míg 1976-77-ben a "modernizálás" tönkre nem tette a szeceszsziós stílusú üzletház homlokzatát, leborotválva annak magasba szökő tetőzetét is. Tegyük hozzá, hogy a Városszépítési és Környezetvédelmi Bizottság, a megyei és városi főépítészek tiltakozását figyelmen kívül hagyva. Az új városközpont sarkán lévő hatemeletes székház "urainak" akarata érvényesülni tudott. A nyeregtetős épületnek a kis utcára nyíló oldalhomlokzata azonos kialakítású volt, három ablakkal, s a az épületszámy végén volt a bejárat az emeleten lévő lakásokhoz. S itt éri az embert a meglepetés: a lépcsőház mennyezetét ugyanis színes allegorikus festmények díszítették. Egyikét a 2. kép mutatja. Az idő múlására figyelmeztető homokórát tartó szárnyas férfi a kaszával arra figyelmeztet, hogy gazdálkodjunk helyesen a rendelkezésre álló idővel. Nagy kár, hogy amikor sor került a nagyobb lakások társbérletesítésére, a lépcsőházi lakáshoz hozzáfalazták azt a részt is, amelyik a festmény további részletét ábrázolta. A műemléki világnap idei jelmondata: "Felelősség az építészeti örökségért" arra inti a ma emberét, hogy a jövőben jobban gazdálkodjék az elődökről ráhagyott örökséggel. Kaposvári Gyula Mennyezetfestmény részlete a Kintzler-ház lépcsőházából Levelek a hazából a honba ■■■■■■■■■■■II Fekete cipőkrém Árpádom, az elmúlt héten ismét az úgynevezett menekültkérdés bizonyult nelíezen emészthető felatnak, a vajúdás a jövésmenés-maradás ügyében. A napokban a magyarországi tömegtájékoztatás és "véleményformálás" csatornái, köztük a nyilván legnagyobb erőt képviselő televízió, arról igyekezett meggyőzni a romániai magyarokat (és erősíteni az itteniek tűrőképtelenségét a jövevényekkel szemben), hogy ne jöjjenek, maradjanak "a helyükön", kitartás. Kitartás- Bár más történelmi helyzetben és másokra is vonatkozóan, ez a jelszó már egyszer lejárattatott, ebbe már egyszer majdnem belehalt a nemzet. Jó része ténylegesen el is veszett... Mielőtt másokról - menekülőkről és őket befogadni vonakodókról - vélekednék, engedd meg komám, hogy személyemet illetően leszögezzem: most, a marosvásárhelyi események után nem jönnék el. Ha ki tudtam volna várni annak a diktatúrának a kilátástalan bukását, a mások (okosabbak) által is csodának elkönyvelt decemberi fordulatot, akkor most lenne értelme otthoni létemnek: a harc esélye. A harcé, és nem a győzelemé, mert reálisan csak erre van esély, még ébren vagyok... Persze, erre itt most sokan azt mondhatnák, miért nem megyek haza. Sajnálatos megfutamodásom általad jól ismert indokait mellőzve is értheted: legalább olyan értelmetlen öngyilkosság lenne most hazautaznom, mint nyolcvanhétben nyilvánosan meghirdetnem a kitartást, a harcot, jogaink követelését. Ugyanúgy tűnnék el - haszontalanul, eredménytelenül - a hatósági barlangban, mint bárki más, akinek nem volt kanadai üzletember testvére, hogy megszervezze a világközvélemény mentőhálóját. Neked, Árpádom, nem kell magyaráznom, hogy akkor, amikor lemondatnak egy Király Károlyt vagy Kincses Elődöt, félig agyonvernek és hónapokra kényszerszáműznek egy Sütő Ándrást, törvényszéki eljárást indítványoznak egy Tőkés László és Domokos Géza ellen, milyen kilátásai lehetnek egy hazatérő "hazaárulónak": még arról sem értesülnél, hogy megérkeztem a határra. (Apropó, Sütő: egy szolnoki asszonyság jegyezte meg sajátos észjárásának igazával, hogy ha neki verik ki itt a szemét, biztos, nem viszik amerikai műtétre. Szerintem se...) Szóval, ha ezt a "bunkókráciát" ott élem meg, amilyen bunkó vagyok, maradnék Marosvásárhelyen, akár látványosan agyonüttetném magam. Ám... Fölöttébb ízléstelennek tartom, hogy az itteni "Erdély-szakértők" irányítgassák a menés-maradás ügyben az ottaniak határozathozatalát, még ha - úgymond - jó szándékkal is teszik. Mondják, a kibicnek semmi sem drága; azt viszont az Európához és általában, a civilizált világhoz magukat oly közel érző személyeknek tudniuk kellene, hogy ilyen körökben a "játékot" kibicek nélkül játsszák. Ha kiejelentették, hogy elfogadnak bizonyos nemzetközi normákat, akkor ezt - a civilizáció szabályai szerint - illik betartani. Márpedig az egyetemes emberi jogok között szerepel, högy mindenki saját maga döntheti el, hol kíván élni; ebbe beleszólni, ezt befolyásolni az "Európa-ház" felé menetelő Magyarországon - enyhén szólva - furcsa. Ha jól tudom, az egyén által választott országnak is lehetnek fenntartásai a befogadással kapcsolatban, de ha ezt a Magyar Köztársaság teszi a magyarokkal, akkor fölöttébb furcsa. Mintha itt csatlakoztak volna valami menekültjogi nemzetközi egyezményhez... Mirttha ennek (mármint a csatlakozásnak) fejében, "némi" külföldi segély érkezett volna kemény valuta formájában, hogy a "liberalizációs folyamat" eme jelére ideáramló tényleges és erkölcsi tőkéről ne is beszéljek. Nosza, ha már ez megvan, jó "balkáni civilizációs" szokás szerint, fordítunk egyet a véleményünkön: kitartás, erdélyi magyarok, ne jöjjetek, ott a helyetek a szülőföldön! Ott élned, halnod kell! - kábé ez a jelszó. Szemérmesen elhallgatják a "baráti tanács" mögötti megfontolást: amúgy is szarban vagyunk, nyűgök vagytok és lennétek a nyakunkon, nem tudjuk és nem akarjuk megosztani veletek a maradék falat kenyeret, csak politikai céljaink, hatalmi törekvéseink végett tűztük neveteket zászlainkra... Azt meséli minap a képernyőn az egyik "menekült-szaki", hogy azért "nem fogadunk", mert az erdélyi református lelkészek levelükben kérték a befogadás visszautasítását. Ilyen apróságot mellőzött az értekező, hogy ama levelet még a reményteljes, marosvásárhelyi pogrom előtti időben keltezték. Azóta?... Egy lelkészről tudok, aki idemenekül/ne/; hatról, akit húsvét előtt nem tartóztattak le, nehogy a hívek túl zokon vegyék a hiányukat, de eddig bizonyára rács mögé kerültek, mert a vád: részt vettek a vásárhelyi békés tüntetésen... Igen komám, lehet, te Bukarestben nem értesültél még erről, de én tudom a menekültektől és a menekülni szándékozóktól, hogy a "kivizsgálás" és "rendcsinálás" jegyében továbbra is a mieinket citálják be rendőrségi kihallgatásra, ahonnan nyomtalanul eltűnnek. Kitartás... Idillikus, szívemet facsaró képek kíséretében péntek este arról győzköd a Panorámában a szerkesztő, hogy - kitartás. Kalotaszegi, széki és székelyföldi "riportalanyokat" szólaltat meg, mindegyikük - kivétel nélkül - arról értekezik, hogy maradni kell. Azzal érvel egyikük, hogy neki ott annyi mindene van, hogy annál több sehol nem lehet. Hát ezt az embert is meg lehet érteni, aki henceg, és aki csak az anyagi oldaláról "érti" a helyzetét egy olyan, csaknem kizárólagosan magyarlakta községben, ahol semmi atrocitás nem érte... (Talán néhány hónap vagy hét múlva másképp nyilatkozik.) Az már kevésbé érthető, hogy a menés-maradás kérdésében miért nem érdeklődött a külpolitikai szerkesztőség Maros megyében vagy akár itt, Hajdúszoboszlón, a menekülttáborban, ahova naponta átlag ötven nyomorult érkezik. Miért nem velük vitatkoztak a maradás szükségességéről? Miért nem őket kérdezték, hogy miért hagyták veszni évtizedek anyagi szerzeményét csak azért, hogy idejöjjenek koldulni?... Valószínű azért, mert kiderült volna: van ok a nemkitartásra is. Számos olyan frissen érkezett levélnek vagyok a birtokában, amely otthonról, szülővárosomból startolt, és a kétségbeesésnek, a rettegésnek, a kilátástalanságnak olyan méreteiről (minősíthetetlenségéről) szól, mely - a jelek szerint - idegen az éppen aktuális, helyi propagandától. Olyanok írták, akik nem az eseményektől és azok hírétől távoli helyeken laknak, hanem ott voltak a fejszecsapások közelében, testükön viselik a bunkók, kések, vasvillák nyomait és azt a lelki sérülést, melyhez képest a halál megváltás: félnek kimenni, kenyeret vásárolni... Az elmúlt héten három menekülő családdal találkoztam. Az egyik talán visszamegy, négy megyében mondták nekik, hogy itt nincs mit keresniük. A másik, kétgyermekes házaspár nem akarja (egyelőre) elhinni, hogy erdélyi magyarnak magyarok között sincs helye. A harmadik jólértesült; tudták, hogy kivel szemben igazi a magyaros vendégszeretet, eleve úgy jöttek, hogy mennek. Mennek a testvérhez Svédországba... Ezek után mit mondjak? Ne gyertek, komám, és ne maradjatok. Gyere, menjünk Dél-Afrikába négernek, talán ott lesz hely számunkra. Ha te is így gondolod, ott találkozhatunk. Csak a jelre vár (jelige: "Fekete cipőkrém"), és a helyi szervekhez máris benyújtja ez irányú alázatos és tiszteletteljes kérelmét komád, Lajos "CIRKUSZ PLUSZ" - a Fővárosi Nagycirkuszban "Cirkusz plusz" címmel mutatta be új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz. /MTI fotó: Rózsahegyi Tibor/
