Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)

1990-04-21 / 12. szám

1990. ÁPRILIS 21. Néplap 5 Gyermekváros: ad acta Január 6-i lapszámunkban beszámoltunk ol­vasóinknak a Szolnoki Gyermekváros és a Münnich Ferenc körúti iskola között kiala­kult konfliktusról. Aki nem ismerné az ügyet, annak rövid összefoglaló a januári eseményekről: a Münnich körúti iskola pe­dagógusai petíciót nyújtottak be a gyermek­­város igazgatójához, melyben közölték, nem hajlandók tovább tanítani a gyermekvárosi gyerekeket. Legalábbis így, ebben a formá­ban nem. Követelték a legnehezebben kezel­hető tanulók kiemelését az iskolai közös­ségből. A petíció kapcsán a megyei és a városi tanács művelődési osztálya vizsgála­tot indított a helyzet okainak feltárására. Tényleg jobb a békesség? Egy „nehézfiú", akit Ólomnak hívnak A károsultak jelentkezését várják A vizsgálat lezárult, s mint ko­rábban ígértük, eredményét köz­re adjuk. A hír nem igaz A kirobbant botrány kapcsán a városban hírek keringtek arról, hogy a gyermekvárosban kiala­kult belső feszültségek forrásai különböző gazdasági visszaélé­sek, magyarul: komoly sikkasz­tások lennének. Ennek a mende­mondának azonnal elejét kell vennünk. Pintér János, a megyei tanács művelődési, ifjúsági és sportosztályának osztályvezető helyettese az alábbiakat nyilat­kozta:- Gazdasági természetű, pénz­ügyi visszaélésről szó sem volt. A gyermekváros igazgatója ellen ilyen szempontból semmiféle ki­fogást nem lehet emelni. Sem az őszi, sem a korábbiakban készült pénzügyi revíziók nem mutattak ki eltérést vagy hanyagságot. Az ilyen jellegű hírek rosszindulatú, személyes ellentéten alapuló int­rikák következményei. A gyer­mekváros pénzügyeit szabályo­san, napra kész pontossággal ke­zelik, számláik rendben vannak, pénzügyi visszaélésnek az ár­nyéka sem merülhet fel. A bajok forrása egészen más. Baj van a munkaerővel Pintér János a vizsgálat továb­bi eredményéről a következőket mondotta:- Az a néhány hónap, amit a vizsgálat során a gyermekváros ügyeivel töltöttem, meggyőzött arról, hogy valóban sok hiányos­ság tapasztalható ott az élet majd minden területén. Ahhoz, hogy véleményünk objektív legyen, először is megnéztük az ország több gyermekvárosát. így lett összehasonlítási alapunk. A helyzet mindenhol válságos, ezt a képet mutatja a Szolnokon ki­alakult állapot is. A munkaerő­gond itt a bajok egyik komoly oka. A dolgozók összetétele he­terogén: az egészen kiválótól a gyengékig terjed a skála. A gyer­mekváros fennállásának tíz éve alatt nem sikerült egységes mun­kahelyi kollektívát kialakítani, felkészültség szempontjából erősen differenciált a tantestület, elsősorban azonban a gyerekfel­ügyelők köre. Gyerekfelügyelő­nek lenni sokak számára nem életcél, ezért is nagyon alacsony a szakmai felkészültség. (Japán­ban egy ilyen munkához is egye­temi végzettség, szigorú szakirá­nyú képesítés szükséges! - a szerk. megjegyz.). Továbbkép­zésük pedig nemhogy .nincs megoldva, hanem egyszerűen nincs, ilyen nem létezik. A to­vábbképzést a gyermekváros sem tudta belülről megoldani, de itt el kell mondanom, önkritiku­san, hogy mi sem vállaltuk ezt fel. A nevelőtanárok helyzete va­lamivel jobb, körükben kisebb a fluktuáció, noha ők sem mind­annyian tekintik élethivatásnak a pályát. Többségük szükségből, de azért becsülettel végzi mun­káját. Ami a munkaerő területén a legnagyobb gond: teljesen hiá­nyoznak a speciális szakem­berek: pszichológusok, zeneta­nárok, barkácsolni tudó szakkép­zett dolgozók. Ezek tehetnék szí­nesebbé a gyermekváros sivár, egyhangú, szürke életét. Ilyen irányú törekvések nem is voltak, legalábbis határozott célokkal, nem. A pedagógia csődje? A vizsgálat eredményének is­mertetését Pintér János így foly­tatta:- Felnőtteket, gyerekeket mo­tiválni különféle célok eléréséért csak határozott célfelmutatással lehet. A gyermekvárosban ugyan van egy jól átgondolt középtávú terv, azonban nincs éves pedagó­giai program, az oktatás-nevelés többnyire spontán módon törté­nik. A kisebb csoportok célok nélkül dolgoznak, magukra ha­­gyatottak, kezdeményezni egy­részt nem mernek, mások meg nem tudnak vagy nem akarnak. Ebből a szempontból a kép rosszabb, mint az országos átlag. A pedagógiai munka nemcsak szervezetileg elhanyagolt, de nincs kidolgozva az értékelés rendszere sem. Ha nem tudja egy kollektíva, mikor, kit, miért el­lenőriznek, anarchia áll elő. Ez a helyzet a gyermekvárosban.- Ami a légkört zavarja -Egy intézmény életét belülről kell szabályozni, alkalmazkodva az adott törvényekhez, rendele­tekhez. Az önállósághoz egysze­rűen hozzá kell szokni, itt viszont állandóan valami külső segítsé­get várnak, ami képtelen kíván­ság. Ezen a ponton ismét önkriti­kusan kell szólnom arról, hogy amikor a megyei tanács - a soro­zatos feljelentések kapcsán - vizsgálatokat folytatott a gyer­mekvárosban, kifogásoltuk ugyan ezeket a hiányosságokat, de nem hatottunk oda, hogy ké­réseink, utasításaink meg is való­suljanak. Másik dolog, ami a gyermek­­város légkörét zavaija: ilyen kö­rülmények között nem oldható meg a gyerekek önálló életre ne­velése. Sok gond forrása még a Gyivi és a gyermekváros közti feszült­ség is. A vizsgálat egyik tanulsága: a gyermekvárosnak és az iskolá­nak, ahová a gyerekek járnak, szorosan együtt kell működni. Ezenkívül: ezeket a gyerekeket különböző iskolákba szétszórni képtelenség: az iskolák egyéni arculatával mindenhol más lesz a követelmény, máskor tartják a szünidőket, nem lehet szétoszta­ni a gyermekvárost. Másik tanul­ság: ha nincs egy jól képzett, egységes szakembergárda, fel­készületlen nevelők (csak az ve­gye magára, akinek az inge) nem tudják sem a feszült légkört eny­híteni, sem a szeretetre átlagon felül kiéhezett gyerekek lelki problémáit megoldani. Ennek ellenére nem mondha­tó, hogy érzelemmentes vagy durva lenne a gyerek-nevelő vi­szony: a nevelők alapvetően sze­retik a gyerekeket, a belső villon­gások fő oka a fent elmondott gondok sokasága. Szót kér a Münnich körúti iskola A megyei tanács gyermekvá­rosi vizsgálatával párhuzamosan a városi tanács művelődési osz­tálya a Münnich körúti iskolában végzett vizsgálatot, amely im­már szintén ad acta tétetett. Szá­vai István, a petíciót elindító ta­nárok egyike, kollégái nevében így foglalta össze az ügyet: ez a huzavona, ami a gyerekek körül folyt, rájuk irányította a figyel­met, a velük foglalkozó felnőttek közül sokan belátták saját mu­lasztásukat is, s ez már eleve le­csiszolta a probléma csúcsát, de az alapvető konfliktus megma­radt. Az iskola belső szerkezeté­nek megváltoztatására, a tanárok szakmai munkájának javítására is szükség van, valamint a nehe­zen nevelhető gyerekek folya­matos pszichoterápiájára. Meg kell szüntetni az iskola túlzsú­foltságát, korszerű, értelmes cé­lokat kell magunk elé tűzni. Koncepcióváltás nélkül a prob­lémát csak elaltatni lehet, megol­dani nem. Mit tett a tantestület eddig? Egy válságstáb nekilátott a házirend gyökeres átalakításá­nak. Néhány nap viharos terve­zés után azonban gyakorlatilag minden maradt a régiben. A helyzet mindenesetre kevésbé feszült, mint az ősszel volt, igazi megoldás mégsem született, és nem is születhetett. A végszó Az ügy tehát lezárult volna? Azt hisszük, szó sincs róla, de az útvonalak kétségtelenül tisztáb­bak lettek. A petíció, ha célját teljesen nem is érte el, mindene­setre az utóbbi negyven esztendő óta először hozott felszínre Ma­gyarországon egy olyan problé­mát, amely eleddig tabu volt, amely végre a gyermekvárosok­ra és az állami gondozott gyere­kekre irányította a figyelmet, és egyúttal elérte azt is, hogy agilis, hozzáértő szakemberek új prog­ramokat dolgoztak ki a gyer­mekváros mamutkonstrukciójá­­val szemben. Hiszen amíg a konstrukció változatlan, száz meg száz vizsgálat mondhatja ki, hogy Hetényi Koméi, a gyer­mekváros igazgatója szakmailag felkészült, a gyerekek érdekeit mindenkor szem előtt tartó peda­gógus, csak vezetésbeli hibáin kell javítania, a gyermekváros élete ettől még nem fordul jobb­ra. Konkrét változások már az ősszel lesznek ugyan: a Münnich körúti iskola a gyermekváros ti­zenegy tantermét tanítás céljára használja jelenleg. Ősztől négy tanulócsoporttal kivonul a gyer­mekvárosból, s majd fokozato­san teljesen. Az ezzel járó költ­ségeket a városi és megyei ta­nács művelődési osztálya közö­sen fedezi. A gyermekvárosban pedig az így felszabadult helye­ken kiscsoportos foglalkozáso­kat tartanak a nehezen nevelhető gyerekeknek. Ezek mind-mind kezdeti, jó lépések, de a falakat - akár szó szerint is - le kell rom­bolni, ugyanis Szolnokon külön gond még a gyermekváros élet­idegen, börtönszerű épülete, pe­dig tervezője annak idején még díjat is kapott. A múlt hibáin rá­gódni máresztelenség, tenni kell a jót, de rögtön, s remélhetőleg az új kormányok új törvényeket dolgoznak ki az állami gondo­zott gyerekek életére, foglalkoz­tatására vonatkozóan is, mert a régiek országszerte ilyen válsá­gos helyzethez vezettek, mint Szolnokon, amelyet szerencsére itt végre felszínre is hoztak, s ha az ügy ezzel nem is zárult le - hiszen ez mindaddig rókafogta csuka, amíg az alapok így áll­nak! - de a hibák kijavításának folyamata legalábbis megindult. Kátai Szilvia Szörnyű idők következnek, marad minden a régiben - hallom gyakran ismerősön kedvenc mondását, amikor arra utal, hogy hiába állunk egy új világ küszö­bén, szerinte nagy változásokra nemigen számíthatunk. És hosszan sorolja érveit. Hiába született például évekkel ezelőtt intézkedés a munkaidőalap vé­delmére, mi már azonnal tudtuk, miért nem lesz semmi eredmé­nye. A hivatal ugyanis hiába te­szi munkanappá a szombatot vagy a vasárnapot, úgyse lesz az­nap elegendő munka, munkás, munkakedv és az egész többet árt hangulatilag, mint amennyit gazdaságilag hozna. Hiába szü­lettek intézkedések, tervek, el­képzelések, gazdasági szabályo­zók - ezer érvünk volt, van és lesz, ha arra kell rámutatnunk, hogy miért nem megy a dolog. Hiába tartjuk fontosnak a társa­dalmi tulajdon védelmét, és hiá­ba vesszük fel a bűnözők ellen a harcot, hisz ha nem parázsról vagy malomkőről van szó, biz­tos, hogy ellopják. Jóllehet, ez csak egy véle­mény a sok közül, s csupán tü­körképe és nem előidézője jelen­legi helyzetünknek. Persze nem mindenben értek egyet ismerő­sömmel, ám néhány részletkér­désben mégis hajlok arra, hogy igazat adjak neki. Itt van mind­járt a bűnözés kérdése. Nem vé­letlenül hozakodom elő pont ez­zel, hisz a napokban találkoztam egy igazi vagánnyal, akinek az életében az évtizedek során tényleg nem sok változott, s aki szerencsére ma már ismét a rend­őrség "vendégszeretetét" élvezi. Nem először. A Jász-Nagykun Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság egyik irodájában alig győzöm je­gyezni dr. Kókai Mihály főhad­nagy szavait, amikor sorolja a tiszaföldvári Szabó János - akit termete után ismerősei csak Ólomnak hívnak - oldalakra rú­gó bűnlajstromát. 1959-ben lo­pásért, csalásért egy évet, ’62- ben háromrendbeli lopásért, sik­kasztásért másfél esztendőt, ’64- ben lopásért egy év két hónapot, ’66-ban két évet lopásért, ’73- ban közlekedési vétségért pénz­­büntetést kapott. Persze ezzel még nem teljes a lista, hisz ’75- ben tartási kötelezettség elmu­lasztásáért 8 hónap javító-nevelő munkára ítélték, de rovásán ittas vezetés és rongálás vétsége is szerepelt. S ami miatt most ismét a rendőrségi fogda lakója - pes­tiesen szólva - ez sem semmi. Erről dr.Kókai Mihály így be­szél:- Szabó János tiszaföldvári kis-iparos ellen feljelentést tett az egyik építőipari vállalat. Tör­tént ugyanis, hogy Szabó egy ki­csit megszorult, több százezer forintos kártyaadóssága gyűlt össze, s emiatt a hitelezői már párszor nyakoncsípték, szóval valahonnan mindenképpen pénzt kellett szereznie. Normális körülmények között ez nem oko­zott neki gondot, hisz jó szakem­ber hírében állt, volt munkája bővén. Pénztárcája majdnem mindig degeszre volt tömve ez­resekkel. De tavaly november­ben a nagystílű költekezés miatt már elfogyott a pénze, így aztán gondolt egy merészet - s mivel ismerte a szóban forgó építőipari vállalatot, hisz alvállalkozóként többször is dolgozott ott - kiállí­tott egy fiktív számlát 721 ezer 600 forintról. Aláhamisította az építésvezető nevét - ezzel mint­egy igazolva a munka elvégzését - és nyugodtan besétált a céghez. A vállalat pénzügyi osztálya ki is utalta részére az összeget, csak az év végi számlaegyeztetések során derült ki, hogy ott Szabó semmiféle munkát nem végzett. így természetesen a vállalat feljelentést tett ellene. Mi több­ször is kerestük, de eltűnt mint a kámfor. Beidéztük, ám akkor sem jelentkezett. Körözést ren­deltünk el, és elfogató parancsot adtunk ki ellene. Egy igazoltatás során Martfűn március 8-án si­került elcsípnünk. Ezután tudtuk meg, hogy Szolnoktól délre, egészen Szentesig különböző te­lepüléseken munkákat vállalt. Például Csépán is dolgozott, ahol Kolompár László családi házának építését végezte, s a szomszédtól is fölvett 20 ezer forint előleget. S mint aki jól vé­gezte dolgát, egyik napról a má­sikra ott hagyott csapot, papot, így aztán félbehagyva áll Ko­lompárék háza is. Pedig a tulaj­donos még a kocsiját is odaadta neki, hogy segédeivel Tiszaföld­­várról Csépára ki tudjanak járni. Egy alkalommal Tiszakürt meg Cserkeszőlő között hajnalban, munkába menet láttak az út men­tén egy összetört 1500-as Ladát. Szabó megállt, és még az embe­rei is tátották a szájukat, mert pillanatok alatt kinyitotta az au­tót, és kiszedte belőle az akku­mulátort meg a pótkereket. Szó­val van gyakorlata az ilyesféle dolgokhoz, s feltehető, hogy nemcsak ez az egy autófeltörés terheli a számláját. Ugyanakkor könnyen elképzelhető az is, hogy több helyen vállalt munkát, és előleget is fölvett. Nem vélet­lenül fogalmazok feltételes módban.mert Szabó nem mond el semmit. Csak akkor segíti a nyomozást, amikor már perdön­tő bizonyítékok vannak a ke­zünkben, de újabb stiklijeivel nem hozakodik elő. Éppen ezért várjuk azok jelentkezését, akik­től esetleg pénzt vett föl. Persze hiába hallgat el előlünk dolgo­kat, idővel mindenre rájövünk, így például tudjuk azt is, hogy az idén február 22-én Pesten a Cor­vin áruházban is megfogták, mi­vel egy 3700 forintos sportcipő­vel fizetés nélkül akart meglép­ni. Amikor Szabó Jánost előállít­ják, s elmondom neki, hogy mi járatban vagyok, nem szól sem­mit, nem védekezik.- Amiket elkövettem, válla­lom értük a felelősséget - böki ki nagy nehezen.- Állítólag több embertől is fölvett előleget - próbálkozom a beszélgetéssel.- Attól én nyugodtan alszom, mert nem igaz - válaszolja. Hiába szeretnék többet is megtudni tőle, nem túl közlé­keny. Aztán amikor arra a kicsalt 700 egynéhány ezer forintra te­relem a szót, így reagál:- Ez csak magának sok pénz. Milliók fordultak meg a kezeim között. De kellett is a lóvé, hisz ha egy nagyobb megrendelést meg akartam szerezni, ahhoz kemé­nyen jattolni kellett. Nyílt titok, hogy hoci-nesze alapon működ­nek ezek a dolgok. Szóval pénz­be került az is, hogy egyáltalán munkám legyen. De nem akarok bemártani senkit. Tudja, jobb a békesség... Nagy Tibor Munkában a válságstáb: a petíciót aláíró tanárok egy csoportja

Next

/
Thumbnails
Contents