Néplap - Új Néplap, 1990. április (41. évfolyam, 71-75. szám - 1. évfolyam, 1-19. szám)
1990-04-14 / 7. szám
1990. ÁPRILIS 14. Néplap 3 AZ ELSŐ LÉPÉS A KFT, A KÖVETKEZŐ AZ RT. Átalakulás előtt a Tisza Cipőgyár /Folytatás az 1. oldalróll rint az eddig hazánkat célpontul választó befektetők leginkább olyan vállalkozások iránt érdeklődnek, amelyek azonnali, vagy legalábbis egy éven belüli megtérülést hoznak. Az eddigi privatizációjelentős részében a rablótőke jelent meg. A lényeg a minél gyorsabb megtérülés, utána pedig a céggel lesz, ami lesz. Ez nem járható út a vállalat számára! Visszatérve az előző gondolathoz, az átalakuláshoz. Ez idő szerint 500 millió forint hitellel gazdálkodik a vállalat. Alapvetően forgóeszközhitelekről van szó, amelyek export-előfinanszírozásokkal, készletekkel, az üzleti tevékenységgel kapcsolatosak. Előre le kell tenniük a pénzt az importra, az anyagokra. A hitelek kamata már 28-30 százalék. A tavalyi 105 millióval szemben idén már 130-140 millió forintot is elvihet a vállalat nyereségéből a kamat. Ha sikerül tőkét bevonni, és azzal a hitelek egy részét kiváltani, akkor nőne a vállalat anyagi biztonsága. A további lépésben pedig - ha részvények eladásává külföldi tőkét is be tudnak vonni -, akkor a korszerűsítés lehetősége is megteremtődik. Most ugyanis a nyereségből - hiába több, mint az egész magyar bőr- és cipőiparé -, az adózás és az állami elvonások után megmaradó rész nem elég a szükséges technikai fejlesztések 25 százalékára sem. És nem marad pénz a bérek, a jövedelmek erőteljes növelésére sem. Az első lépés Tisza Cipőgyárban a szerszámgyártó főosztály kft.-vé alakulása, gumigyára pedig július elsejétől önelszámoló önálló egységgé lesz. A kezdeti lépések tapasztalatainak értékelése után, 1991. január 1-től tervezik a részvénytársasággá alakulást. Mennyit profitálhat a vállalat az átalakulás folyamán a nyugati cégekkel meglévő kapcsolataiból? Bérmunkában az Adidas körülbelül 15-18 százalékát köti le a vállalat kapacitásának, a Salamandemél ez a mutató 8-10 százalék. Jelen pillanatban nem valószínű - bár voltak ez irányú tapogatózó tárgyalások -, hogy akár az egyik, akár a másik cég nagyarányú részesedést akarna szerezni a "Tisza" rt.-jében. Álláspontjukat az itteni politikai bizonytalansággal, illetve azzal indokolják, hogy a Tisza Cipőgyár igen nagy vállalat. A bérmunka a külföldieknek még mindig egyszerűbb és főként kockázatmentesebb kapcsolatot jelent, mit egy jelentősebb részvényvásárlás. A martfűi nagyüzem két legnagyobb nyugati partnere azonban kinyilvánította, hogy amennyiben a "Tisza" átalakul részvénytársasággá, akkor kapacitáslekötésük arányában részvényeket vásárolnak. Megkezdték a Samsung-tévék próbaszerelését Májustól fehér kesztyű és váltócipő kötelező! NAGYKERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET IS FOLYTAT JÁSZFÉNYSZARUN A DÉL-KOREAI CÉG Portugália és Törökország után Jászfényszaruban alakította ki harmadik európai televíziókészükék-összeszerelő gyárát a dél-koreai óriás magánvállalkozás, a 150 ezer alkalmazottat foglalkoztató és évente 27 milliárd dollár árbevételt produkáló Samsung. A felsőjászsági településen csaknem másfél évtizede - kezdetben tévékávákat készítő, jelenleg fekete-fehér televíziókat gyártó és színes készülékek nyomtatott lapjait szerelő - gyárat üzemeltető Orion vállalat és a koreai cég Samsung-Magyar Elektronikai Részvénytársaság néven alakított vegyesvállalatának gyára a végleges átadás előtt áll. Az Orion a valamikori kalapgyár területét és épületeit vitte apportként a vállalkozásba és vállalta a felújítási munkákat. A gyártelepen jelenleg még ostromállapotok uralkodnak, de a szerelőcsarnokban már üzembe helyezték a Samsung által szállított és koreai szakemberek irányításával telepített technológiát. Sőt, a hét közepén már a próbaszéria is legördült a szalagokról. Az 51 centiméter képernyőátmérőjű színes készülékek együttes tesztelését a jövő héten fejezik be a koreai mérnökök és a jászfényszarui szereidé Koreában kiképzett szakemberei. A készülékek és a technológia próbaüzemelésének tapasztalatai alapján - amint azt Szász Gerőtől, a Samsung-Magyar Rt.termelési igazgatójától megtudtuk, előreláthatóan május végén megkezdik a sorozat-szerelést. Attól fogva a szereidében a jelszó: Belépés csak fehér kesztyűben és váltócipőben! Percenként egy színes Samsung-tévé gördül majd le a szalagokról és a tervek szerint az idén összesen 100 ezer készüléket szerelnek össze. Egyelőre egy műszakra ad ez munkát az üzem hetven dolgozójának, akiknek többsége a helyi Orion gyárból került át az rt-hez. A későbbiekben újabb munkalehetőséget is jelent majd a Samsung jelenléte a Jászságban. A tervek szerint ugyanis videomagnók, hifi-berendezések és háztartási elektronikai cikkek jászfényszarui szerelésével is bővítik a tevékenységet, amihez legalább 200 dolgozóra lesz majd szükségük. A Samsung-szerelde és a telekszomszédos Orion gyár nem zavarják egymás "köreit", az előbbiből ugyanis csak 56 centiméteresnél kisebb képernyőjű színes készülékek kerülnek ki. Az idén összeszerelésre kerülő 100 ezer tévé mintegy 60 százalékát a magyar kereskedelemben kívánják értékesíteni, a többit dollár-elszámolású piacokra exportálják. A dél-koreai cég nemcsak tévé-összeszerelési, hanem nagykereskedelmi tevékenységet is folytat Jászfényszarun budapesti export-import iroda irányításával. A gyártelepen kialakított raktárbázisról különböző Samsung-termékek, videók, duplakazettás rádiómagnók és mikrohullámú sütők értékesítését már meg is kezdték a hazai nagykereskedelmi vállalatok részére. TJ. Tükröm-tükröm mondd meg nékem... ugye hibátlan ez a Samsung-tévé? Munkában a minőségellenőr. -Pártok és lapok Meghívót hozott a posta a szerkesztőségbe. Naponta tucatnyi invitálás - olykor ennek többszöröse - érkezik egy-egy postabontásra, s bár nem a megyében zajló eseményre kértek bennünket, mégis szót érdemel a dolog. Miért? Azért, mert az Új Néplap a korábbiakhoz képest egy újfajta státusban leledzik. A nagyközönség a képernyőről, a hangszóróból és a nyomtatott sajtóból tájékozódhatott arról, hogy a Magyar Újságírók Szövetsége és a Friedrich-Naumann Alapítvány háromnapos konferenciát rendezett A sajtó és a politika a többpártrendszerben címmel. Könnyű helyzetben lehetnénk, ha e témakör egyik, de talán legfontosabb részproblémájának - lapunk és a pártok viszonyáról van szó - alapgondolatait papírra vetnénk, ugyanis majdhogynem elegendő lenne ezen konferencia előadásainak címét felsorolni. Mert miről is beszéltek az előadók, nyugati lapok vezető újságírói? Például: "A politikus és az újságíró, cinkosok vagy egymás ellenőrei?" A sajtó mint a demokrácia öntisztításának eszköze", "A sajtó és a politikai kultúra", "Mit várnak, hogyan reagálnak az olvasók, a hallgatók, a nézők?". A lapok és a pártok kapcsolatáról lehetne általánosságban beszélni, idézni a megszívlelhető gondolatokat, nem tanácsos azonban, bár igaz, világcéghez tartozik az újságunk, de olvasóink a helyi információért vásárolják meg - s joggal érdekli őket: vajon változik-e, s ha igen, mennyiben egyegy Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő párt és a szerkesztőségünk viszonya. Mindenekelőtt meg kell említem, hogy ez a kapcsolat nem mai keletű. A tárgyilagossághoz tartozik persze, hogy nem is túlságosan régi, azonban a viharos gyorsasággal pergő politikai események idején egy-egy nap, pár hét, olyan változásokat hozhat, amelyek meghatározóak a fiatal demokráciára nézve. A választási kampány márciusi napjai például megalapozták, úgy véljük, e pártok s a szerkesztőség együttműködését. Sikerült megállapodásra jutni önként vállalt kötelezettségeinket illetően, s bár a kampány utolsó napjaiban kissé telítetté vált választási híradásokkal a lapunk, mégis úgy értékelhető, hogy e hónap közös ténykedései a pártokkal, alapot adhatnak e sajátos kooperációhoz. Mi az, amin a lap megváltozott helyzete mégis módosít? Minthogy már vékonyka gazdasági köldökzsinór sem köti egyetlen párthoz sem műhelyünket, úgy véljük, elértük azt, amit a tavaly októberi sajtófoglalók kívántak: politikailag függetlenül, gazdaságilag önállóan gondolkodhatunk. Oldódhat a szerkesztőség körüli bizalmatlanság, amelynek kölcsönösnek kell lennie. Szeretnénk, ha a lap és a pártok tevékenysége nemcsak kiegészítenék, segítenék egymást, hanem hatással, befolyásoló hatással is lennének egymásra. Nem direkt módon, - a kézi vezérléses megoldásokat már jól ismeri ez az alkotó közösség -, hanem a társadalmi változások módosulásain keresztül. Kötelességünknek tartjuk a pártok tevékenységéről szóló híradást, anélkül, hogy napi politikai érdekeik kiszolgálói lennénk, s ugyanakkor kifejezzük támogató, netán elmarasztaló véleményünket is működésük egy-egy mozzanatával kapcsolatban, szem előtt tartva azt a szempontot, hogy ne keveredjék egymással az információ és a lap véleménye. Törekszünk a kellő arányok betartására. Senkinek sem használ, talán a pártok ügyködésének árt leginkább, ha az olvasó eljut a politikai csömörig. Közhely arról beszélni, hogy egy elfásult, passzív nemzettel nem lehet országot építeni. Az is hiba lenne természetesen, ha csupán a lap munkatársai és a pártok tagjai értenék, miről is van szó, s az olvasót kizárnák a megértésből a csupán jólértesültséget jelző, egymásnak felelgető, csak a sorok között kibogarászható információk. Megtalálni a kellő arányt, nemcsak a szerkesztőségen múlik. A lap dolga és felelőssége, hogy az kapjon helyet, az diadalmaskodjék hasábjain, ami fontos. Az olvasó szemszögéből. Továbbá célunk a szélsőséges megnyilvánulásoktól mentes, a tárgyilagos tájékoztatást szolgáló szerkesztőségi magatartás megőrzése. És a pártoké? Egy nyugati riporter úgy fogalmazott: A politikus kvázi erotikus kapcsolatban áll a mikrofonnal. Ha meglátja, rögtön beszélni kezd. Talán kissé erős e megfogalmazás, amely ellentétben áll azzal az alaptétellel: a politikusnak meg kell nyilvánulnia. Minden szava, cselekedete egyfajta állásfoglalás. Tegyük hozzá azonban azt, hogy annak tartalma, mennyire képes a köz érdekét kifejezni - ez már rajta és ilyen értelemben a pártokon múlik. Minden bizonnyal adódnak konfliktusok - hiszen társadalmi előrehaladást feltételezni nélkülük naivitás volna; konfliktusok pártok és pártok között valamint egy-egy párt és lapunk viszonyában. A konfliktusok feloldása - mármint az: hogyan szűnik meg ez a szembenállás, ez a feszültség - elsősorban politikai kultúra kérdése. Lapunk arra törekszik, hogy tényeket közöljön, mértéktartó hangvételével ezekre alapozva alakítsa ki véleményét mindenkor. Újságíróiskolában oktatják: faragatlan dolog letegezni az olvasót, s lebecsülni őt azzal, hogy félinformációt tár elé kész tényként a tollforgató. Az új ság egyfajta kapu, amin a hír átsétál az olvasofelé. Szeretnénk ezt a kaput tágra nyitni, remélve, hogy ebben segítségünkre lesznek közéletünk legaktívabb tagjai, a pártok képviselői. A többpártrendszerű demokrácia természetéből következik, hogy a működő pártok tevékenysége közvetlenül befolyásolja az élet alakulását. Á változásokról tájékoztatni elemi kötelesség, hiszen lapunk a megyei élet tükre. Ezért magától értetődő a pártok és a lap közvetett, olykor közvetlen kapcsolata is. A rendszerváltás új szakaszhoz érkezett, nyilvánvalóvá váltak társadalmi értékek, értéktelenségek, egyértelművé vált, hogy a különböző pártokat miként fogadja el a társadalom. A választási eredmények ismeretében a magyarországi közállapotok tisztább képe áll előttünk. Megszületett egy elvi döntés, amit szavazataikkal nyilvánítottak ki az emberek. Most a tetteken a sor a pártokon belül, a pártokon kívül, - és természetesen e lap hasábjain is. A költségvetés lefaragását, új "adófilozófia" kidolgozását, vállalati hitelek leírását szorgalmazzák A Gazdasági Kamara javaslattervezete az új kormánynak A megalakuló új kormánynak szükségköltségvetés kidolgozását fogja javasolni az év második felére a Magyar Gazdasági Kamara. A keretszámokat nem érintve a mostani költségvetést felül kell vizsgálni mind a bevételek, mind a kiadások vonatkozásában - hangsúlyozta Fodor László, a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke azzal kapcsolatban, hogy a vállalatok, gazdálkodó szervek érdekvédelmi szervezete az új kormánynak a gazdaság problémáinak kezelésére javaslattervezetet dolgozott ki. Fodor László alelnök az MTI munkatársának elmondotta, hogy a Gazdasági Kamara szükségesnek ítéli az állami hivatalok, azok háttérintézményei, általában az állami bürokrácia finanszírozásának csökkentését. A költségvetést azért is szükséges jelentősen lefaragni, mert ez a magyar gazdaságra nehezedő mostani inflációs nyomást nagymértékben csökkentené. Az új kormánynak egyben teljesen új adófilozófia kidolgozását ajánlja az MGK. Ennek keretében csökkenteni kellene az adókulcsokat átlagosan mintegy 5-10 százalékkal, s az adórendszeren belül szűkíteni kell a kivételek, kedvezmények körét. Az adószínvonal, az adókulcsok mértékének csökkentése jelentős mértékben növelheti a vállalkozói kedvet, és a nagyobb számú vállalkozás összességében - a kisebb adókulcsok mellett is - több pénzt biztosíthat az állami költségvetésnek. A Gazdasági Kamara javasolni fogja az új kormánynak, hogy átfogó programot dolgozzon ki a gazdaság belső működése feltételeinek megteremtésére. Ennek részeként ajánlatos lenne olyan pénzügyi szabályozást kimunkálni, amely nagymértékben csökkentené a gazdaságra nehezedő inflációs nyomást, többek között a vállalatoknak nyújtott hitelek kamatszínvonalát. A kamarai vezető szerint a magyar gazdaság három legsúlyosabb problémáját, a rubelelszámolású export és a hadiipari megrendelések csökkenése következtében fellépő feszültségek kezelését, valamint a likviditási válságot egységes kormányprogrammal kellene orvosolni. Ennek keretében a fizetési gondokkal küzdő vállalatokat szelektíven kellene kezelni. A tartósan fizetésképtelen, valamint a piacváltásra távlatilag sem alkalmas cégek felszámolását viszont rövid időn belül meg kell kezdeni. A Gazdasági Kamara szerint lehetővé kell tenni, hogy a vállalatok azokat a hiteleket, amelyeket 1987 előtt nem saját döntéseik alapján, hanem központi elvárásoknak, beruházási elképzeléseknek megfelelően vettek fel, egyszerűen leírhassák. Visszafizetésükre a fedezetlen fizetési megbízások jelenlegi magas szintje miatt amúgy sincs túl sok remény, viszont a leírás tisztázná, hogy mely vállalatok gazdálkodnak jelenleg nyereségesen, illetve veszteségesen. Az új kormány gazdasági programjának keretében olyan intézkedéseket kellene előirányozni, amelyek felgyorsítanák a külföldi tőke bejövetelét. Ajánlatos a jelenleg önigazgatási vállalatok minél gyorsabb privatizálása, ennek során azonban az Állami Vagyonügynökségnek partnerként, nem eladóként kellene fellépnie a külföldi féllel folytatott tárgyalások során. Fodor László hangsúlyozta, hogy a új kormánynak minden szempontból vállalkozásbarát gazdaságpolitikát kellene folytatnia, és ennek során újabb jelentős lépéseket szükséges tenni az importliberalizálás útján. A vállalkozásélénkítő program a magyar gazdaságban kínálatbővülést eredményezhetne, és ez is a növekvő infláció ellen hatna. Egyidejűleg az új munkahelyteremtő beruházásokat is határozottabban szükséges támogatni, mivel a munkahelyek tömeges megszűnése következtében a piacgazdaság első időszakában jelentős számban növekedhet a munkanélküliek száma. (MTI) Önállóan, függetlenül, de nem nélkülük