Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-03 / 53. szám

1990. MÁRCIUS 3. Néplap 7 Vastaps Sütő András: Vidám sirató A Nagyváradi Állami Színház Magyar Tagozatának vendégjátéka Szolnokon A társadalom változik - az iskolai struktúra még a régi Pályaválasztás előtt Üres középületek - zsúfolt középiskolák Életük első nagy döntéséhez érkeztek a nyolca­dikosok. Véget ér a kisdiák korszak, búcsút kell inteni az általános iskolának. Most merre, hogyan tovább? Egy felnőtt számára sem könnyű a válasz. Hát még egy tizennégy éves félig gyerek, félig kamasz fiúnak, lánynak, akinek eddig a család és az iskola "mondta meg", mikor mit és hogyan kell csinálnia. Vajmi kevés fogalma - tapasztalata pe­dig egyáltalán nincs - az egyes pályákról, szak­mákról, de dönteni mégis kell. Csütörtökön délután és este Szolnokon vendégszerepeitek a nagyváradi színészek. Ez már ma­gában is rendhagyó esemény, hi­szen 1983. óta a váradi társulat magyar tagozata nem léphette át az országhatárt, így reményeink tük­rében ünnepi eseményre is jöttük, annál is inkább, mert a szolnoki közönségnek eddig még nem állott módjában Sütő darabnak tapsol­nia. Az előadás teljes címe: Vidám sirató egy bolyongó porszemért. Míg a cím első fele kiemelten, a második része pedig tipográfiailag szinte bújtatottan szerepel a címla­pon. Erre a megoldásra a komédia gondolati tartalma adja a magyará­zatot. A bolyongó porszem ugyan­is maga a főhős, Fügedes Károly, a rákényszerített sorsa útvesztői­ben csetlő-botló székely paraszt­­ember. A műfaji megjelölés komé­dia, az előadás hangvétele szerint inkább népi komédia, a fogalom legnemesebb értelmezésében. Sütő Andrásnak régi figurája Fügedes, különböző neveken je­lent már meg munkáiban, az első változatában Félrejáró Salamon­nak hívták, Képlékeny alkat, sok­féleképpen értelmezhető, volt színház, ahol góbét, garabonciást, valamiféle kései Uz Bencét "csi­náltak" belőle. Nyilván Sütő szán­déka ellenére. A Ceaucescu dikta­túra "bekeményedésének" kezdeti stádiumában, amikor Sütő megírta ezt a komédiát, természetesen rej­tenie kellett szándékát. Csak annyit mondott: akinek füle van, meghallja, mi az üzenet, akinek nincs, annak pedig legszívesebben kölcsönadná a magáét. Annyit azonban még elmondott az fró. hogy a komédia az elidegenedés­ről szól. Már az eleve sokatmondó, hogy Sütő ehhez a komédia műfa­ját választotta. A darab ugyanis az elidegenítés beszédes parabolája. Prédikás - ideológiai jelkép is - egyik vallásból a másikba akarja áttéríteni, átkeresztelni Fügedest és családját. Egyértelmű, hogy mi­re utal az író, s az erdélyi udvarház néha gyolcs gatyára és masnis szá­rú bugyira egyszerűsített környe­zetében mi ellen vívja finompen­gés harcát. A látvány felszíne Pré­dikás - valamiféle szekta papja, - szélhámosságait, demagógiáját sugallja, de a "mély" sem hallgat, a szituációkba feltűnés nélkül be­lesimuló gondolati poénok nagyon egyértelműek mindenki számára - akinek van füle. Legelőször a zseniális kolozsvá­ri rendező Harag György hallotta meg a Vidám sirató üzenetét. A Marosvásárhelyt bemutatott darab száznál több előadást ért meg, szinte csoda történt, a komédia a himnikus magasságokba emelke­dett. A közönségnek is volt füle. Úgy tűnik a szolnokiaknak is jó hallásuk van. A reagálások azt bi­zonyítják, hogy Sütő mondaniva­lója maradéktal anul megértésre ta­lált. Ez nem az itteni - vagy általá­ban - a közönség dicsérete, mert a darab az erdélyi magyarság hely­zetének ismerete nélkül is érték­­hordozó, egyetemleges. Nem kel­lenek ahhoz testvéri érzések, az ellehetetlenült hatalom iránti anti­­pátiára sincs ahhoz szükség, hogy Sütő András gondolati ívét igaz­nak és teljesnek érezzük. Nem egy adott politikai szituáció parabolája €i a komédia, hanem mindenhol játszható és érthető, ahol nagy hangja van az emberi hamisság­nak, a demagógia kényszerének, ahol múltja megtagadására akarják kényszeríteni a kisembert. A nagyváradi társulat 1987-ben mutatta be a Vidám siratót, tehát abban az időszakban, amikor Fü­gedes környezetében már a fizikai erőszak módszerével akarták fel­gyorsítani az "átkeresztelkedést". Az előadást Varga Vilmos ren­dezte, valamivel harsányabbra, több jókedvet kiváltóra, mint nagy elődje Harag György. A rendező jól tudja, hogy a megmaradás szándékát a hangulati elemek erő­teljesen befolyásolják. Kellő hu­morral könnyebb elviselni a tűrhe­tetlent .is, a túléléshez nagyon fon­tos a jó lelki kondíció. Varga Vil­mos elég hosszú expozíciót enged meg az első részben, ekkor még döcög az előadás, de ezt követően a cselekmények egymásutánja fel­gyorsul, s az íróilag is jobban sike­rült második rész már sodró erejű, többször nyíltszini tapsra ragadtat­ta a közönséget. Félreérthetetlen, hogy miért el­választhatatlan része a darabnak és Varga Vilmos rendezésének a folklór. A rendező nagyon stílsze­rűen a bihari és az érmelléki folk­lór hagyományokat használja föl. Ezek a mondókák, dalok és tán­cok, nem betétszámok, hanem el­választhatatlanok az író szándéká­tól. Szinte kiáltják: igaz mondóká­­ink vannak, művészetté érett dala­ink, táncaink és ezek élnek is fia­taljainkban. Prédikás demagógiá­ját hivatott mindez ellensúlyozni. Varga Vilmos rendezői szándéka jól érvényesült a megvalósításban is, olyan komédiát állított színpad­ra, amelyben a nép bölcsessége megláttatja nemcsak a helyzetet, de a kiutat is. Az előadás csúcsa a keresztelő jelenet, és az akörüli ké­pek sora, amikor is Fügedestől a főszerepet tulajdonképpen a fiata­lok veszik át, és leendő veje, Mik­lós nála már sokkal tudatosabb: "pangó vizek vagyunk... a pangó vizek is elindulnak egykor...". Kitűnő színészek egész sorát is­merhette meg a szolnoki közön­ség. Hajdú Géza Fügedese egysze­rűségében is bonyolult alkat. Min­denféle: okos, bugyuta, pitiáner, emelkedett, ravaszkodó és becsü­letes, stb. Nem is lehet másféle ez az ember, mert neki mindig alkal­mazkodnia kellett a közeghez, alá­­zatoskodni volt kénytelen, holott józan eszével, igazságérzetével mindig tisztában volt a környeze­tével és saját maga esendőségével is. Hajdú Géza széles skálán tárja a néző elé a Fügedesek igazi énjét, és manipulált alakjait is. Nagysze­rű alakítás, ahogy a Prédikást fof­­máló Miske Lászlóé is. Mértéktar­tását is dicsérnünk kell, mert ve­szélyes szerep az övé, a figura parttalansága elvihette volna szin­te egészen a burleszkig, amikor is megkérdőjelezetté vált volna hite­lessége. 'A színész a nehezebb utat vá­lasztotta: a demagógia és a handa­­banda- magatartás határmezsgyé­in mutatta be a lélekrombolás me­chanizmusát. A harmadik férfi fő­szereplőnek Medgyesfalvy Sán­dornak, Miklós megformálójának ebben a darabban kevesebb volt a lehetősége, de szerényebb felada­tának nagyon vonzóan és karakte­resen tett eleget. A csábos vígözvegyet V.Csiky Ibolya nagyon kifejezően formálta meg, Fábián Enikő tűzrőlpattant Lenkéje pedig szeretetreméltó, ra­vaszdi eladólány. "Élő, levegője van. A másik négy Fügedes lány - Kovács Enikő, Molnár Júlia, Kiss Törék Ildikó, Körner Anna - bájos csitrik voltak, majd felnőttek a pangó vizek indulására. És ami külön feltűnt: milyen szépen beszélnek a váradi színé­szek. A koreográfia a világjáró táncos Szőlőssy János míves munkája, a zene pedig Hencz József stílus­érzékét dicséri. A díszlet a minden körülmények között játszani elvé­re épült, a jelmez pedig néprajzi hűségre, igen szépen. Mindkettő Bíró I. Géza munkája. Nagy siker volt ez a fellépés, annak ellenére, hogy a szolnoki Ságvári Művelődési Ház nagyter­me szcenikailag teljesen alkalmat­lan színi előadások fogadására. Tiszai Lajos A gazdaság és a szakképzés Megyénkben hétezer diák fe­jezi be az idén az általános iskola tanulmányait. Csaknem ötszáz­zal kevesebben, mint tavaly. Az előző évi 7478 nyolcadikos volt az általános iskola legnépesebb évfolyama, a demográfiai hul­lám csúcsa. Ők most a középis­kolák első osztályosai, persze nem mindannyian. Az utóbbi években a nyolcadikosok 95-96 százaléka tanul tovább. Évente pár száz gyereknek ilyenformán a nyolcadik osztállyal véget is érnek a tanulmányok, de gyerek­fejjel, szakképzetlenül semmi­hez sem tudnak kezdeni. Az idén várhatóan a végzősök ugyancsak 4-5 százalékára vár ugyanez a sors. Döntő többségük finoman fogalmazva nem jó tanulóként járta végig a nyolc osztályt. Si­kertelenség, esetenként bukások kísérték iskolai pályafutásukat. Sorsuk ezzel tulajdonképpen meg is pecsételődött. Az oktatás­ügyi szakembereket jó ideje fog­lalkoztatja ezeknek a gyerekek­nek a gondja, de érdemben nem sokat tudnak tenni értük. Ahhoz ugyanis, hogy valamiféle szak­mát adó iskolát, tanfolyamot szervezzenek számukra, pénz kellene, s persze biztos jelzések az népgazdaságtól, hogy milyen betanított munkásokra lenne ke­reslet. A gazdasági prognózis hiánya persze az egész középfokú szak­képzésre nyomasztóan hat. Az intézmények előtt nincs "irány­tű", ami megmutatná, hogy mer­re "mozdul" a gazdaság, milyen szakmában képezzenek szakem­bereket. Mindez egy merev, szét­aprózott iskolai szakmastruktú­rával párosul. Évtizedek óta szinte ugyanazokra a szakmákra oktatják a diákokat. Önmagába visszatérő ördögi kör a gazdaság és a szakképzés kapcsolata. Mindez hatványozottan érződik napjainkban, amikor tétova bi­zonytalanság jellemzi a vállala­tokat, szövetkezeteket, s ez ter­mészetesen hatással van az isko­lára is. Hiányzó tantermek A középfokú oktatásnak azon­ban ettől függetlenül is van ép­pen elég gondja. Miközben a de­mográfiai hullám nagy létszámú évfolyamai lassanként elhagyják az általános iskolát, a középisko­lák egyre zsúfoltabbak. Persze iskolája válogatja. Tény viszont, hogy a középfokú oktatást felké­születlenül érte a demográfiai hullám. Az utóbbi évtizedekben pontosan a nagylétszámú évfo­lyamok miatt előbb az óvodai, majd az általános iskolai hálóza­tot fejlesztették. Mindkét intéz­ménytípust azonban amolyan tű­zoltó munka formában. Közben a középfokú oktatási hálózat szinte ugyanolyan maradt mint volt, új iskola csak elvétve léte­sült. A végzős nyolcadikosok száma az elmúlt években maga­sabb volt, mint ahány tanulót fo­gadni tudtak a középiskolák. így ha minden nyolcadikos alkalmas lett volna a továbbtanulásra, hely hiányában akkor is kimaradt vol­na néhány száz diák a középfokú képzésből. Az persze más kér­dés, hogy nem minden tanuló folytatja tanulmányait abban az iskolában, amelyikben szeremé. Vannak vonzó, és kevésbé vonzó iskolák, népszerű és népszerűt­len szakmák. Ugyanez a jellem­ző a mostani nyolcadikosok pá­lyaválasztására is. Bár az idén március 6-a a je­lentkezési határidő a középisko­lákba, némelyik intézményben már most nagy a túljelentkezés. A Varga Katalin Gimnázium magyar-angol tannyelvű osz­tályába például hetvenen felvé­teliztek a mindössze harminc helyre. A Verseghy Ferenc Gim­názium angol speciális tantervű osztályába nyolcvanheten pá­lyáztak az ugyancsak harminc helyre, s kétszeres volt a túlje­lentkezés a matematika speciális tantervű osztályba is. A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátőipa­­ri Szakközépiskolát pedig az idén is valósággal megostromol­ták a nyolcadikos diákok. A ke­reskedelmi és a vendéglátóipari első osztályba 36-36 tanulót vesznek fel az összesen három­száz jelentkezőből. Nem panaszkodhat az érdeklő­désre a szolnoki Tiszaparti Gim­názium sem, ahol a megye kö­zépiskolái között a legnagyobb az idegen nyelv választék. A diá­kok francia, angol, német, latin, olasz és orosz nyelvet tanulhat­nak. Többen pályáznak a 633-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe is, műit ahány tanulót felvehet az iskola, a Pálfy János Szakközépiskolában pedig két és félszeres a túljelentkezés. Ez utóbbi iskolában, amíg évekkel ezelőtt még öt, jelenleg már csak négy első osztályt indítanak. Hová ültessék a diákokat? A megyeszékhely középisko­láinak egy része komoly tante­remhiánnyal küzd. A Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak­­középiskola és Szakmunkáskép­ző Intézet, ahol 1105 szakmun­kástanulót és 310 szakközépis­kolást tanítanak, s még felnőtt­­oktatás is van, négy tantermet "kölcsönöz" jelenleg a Mátyás király Általános Iskolától. A Vá­sárhelyi Pál Közgazdasági Szak­­középiskola ugyancsak helyhi­ánnyal küzd. Minden olyan he­lyiségben tanítanak, ami eredeti­leg más célt szolgált, de így is két tantermet a Csanádi körúti isko­lától bérelnek. A Pálfy Szakkö­zépiskolában pedig még nem tudják hová ültetni a gyerekeket, hiszen a technikus osztályokkal növekszik a tanulócsoportok száma. Ha nem adatik semmiféle megoldás az iskola tárgyi felté­teleinek javítására, vagy leg­alább a gondjaik enyhítésére, ak­kor délután is tanítani fognak. A Vízügyi és Építőipari Szakkö­zépiskolának ugyancsak tartha­tatlan a helyzete. Az intézmény­nek ritka "hányattatott" sorsa volt vagy van is. A vízügyi szak­emberképzés a vegyipari szak­­középiskolában kezdődött el. Az iskola 1975-ben vált önálló in­tézménnyé, s ajelenlegi kereske­delmi főiskola épületében volt az otthona 1979-ig. Ezt követően több helyen működött az iskola, majd 1983-ban költözött a Bajcsy-Zsilinszky útra egy álta­lános iskola helyére. A hét év alatt a vállalatok támogatásával folyamatosan bővült az iskola, annyira viszont nem, hogy za­vartalanul működhessen. Taní­tási órákat tartanak a diákotthon­ban, a tanműhelyekben. "A dolgozók, tanulók elhelye­zése normák alatti, a Köjál által kifogásolt" - fogalmazta meg sommásan a tanácshoz írt levelé­ben az intézmény igazgatója. A napokban pedig a szülői munka­­közösség vezetői személyesen jöttek el a szerkesztőségbe, hogy szót emeljenek az áldatlan álla­potok ellen. "A mi gyerekeink negyvenen voltak egy óvodai csoportban, az általános iskolá­ban alig tudták,leültetni őket, s most talán még mostohább kö­rülmények között készülnek pá­lyájukra" - jellemezték a szülők találóan a mostani kamaszok helyzetét. Ezzel azonban még nem ér vé­get a felsorolás. Lesz-e majd munkahelyük ezeknek a fiata­loknak, el tudnak-e helyezkedni a szakmájukban, lesz-e majd la­kásuk a családalapításhoz? Jövőre sem számíthatunk másra Rövidesen napirendre kerül­nek majd ezek a kérdések is, ad­dig azonban minden diák leg­alább van valahol, egyelőre még csak a tanulási körülmények el­len tiltakoznak. Példálózva az­zal, hogy a középületek egy ré­sze üresen áll, míg ők szinte mozdulni sem tudnak egymástól az iskolában. A középfokú elhanyagolt is­kolahálózat összes gondja most a helyi tanácsokra zúdult. így a szolnoki középiskoláké a me­gyeszékhely tanácsára, jóllehet a középiskolák tanulóinak tekinté­lyes hányada nem is szolnoki la­kos. A kollégiumi hely kevés, még úgy is, hogy például a kato­nai kollégiumban és a volt MSZMP oktatási igazgatóságon szobákat bérelnek a diákok szá­mára. S a megüresedett középü­letek? Sok rájuk a pályázó, s saj­nos nincs semmi biztatás arra, hogy a közoktatás helyzetét ja­víthatnák velük... így a jövőben sem sok jóra számíthat a középfokú oktatás. Biztosan számíthat azonban ar­ra, hogy a jövőben is legalább ugyanannyi nyolcadikos szeret­ne továbbtanulni, mint az idén. A mostani hetedik osztályokban ugyanis 7132-en, a hatodikban pedig 7151 -en tanulnak. Tál Gizella Jelenet az előadásból: Fábián Enikő (Lenke), Hajdú Géza (Fügedes), Miske László (Prédikás)

Next

/
Thumbnails
Contents