Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)
1990-03-15 / 64. szám
1990. MÁRCIUS 15. Néplap Választási gyűlés Jásztelken Magyar szövetkezet a példa A falu nem látta hasznát Minden különösebb szervezés nélkül kedden este zsúfolásig megtelt a művelődési ház nagyterme Jásztelken. Jánosi Menyhért, az Agrárszövetség jelöltje számított is az érdeklődésre, lakóhelyén, Jásztelken mutatkozott be a választási programjával, de a részvétel meghaladta a várakozását is. Hogy a nagy érdeklődés a személyének, mint embernek, a téeszelnöknek, vagy az általa képviselt programnak szólt, azon lehet gondolkodni, bár a jelölt életútja igazolja, hogy azok nem választhatók szét. Falujában azóta ismerik, mióta 1960-ban főkönyvelőként odakerült. Huszonöt évet töltött el a pénzügyek irányításával és öt éve választották elnökké. A vezetői munkássága lényegében megegyezik a Tolbuhin Tsz kortörténetével. Nem ment gond, keservek nélkül a közös munka Jásztelken sem, amiben szerepet játszottak a parasztembert ért igazságtalanságok is. A földet azonban művelni kellett, s aki röghöz kötötte magát, számtalan előnyről volt kénytelen lemondani. Kezdetben a tizenkét órás napi munkaidő mellett betegség idejére nem kapott tisztességes táppénzt, nyugdíjba öt évvel később mehetett, mint mások. Az iparba, a városba menekült társai lakáshoz jutottak mindenféle állami támogatással, miközben a falu nem ismerte az ilyen kedvezményeket. A szövetkezetek azonban talpra álltak és jött a magyar mezőgazdaság dicső korszaka, most azonban mindenki a téeszeket szidja. A jelölt szerint azonban nem a szövetkezeti mozgalom - már csak azért sem, mert nyugati szakemberek a közelmúltban tanulmányozták a hazai szövetkezeteket, mint számukra is lehetséges fejlődési formát -, hanem az egész mezőgazdaság, az ország gazdasága bajban van. Közben a jásztelki szövetkezet megélt egy összevonást a szomszédos alattyáni téesszel, majd a múlt év végén egy szétválást. Jásztelken már érzékelik, hogy milyen következményekkel jár a vagyonosztozkodás. Ötvenmillióba került a szétválás, mert közösen a gép, épület elegendő volt, de most a hiányt pótolni kell, ugyanakkor ki se lesznek használva teljesen. Mit ígér akkor a totális privatizálás a mezőgazdaságban? Jánosi Menyhért bírálta a kisgazdák földprogramját. Példaként éppen a kisgazdapárti képviselőjelölt vetélytársát hozta fel, akinek szülei nem osztották szét valamennyi gyerek között a földet. Helyesen. Azért, hogy ne aprózódjék. Éppen ezért problémás a 47-es tulajdoni állapotok alkalmazása. Egyrészt hiányzik egy megyényi megművelhető földterület, de a szétparcellázással a korszerű gazdálkodás feltételeit is megszüntetik. Jánosi Menyhért szerint a kisgazda-törekvések alapján mégcsak nem is nadrágszíj-, hanem azóta már cipőfűzőparcellák keletkeznének. Olyan állapotok mellett pedig nem terem meg az ország kenyere sem, nemhogy a bruttó adósságállomány harmada, ahogy azt az Agrárszövetség szeretné. Öt-hat év alatt ugyanis képesnek tartják erre a magyar mezőgazdaságot, amennyiben a közös vagyont a jelenlegi tagok között osztják szét. Meg kell teremteni azonban a feltételeit, hogy a tagok szabadon rendelkezhessenek tulajdonukkal. Természetesen a volt tulajdonosokat tisztességesen kártéríteni kell, de azt ne a téesztől várják, hiszen az ott megtermelt jövedelmekből városok, ipartelepek épültek, a falusi ember kevés hasznát látta. Az Agrárszövetség a vidék, a falu, a szövetkezet érdekeiért politizál, és abban bíznak, hogy a mezőgazdasági programjaikat előbb-utóbb más pártok is elfogadják, támogatják. Pusztamonostoron a művelődési házban, 13-án kiállítás nyílt a budapesti Életet az éveknek nyugdíjasklub amatőr alkotóinak munkáiból és Szabadiné Sinkó Ilona arany- és tüfestő művész levéltári kutatások alapján készített címerek, zászlók, jelvények összeállításából, Szent István korától 1949-ig. Érdekességek: az Erdélyi címer, Mátyás címere, portréja, Kossuth korona nélküli címere, katonai behívója és a ’49 előtti magyar zászló. Fotó: K.É. A parasztság viselte a hamis szociálpolitika terheit Az Agrárszövetség gyűlése Jászárokszálláson Kedden 18 órakor Jászárokszálláson az Agrárszövetség képviselőjelöltje, Szabó Béla tartott választói gyűlést. A művelődési ház nagytermében mintegy hatvan különböző korosztályú érdeklődő gyűlt össze. Az Agrárszövetség jászárokszállási köre vezetőjének megnyitója után Szabó Béla a helyi Kossuth Termelőszövetkezet elnöke ismertette a szövetség programját, s saját elképzeléseit.Bevezetője után részletesen foglalkozott a föld tulajdonjogi helyzetével, vázolta a jelenlegi állapot kialakulásának körülményeit. A hallgatóságot leginkább érdeklő kérdés elemzése azért kapott különös jelentőséget, mert Jászárokszálláson az egyik legfontosabb megélhetési forrás a föld, másrészt jó néhány pártprogram központi témája a mezőgazdaság. Az előadó az est során kitért a köztük lévő lényegesebb különbségekre. Szabó Béla hangoztatta,hogy az Agrárszövetség nem párt, célja a paraszti munka becsületének helyreállítása, mert eddig a parasztság viselte a hamis szociálpolitika és az olcsó élelmiszerárak miatti terheket. Kitért arra, hogy a mezőgazdasági termékek árában ma sem szerepel a földjáradék, a földbérlet költsége, a föld ára. Szólt az úgynevezet földrehabilitációs alap létrehozásáról. Az alap pénzeszközeit forgatva a korábbi földtulajdonosokat és azok leszármazottait lehetne földhöz juttatni. A mezőgazdasági termelés szervezeti megújulása érdekében is szükséges a vegyes tulajdonú nemzetgazdaság kialakítása, ahol a tulajdonosok érdekeltek a minél eredményesebb gazdálkodásban, és védelmet élveznek az állami beavatkozásokkal szemben. Szóba került, hogy az Agrárszövetségnek nem célja a hatalmaskodó, tehetségtelen agrárvezetők, az úgynevezett "zöld bárók" átmentése, de az indokolatlan személycserék értelmetlenek, a szakembereket meg kell becsülni. Beszédének végén a képviselőjelölt általános politikai problémákról szólt. Véleménye szerint az ország gondjai gazdasági eredetűek. Az egyik felszólaló kérdésére válaszolva aláhúzta: nem a szövetkezeti formában kell a hibákat keresni, hanem a gazdasági feltételekben. Ugyanitt elmondta, hogy a földtulajdonok egyszerű "visszadátumozása" nem oldja meg a mezőgazdaság gondjait, sőt a jelenleginél még nagyobb feszültségek alakulhatnak ki. A becsületes munka anyagi elismerését emelte ki egy fiatal hozzászóló. Azt emelve ki, hogy a jövő nemzedékének meg kell hagyni a boldogulás reményét.- sz -Eladjuk magunkat? Gondolatok a Honi Védegylet ürügyén Manapság, amikor a magyar gazdaság az elmúlt negyven év eredményeként is súlyos gondokkal küzd, gyakran vetődik fel a kérdés: miből és hogyan legyünk úrrá a válságon, a gazdaságunkat sújtó tőkehiányon. Sokan a megoldást a privatizációban, s ezen belül is a külföldi tőke bevonásában látják, aminek jogosságát nem lehet vitatni. A külföldi működő tőkétől azt várják, hogy korszerűsítse a termelést, a piacképességünket fokozzák, beruházzanak, korszerű ismereteket hozzanak be. A szép elvek azonban nem mindig realizálódnak. A külföldi tőke ugyanis mindezen közben alapvetően saját céljait követi. Van aki idetelepítené környezetkárosító üzemeit, más a könnyű, gyors profit elérése érdekében még véletlenül sem a termelésbe fektetné tőkéjét. A külföldi cégeknek csak egy részük az, amelyik pozitív céljainkkal egyező tevékenységet folytatna. Az állam úgy tűnik kiengedte a folyamatot a kezéből, tevékenysége kapkodóvá vált, a lakosság körében pedig egyre nagyobb felzúdulást okoznak az ellenőrizetlen vállalatfelvásárlások. S talán, amiről leginkább elfeledkeztünk, az a hazai gazdaság, s benne az ipar célirányos fejlesztése, ha kell védelme is. A nemzeti ünnep kapcsán éppen a fentiek miatt jutott eszünkbe Kossuth és a Honi Védegylet ügye, s az, hogy Kossuth ürügyén a mának szóló tanulságokat fogalmazzunk meg. A párhuzam egyáltalán nem erőltetett, hiszen Kossuth is egy termelési és értékesítési válság hatására jutott el a Honi Védegylet gondolatának kiteljesítéséhez. Rájött arra, hogy belső piac nélkül az ország gondjait megoldani nem lehet, a belső piac megteremtése pedig hazai tőkés ipar nélkül csak ábránd. A jóval fejlettebb osztrák ipar akkor komoly gátja volt a hazai ipar fejlődésének, így az önálló ipar, az önálló vámterület követelése logikus folyománya volt az akkori helyzetnek. Kossuth szavai ékesebben fejezik ki a követelés magyarázatát: "amint az egyes embernek szüksége van az erősebb elleni oltalomra és csak ezáltal lesz szabaddá, éppen úgy a gyengébb, azaz a nemzetgazdasági szempontból szólva fejletlenebb helyzetben lévő nemzetnek is oltalomra van az erősebb ellen szüksége, különben közöttük a kereskedési szabadság csak olyan forma lesz, aminő van a boroshordó és a pincér között, aki azt szabadon csapra üti." Az akkori Országgyűlés nem respektálta a kossuthi kezdeményezést. Ekkor fogalmazódik meg egy röpirat, amely világosan fogalmaz: "Azon védvámrendszert, amelyet az ország határain felállítani nem lehetett, minden egyes polgár ajtajának küszöbén felállítani lehet is, szükséges is." Egy társadalmi mozgalmat indítottak tehát, amelynek eredménye lett a Kossuth igazgatásával létrejött Honi Védegylet. A Honi Védegylet és egyéb kezdeményezések végül is kudarcot vallottak. Nem azért, mert a célkitűzések helytelenek voltak, nem azért, mert nem a haladást szolgálták, hanem azért, mert az alkalmazott eszközök elégtelenek, alkalmatlanok voltak a nagy cél, a belső piac kiszélesítésére, a hazai ipar létrehozására. Úgy érzem a párhuzamokra itt is célszerű felhívni a figyelmet. A válsághelyzeten túl, amiről szóltunk már, ma is gond a belső piac szűkössége, a hazai ipar fejletlensége, a külföldi tőke ellenőrizetlen behatolása, s ami szintén párhuzam, de még nem szóltunk róla, az egyoldalú függés veszélye. Kossuth Ausztriától független piac megteremtése érdekében szorgalmazta a fiumei vasút megépítését. Nekünk persze nem ez a vasút hiányzik. A képletes vasút hiányzik viszont a világ dinamikus övezetei, jórészt a csendes-óceáni térség felé. Messzire jutottunk, térjünk vissza a Kárpát-medencébe. Az olvasó számára úgy tűnhet, a külföldi kapcsolatok ellen lépünk fel. Erről szó sincsen! A kossuthi párhuzam nálunk itt ér véget. A belső piac fejlesztését, a hazai ipar védelmét, az egyoldalú függőség oldását egy esetleges protekcionista külgazdaságpolitika nem szolgálná jól. Az elmúlt negyven év keserves tanulsága ez. Nekünk szervesen kell a világgazdasághoz kapcsolódni, a piacon keresztül, hogy részei lehessünk egy fejlettebb világnak, annak áldásait élvezhessük. De közben nem szabad elfelejteni, a mai eufórikus hangulatban sem, hogy a világon mindenütt szabályozzák a külföldi tőke behatolását, azt, hogy az milyen területre, milyen feltételekkel jöjjön be. S mindenütt a világon valamilyen formában védik a hazai ipart, a hazai gazdaságot. Ennek mértéke, eszközei ma is függnek az ország fejlettségétől, lehetőségeitől. Óvatos kompromisszumra van szükség tehát, ahová viszont mindenképpen el kell jutnunk a mostani parttalannak tűnő állapotból. A Honi Védegylet kudarcáról beszéltünk. Úgy véljük az olvasó is érzi, hogy itt nem a gondolat kudarcáról van szó. Sőt! Miként a Védegylet és más kezdeményezések konkrét eredményeket is hoztak, ha nem is a szorosan vett gazdaság területén. Egyfelől tömörítette a haladó erőket, politikailag aktivizálta őket, s az ipar védelme a függetlenség, a nemzeti önállóság követelésével kapcsolódott össze. Úgy véljük ezek a dolgok ma is összefüggnek. Nekünk is szükségünk van olyan célokra, amely magyarság legjobb erőit egyként tömöríti, hogy ne legyünk boroshordók váltakozó pincérek kezében. A kossuthi gondolatoknak ez is tanulsága. Füle István Hiányzott a kétharmad, a kormány túllépte hatáskörét Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kamatadót Alkotmányellenesnek minősítette és teljes egészében megsemmisítette a kamatadót az Alkotmánybíróság. A nagy érdeklődéssel várt döntést szerdán Esztergomban tartott nyilvános ülésén hirdette ki a testület. A határozat rendelkező részét dr. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese ismertette. Az Alkotmánybíróság megállapítja - mondotta -, hogy a lakáscélú állami kölcsönök utáni 1990. évi adófizetésről szóló törvény és a végrehajtási rendelet alkotmányellenes. Ezért ezt a törvényt és módosított minisztertanácsi rendeletet teljes egészében megsemmisíti. A megsemmisített törvény és a minisztertanácsi határozat az alkotmánybírósági döntés a Magyar Közlönyben való közzététele napján veszíti hatályát. Sólyom László részletesen ismertette a döntés indokolásának főbb pontjait. Többek között kiemelte, hogy már maga a kamattörvény meghozatala is alkotmányellenesen történt, mert az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata, azaz a szükséges legkevesebb 252 szavazat helyett csupán 186-an voksoltak a törvény bevezetése mellett. A képviselők kétharmadának egyetértésére azért is szükség lett volna, mert a kamatadótörvény esetében különös érdek fűződött ahhoz, hogy az adókötelezettségnek ez a szabályozása ne sértse meg a jogegyenlőséget, továbbá a jog- és a szociális biztonságot, az adózás arányosságát és egyenlőségét, és ne jelentsen hátrányos megkülönböztetést. A Minisztertanács túllépte felhatalmazása körét, mert nem a jövedelem igazolásának módját határozta meg, hanem azokat a jövedelemfajtákat is, amelyeket a nettó jövedelem kiszámításához alapul kell venni. Ezzel valójában az adóalanyok körét állapította meg, mégpedig alkotmányellenesen, mert az adóalanyok körére vonatkozóan csakis törvényben lehet rendelkezni. Több indítvány arra vonatkozó kérelmet is tartalmazott, hogy az Alkotmánybíróság a törvényt és végrehajtási rendeletét hatályba lépésük időpontjára visszamenően, ez év elejére helyezze hatályon kívül. A bíróság azonban erre nem talált kellő okot. Az indoklás ismertetése után dr. Kilényi Géza alkotmánybíró külön véleményt jelentett be. Mint mondotta, hogy bár egyetért az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozatával, azt kifogásolja, hogy nem visszamenőleges hatállyal lép életbe a megsemmisítés. Az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium államtitkárai Surányi György és Kunos Péter még az ülés berekesztése előtt a tanácsteremből kivonultak. Az MTI munkatársának kérdésére Surányi György államtitkár elmondotta, hogy a kamatadó megsemmisítése érzékenyen érinti a költségvetést. Körülbelül évi 6 milliárd forint kiesést okoz, ezt az összeget valahonnan elő kell teremteni, következésképpen valamilyen más állami támogatásból kell elvonni. (MTI)