Néplap, 1990. március (41. évfolyam, 51-70[76]. szám)

1990-03-13 / 62. szám

I 2 Néplap 1990. MÁRCIUS 13. Ülésezett a Minisztertanács A kormányszóvivő tájékoztatója /folytatás azl. oldalról / A február 20-án véget ért számlálás gyorsmérlege szerint 1990. január elsejével a népes­ség száma hazánkban 10 millió 450 ezer. Ez 260 ezres csökke­nést jelent a tíz évvel ezelőtti ál­lapothoz viszonyítva. A következő napirend kap­csán a szóvivő emlékeztetett ar­ra, hogy a gyógyszerárak - a ter­melői árváltozások, illetve a ke­reskedelmi árrések növekedése miatt - 35,4 százalékkal növe­kedtek. Ez hallatlanul nagy ter­heket ró az idős emberekre és a sokgyermekes családokra. A kormány ezt figyelembe véve úgy döntött, hogy módosítja egyes gyógyszerek társada­lombiztosítási, támogatási rend­jét. Az újítás lényege az, hogy a korábbi 80, 90, illetve 100 szá­zalékos fogyasztóiár-támogatási lépcsőt egy 80, 95, 100 százalé­kos támogatási rend váltja fel július elsejével. (Ez azért okoz némi könnyebbséget, mert a gyógyszerek legszélesebb köre eddig a 90 százalékos támogatá­si kategóriába esett. így tehát itt 5 százalékos támogatásnöveke­dés várható.) A támogatásnöve­kedés főként az idősebbek által keresett gyógyszereket, illetve a gyermekgyógyászatban alkal­mazott medicinákat érinti. Egy­idejűleg bővítik az ingyenes gyógyszerellátásban részesülők körét. A belügyi és a külügyi tárca együttes előterjesztése alapján vitatta meg a kormány a mene­kültügy alakulását. A Miniszter­­tanácsnak meg kellett állapíta­nia, hogy a romániai demokrati­zálódás kezdeti jelei ellenére a napi gyakorlatban nemigen ér­zékelhető a két ország viszo­nyának javulása. Ez az oka an­nak, hogy a Magyarországon tartózkodó menekültek nagy többsége várakozó állásponton van, s kevesen szánják el magu­kat a végleges visszatérésre. Még ma is naponta 30-50 ma­gyar család érkezik a határon túlról. A Minisztertanács áttekintet­te azt is, hogy miként alakulnak a kormányzati jogosítványok a választások után létrejövő új ka­binet hivatalba lépéséig. Mint ismeretes, a választások utáni új parlament első ülésén a kor­mány bejelenti lemondását, azonban az új kormány hivatal­ba lépéséig - ez akár hetekig­­hónapokig is eltarthat - ügyve­zető kormányként működik to­vább. A hatályos jogszabályok értelmében ez azt jelenti, hogy az összes kormányzati jogot gyakorolhatja, nemzetközi szer­ződéseket azonban nem köthet, s rendeletet is «csak kifejezett törvényi felhatalmazás alapján, halaszthatatlan esetben alkothat. A kormány azonban tisztában van a mostani választások óriási jelentőségével, ezért úgy dön­tött, hogy a választások utáni át­meneti időszakban politikai ön­­korlátozást vállal, ami azt jelen­ti, hogy tartózkodik minden olyan döntéstől, amely jelentő­sen kihatna a választások utáni időre. Tevékenységét a gazda­ság, az állami szervezet műkö­déséhez, az állampolgárok szo­ciális és létbiztonságához szük­séges döntésekre korlátozza. A kormány foglalkozott a Bokor Imre-könyv nyomán megszületett országgyűlési ha­­tározat végrehajtásával is. Az ezzel kapcsolatos miniszterta­nácsi határozat lényege: meg kell vizsgálni, hogy a Honvé­delmi Minisztérium vezető tisztségviselői és tábornoki kara szolgálati lakásaik felújításakor, a lakberendezések cseréjekor megfizették-e a szükséges ille­téket, kifizették-e a bérlőkre előírt költséghányadot; Czinege Lajos Endrődi utcai szolgálati lakását ki kell üríteni. A vizsgá­latok eredményeiről hamarosan részletes tájékoztatót hallgat meg a kormány, s tájékoztatják az Országgyűlést is. A kormány döntött a szemé­lyes szabadságukban korláto­zott emberek társada­lombiztosítási, munkajogi hely­zetének rendezése ügyében is. A döntés kimondja, hogy kéré­sükre az érintettek nyugdíját havi 500 forinttal akkor is föl kell emelni, ha az internáló il­letve más táborokban töltött időtartamot egyszer már figye­lembe vették szolgálati időként a nyugdíj megállapításánál. A kormány előterjesztést fo­gadott el, az Országos Rendőr­főkapitányság létrehozásáról és a rendőrség irányításával össze­függő feladatokról. A napirendtől függetlenül a kormány egy olyan döntést is hozott, miszerint az idén május 9-én lesznek a megemlékezések a második világháború mártír­jairól, áldozatairól. Ezt a napot egyben a fasizmus felett aratott győzelem napjaként is ünnepel­jük. (MTI) A Magyar Néppárt választási nagygyűlése Szolnokon Fekete Gyula és Töröcsik Mihály előadása Tegnap este Szolnokon a Ság­­vári Endre Művelődési Házban a Magyar Néppárt tartott kultúrmű­sorral egybekötött választási nagygyűlést. A nagygyűlésen Fekete Gyula író, a Magyar Néppárt elnöke Ma­gyar valóság, magyar jövő; Törö­csik Mihály országgyűlési képvi­selőjelölt Áz önkormányzatok és a tulajdonreform címmel tartott elő­adást. Lapzártakor a nagygyűlés még tartott, részletes tudósítására szer­dai lapszámunkban visszatérünk. A szocialisták választási nagygyűlése a Járműjavítóban A baloldal nem mellőzhető a kormányzásban Kovács Libor és a szolnoki listán induló jelöltek mutatkoztak be A Néplap sajtószolgálata Ki akarja megbuktatni a Néplapot? /Nyílt levél az olvasókhoz/ Információnk szerint vesztesé­gesre tervezi az idén a Jász-Nagy­­kun-Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat a Néplapot. Bár a megyei napilap példányszámát emelni szándékoznak és a munkatársak bérét nem fejlesztik: az év végére tervezett mérleg mégis néhány százezer forint veszteséggel szá­mol. Arról is hallani, hogy a Lapkia­dó Vállalat új megyei napilapot akar indítani - egy tehetős új párt támogatásával -, ahová a Néplap tehetséges újságíróit próbálják majd áthívni. Ezzel egyidőben a szerkesztőségben valaki/k/ azt a hírt terjeszti/k/, hogy a választá­sok után az újságíróktól számon kérik politikai múltjukat, MSZMP-tagságukat. Ezek a té­nyek arra mutatnak, hogy anyagi­­lag-erkölcsileg próbálják a szer­kesztőséget szétzülleszteni, a la­pot megbuktatni. De kinek állhat ez érdekében? Az ellenzéki pártoknak semmi­képpen. Az MDF /és más ellenzéki szervezetek/ alapelve e téren is az önkormányzat. Az újságírók al­kalmazásáról a szerkesztőségben döntenek majd és nem aszerint, hogy tagjai voltak-e az MSZMP- nek. Megítélésükben tisztességük és szakmai tudásuk lesz a döntő. Az MDF-nek az az álláspontja, hogy a gazdaságilag és politikai­lag önállóvá váló megyei napila­pot pályázati úton, a szerkesztő­ségben dolgozók egyetértésével kinevezett főszerkesztő irányítsa. Ugyanakkor fölmerül a kérdés: miért nem tesz a megyei lapkiadó vállalat azért, hogy az infláció ha­tását ellensúlyozza az 50 ezer pél­dányszámban megjelenő Néplap gazdálkodásában? Talán azért, mert a megyei lapkiadó vállalat /amely mind a mai napig az MSZP tulajdona/ meg akar szaba­dulni a Néplaptól, amelynek kol­lektívája többször kinyilvánította, hogy függetlenedni akar az MSZP-től? A Magyar Demokrata Fórum Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyeztető Tanácsának nevében Pintér László szóvivő Válasz az MDF-levélre Az információk nem teljesen pontosak! A tervezés ténylegesen a válla­lati szakemberek feladata, de a növekvő költségek arányában /például a papír ára 20,5 forintról 28,5 forintra, a vállalat és a szer­kesztőség munkahelyét szolgáló épület bérleti díja 100 százalékkal emelkedett ebben az évben/ bevé­teleinket nem tudjuk növelni. Többek között azért sem, mert ol­vasóink pénztárcájának védelmé­ben 1990. június 30-ig nem kí­vánjuk a Néplap árát emelni. A pontosság ott is sántít, hogy a lap néhány százezer forintos vesztesége /aminek megszünteté­sére kidolgozott elképzeléseink vannak/ - nem egyezik meg az 1990-es vállalati mérleg eredmé­nyeivel, amit természetesen pozi­tívra tervezünk. A pontosság a dolgozói alapbé­rek emelése körül is hibádzik. Egy vállalati termelési tanácsko­záson valóban beszéltünk bér­emelésről, jelenlegi gazdasági is­mereteink azonban erre nem ad­nak módot. 1990. júniusában visszatérünk lehetőségeink meg­vizsgálására. Bár ez ígéret, de úgy tudjuk, nagyon sok ipari és mező­­gazdasági üzem jelenleg még ígérni sem tud dolgozóinak. A levél ama "megállapítása", hogy a Jászkun Lap- és Könyvki­adó Vállalat új megyei napilapot kíván indítani, szintén nem felel meg a valóságnak. Annyi igaz a hallomásból, hogy több újságíró kollégának pattant már ki hasonló ötlet a fejéből. Minden ilyen el­képzelést a vállalat - hiszen a ne­vében benne van a lapkiadás - gazdasági megfontolásokból párt­fogol. Igaz, a megyében akara­tunk ellenére és közreműködé­sünk nélkül is jöttek létre új újsá­gok. A jövőben is szeretnénk az új lapok megjelenését segíteni /akár a Megyei Érdekegyeztető Tanács pártjainak lapjait is/, de nem a nagy múltú napilapunk hátrányá­ra, és nem a jól felkészült újság­írói közösség rovására. Sajnos kezdeményezéseink a kiváló ötletek ellenére a tehetős új és régi vállalatok és pártok hiá­nyában ez időig meghiúsultak. Tisztelt Olvasó! Az Önökhöz címzett nyílt le­vélből az igaznak tűnik, hogy kö­rünkben - s általában a sajtó ber­keiben - valóban terjed a hír, hogy a dolgozók "múltjuk" miatt hozzáértésüktől, szakértelmüktől függetlenül munkanélkülivé vál­hatnak az első szabad választás után. A hír terjesztőit, és azt, hogy a bizonytalanságkeltés ki­nek az érdekében történik, mi is keressük. Hogy az ellenzéki pár­toknak e bizonytalanságot keltő "rémhírek" terjesztése nem áll ér­dekében, nagyon örülünk. Külön megelégedést vált ki kö­rünkben a belső önkormányzati­ságunk levélben történő megerő­sítése is. Hiszen most már a válla­lat tulajdonosának és az ellenzéki pártoknak az alapelve kezd köze­ledni egymáshoz. Ha ezt elértük, bízunk a jövőben, s abban, hogy a lap főszerkesztőjét - az MSZP ígéretét is bírva - közösségünk tagjai választják meg saját sora­inkból. A Jászkun Lap- és Könyvkiadó Vállalat 1990-ben igyekszik az infláció hatását a Néplap megje­lentetésénél és dolgozói körében is ellensúlyozni. Függetlenül et­től, a vállalat minden dolgozója - ezen belül természetesen a Nép­lap szerkesztőségében munkát végzők is - a vállalati és szerkesz­tőségi függetlenség hívei. E függetlenségünket lassan, az egypárti berendezkedéstől meg­szabadulva kezdjük megszokni igyekszünk vele mind jobban él­ni. Nánai Tibor a Jászkun Lap- és Könyvkiadó Vállalat igazgatója Legyen otthonunk a város! Szolnok déli ipari negyedében mutatkozott be tegnap este Ko­vács Libor, aki a Szocialista Párt jelöltje a 4. számú választókerü­letben, valamint Iváncsik Imre és dr.Sziráki András "listás” jelöltek. A MÁV Járműjavító művelődési otthonában megrendezett nagy­gyűlésen mintegy ötvenen vettek részt. A gyülekező érdeklődőket szó­rólapokkal, a párt választói napjá­ra mozgósító felhívásokkal várták a szervezők. A nagygyűlés első részében Kovács Libor szólt a szocialista párt születésének kö­rülményeiről, jellegéről, program­jának legfontosabb kérdéseiről. Beszédében az MSZP-t az euró­pai balközép pártok kategóriájába sorolta. Értelmezése szerint a bal­­oldaliság ideológiamentes, és a többség véleményét fejezi ki. Megfogalmazta, hogy a párt a szocializmust, mint társadalmi formációt nem fogadja el. Rend­szerváltást sürget - békés úton. A bevezető előadás után a kép­viselőjelöltek kérdésekre vála­szoltak. Meddig tart az átmmeneti időszak? - kérdezte az egyik résztvevő. Kovács Libor szerint háromszor három évig: az első harmad egy rendkívül nehéz idő­szak, a második a stabilizálás, az együttműködés szakasza, utána a kibontakozás harmada követke­zik. Miért indítják Hámori Csabát a megyei listán? - érdeklődött egy másik résztvevő. Többpártrend­szerben szokás, hogy vezető poli­tikusokat területi listán is indíta­nak - válaszolta Iváncsik Imre. Egy felvetésre reagálva dr.Sziráki András kifejtette: a baloldal nem mellőzhető a kormányzásban. Néhány felszólaló úgy látja, hogy a választópolgárok nincse­nek tisztában a szavazás módjá­val - e téren a sajtótól várnának többet. Egy vállalás is született: a párt aktivistái a választás után letisz­títják azokat a felületeket, ame­lyekre MSZP-plakátokat ragasz­tottak. Bizakodó hangulatú választási gyűlés résztvevői lehettünk már­cius 5-én a Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskolán. Pedig Kovács Libor a 4.sz. választó ke­rület szocialista párti képviselője­löltje programjában nem ígért könnyű éveket. Egyszerűen és érthetően foglalta össze a társa­dalmi átalakulás valamennyi lé­nyeges problémáját, jó kiindulási alapot teremtve a választópolgá­rok kérdéseinek és véleménynyil­vánításának. Kovács Libor tisztességes, tisz­telettudó, lelkiismeretes ember - mondta az egyik hozzászóló, - nem ígérget, tudja a tennivalókat és vállalja a tetteket. Olyan párt jelöltjeként indult, amely az egész választási kampány alatt fellép az agresszív hangoskodások, az in­dulatok szítása ellen. Szolnoknak perspektívát kell adni. Ennek része, ha gyermeke­inknek jó iskolákat teremtünk. Nagy hibát követtek el a város vezetői, amikor a már meglévő főiskolai tagozat önállóvá válása helyett hagyták, hogy a Tiszali­­getben még egy főiskolai tagoza­tot létesítsenek. Tegyünk lépése-* két saját főiskolánkért és ennek alapozásához teremtsünk színvo­nalas alsó- és középfokú oktatási bázist. Segítsük elő, hogy minél keve­sebb ember veszítse el a munká­ját. Dr.Horváth Ferenc megyei listán induló képviselőjelölt új munkahelyek teremtésének lehe­tőségeiről szólt. Egy felvetésre válaszolva Iván­csik Imre képviselőjelölt kifejtet­te, hogy a jövőben a család - amely számára a hazaváró kikötőt jelenti - kapja vissza a rangját és becsületét. Legyen a társadalom gyermek- és ifjúságcentrikus. A Szocialista Pártban ma kevés az ifjú ember. Idő kell ahhoz, hogy Elhamarkodottan tette közzé a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vá­lasztási Bizottság a Néplap február 26-i számában, hogy Jászapátin a választókerületi bizottság elutasítot­ta a Magyarországi Szociáldemok­rata Párt jelöltjét. A közlemény azért volt elhamarkodott, mert akkor már benyújtottuk óvásunkat az Or­szágos Választási Bizottsághoz, és erről a Megyei Bizottságot is tájé­koztattuk. Ezúton hozzuk a megye lakossá­gának és a 2.sz. választókerület vá­lasztópolgárainak tudomására, hogy ebben a választókerületben a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt elinduljanak felénk, ha majd ta­pasztalják, hogy számíthatnak po­litikánkra. Egyebek között szó volt a kör­nyezet további rombolásának megállításáról, a társada­lombiztosításról és a nyugdíja­sokról. Szolnoknak nem a múltat folyton felhánytorgató vezetőkre van szüksége, hanem olyanokra, akik rendbe teszik a várost. Ott­honunkká varázsolják, hogy lakói az olyannyira vágyott békesség­ben és nyugalomban sétálhassa­nak ezután a Szapáry utcában. Dr.Keresztes Eszter teljes joggal bejegyzett képviselője­löltje: Adám László. Véleményünk szerint a Megyei Választási Bizott­ság etikátlanul járt el, mivel az óvás tényét nem hozta nyilvánosságra. Bízunk abban, hogy a 2. sz. válasz­tókerület választópolgárai a dezin­­formálás ellenére is szavazatukkal támogatják a Magyarországi Szoci­áldemokrata Párt jelöltjét Ádám, Lászlót. Kérjük Önöket, várják az is­mertető megjelenését. Magyarországi Szociálde­mokrata Párt megyei szerve­zete Kovács Gyuláné dr., a 4. sz. választókerület független képviselőjelöltje tisztelettel várja választópolgárait programjának ismertetésére március 13-án 16 .30 órakor. Hely: Szolnok, Szakszervezetek Háza Ságvári E. krt. 23.1. em. 10. * 4121/1* Helyt adtak a MSZDP óvásának

Next

/
Thumbnails
Contents