Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
6 1990. FEBRUÁR 3. Nemzetközi körkép Az "elégséges védelem" és a katonai doktrína Azoknak a mélyreható - bátran állíthatjuk; történelmi horde- rejií - átalakulásoknak tükörképeként, amelyek a kelet-nyugati államközi kapcsolatokban az utóbbi időben végbemennek, mostanában egyre több szó esik tagállamai soha, semmilyen körülmények között sem indítanak katonai akciókat más országok ellen, ha csak ókét nem éri támadás. Továbbá: elsőnek nem alkalmaznak atomfegyvert, senkivel szemben nem támasztanak Az Országgyűlés honvédelmi, valamint külügyi bizottságának meghívására Magyarországon tartózkodtak a NATO-közgyülés delegációjának tagjai. A delegáció vezetője George Bruce az Észak-atlanti Közgyűlés Politikai Bizottságának elnöke január közepén megtekintette a Magyar Néphadsereg egyik alakulatának éleslövészetét a NATO és a Varsói Szerződés szervezete katonai doktrínájának összehasonlításáról, lényegük feltárásának szükségességéről. Ez a sokoldalú vizsgálat különösen a bizalomerősítő intézkedéseket kidolgozó 1986-os stockholmi konferencia óta élénkült fel, s a két koalíció tagállamai ma már ott tartanak, hogy egymás elől nem rejthetnek el semmit. Más szóval: az azelőtt hétpecsétes katonai titkokról lehullt a fátyol, egyik félnek sem lehet a másikkal szemben takar- gatnivalója. Elegendő csak hivatkozni arra, hogy a hadgyakorlatra kölcsönösen meghívják egymás megfigyelőit, s rendszeressé váltak a valamikor szigorúan elzárt katonai objektumokban tett cserelátogatások, az adatközlések, méghozzá a teljes nyíltság jegyében. A Szovjetunió és az Egyesült Államok, illetve a két politikaikatonai szövetség közti kontaktusok kiszélesedése (védelmi miniszterek, vezérkari főnökök személyes eszmecseréi, stb.) minden bizonnyal jelentős mértékben elősegíti a doktrinális kérdések tisztázását, a sok évtizedes bizalmatlanság ködének oszlatását. Mint emlékezetes, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1987-es berlini üléséről kiadott dokumentum a szövetség katonai doktrínájának politikai-társadalmi tartalmára vonatkozóan egyértelmű elveket megfogalmazva, a védelmi jelleget emelte ki. Szerinte a koalíció területi igényeket (sem Európában, sem pedig Európán kívül), végül egyetlen államot, egyetlen népet sem tekintenek ellenségüknek. Ezek az alapvető kötelezettségvállalások - a politikai elhatározásokat alátámasztandó - szervesen illeszkednek a doktrína katonai-technikai oldalához, vagyis ahhoz a döntéshez, hogy haderőiket a védelmi elégségességnek megfelelő szintre csökkentsék. Másként megfogalmazva: a jövőből csakis olyan struktúrájú hadseregeket tartsanak fenn, amelyek létszámukban és fegyverzetükben nem alkalmasak támadó harccselekmények kezdeményezésére és folytatására, csakis és kizárólag egy esetleges külső agresszió elhárítására. E szándék csalhatatlan jele a harckocsik, a tüzérségi tűzesz- közök, a harcászati-hadműveleti rakéták és bizonyos típusú repülőgépek csökkentése, az úgynevezett aszimmetriák megszüntetését célzó egyoldalú leszerelési intézkedések folyamatos végrehajtása. E folyamatban a legfőbb rendező elv az, amit V. Lobov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke fogalmazott meg a moszkvai No- voje Vremjának: ’’Mi abból indulunk ki, hogy a katonai doktrína politikai oldalát illeti az elsőség. Eszerint a Varsói Szerződés tagállamai elvetik a háborút, mint a politika folytatásának eszközét, bármilyen vitás nemzetközi kérdés megoldásának módját, vagy - ami ezzel szorosan összefügg - az erőszak és az erőszakkal való fenyegetés bármilyen formáját". Nyilvánvaló azonban, hogy amíg az európai stabilitást biztosító két tömb fennmarad, eléggé hosszan tartó vitatéma lesz, milyen erők és eszközök szükségesek valójában a kölcsönösen elégséges védelmi készenlét biztosításához. A hadtudománynak erre nézve egyelőre nincs kitaposott útja és lezárt álláspontja, így tehát elengedhetetlenek a további kutatások és pontosítások. Mindaddig ugyanis, amíg a háborús fenyegetettség érzete megbízhatóan és véglegesen nem szüntethető meg, egyik állam sem mondhat le a fegyveres erőiből megtestesülő védelmi garanciákról, így a Varsói Szerződés tagországai sem. Ebből következően a katonai doktrína csak fokozatosan, annak függvényében változhat, amennyire sikerül megtalálni az utakat a közös érdekeket figyelembe vevő politikai megoldásokhoz a két legerősebb nukleáris hatalom, a két szövetségi rendszer között. Ennek pedig egyik kulcskérdése - amint Lobov hadseregtábomok aláhúzza: "egy állam, vagy koalíció katonai potenciáljának szintje se haladja meg az önvédelem garanciájának mértékét, s egyúttal ne is jelentsen fenyegetést más államok biztonságára nézve". Márpedig ez a politikai szándék csak egyféleképpen támasztható alá: az egyes hadseregek szervezetének és fegyverzetének olyan szerkezeti átalakításával, amely non kérdőjelezi meg a védelmi elégségességet. Szorosan kapcsolódik ehhez a haditermelés, a katonai költségvetések mérséklése, hiszen a védelmi doktrína csakis akkor fogadható el hitelesnek, ha a támadóképességet kizáró intézkedéseket más pénzügyi-gazdasági rendszabályok is kellően alátámasztják. Ebben az értelemben a Varsói Szerződés tagországai már megtették a kezdeti lépéseket, amelyekre belső gazdasági nehézségeik is sarkallták őket. Hasonló gondok Nyugaton is egyre inkább a felszínre kerülnek, így a katonai doktrínák összevetésének csak egyféle konzekvenciája lehet: véget kell vetni az anyagiakat felemésztő fegyverkezési versenynek, a védelemhez szükségest többszörösen meghaladó felkészülésnek. Serfőző László KGST: üzlet vagy együttműködés ff A Nyugaton mindeddig méla unalommal olvasták a KGST-ta- nácskozások ,korszakalkotó,, döntéseiről szóló jelentéseket - de a most hirtelen feltámadt mohó érdeklődés érthető: Kelet-Eu- rópa politikai tájképe hetek-hónapok alatt szinte a felismerhe- tetlenségig megváltozott Szófiában már nem a szocialista országok „régi gárdája,, ülte körül a tárgyalóasztalt: a testvérországok kormányfői - legalábbis ezen a szinten - most találkoztak először, a román miniszterelnök pedig szó szerint egyenesen a forradalomból csöppent bele a tanácskozásba. A külföldi újságírókat most a politikai csata után (közben) kialakuló gazdasági tájkép érdekli: az ugyanis erősen befolyásolja majd nemcsak a kelet-európai országok egymás közötti viszonyát, hanem a Kelet és a Nyugat politikai és gazdasági kapcsolat- rendszerét is. Arról nem is szólva, hogy a „keleti nyitás,, óriási és alaposan elhanyagolt piacot nyit meg a nyugati cégek előtt Ezekből a nyugati tudósításokból kicsendül egy értékelés, ha ezt határozottan nem is írják le: Szófiában megkezdődött a KGST agóniája, s ha valamilyen okból a haláltusa el is húzódik majd, a vég elkerülheteden. Lehetséges - írta a tanácskozás első napja után a francia hírügynökség -, hogy még egy ideig formálisan fennmarad egy KGST nevezetű intézmény - de nem lesz egyéb "üres kagylóhéjnál". A francia tudósító szerint látható, hogy a Szovjetunió szeremé megmenteni a szervezetet, de az egyes tagországok nagyon eltérő gazdasági helyzetben vannak, reformjaik is különböző szintre jutottak, a politikai, gazdaságpolitikai elképzelések minden országban - finoman szólva - cseppfolyós állapotban vannak. Könnyen elképzelhető, hogy azok a miniszterelnökök, akik most Szófiában a KGST-ről tanácskoznak, hetek vagy hónapok múlva már nem lesznek miniszterelnökök... S ekkor még non esett szó a KGST olyan tagállamairól, mint Mongólia, Kuba, Vietnam... A KGST - nevezzük agóniáját „gyökeres átalakításnak,, - már soha nem lesz „az a KGST,, és elhalása nem lesz teljesen fájdalommentes. Marian Calfa csehszlovák kormányfő - derül ki az AP amerikai hírügynökség jelentéséből - igen érdes szavakat használt, amikor kifejtette: Csehszlovákiát (következésképpen a többi országot is) mesterségesen elszigetelték a korszerű technológia forrásaitól, a világméretű munkamegosztás előnyeitől. Calfa szerint Csehszlovákiának (így a többi tagországnak is) most kell számba várni az ebből fakadó óriási veszteséget. A hírügynökség ennek a tudósításnak ezt a címet adu: „Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország azt mondja, hogy a szovjeteknek fizetniük kell a 40 évért...,,. S a csehszlovák kormányfő nem kertelt Szófiában: „Üzletet akarunk - nem együttműködést,, - mondotta. Vannak egyéb kényes kérdések. Az AP tudósításának első mondata így hangzik: „Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország hallgatólagosan olyan frontban egyesült, amely Kelet-Európa gazdasági motorjává válhat,,. E megállapítás mögött pedig felsejlik a bomlófélben lévő KGST képe, hiszen tagadhatatlan, hogy az említett három országban jutott a legmesszebb a politikai reform, és náluk erős, határozott és világos a szándék is: nyitni kell, mindenfelé, de most, az évtizedes „keleti elkötelezettség,, után elsősorban a Nyugat felé. Az AFP szerint ugyanis a KGST szisztémája olyan volt, mint egy visszájára fordított gyarmati viszony: a Szovjetunió energiahordozót, nyersanyagokat szállított szövetségeseinek, amelyek tökéletlen késztermékkel fizettek. Ebben a viszonyban a kis tagálla- mok a Szovjetuniótól váltak függővé. Ebből következik egy másik kényes kérdés. Ha - mint a Szovjetunió javasolu - már jövőre bevezetik a tagállamok közötti keményvalutás elszámolást, akkor a kis Ugállamoknak nyomban dollárban kell fizetniük az energiaszállításokért a Szovjetuniónak, ám ők enyhén szólva nincsenek olyan helyzetben... így tehát a függő helyzet valamiféle fokozatos megszüntetéséről lehet szó. A nyugati értékelések szerint a kelet-európai változások nyomán a központi tervgazdálkodás szocialista dogmája az árulás sorsára jutott. Márpedig a központi tervgazdálkodás felső szintű jelképes megtestesítője éppen a KGST volt az elmúlt negyven évben. A KGST is „el- árultatott,, tehát? Valószínűleg. A szocialista országok éppen ez idő tájt helyezik minőségileg egészen más alapokra gazdasági kapcsolataikat is. Milyen változutást kell a KGST-ben végrehajtani? Václav Klaus csehszlovák pénzügy- miniszter válasza: „Radikálisát, drámait - és most!,,. Kína és a kelet-európai változások A kínai közvélemény a jelek szerint zavarban van. Nem tud mit kezdeni azokkal a drámai változásokkal, amelyek a kelet- európai országokban - Lengyel- országban, Magyarországon, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Bulgáriában - mennek végbe. A bizonytalanság és az értetlenség oka mindenekelőtt az, hogy a kínai sajtó és a tömegtájékozUtás változatlanul csak gyéren és megszűrten tudósít a kelet-európai fejleményekről. A sajtót irányító Kínai Kommunista Párt kitart ama gyakorlata mellett, r Jó reggelt, Rockefeller san! A képzeletbeli jelenet meglehetősen bizarr. Mr. Rockefeller (az egyik) egy jó reggeli kávé után beszáll fekete limuzinjába, kényelmesen hátradől, és elhajtat központjába, ahol az ajtóban mosolygós arcú, hajlongó ember fogadja, aki így köszönti: Jó reggelt, Rockefeller san! Ha nem ismernénk az előzményeket, talán azt is gondolhatnánk, hogy Rockefeller úr tréfára veszi a dolgot, s jót derülve felmegy irodájába. Csakhogy Rockefeller úr mindent tud, hiszen maga kötötte az üzletet. A kis japán a Mitsubishi cég embere, s mivel a Mitsubishi immár 51 százalékban tulajdonosa a Rockefeller csoportnak, nem tehet mást, jó képet vág a japán köszöntéshez. A jelenet egyelőre csupán a képzelet szülötte, mert eddig csak azt tudjuk, hogy a Mitsubishi Estate Co. vezető japán ingatlanügynökség csaknem 900 millió dollárért a közeljövőben megkaparintja a világhírű Rockefeller-csoport részvényeinek több mint a felét Karmai közé kerül például a 14 épületből álló New York-i Rockefeller Center, benne az Associated Press (AP) hírügynökséggel és az NBC tévétársasággal, s nyilvánvalóan étvágya ezután son csökken majd. Példát vesz, mondjuk, a Sonyról, amely nem kisebb mamutcéget akar megvenni, mint a Columbia Pictures filmvállalatot. A Mitsubishi mostani akcióját egyébként tokiói kormánykörökben egyetér- tőleg vették tudomásul. Rjutaro Hasimoto pénzügyminiszter semmi okot nem látott a "jóérzésű amerikaiak" aggodalmára. Szerinte ha kölcsönös megállapodás alapján jön létre egy üzlet (és nem bekebelezésről van szó) akkor minden OK. Az egyik külügyi szóvivő úgy vélekedett, hogy normális gazdasági akcióról van szó, és a lépés nem veszélyezteti a hosszú távú japán-amerikai gazdasági kapcsolatokat. És mit mond az egyik érintett, David Rockefeller, a Rockefeller-csoport elnöke? Szerinte tisztességes üzletről, partneri kapcsolatról van szó. "A mostani alku tiszteletben tartja az apám által ötven éve vállalt kötelezettséget a Rockefeller Center és New York iránt". Raymond Pettit, a csoport egyik alelnöke szintén sietett a sajtó tudtára adni: ez az alku non hasonlít a Sony tervezett akciójára, mert maga a Rockefeller szemelte ki a Mitsubishit, miután több amerikai céget sem talált megfelelőnek. A 846 millió dollárt egyébként saját vagyonuk úgymond "változatossá tételére" kívánják felhasználni. Egyelőre azonban nem közölték, miként. A jóérzésű amerikaikon kívül azonban egyre többen, főleg kongresszusi és pénzügyi berkekben mondogatják: mi lesz, ha a japánok nem elégednek meg azzal, hogy emberük ott hajlong a New York-i felhőkarcolók előtt, és megjön az étvágyuk, mondjuk egy kaliforniai "jó reggelire" is? Mester Nándor hogy Kínának nem kell, és non szabad kommentálnia a szocialista országokban történteket, abból az elvből kiindulva, hogy non szabad beavatkozni egymás belügyeibe. Vonatkozik ez non csak a pártközi, hanem az államközi kapcsolatok kezelésére is. Vagyis a kínai tömegtájékoztatás kénytelen némely tények közlésére szorítkozni, magyarázatot nem fűz hozzájuk, és non számol be az érintett pártok, kormányok elemzéseiről, álláspontjáról. Mindez nem jelenti azt, hogy nincs ideológiai eligazítás a kínai sajtóban. Általános jellegű elméleti cikkekben a Kínai Kommunista Párt elég egyértelműen megfogalmazza a maga álláspontját. A közvetlen utalásoktól azonban óvakodnak e cikkek szerzői, így inkább csak "át- hallásos" alapon lehet arra következtetni, hogy voltaképpen miről és kikről van szó. A Zsen- min Zsipao egyik hosszabb cikke például ismerteti azokat a módszereket, amelyekkel az imperializmus a kapitalista útra igyekszik terelni a szocialista országokat. A kínai szerző véletlenül sem említ neveket, de a cikkben könnyű ráismerni a magyar- országi vagy a lengyelországi helyzetre. A Beijing Rewiew cikksorozatban fejti ki, hogy a marxizmus-leninizmus továbbra is korunk vezérlő ideológiája, s csak általánosan fogalmazva említi meg, hogy vannak, akik az ideológiai pluralizmus jegyében a proletariátus elméletét másfajta elméletekkel akarják helyettesíteni, a marxizmus-leninizmus feladására törekszenek, nem pedig a korszerűsítésére. Célratörőbben fogalmaznak egyes kínai vezetők, s általában fokozódó aggodalmuknak adnak kifejezést a kelet-európai események kapcsán, de az esetek zömében nem a kínai közvéleménynek, hanem a külföldnek szólnak nyilatkozataik. A bíráló megnyilatkozások csak közvetve, a külföldi sajtóból jutnak el a külalakhoz. Teng Hsziao-pingnek tulajdonítják azt a kijelentést, amely szerint csak a szocializmus mentheti meg Kínát, és csak Kína mentheti meg a szocializmust, mint világrendszert- A kínai kormány semmiképp non tűmé el olyanfajta politikai reformot, mint amilyen jelenleg Kelet-Európábán végbemegy - mondta Li Peng miniszterelnök a South China Morning Post jelentése szerint egy hongkongi delegáció előtt nyilatkozva. És hozzáfűzte: mindaz, ami Magyarországon és Csehszlovákiában történik, sokkal inkább figyelmeztetésként semmint követendő példaként szolgál Kína számára. Kínai politikai körökből Li Pengnek tulajdonítják azt a kijelentést is, amely szerint ha udvariasan fogalmazunk, akkor azt mondjuk, hogy Gorbacsov túlságosan nagy kompromisszumokba ment bele a máltai csúcstalálkozón, ha azonban őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy Gorbacsov kiárusította Kelet-Európát az amerikaiaknak. Mindebből világos, hogy a kínai vezetést élénken foglalkoztatja és mélyen aggasztja a keleteurópai országokban megvalósuló politikai reformfolyamat. Hírek szerint a KKP egyik munkacsoportja elemezte a kelet-európai fejleményeket, s következtetéseit a pártvezetés elé terjesztette.
