Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
1990. FEBRUÁR 3. Néplap Haldoklik-e az eszperantó mozgalom? Beszélgetés Girnt Vilmossal Mint annyi egyéb szervezet, az eszperantó mozgalom is keresi megújulási lehetőségeit, tevékenységének újfajta területeit.- Az a hír járta, haldoklik az eszperantó mozgalom. Igaz ez? - kérdeztem Girnt Vilmostól, a Magyar Eszperantó Szövetség Szolnok Megyei Bizottságának elnökétől.- A mozgalom nagyon is él, virágzik, mindössze arról van szó,hogy újfajta kapcsolatokra van szükségünk ahhoz, hogy a működéshez szükséges anyagi feltételeket meg tudjuk szerezni.- Eddig miből éltek, kik támogatták az eszperantó szövetséget?- A megyei bizottság évi 5 ezer forintot kapott az országos szövetségtől. Ebből még elboldogultunk, tudniillik a mozgalom hívei mindent ingyen, társadalmi munkában csináltak. Most azonban nem lehet olyan embert találni, aki például ingyen tanítaná az eszperantót, hogy legyenek új tagjaink. Ezért kell olyan partnereket keresnünk, akikkel kölcsönösen segíthetjük egymást. Olyan kapcsolatok kialaldtásán dolgozunk, amelyben mindegyik fél valami hasznosat nyújtana a másiknak.- Mire és kikre gondolnak konkrétan?- Anra gondolunk, hogy a természetvédők, a környezetvédők és minden olyan párt vagy szervezet Szolnokon és a megyében, amelyik szívén viseli környezetünk megóvását, hasznos partnerünk lehetne. Ezek a szervezetek egyre inkább nemzetközivé válnak, közös - és nagyon egyszerű - nyelvük lehetne az eszperantó. Belgiumban például már létrejött a Zöldek Eszperantista Szervezete, melynek célja: elterjeszteni az eszperantó nyelvet a zöld mozgalomban, akár a politikában, akár a politikán kívül. Természetvédelemre alapozva elveit, hasonló szervezet Budapesten is alakult. Ez a Nemzetközi Eszperantista Környezetvédő Szervezet. Céljuk a természet védelme és a természettudomány ilyen irányú nemzetközi eredményeinek terjesztése - az eszperantó nyelv segítségével. Ezen kívül a Világunió az Élet Védelmére nevű világszerveztenek is van eszperantó szekciója. Mindezek a törekvések bizonyítják, hogy a környezetvédő és a zöld mozgalomban nagyon jól használható az eszperantó nyelv, ezért úgy gondoljuk, Szolnok megyében sem irreális az az elképzelésünk, hogy a fentiekhez hasonló módon működjünk együtt a környezetvédelem érdekében.- Amellett, hogy elismerem a mozgalom pozitív törekvéseit, nem értem, miért kell egy mesterséges nyelv akkor, amikor ott vannak a világnyelvek, a francia, angol, spanyol, mint az emberi kommunikáció eszközei?- Az eszperantó nagyon egyszerűnyelv. Mindenki meg tudja tanulni néhány hónap alatt, ez az ^e^i^^riási^előm^^jnás^ hogy aki megtanult eszperantóul, könnyebben tanulja a többi indoeurópai nyelvet is, mert ezek alapjaira épül az eszperantó.- Önöknek milyen lehetőségeik varrnak a nyelv terjesztésére itt a városon vagy a megyén belül?- Pályázat útján próbálunk pénzt szerezni szakkörvezetői díjakra, s akkor tudnánk az iskolákban eszperantó szakkört indítani. Leadtuk javaslatunkat a Megyei Pedagógiai Intézetbe, hogy vállalnánk orosz- tanárok eszperantó átképzését. Eddig sajnos erre senki nem jelentkezett, pedig az eszperantó nyelvvizsgát már a doktorátus elnyerésénél is elfogadják. Ez azért fontos, mert, mint mondtam, 4-5 hónap tanulás elég egy felsőfokú nyelvvizsgán való sikeres szerepléshez. A MÁV Csomóponti Művelődési Házban minden hétfőn 5-7-ig eszperantó tanfolyamot tartunk, aki akar, ott megtalál minket. Ezeken kívül pillanatnyilag más lehetőségeink nincsenek. Szponzorokat szeretnénk találni, akiknek támogatásukért cserébe az eszperantó nyelv segítségével nemzetközi kapcsolatok kialakításában tudnánk jó szolgálatot tenni, ugyanakkor terjedne az eszperantó nyelv is, ebben a kapcsolatban kölcsönösen jól járnánk valamennyien. Az eszperantó nyelv lehetőség egy olyan ország számára, mint hazánk, ahol sürgősen tennünk kell valamit az idegen nyelvek tanulásáért. Ezenkívül az eszperantó világmozgalomba való még nagyobb bekapcsolódással kulturális, emberi, művészeti kapcsolataink szélesedését is remélhetjük, hozzájárulva ezzel is az emberiség közös értékeinek megismeréséhez és megbecsüléséhez. Kátal Szilvia Nyomdaalapító Knerek A GYOMAI CSODA Gyomát a századfordulótól kezdve a Kner család tette közismertté, századunk első évtizedeiben pedig híre határainkon túl is egyre nőtt. A poros alföldi kisvárosban - amelynek sem középiskolája, sem könyvkereskedése nem volt, százharminc éve, 1860. február 5-én született Kner Izidor, régi felvidéki könyvkötők, "knyihárok" ivadékaként. Innen származik neve is. A fiatalságában sokat próbált, vállalkozó szellemű, koldusszegény könyvkötősegéd 1882-ben alapított nyomdát szülővárosában, amely fennállása folyamán új korszakot nyitott a magyar könyvnyomtatás, tipográfia és könyvművészet történetében. A tehetséges, kitartó munkabírású, nagy fantáziájú Kner Izidor 1935-ben bekövetkezett haláláig állandó önképzéssel a művészi könyvtermelés és könyvnyomtatás úttörő mesterévé fejlődött. Amikor kis nyomdáját úgyszólván a semmiből megalapította, az ország nyomdai állapota siralmas volt, csupán néhány fővárosi és egy-két igényes vidéki nyomda működött. Új beruházásokra neki se telt, de megbízható szakmai igényessége, ötletessége, páratlan szorgalma átsegítette a nehézségeken. Eleinte egyedül dolgozott, később maga nevelte ki munkatársait. Első gyorssajtóján díszes, nagyméretű betűmintalapot jelentetett meg. Könyvei rendezett tipográfiájukkal, szép, tiszta, éles nyomásukkal már a kor legjobb színvonalát tükrözik. Az üzem létalapját mindvégig a nagyszámú közigazgatási formanyomtatványok, 1890-től kezdve pedig a báli meghívók kiadása képezte. A báli meghívók is tükrözik igényességét, melyek tervezésére - korát messze megelőzve- művészeket kért fel, amikor az alkalmazott grafikának még híre sem volt. A díszítésekre Geiger Richárd, Góró Lajos, Földes Imre, Saray Ákos, Major Henrik munkáit használta fel /Röpke Lapok/. Meghívóival nemzetközi sikert is elkönyvelhetett magának. Az 1914-es lipcsei könyvművészeti kiállítás nagy aranyérmét nyerte el. Irodalmi vállalkozásait a századforduló táján kezdte meg, de ezirányú munkásságát 1907-től legidősebb fiára, művészi törekvései továbbfolytatójára és kiteljesítőjére, a modern magyar könyvművészet megteremtőjére, Imrére bízta. Száz éve, 1890. február 4-én született, s 1944-ben, élete derekán a fasiszta terror áldozatává lett az európai hírű könyvművész, Kner Imre. A mesterség alapjait Gyomán sajátította el, majd 1904-től, Lipcsében az európai könyvkészítés évszázados fellegvárában tanult tovább. Ekkor kötött életre szóló barátságot a szakma későbbi vezetőivel. 1916-ban vette át a könyvkiadás vezetését atyjától. Mesterségének nemcsak művésze, de tudós kutatója is volt, aki egész életén át a tipográfia és a könyvművészet hagyományának és újításának titkait fürkészte, írásaiban és a gyakorlatban egyaránt. A Kner- műhely a felszabadulás előtti évtizedekben a könyvkészítés iskolája lett. Ezt a szerepét máig megőrizte. Kner Imre munkásságának első felében a hagyományokat kutatta fel, és Kozma Lajos építőművésszel, az alkalmazott grafika úttörőjével népies átírású barokk szellemben újította fel /Három Csepke könyv, Kner Klasszikusok, Monumenta Lite- rarum/- Fametszetes illusztrációkkal, a régi magyar nyomdák díszítőanyagának újjáélesztésével igen sajátos, szép kiadványokat készítettek, melyek nemcsak e hazában, hanem azon túl is megbecsülést hoztak a magyar könyvművészetnek. Kner Imre a fontolva haladás híve volt: "Azt akarjuk, hogy a múltban megszerzett erők ne vesszenek el, hanem szárnyat adjanak a mának, és segítsék meghódítani a jövőt." Törekvéseit modem üzemben, modem eszközökkel valósította meg, erre nevelte munkatársait is, akik a szakma tudorai lettek, és ily szellemben vezetik ma is a nevét hordozó nyomdát, amely ma elsősorban a Kner által feltárt és modernizált hagyományt szolgálja. Kner Imre élete utolsó évtizedeiben az "új tárgyilagosság" képviselője lett a magyar tipográfiában a kor ízlésváltozását követve. Itt is a saját útját járta, mert eljutott a XVIII. század végének, a XIX. század elejének klasszicista betűtípusaihoz, amelyeket határozottan a magyar ízléshez illőnek érzett. Kiadványait klasszicista betűk, szigorúan tárgyilagos, mértékletes térelosztás, a szöveg világos tagolása, a kompozíció síkszerűsége jellemzik. Azt vallotta, hogy az anyag, a technika és az adott nyomtatvány hármas egysége határozza meg a tipográfiai formát, amelyet a hagyomány tiszteletével egyeztetett. Élete utolsó éveiben a fasiszta terror fokozódása elleni tiltakozásként a nemzeti hagyományhoz menekült Misztótfalusi Kis Miklós Mentségének és Kölcsey Nemzeti hagyományok című művének kiadásával. E tette is példa és útmutatás a jelennek. Brestyánszky Ilona Egy kiteljesedett élet képei Gecse Árpád festőművész kiállítása a Szolnoki Galériában Csaknem másfélszáz művel szerepel a kilencvenéves festőművész, Gecse Árpád - akit pletör jazigiensisként, azaz jász festőként mutat be a tárlat rendezője- az ország egyik legszebb kiál- lítócsamokában, a Szolnoki Galériában. Jólesett volna leírni, hogy az alföldi festők doyenjének gyűjteményes kiállítását rendezték meg, de ebből talán csak annyi igaz, hogy az eddigi életmű legteljesebb, legsokrétűbb bemutatója a mostani, az egésznek azonban két okból is csak része. Mondjuk ezt azért, mert jóné- hány híres Gecse-kép - Lovak, Csikók, Tanyák, Zagyvapart, stb. - erről a kiállításról is hiányzik; de azt is merjük remélni, hogy az életmű - okunk van ezt feltételezni - még számos új értékkelgazdagodik. Az Erdószéle- különböző megvilágításban - a szonéves Gecse Árpád és a mai. Kiállított legkorábbi képe, a Tavaszi nap (1921) és legújabb munkái között egy bő emberöltő telt el. Ha más meghatározó nem is lenne, ez is sokatmondó. De a képek Gecse változó formanyelvén beszélnek is. Nagyjából ugyanazt mondják ma is, mint hatvanegyné- hány évvel ezelőtt, csak másképpen, megváltozott hangsúlyokkal. Nem nehéz észrevenni, hogy az induló művész is hihetetlenül valósághűen látta kora emberét. Jó szemű műtörténészek voltak azok, akik Gecse huszas évek elejétől festett képein Topoly-fák Parasztfej változó világban, változó önmagából és környezetéből, az éppen önportréin érhető jól tetten. Az 1924-es első önarcképtől napjaink pipás, baszksapkás karakterképei között nem egy a remeklés, de egytől egyig hangulatjelentés is a művész gondolati kondíciójáról. Az 1930-as évek jelentős portréterméséből kimagaslik a Napsütésben (1933). Színhatásában ez merőben ellentétes Gecse addigi portréival, ettől az időtől képei világosodnak, színesednek. A Feleségem portréja után számos hangulatos kép jelent hidat a Kriszti-hez (1984), a Kislány és más, az örökifjú Gecse színvilágával komponált képekhez. Az eddigiek útin, és mégin- kább a helyszínen, megállapíthatjuk, ahogy futnak az évek, a mester úgy érzi meg egyre jobban a megtartó erőhöz, az életkedvhez, a fiatalság illúziójához való illő ragaszkodás szükségességét. Ezt bizonyítja csendéleteinek új reneszinsza is, amely az 1980-as években bontakozott ki erőteljesen, és az évtized végére sosem látott színpompájú Kardvirágok és Orgonák változataiban csúcsosodott. Topoly-fák, a Fürdózók és a mester más, friss munkái táplálják előző reményünket. Gecse Árpád, mint már annyiszor, megint új, eddig ismeretlen arcát sejdíti, s pályája egészének szerény ismeretében joggal várhatjuk a mostani "barna korszakának" ki- teljesedését. Hány féle-fajta arcát mutatta meg a mester azon az örömtelién hosszú úton, amíg napjainkra örökifjúvá vált? A kérdés nem fikció, hanem a tárlaton szemmel látható valóság. Ahogy az is jól észrevehető, hogy Gecse Árpád gondolati és formai korszakai között milyen erős az érzelmi és a logikai kapocs. A hely és az idő kétségkívül mindig meghatározó, de alkotásainak kifejezőerejét a kötődés tartalma határozza meg. Az összehasonlítgatás általában nem célszerű, mert könnyen méricskéléshez vezethet, márpedig formai jegyeiben más a hua nagy portréista ígéretet is felfedezték. A Parasztasszony (1923), az Öregember (1924) sötét tónusa ellenére is csupa líra, szeretet, ragaszkodás a föld népéhez. Ez a vonulat az 1928-as Örzse néni-n keresztülvezet el az eddigi életmű egyik legértékesebb munkájához, az 1930-ban festett Templomban című gyönyörűen komponált, a hely hangulatát, a meghittséget eszményien kifejező képéhez. Érdemes követni a mester portréalkotó kedvét a további évtizedeken. Hogy mennyit lát a Napsütésben Templomban Ha a portrékat, csendéleteket a mikrojelenségek maradandó értékű megfogalmazásának tekintjük, úgy külön kell szólni Gecse Árpád tájfestészetéről. Ebben minősíthető leginkább pictor jazigiensisnek, hiszen egy topográfiailag behatárolt picinyke területre nyitja a művészet ablakait. Vissza-visszatérő témája az alattyáni idill számos változata, de ifjúi hevületeiben és korosabban is elkerült minden hamis romantikát. Helyette a tisztaság üzenetét, az emberi kapcsolatok harmóniáját érezzük ezeken a képeken. A Szánkók különböző változatain, így a Bánhegyi táj, a Sárga ház az alföldi festészet egy-egy szép darabja. Tiszai Lajos Fotó: Mészáros János.
