Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
1990. FEBRUAR 17. 9 Irodalom, művészet Szánkó Dedinszky Erika: Párhuzam ha a szél ablakait ki tudnám tárni s megfésülhetném a zápor haját s az orgonák magas fogsora is eltűrné a fogkefét talán elindulna feléd a mindig másutt heverő pénz hogy: égő, ezüst kerozin, a határok fölé hajtson egy-két évvel idébb vagy csak majd ott ahol az utolérhetetlen fény is fekete kútba szédül és megtorpan és visszafordul a földi idő találkozhat a párhuzam s nyílhatok ki neked mint a virág mint az ébredő szem melyben öröktől fogva ott él az is ki ráhajol akár az elnyelt katedrális a pontos kövekkel kivert pentaton kert a gyémánt város és az ártéri láz lassú állatai amint haló porukban gázolva tízezer napon át jönnek? akkor robbanhat csak a teljes gyönyör ha már láb sem lesz melyet leszakítson? Határ Győző: Szállongva tétovázva /Gara Lászlónak / A lélek néha visszajár szállongva tétovázva amely megnyugvást nem talál s mindegyre hazajárna A lélek melyet szomjúhoz de mások elcsodálják felisszák élik szürcsölik: olthatatlan- egy hazáját Szomjúság! Olthatatlan-egy! Kísérlet-repülések te éjféltáján délibáb: kutadról le ne késsek Te csali-sivatag körül melyet az álom érlel mikor medencéd megtelül a hű nyelv csermelyével Az álomórán így beszél köldökzsinórja lüktet az Éden béli bennlakók így hívtak édenüknek A jelképes futás - a csel - a nyíl visszafelé sül merülközöl megrészegülsz a nagy elégüléstül Behunyod szárnyad átszeled az ópe- renciákat és tüzes nyelvvel szónokolsz éjféli délibábnak A nyelv pernyéje szerteszáll hasad a hajnalének szedi irháját csürhe had - így jár aki kísértet Irodalmi oldalpárunk illusztrációit Gecse Árpád festőművész szolnoki Galériában megrendezett kiállításának anyagából válogattuk. Merengő Ordas Iván: Szieszta a hegyoldalban Kevés embert szeretett, de a feleségét igen. Mégis minden nap külön gépkocsival indultak ebéd után a Szabadság-hegyre. Elöl a biztonsági embereké, aztán az ő lefüggönyzött Csajkája, majd ismét egy rendőrautó. A Csajka a Nagy Vezér ajándéka volt, speciális motorral és speciális páncélzattal. Ezt külső szemlélő persze nem vehette észre, és ő se gondolt rá. A páncélt a távoli gyárban bizonyára gondosan kipróbálták. Élesben soha, hisz ez egy merényletszegény ország. A külső szemlélő egyébként is keveset láthatott, mert az első kocsi fülsiketítőén szirénázott, és minden jármű letakarodott az útjukból. így hivatásos versenyzőknek is becsületére váló sebességgel jutottak el az Akadémia utcától a Művész utcáig. A sebességet épp úgy szerette, mint azt,, hogy eltakarodnak az útjában állók. Mire a villa előtt kiszállt, az első és hátsó autó legénysége már szétfröccsent az utcán, és biztosította belépését a vaslemezzel védett főkapun. A villa kertjét természetesen szintén őrizték. Válogatott, daliás legények. Az ő alacsony, köpcös termetéhez mérten talán kissé túlságosan is daliásak, de ezt a kellemetlen tényt épp úgy kiszűrte a tudatából, mint azt, hogy amíg az őkopasz fejbőre faggyúszerűen csillog, addig amazok dúshajúak. Köszönt, méghozzá barátságosan, mert fontosnak érezte az atyai közvetlenséget. Köszöntését feszes tisztelgéssel fogadták. Odafenn a kertben az egyetemista fiúk, akiket a kertészkarról hoztak ide, hogy rózsáit megmessék, és rendbe hozzák a villa kertjét, már nem voltak ilyen feszesek, csak illendően tisztelettudók. Nekik szíves kézmozdulat és "Jó napot!" dukált. Tudta, hogy tilos megszólítaniok, nem is merészkedtek ilyesmire. Ó megtehette volna, de minek? Az egyetemisták bizonytalan társaság, nem kell elkaparni őket. Ezek csak csattogtassák a metszőollót, hiszen még nem tudhatják, hogy rövidesen nagyarányú szűrés kezdődik közöttük, és 1949 nyarára az agráregyetem megbízhatatlan lesz, tehát valószínűleg nagyobb része elmehet kapálni. Ö rvend az ember lelke, ha olvassa az újságban, hogy manapság egy-egy teljes vízilabdacsapat minden tagja csupa- csupa doktor, nekem külön kollegiális büszkeség. ’46-ban, amikor engem avattak, ez még fölöttébb ritkaságszámba ment, bár a medencében nem épp előny, a pontatlan átadás vagy rossz szerelés után társaim tüstént fejemhez vágták:- Dokikám, mi ez? Most nem a tudományegyetemen vagyunk! Az első nevezetesebb doktor a sportéletben, akire emlékszem, a Fradi feledhetetlen, ragyogó középcsatára, Sárosi György. Az Est külön tudósításban számolt be a szenzációról, utolsó államvizsgájáról, az egyházjogból, ma is szemem előtt a háromhasábos cikk. Mely szerint a teológia nagy tekintélyű professzora ezt a fogas kérdést tette föl mosolyogva a népszerű labdarúgónak:- Jelölt úr jóképű fiatalember. Ha a győztes mérkőzés után gratulál egy bájos hajadon, önnek megtetszik, megszereti, és nőül óhajtja venni, mi a teendő?- A polgári esküvő mellett természetesen az egyházi hatóságoknál is bejelentjük házasságkötési szándékunkat - hangzott a kánoni szempontból tökéletes válasz.- És akkor azonnal oltárhoz vezetheti a kisasszonyt?- Most épp nem, mert advent van. Summa cum laude. Vajon a híres ferencvárosi előd példája lelkesítette Kárpáti Gyurit, midőn eltökélte, hogy ő is elvégzi a jogi fakultást? Annyiszor írt rólam, halom pénzt, keresett rajtam, oly sok bőrt lehúzott - hadd nyúzom kissé ezúttal én őt. Annál is inkább, mert hiteles adatokkal rendelkezem e merész ívű jogász pálya indulásáról, mely egy Grotius vagy Cse- megi /ismeri-e ő ezeket a neveket?/ tudományos babérjaival kecsegtetett. A pillanat alkalmasnak látszott: nyakában még a frissen kiharcolt helsinki arany, mögöttte a sikeresen letett középiskolai érettségi. Nem azért mondom, ebbe némileg magam is besegítettem, magyar irodalom tárgykörben. Úgy volt megbeszélve, hogy Gyurika, amint megkapja a tételt, kidobja a nyitott ablakon, futárok sürgőFelesége érkezését az emeleti ablakból, a függöny mögül szerette nézni. Hajszálra úgy zajlott, mint az övé, csak az asszony valamivel többet mosolygott. Ázsia leánya volt, az ő fajtájánál az ilyesmi természetes és megbocsájtható. Ámbár vétek lenne mindenkinek, mindig, mindent meg- bocsájtani, ami természetes... Korábban se módja, se ideje nem volt az immár megszokott délutáni sziesztához. Mostanában egyre inkább kívánta a lepi- henést az asszony oldalán. Ha nem is aludt, legalább szundikált, ellazította lábát és kurta karjait. A metszőollók pihentető zaja behallatszott az ablakon. Néha egy-egy párbeszédfoszlány is.- Ezt így kell, elvtárs...? - a kérdő hang katonás volt.- Természetesen! Ha a végtelenségig engedjük nőni a futórózsát, akkor nedvességet visz fel Hozzá, az Ő szobájába, a vakolaton keresztül... - felelte az egyik egyetemista. Elmosolyodott. Beszédben az ilyesmi bajos, mégis tisztán éreztevhogy a Hozzá-t nagy kezdőbetűvel és az O-t is nagybetűvel mondták. Az asszony még aludt, így egyedül ment le a kertbe, és hátratett kézzel sétára indult, felfelé a domboldal gyöngykavicsos útján. A kertet jobbra-balra gondosan nyírt sövény szegélyezte. Hallotta a sövény mögött felfelé futó katonák csizmájának dobogását, géppisztolyaik csörgését, akik biztosították a terepet, mire felért kedvenceihez. Egyik kedvence Bambi volt, az őzike. Bambi hívásra se várt, máris odajött a karám kerítéséhez. Megvakargatta finom homlokát, és szelíden élvezte, amint a fényes, fekete, nedves kis orr a kezéhez ért. Atellenben, az ólban Dugó lakott, a gyönyörű fehér hússertés. Sosem tisztázta magában, hogy miért nevezte el Dugónak. Az ól kerítésénél tisztára törölt takarmánytököket raktak halomba gondos kezek. Felvett egy emberfejnyi nagyot, az arcához emelte és megszagolta. Aztán odacsapta Dugójának betonjára. A tök sen hozzám juttatják, gyorsan kidolgozom, s majd az altiszt, megszállott zöld-fehér szurkoló, csempészi vissza barátunk padjára. Szerencsére a téma nem nehéz: József Attila és a munkásosztály. Igen ám, de nem szabad túl jól megírnom, gyanút ébresztene, .vagyis az elfogadhatóság alsó határát, az elégségest kellett megcéloznom, ami nem is könnyű feladat. Igazodva a kor követelményeihez, valahogy ilyesformán fogalmaztam meg: "József Attila apja szappanfőző volt, anyja mosónő. Sok ruhát vitt a padlásra. Termetét megtörte a tőke. A költő a város peremén lakott. Nagyon szerette a népet. Különösen a proletárokat. Várta a feldübörgő dicsőséges szovjet tankokat. A kapitalisták korán halálba kergették" és így tovább, és így tovább. A fő, hogy átcsúszott. Sajnos, a felvételi vizsgája nem sikeredett oly fényesen, mint remélte, összesen egyetlen pontot kapott. Vagyis azért, hogy benyújtotta kérelmét. Abban az esztendőben a jogra akkora a túljelentkezés, még az acélöntők és vájárok gyermekei is csak húsz ponttal juthattak be: hiába az olimpiai győzelmi érem, tizenkilencet azért nem nyomott. Ráadásul Kukánk származása jóindulattal is legföljebb kispolgárinak minősíthető, máig tisztázatlan, hogy apja, az uszodában közkedvelt Csirke bácsi az átlagos kizsákmányoló rendszerben nagy- avagy csupán kiskereskedő volt-e a textilbransban. Elutasították, magyarán kirúgták. Az erről szóló értesítés kézhezvétele után barátunk búsan bandukolt a Körúton a sziget felé. Mit tesz az Atyaúristen, odakanyarodik új autójával Puskás, aki csípte ezt a fürge, eleven srácot, fifikusan bevágott góljaiért, kandi humoráért.- Mi van, kisöreg? Mért lógatod az orrod?- Nem vettek föl az egyetemre, Öcsi bácsi. szétfreccsent, Dugó elégedett röfögéssel habzsolni kezdte. Lefelé menet látta, hogy négy egyetemista a háztól jobbra jókora területet pla- níroz. Oda szabadtéri pingpongpálya kerül majd. Régóta nem volt már ütő a kezében, de valamikor tűrhetően játszott, és kedve kerekedett az asszonnyal újra megpróbálni. Hiányzott a testmozgás, és O igazán nem mehetett a Népstadionba, hogy fusson néhány kört. Csak a kapuk és lelátók elállására zászlóaljnyi biztonsági embert kellett volna mozgósítani. Futólag a szemétgyűjtő konténerre pillantott, és észrevette, hogy nyitott tető alatt egy túlérett narancs fekszik. Narancsot odalenn a városban rég nem láttak, de O épp úgy szerette a déligyümölcsöt, mint a felesége. Kényesen megjegyzett minden apróságot. Amikor bevégezte a sziesztát, s néhány perccel az asszony előtt elsőként indult a parancshoz híven pontosan előállt Csajkához, látta, hogy a narancs már nincs ott.- Valamelyik diák most biztosan boldoggá teszi vele a barátnőjét - gondolta, és valami csendes örömfélét érzett, hogy íme, közvetve jót tett legalább egy leendő agrárértelmiségivel. Amikor az asszony autója is elment, a fegyveresek megkönnyebbült sóhajjal húzódtak be a valamikori kapuslakásba, mely most az őrség pihenőjéül szolgált. A házat egy azóta ki tudja hová tűnt nagyiparos építtette a ’30-as évek végén, akinek még nem voltak fegyveresei. A metszegetők is végigfigyelték az érkezés színjátékának a távozás tükörjátékába fordultát, és most megálltak néhány percre.- Hogyan tud valaki í g y pihenni? - kérdezte egyikük, magas, vállas, bajuszos. A többiek vállat vontak.- És miért tart Rákosi Mátyás egy fővárosi villanegyed legközepén disznót? - értetlenkedett egy másik. Amaz vállat vont:- Ki tudja? Talán kedveli a disznókat...- Jelentkezned kellett volna, te ökör.- Éppen ez az, jelentkeztem.- És mégse vettek fel?- Nem.- Pattanj be. A Honvédelmibe fuvarozta, rögvest a miniszterhez, Farkas Mihályhoz. Az e- lőszobában hajnal óta várakozó négy nagykövet, hét polbiz tag és tizenöt tölgyfalombos, lampaszos tábornok között minden teketória nélkül benyitott, s nem törődve az ott folyó legmagasabb szintű, országos fontosságú csúcsértekezlettel, hatalmas pártfogójához lépett.- Misi bácsi. Örökösen azt a szöveget nyomják, hogy tanulni, tanulni, tanulni. Végre akad egy őrült, aki hajlandó, és erre őt se hagyják. A vezérezredes arca széles mosolyra derült. Két embert szeretett igazán, szíve gyöngéd melegével e szocialista hazában. Puskást, ahogy Öcsi későbbi emlékezéseiből is tudjuk és Devecserit. Amazt pompásan helyezett bomba lövéseiért, a költőt kivált borongó őszi hangulatú, a budai hegyeket megéneklő lírájáért és forró szerelmes verseiért. Meghitt óráiban állítólag ezeket morzsolgatta magában. /Ügyanez időben az általa irányított testület pincéiben egészen mást morzsolgattak./- Rendben, fiacskáim. írjátok föl a címét. ásnap kora reggel négy tetőtől talpig bőr egyenruhába öltözött motoros kanyarodott be fülsiketítő berregéssel, szirénázással a Népszínház utcába, mögöttük sötétzöld, teljesen csukott szállító- kocsi. Felcsörtettek a harmadik emeletre, berúgták az ajtót.- Kárpáti György?- Én vagyok - hebegte az holtra válva.- Velünk jön. Sírt az egész ház, elvitték a Gyurikát. Vitték is, egyenest be a Pázmány Péter alapította nagy múltú tanintézet rektorához.- Farkas elvtárs úgy gondolja, hogy ezt az embert föl kéne venni. A rektor is úgy gondolta. Karinthy Ferenc: Doktor
