Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

1990. FEBRUÁR 17? Néplap Verdi: Nabucco A Temesvári Román Opera vendégjátéka Szolnokon Vezetőváltás a mezőtúri főiskolán Túl a krízisen - töretlenül Kedden este zsúfolásig meg­töltötte a Szigligeti Színház né­zőterét a város operakedvelő kö­zönsége. Már napokkal koráb­ban elővételben elkeltek a je­gyek - mind azon nyomban gaz­dára talált -, hiszen az operaelő­adásokat hosszú ideje nélkülöző közönség érdeklődését alaposan felkeltette a Szolnokon most elő­ször fellépő társulat, s nem utol­sósorban a műsorra tűzött Verdi- opera. A Nabucco bemutatója 1842. március 9-én volt a Milánói Sca- laban, a mű hatalmas sikert ara­tott. Szerzőjét, Giuseppe Verdit rendkívül népszerűvé tette, diva­tossá vált a Verdí-kalap, Verdi- nyakkendő és minden, ami a Na­bucco zeneszerzőjére emlékez­tetett. Az operát hamarosan be­mutatták Bécsben is. A Nabucco születésének kö­rülményei közismertek: Verdit nem véletlenül ragadta meg Sá­léra szövegkönyve, annak mon­danivalója, hisz a mű keletkezé­sének idején nem kellett ahhoz különös bölcsesség, hogy a Ba­bilonban szenvedő zsidó népben bárki az olaszok sorsára ismer­jen. Ez idő tájt a szigorú cenzúra miatt a színház volt az egyetlen ‘ hely, ahonnan - kijátszva a hata­lom éberségét - bátorítani.lehe­tett a szabadságáért küzdő haza­fiakat. A Nabucco immár csaknem százötven éve az operaszínpa­don kedvelt - és gyakorta épp e szimbolikus jelentése miatt mű­sorra tűzött darabja. Bizonyára nem volt véletlen, hogy a Szol­nokon vendégeskedő operatár­sulat éppen most, éppen ezzel a művel debütált Szolnokon: a napjainkban is zajló történelmi jelentőségű események erre bő­séges apropóval szolgálnak. S hogy a közönség is megérezte ezt a ki nem mondott szándékot, fényesen bizonyítja az a szűnni nem akaró taps, mellyel a "Va pensiero" kezdetű kórusrészlet elhangzását ünnepelte,, s mely vélhetően nemcsak a valóban ki­tűnő előadásnak szólt. Az opera története igazi ágas- bogas, sok szálon futó, kissé zűr­zavaros romantikus történet, melyben a jók és igazak elnyerik méltó jutalmukat - a bűnösök, intrikusok pedig büntetésüket. Ám ennek az operának a szerep­lői fontos jelentéstartalom hor­dozói, itt nem csupán szerelmi bonyodalmakról van ugyanis szó. Éppen ezért egy jó opera- előadás szereplőinek gondos ki­választása komoly feladatot je­lent: ahhoz, hogy az opera mon­danivalója eljusson a hallgatójá­hoz, nem történhet szerep­osztásbeli tévedés. A keddi ope­raelőadás főszereplőiről el­mondható, hogy valóban azono­sulni tudtak szerepükkel. A cselekmény szempontjából rendkívül fontos szerepeik hi­bátlan alakításával kitűn- tek:Contras Buliga Ágnes Anna­ként, Alexandra Serac Abdallo- ként és Dan Spanache a főpap szerepében. A Kolozsvári Ro­mán Opera tagja,Rodica Torna, aki Abigél szerepében vendég- művészként működött közre ezen az operaelőadáson. Techni­kai nehézségekben bővelkedő, rendkívüli sokoldalúságot meg­követelő szerepében, nem utol­sósorban tiszteletet parancsoló megjelenésével és színészi játé­kával maradéktalanul meghódí­totta a szolnoki közönséget. Ro­dica Torna tökéletes Lucia Kris- kaban, aki művészi alázattal ját­szotta az Abigélénél jóval hálát­lanabb, kevesebb színészi lehe­tőséget kínáló szerepet. Ismael számára Verdi nem sok lehetősé­get nyújtott, hogy szólistaként igazán megcsillogtathassa tudá­sát - így hát az ezt a szerepet éneklő Nicolae Stant elsősorban szextettek és oktettek kiváló tag­jaként tapsolhatta meg a közön­ség. Vasile Icacinc hálás felada­tot kapott a zeneszerzőtől: Zaka­riás szerepében több ária és jele­net nyújtott alkalmat arra, hogy erőteljes, elsősorban a magas fekvésben igazán szép hangjával meghódítsa az opera-ínyenceket is. A másik vendégművész,a címszereplő Dán Serbac, azon énekesek egyike, akik művészi önfegyelemmel rendelkeznek, szép zengésű bariton hangját minden esetben a zene által meg­követeltek szolgálatába állította, ellenállva annak a kísértésnek, hogy hangjának szépségét és erejét öncélúan mutogassa. Ki­választása erre a szerepre telita­lálat volt. Rendkívüli muzikali­tásával feledhetetlenné tette fel­lépését Szolnokon. A szereplő- gárdát kiegészítő kórust - mely­nek ebben az operában komoly szerep jut - a legnagyobb fokú dicséret illeti meg, s ebben nem kis szerepe van a karigaz­gatónak, Damian Vulpenak. A "gördülő" operatársulatoknak nem kis fejtörést okoz a scenog- ráfia minél egyszerűbb és prak­tikusabb, ugyanakkor szemet gyönyörködtető megoldása - nos, ezt a feladatot Hristofenia Cazacu dicséretet érdemlően hajtotta végre. Az előadás nagy sikerében méltán osztozhatott a társulat kitűnő zenekara is. Vé­gül, de nem utolsósorban említ­jük az egész előadást végig kéz­ben tartó, a zenekari árok és a színpad összhangját mindvégig megteremteni tudó rokonszen­ves karmester, Jan Jasicu és az opera megrendezéséért learatha­tó elismerést valóban megér­demlő Dumitru Gheorghin ne­vét. Az előadás fogadtatása és vi­tathatatlan sikere remélhetően meggyőző érvként hat azokra, akiknek tiszte az, hogy Szolno­kon minél többször láthasson a lelkes közönség operákat. E ked­velt műfaj segítségével talán vissza lehetne hódítani a ko­molyzenei rendezvények meg­fogyatkozott közönségét - és az operák látványos voltával újabb híveket lehetne toborozni az ér­tékes zene számára a legifjabbak köréből is. A társadalomban zajló politi­kai és - sajnos inkább csak kívá­natos mint valódi - gazdasági változások lassanként "begyű­rűznek" az iskolába is. A ver­senyhelyzet, a piaci kihívások elől nem térhet ki a közoktatás sem. A pedagógusoknak is meg kell barátkozniuk azzal a gondo­lattal, hogy az adott iskola minő­sége, vonzereje, hasznossága a meghatározó az intézmény jövő­jében, különösen a középiskolá­ban és még inkább a felsőokta­tásban. Az egyetemeken, főisko­lákon jelenleg rajzolódik ki az intézmények jövőképe, így a Gödöllői Ágráitudományi Egye­tem Mezőtúri Mezőgazdasági Gépészüzemmémöki Főiskolai Karán is az oktatói kar elemzi a jelenlegi helyzetet, s számba ve­szi a továbblépés lehetőségeit. Az oktatók jelentős hányada eb­ben a helyzetben a jelenleginél rugalmasabb szemléletű veze­téssel látja biztosnak az intéz­mény jövőjét... Eredményes másfél évtized Évekkel ezelőtt egy magánbe­szélgetésben a karról akkor tá­vozni készülő tudományos igaz­gatóhelyettes néhány, a felsőok­tatásban szokatlan furcsaságot emlegetett távozása egyik oka­ként. Ezeket azonban "hivatalo­san" nem akarta szóvá tenni. Ké­sőbb másoktól is hallottunk - ugyancsak magánemberként - panaszokat a főigazgató vezetési módszereiről. Ki merte volna ak­kor hivatalosan is vállalni a vé­leményét, kockára téve elfogad­ható egzisztenciális helyzetét olyan emberrel szemben, akivel az egyetem s a különböző álla­mi, politikai szervek vezetői ma­ximálisan meg voltak elégedve. Tegyük persze hozzá, hogy nem ok nélkül. A mezőtúri főiskola az évek során alaposan megvál­tozott. Ma már rá sem lehet is­merni a tizennyolc évvel ezelőtti épületre, amikor is 1972-ben az addigi Felsőfokú Mezőgazdasá­gi Technikum átszervezésével megnyitotta kapuit a mezőgaz­dasági gépészeti főiskolai kar. Többek között jól felszerelt la­boratóriumokat, nyelvstúdiót, oktatótermeket alakítottak ki, sportpályát létesítettek, s most fejeződik be az a százmillió'fo­rintos beruházás, amelynek so­rán összeépült egymással a kol­légium és a tanügyi épület. To­vábbi három előadóval, torna­csarnokkal bővült a főiskola, megfelelő helyet kapott a könyv­tár s az egyes tanszékek. Mind­ezzel egyidejűleg gyarapodott, korszerűsödött az intézmény ok­tatástechnikai eszköz- és gép- parkja.A tizennyolc esztendő alatt a főiskola széles körű kap­csolatokat alakított ki a gazdasá­gokkal, külföldi üzemekkel, gyárakkal, felsőoktatási intéz­ményekkel. A mezőgazdasági tudomány a szakemberképzés és továbbképzés egyik jelentős ti­szántúli bázisává vált. Mindebben elévülhetetlen ér­demeket szerzett dr. Patkós Ist­ván kandidátus, egyetemi tanár, aki 1972 óta igazgatja a főiskolai kart. A külcsín - az intézményt kívül-belül szemlélve őszinte el­ismerésre sarkallja az embert - alatta azonban indulatok feszül­nek, rossz közérzet, hangulat jel­lemzi az oktatói kart. S hogy mindez most mint a gejzír a fel­színre tört, ahhoz dr. Sinóros- Szabó Botond általános főigaz­gatóhelyettesi megbízása alóli felmentési kérelme adta az utol­só lökést. Két lemondólevél Dr. Sinóros-Szabó Botond szakmai pályafutása szinte egy­idős a főiskolai karéval. Végig­járta az oktatói pálya összes grá­dicsát. Volt tanársegéd, majd le­doktorált, kandidált, s nyolc és fél évig igazgatóhelyettesként dolgozott. A karon nem volt ti­tok, hogy ő a "kiszemelt" a fő­igazgató utódjának. Az ősszel azonban lemondott az általános helyettesi tisztségéről, a további­akban szakmai és tudományos munkájának akar élni. Részlet a felmondólevélből: "Sajnos a főiskolai kar irányítá­sában és tevékenységében jel­lemzővé vált az adminisztratív szemlélet, s megkövetelt a kar főigazgatójának személyéhez kizárólagosan kötődő gondolko­dásmód... a kar főigazgatójának szemléletmódjával, probléma- megközelítésével, az oktatókkal való viszonyával nem tudok azo­nosulni... s ezeken eddigi tevé­kenységemmel nem tudtam vál­toztatni." A túl általánosnak tűnő som­más megállapításokat szóban példákkal igazolja. Ezek közül csak egyet, a "blokkolóórát" em­lítjük. Áz oktatóknak munkába jövet és menet blokkolniuk kel­lett két-három éven keresztül. E megalázó helyzetre úgy reagált a tanári kar, hogy átállították az órát. Úgy érezték ugyanis, hogy nem a munkaidő, hanem a mun­kájuk az, ami minősítheti őket. Voltak persze más természetű ellentétek dr. Sinóros-Szabó Bo­tond és a főigazgató között, ezek azonban nem kívánkoznak a nyilvánosság elé, annál is in­kább, mert a karon kialakult helyzet, hangulat többet jelez, minthogy két vezetőnek nézetel­térései támadtak. Dr. Jaksits Dezső oktatási fő­igazgatóhelyettes szerint az ok­tatók 90 százaléka érzi úgy, hogy nem tud együtt élni tovább az eddigi vezetési stílussal, s erről decemberben tájékoztatták dr. Petrasovits Imrét, a gödöllői egyetem rektorát is. Véleményü­ket persze nem rejtették véka alá dr. Patkós István előtt sem. A kar főigazgatója januárban ugyancsak kérte a megbízás alóli felmentését. A rektorhoz és a MÉM-hez írt levelében emlé­keztet arra, hogy 1988-ban tör­tént újabb megválasztása előtt, már szerette volna átadni a főis­kola vezetését, de akkor nem ta­lált erre alkalmas személyt a fe­lettes szerv. Egyébként ő maga sem tartja jónak, hogy valaki ilyen hosszú ideig vezessen egy intézményt. Természetesen nem tartja magát hibamentesnek, de igyekezett az oktatói kartól érke­ző jelzések nyomán változtatni vezetői munkáján. Nem vitatja az észrevételek egy részének jo­gosságát, bár megjegyzi, hogy azokat konkretizálni kellene. Ám tényként így is tudomásul veszi, s sértődöttség és megbán- tódás nélkül a tanév végén visszavonul a főigazgatói hiva­talból. Viszályok nélkül Ilyen előzmények után szer­dán a kari tanácsülés egyik témá­ja a vezetőváltás volt. Ezen az egyetem rektora elismeréssel méltatta az eltelt tizennyolc esz­tendő eredményeit. Az oktatók­kal való beszélgetések tapasz­talatai alapján kijelentette, hogy a karon nincs alkalmas jelölt a főigazgatói tisztségre, s dr. Pat­kós István visszavonulásáig fő­igazgatói tisztségében is élvezi az egyetem bizalmát. Majd arra kérte a kari tanácsot, hogy az oktatói kar további belső viszá­lyok, megosztottság nélkül foly­tassa munkáját. Mihelyt a MÉM is elfogadja a főigazgató lemon­dását, pályázatot írnak ki az ál­lásra. A tanácsülés rendkívül kor­rekt módon zárt le egy viszályt vagy inkább egy korszakot. Egy olyan korszakot, amelyben a "szocialista demokrácia" csak deklarált jelszó volt. A munka­helyeken, így a mezőtúri főisko­lán is a főigazgató volt minde­nért egyszemélyben a felelős, a kari tanácsnak szinte csak tudo- másulvételi joga volt. A kor szellemének megfelelő, méltányolt és elfogadott volt az a vezetői stílus, gyakorlat, amely behatárolta a "beosztottak" moz­gásterét, már-már sértette em­beri méltóságukat, szakmai au­tonómiájukat. S ez az, ami el­len tiltakoztak a mezőtúri okta­tók. Hogy abban a politikai hely­zetben hogyan viselkedtek volna mások a főigazgatói székben? Erre már sohasem kaphatunk hi­teles választ. Tény és való, hogy dr. Patkós István igazgatása alatt a kar rangot vívott ki a hazai felsőoktatásban. Ez azonban egy dolog. S az, hogy hogyan élte meg az oktatói kar ezt a korszakot, az pedig egy másik. A kettőt ugyan szét lehet egymástól választani, de egy ember megítéléséhez mindkettő hozzátartozik. Az oktatói kar korrektségére jellemző, hogy eb­ben a szellemben zárta le a vár­ható vezetőváltást, s tervezi a jö­vőt, várja az új elsőéveseket, Az idén először felvételi vizsga nél­kül. A főiskola ugyanis az új fel­vételi rendszer egyik "úttörője- ként" a középiskolai tanul­mányok és az érettségi alapján vesz fel a tervek szerint száz hallgatót, s majd eldől, hogy ki lesz alkalmas közülük az üzem­mérnöki diplomára s ki nem. Az utóbbiak technikus képzésben részesülnek. Ez már konkrét for­málása a főiskola jövőjének, amelynek részletesebb kidolgo­zása talán majd szabadabb lég­körben, kristályosodik ki. Tál Gizella Szathmáry Judit Dobó Sándor zagyvarékasi amatőr festő tájképeiből és csendéleteiből rendezett kiállítás látható február végéig a Jászkiséri Művelődési Házban. -Mészáros­Az előadás egyik jelenete - előtérben Zakariás főpap szerepében Vasile Icadnc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents