Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-14 / 38. szám
1990. FEBRUAR 14. 3 Néplap EGY KALAP ALÁ VETTEK MINDENKIT Nem könyvelni, dolgozni szeretnének Mi volna, ha nem lennénk vállalkozásbarátok? Indul az utón a "Lehel Vállalkozási igazgatóságot hoztak létre A Figyelő című szaklap szakmai fórumot hirdetett erre az évre: "A gazdálkodó szervezetek vállalkozási társasági átalakulása és a belső vállalkozási lehetőségek" címmel. Nem tudom konkrétan miről lesz szó. Azt viszont tudom, hogy a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár már több mint fél évvel ezelőtt létrehozta azt az igazgatóságot, amely a fenti kérdésekkel foglalkozik. Megelőzték saját korukat? Vagy a szakma mozdult hozzájuk képest későn? Nem a mi dolgunk válaszolni ezekre a kérdésekre. Azt viszont az olvasó is tudja, hogy a választásokon is nagy szerepet kap és kapott már eddig is a vállalatok átalakulása. Lassan már nem telik el úgy egy nap a fejünk fölött, hogy ne hallanánk arról, hogy a kisvállalkozásoknak jelenlegi helyzetünkben milyen óriási jelentőségük van. Ezzel a kijelentéssel tulajdonképpen mindenki egyetért, a baj csak az, hogy a gazdasági szabályozók nem éppen ezt az érzést erősítik bennük. Nemrégiben ugyanis kisiparosokkal beszélgetve ők mondták el, hogy már-már mindennapi tevékenységüket veszélyeztetik a mai napig is érvényes rendeletek, törvények, amelyek véleményük szerint semmire, legfeljebb csak arra ösztönzik őket, hogy mihamarabb szedjék a sátorfájukat, fordítsanak hátat a vállalkozásuknak és hanyatt-homlok meneküljenek, ki merre lát. Példaként az adótörvényt hozták fel, ami szerintük leginkább valamiféle hadisarchoz hasonlítható, mivel fikarcnyi lehetőséget sem ad arra, hogy modernizálhassák, fejleszthessék termelésüket. Mert azt azért jogosan várhatnák el, hogy ha tisztességesen dolgoznak és munkájuk után valamennyi nyereség is összejön, nos akkor annak egy részét adómentesen tartalékolhassák. Nem azért, hogy dőzsöljenek belőle, hanem sokkal inkább annak érdekében, hogy új gépeket, szerszámokat, berendezéseket vásárolhassanak, egyszóval: hogy fejleszteni tudjanak. Óvodából főiskolára? Ám úgy látszik, hogy ez a törvényalkotók szemében jelentéktelen kérdés, így képletesen mondva: fogják, levágják és megeszik az aranytojást tojó tyúkot, még mielőtt az valamit is termelt volna, hisz jelenleg a kiadás és bevétel közötti különbséget teljes egészében megadóztatják. így aztán próbáljon valaki tartalékolni, ha tud! Legfeljebb csak úgy sikerülhet a dolog, ha finoman szólva füllentenek egy kicsit... Másik nagy gond a szabályozórendszerből eredő adminisztratív kötelezettség. Ez ugyanis olyan feladatokat, terheket rak a vállalkozók nyakába, amelyeket bizony gyakran képtelenek teljesíteni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bonyolult és kacifántos előírásokat a kisiparosok jó része nem érti, nem látja át, de ha nagy nehezen mégis sikerül, - mondják - akkor is felesleges foglalkozni vele, mert egy-két hónap múltán úgyis változik az egész. /Erre az utóbbi években volt példa bőven./ így aztán az előírások betartása is kétséges, aminek egyenes következménye, hogy ha ellenőrzésre kerül a sor, a hatóság emberei biztos kibányásznak valami hibát. S ez az egész, mint a Damoklész kardja, úgy lebeg a vállalkozók feje fölött, mivel a hiányosságok komoly büntetésekkel járnak. Szóval lassan már nem is a munkával, hanem főleg az adminisztrációval kellene foglalkozniuk, ha azt akarják, hogy rendben legyen minden papír - mondták többen. Hogy várhatják el ezt tőlünk - fogalmazott egyikőjük -, amikor évtizedeken át óvodába járattak bennünket, most meg már főiskolai diploma kéne ahhoz, hogy mindenben megfeleljünk a jogszabályok által előírt követelményeknek. Nos, nem az én dolgom eldönteni, hogy ezek a panaszok jogosak-e vagy sem, ám az mindenképpen elgondolkodtató, hogy 1988-ban minden kisiparosra ráhúzták azt a bizonyos vállalkozói uniformist és egy kalap alá vették őket. Mondták, hogy itt most már mindenki vállalkozó, s előírták számukra a különböző könyvek vezetését. Ez a helyzet tavaly sem változott. így fordulhatott elő az a már-már nevetségesnek tűnő dolog, hogy például annak az öreg néninek is könyvelni kellett, aki női szabóként - hogy kiegészítse kevéske nyugdíját - olykor-olykor fölvarrja a leszakadt gombokat, fölhajtja a szomszédasszony szoknyáját, vagy megcsinál egy-két blúzt. Meg annak a vállalkozónak is előírják a könyvek vezetését, akinek húsz alkalmazottja van. Pedig micsoda különbség! Hát persze, hogy az említett nyugdíjas nénike képtelen eligazodni a pénztárkönyv bonyolult rubrikái között. Miért ne lehetne számukra valamiféle átalányrendszert kitalálni, s ennek megfelelően havonta adó címén fizetnének bizonyos összeget. Igaz, ezt már korábban mások is felvetették, de a pénzügyi kormányzat azzal vétózta meg a dolgot, hogy a mostani adórendszer az ilyenfajta megoldást nem tűri, mert így ellenőrizhetetlenek a bevételek. Erre föl mondta nekem nemrégiben egy falusi cipészmester, hogy: "Nem könyvelni akarok, hanem dolgozni, de ha nem engedik, akkor abbahagyom..." Abba is hagyta.- Félek - panaszkodott egy másik kisiparos -, mert nem tudom, hogy mikor varrnak a nyakamba három-négy évre visszamenőleg valamilyen adóhátralékot. Lehet, hogy tévedtem, ám arra, hogy átlássam a jogszabályokat időt sem hagynak, s nekem csak azzal kéne naphosszat foglalkoznom. Akkor meg ki dolgozna? Kényszerből állnak Jó kérdés. Őszintén szólva már csak azért sem csodálkozom ezen, mert a túlzott adminisztráció mellett mindaddig nem nagyon éri meg vállalkozni, amíg az elvonások miatt az abból származó haszon csaknem azonos, vagy tán kevesebb a mindenkori bankkamatnál. Pedig hajói meggondoljuk, most így áll a dolog. Es ráadásul ez még csak az egyik oldal, mert ebből az egészből nem szabad kiemelni csupán az adót. A társadalombiztosítási járulékot a kisiparosok szintén adónak tartják. Az is, mert aligha hihető, hogy csak és kizárólag a társadalombiztosítás fedezetéül szolgálna az az 53 százalék, amit a vállalkozóknak az előző évi adóköteles jövedelmükből ilyen címen be kell fizetniük. Gondolom, az kevésbé vigasztalja őket, hogy nemcsak tőlük vonnak le ennyit... Ám én ezt mégis bajnak tartom, mert ennek van egy másik, nagyon komoly veszélye is: inflációgerjesztő. S mivel ez költségként jelentkezik, a kisiparos mi mást tehetne, mint azt, hogy próbálja áthárítani a megrendelőre, aminek egyenes következménye az, hogy nőnek az árak. Ennek viszont gátat szab a fizetőképes kereslet és szép lassan bezárul a kör. Ezen a ponton a vállalkozó léte kerül veszélybe. Ez a jelenség ma már szűkebb pátriáinkban is jól kitapintható, hisz a személyi és teherfuvarozóknak, szobafestőknek - és még biztos folytathatnánk a sort - jelenleg sincs munkájuk. Állnak, kényszerből. A jelenlegi szabályozórendszer - amit úgy tűnik, mintha az irigység szelleme hatna át - nem tudni hányadik bűne, hogy csak azokkal foglalkozik, akik nyíltan dolgoznak. Mondhatnánk úgy is, hogy kizárólag azokat bántja, akiknek ki van téve a cégtáblájuk, akiknek van adólapjuk, akikhez odamehet a hivatal és elszámoltatja őket. De mi van akkor, ha valaki feketén dolgozik? Nyugodtan megteheti, mert eddig még nem született olyan jogszabály, amelyik a láthatatlan jövedelmek felderítésével és megadóztatásával foglalkozna. Ebből aztán egyértelműen következik, hogy aki úgymond, fű alatt kontárkodik, kevesebbért is vállalhat munkát, mivel nem kell utána adóznia. S nyilván mindenki azzal dolgoztat, aki olcsóbb... Más a beszéd és más a tett S S ha ezek után még mindig akadnának olyan bátor emberek, akik nyíltan vállalkozni akarnak - már csak azért is, mert nincs más lehetőségük, mivel munkahelyüket éppen fölszámolták - és bemennek a bankba, hogy pénzt kérjenek az üzlet beindításához, kapnak is huszonegynéhány százalékos kamatra. A baj csak az, hogy az első pillanattól ketyeg az óra, tehát már a következő hónapban el kell kezdeni a hitel törlesztését. Tudjuk, hogy a bank sem "Róbert bácsi", csak hát azon nem ártana elgondolkodni, hogy először is lehetőséget kellene adni a vállalkozóknak ahhoz, hogy egy kicsit megerősödjenek, s némi türelmi idő után kezdenék a hitelek visszafizetését. De ilyenről jelenleg szó sincs. Ami igazán furcsa, hogy a napokban a parlament által, a kisvállalkozásokról elfogadott törvény sem változtat az előbb felsorolt gondokon. Pedig manapság hosszú szónoklatok hangzanak el a kormány vállalkozásbarát politikájáról. Érdekes, mert jól emlékszem rá, hogy néhány éve, amikor még nem tartottuk annyira fontosnak a kisvállalkozásokat, nos akkoriban például a kezdő kisiparosok két esztendeig adómentesen dolgozhattak, sőt a helyi tanácsok is adhattak számukra különböző kedvezményeket. Most viszont már igaz, hogy hirdetjük ezek szükségességét, de Ugyanakkor semmiféle kedvezményt sem kapnak a kisvállalkozók. Arra már nem is merek gondolni, hogy mi lenne, ha nem lennénk vállalkozásbarátok. Összegezve: én úgy hiszem, hogy mihamarabb tiszta vizet kéne önteni a pohárba. Már csak azért is, mert történelmi tény, hogy a modern társadalmak egyik legprogresszívabb rétege a kisvállalkozó. Nemcsak azért, mert hatékonyan dolgozik és a gazdaságnak szüksége van rá, hanem azért is, mert ebben a rétegben valóban egyesül a fizikai és szellemi munka, személyében együtt van a tulajdonos és a dolgozó. Ebből fakad, hogy nincs az a rabszolgahajcsár rendszer, amely annyit ki tudna préselni belőlük, mint saját maguk, ha érzik, hogy munkájukért maguk felelősek, s annak hasznát is legfőképpen ők látják. Lehet, hogy ez is közrejátszik abban, hogy ők mindig a bürokrácia ellen lépnek fel és fölháborodnak azon, ha valakik abból élnek, hogy róluk rendelkeznek és aktákat töltögetnek. És nincs igazuk? Nagy Tibor Pro és kontra hallatszanak a vélemények. Egy biztos: a választások utáni helyzet nem ugyanaz lesz mint most. Erre készülni kell. Egy ilyen folyamatról van szó a Lehelben is. Beszélgetőpartnereink dr.Horváth István, vállalkozási és befektetési igazgató és dr.Knorr János, a vezérigazgató vezető jogtanácsosa. A vállalat vezetése még a múlt év elején felismerte, hogy ha előre akarnak lépni, akkor a vállalkozás, átalakulás kérdéseivel foglalkozni kell. Ezeket a kérdéseket akkor is vizsgálni szükséges, hogyha közben semmi nem történik. Ez utóbbira azonban kevés a kilátás. Az is bizonyos volt, hogy a hagyományos formák nem elégségesek. A magyarországi helyzetben egy még oíy nagy vállalat sem tud előre lépni, mint a Lehel, ha lépést akar tartani a versenytársakkal. Meg kellett nézni tehát, mi várható, milyen lépések szükségesek, ezeknek milyen hatásaik lesznek. Olyan kérdésekre kellett választ keresni mint az, hogy át kell-e alakítani a vállalat egészét, vagy csak annak egy részét. Vegyes vállalat-e a legcélszerűbb, vagy valamilyen más társasági forma. És sorolhatnánk ezeket a kérdéseket tovább. Ezért is kellett létrehozniuk egy teamet, ahol is egy kézben futnak össze ezek a dolgok, s így egységes szemléletű anyagok, javaslatok kerülhetnek ki kezükből. Első lépcsőben egy közgazdász és egy jogász részvétele látszott szükségesnek. De már ma látszik, hogy később szükséges egy műszaki és egy bank szakember is. Mindez attól függ persze, milyen irányban változik a helyzet. Az is előfordulhat, hogy magát az igazgatóságot kell majd felszámolni. Az elmúlt időszakban így is sok kérdés felmerült, amire választ kellett keresni. Ezek közül a legfontosabb a vagyonértékelés. Ez ma Magyarországon nem is olyan könnyű, mint az az első ránézésre tűnik. A befektetések elbírálásánál a magyar mérlegadatok semmit sem mondanak. A magyar megközelítés gyakorlatilag egy jól-rosszul megállapított leltárt tesz lehetővé. Ma pedig olyan üzletértékelés kell, amely a vállalat múltját, jelenét, jövőjét értékeli, beleértve olyan tényezőket is, amelyek nem kézzelfoghatóak, mint például a vállalat-image, amelyet nagyon leegyszerűsítve - az üzleti életben - a vállalatról való képzetek összességeként értelmezhetünk. Ilyen jellegű értékelésben sem a vállalatnak, sem álA kályha a vagyonértékelés Partnerben nem lesz hiány tálában hazánknak nincs semmilyen tapasztalata. Ezért külföldi cégre kellett bízni, ami sok pénzbe került, ugyanis a jó cégek nevét is meg kell fizetni. Ha viszont kész lesz /a munka már elkezdődött/, ez lesz az a kiinduló pont, amire bármiféle vállalkozást építeni tudnak. Ez játsza majd a kályha szerepét. Igen sok vitát, félreértést el lehet így kerülni, amire ma is számos példa akad. A magyar és a fejlett tőkés orszá- gokbeli értékelés különbségét itt most csak egy adalékkal érzékelhetjük. Amíg nálunk általában csak egy szám jelentkezik egy vállalat értékelésének végeredményeképpen, s ez mondjuk a vállalati nyereség, addig a nyugati értékelés kiterjed az egyes termékre, üzemre. Éz azt jelenti, hogy minden egyes termék esetében kimutatják azt, hogy termelése veszteséges vagy nyereséges. Ugyanez vonatkozik az egyes üzemekre is. így könnyen megállapíthatók, hogy egy vállalat struktúrájában melyek a szűk keresztmetszetek. S minthogy könyvviteli szabályaink nem erre épülnek, hatalmas munka vár a megrendelést teljesítőre. A vizsgálandó kérdések közé tartozik a tulajdonos meghatározása is. Itt is sok a bizonytalanság, sok az alternatíva. A vállalati tanács, az állami vagyonalap, a részvényesek, magyarok vagy külföldiek? Minden variációból más és más következtetéseket lehet levonni. Úgy tűnik a törvényi rendezésig nem célszerű ebben határozni. Az idő egyelőre a "Le- hel"-t igazolja. Az előző probléma meghatározásából már részben következik a harmadik kérdés: a vállalat céljainak megfogalmazása. A magyar vállalatok többsége ezt ma nem tudja megtenni, vagy bizonytalan. Korábban egyértelmű volt a helyzet. A mennyiségi terveket teljesíteni kellett, a továbbiak nem a vállalat feladatát jelentették. Később a nyereség lett a központi elem. Ma legtöbben a pénzügyi szférában keresik boldogulásukat, s ezt az árakkal, kamatokkal, tőke bevonással szeretnék megoldani. A piac elismerte hatékony termelés és az annak megfelelő vállalati működési formák mintha kevésbé érdekelnék a vállalatokat. Ez is utal a Lehel által felvetett probléma jogosságára. Komoly elemzést igényel az átalakulási folyamat előnyeinek, hátrányainak vizsgálata. A cég a jelenlegi pozícióit nem akarja feladni. Ehhez ismernie kell a lehetséges partnerek, a piac igényeit, lehetőségeit. Feltehetően nekik is tőkét kell bevonni, de hogy milyen formában oldják meg ezt, a jövő kérdése. Többek között erre keresik a választ az átalakulási folyamat előnyeinek és hátrányainak vizsgálatakor. Partnerben úgy tűnik nem lesz hiány, hiszen például vegyes vállalat létrehozására NSZK-beli, francia, angol és holland partner is ígérkezik. Itt jutottunk el a felkészülési folyamat utolsó kardinális kérdéséhez, az előzetes tárgyalásokhoz, a konkrét lehetőségek feltárásához. így lehet tisztázni mit akar a Lehel, mire képes, mit akarnak a partnerek, s hogyan lehet az elképzeléseket összeegyeztetni. Mindez az újságíró számára is lehetőséget ad mondanivalójának rövidre zárására. A fenti tárgyalások sikeréhez ugyanis feltétlen szükséges az, hogy a Lehel ismerje önmagát. Erről pedig már volt szó. Útközben van tehát a Lehel, s úgy tűnik az előbbre jutáshoz szükséges útra hamarabb ráléptek mint a többiek. Reméljük el- őbb-utóbb ez az út is zsúfolt lesz, és iránya a fejlett Európa. Füle István A kis kiszerelésű, vákuumcsomagolású termékek iránt nő a kereslet a fogyasztók körében, ezért a közelmúltban korszerű szeletelögépet és új osztrák gyártmányú csomagológépet állítottak üzembe a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. Péntektől tizenhat fajta vákuumfóliába csomagolt árut /sonka-, szalonna- és felvágottféléket/ szállítanak három szolnoki ABC-üz- letbe, majd a megye többi élelmiszerüzleteibe is. /Fotó: Korényi/
