Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
Maaazih" Mennyit jelent három szem szilva Beszélgetés Bács Ferenc színművésszel Jó néhány évvel ezelőtt filmekben, televízióban feltűnt egy vonzó külsejű, ritka kellemes orgánu- mú, szépen beszélő színész. O Bács Ferenc - adta hírül a szerep- osztás a Ménesgazda, az Októberi vasárnap, s tucatnyi más film kockáin. Magyar név, magyar színész, s mi mégsem tudtunk róla szinte semmit. Bizonyára valamelyik vidéki színház "rejtegette", s már csak érett férfikorban fedezte fel a film - gondoltuk eleinte nagyot tévedve, hiszen Bács Ferenc valójában Erdélyből, Kolozsvárról jött Magyarországra. Onnan, ahová most is csukott szemmel eltalálna, ahol diákként megkondíthatta a Szent Mihály templom harangját, ahol néha házat sodort el a megháborodott Szamos, ahol Mátyás király ül délcegen a lován, ahol az édesanya még ma is a fiára vár... Onnan, ahol a muzsikáló nevű Házsongárdi temetőben szilvafa nő a dédnagyapa sírján, s az a három szem szilva, amit ott elmajszolt a dédunoka, s minden más emlék, az: a szülőföld. Kevesen tudnak ilyen szívvel, szeretettel beszélni "bölcsőjükről", mint ahogy a fenti gondolatokat elmondta Bács Ferenc előadói estjén Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Megejtően szép, jól válogatott és szerkesztett, az ezerszínű Erdélyt idéző műsorral lepte meg a közönséget.- Mikor járt utoljára otthon? - érdeklődöm. - Vagy most igazából hol van az otthon?- Szerencsés ember vagyok, mert van itthonom is meg otthonom is. Van szülőföldem, van hazám, itthon is vagyok és otthon is vagyok. Legutóbb novemberben voltam otthon édesanyámnál Kolozsváron. Háromhavonként szoktam hazamenni élelmet, gyógyszert vinni neki és a barátoknak. - Hogyan élte át a december végi napokat?- Mint annyian mások, én is amikor csak tehettem néztem a televíziót, fülhallgatóval hallgattam a rádiót, ha a munkám engedte. Szerencsére a nehéz napokban is tudtam összeköttetést teremteni az édesanyámmal. Csodálatos dolgok történtek Erdélyben, Romániában. Nem is csodálatos. Nincs szó, kifejezés, amellyel minősíthetném azt a tényt, hogy megszabadulni valami olyan kényszertől, félelemtől, ami beleivódik a pórusokba. Amikor Magyarországra jöttem, sok minden szokatlan volt számomra, ami itt természetes volt. Amikor bementem a kulturális minisztériumba meglepődtem, hogy nem állt rendőr a kapuban. Bukarestben még a járdát is rendőr vigyázta, oda is csak engedéllyel lehetett lépni.- Mégis hallatlan emberi méltóság, tartás sugárzik Ónból...- Érdekes, hogy ezt mondja. Már jó ideje itt voltam Magyarországon, amikor némelyik kollégám azt mondta: Feri, neked nincsen tartásod. Mire gondolsz? - kérdeztem. Hát te nem vagy olyan, mint mások, neked nincs színészi tartásod - volt a válasz. Addig nyomoztam, amíg végre megértettem, hogy miről van szó. Én a magánéletemben magánember vagyok. Nincsenek szereplési vágyaim. A társaságban nem szeretek a központban lenni, én nem vagyok sztorizó, anekdotázgató ember. A civil életemben éppen olyan vagyok mint bárki más.- Kérdezhetem a "civil" életéről? Indíttatásáról?- Hogyne. Nem nagyon érdekes ugyan, de elmondhatom. Az alapiskoláimat Kolozsváron végeztem, s mivel eredendően orvosnak készültem, Marosvásárhelyre mentem az egyetemre, ahol magyar nyelven oktattak. Két évet el is végeztem az orvosi egyetemen, de nem éreztem úgy, hogy azon a pályán a maximumot tudom nyújtani. Édesapám mindig arra nevelt, hogy fiam, csak azt csináld, amit szeretsz, hiszen egész életedben azt fogod tenni. Megpróbáltam a színművészeti főiskolát. Nem mondom, hogy idegen volt számomra a színházi közeg. Annak idején a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban minden hétvégén előadást tartottak az önképzőköri diákok a szülőknek, tanároknak. Nagyszerű irodalomtanárunk volt. Minden előadást, operát is láttam Kolozsváron, de eszembe se jutott, hogy színésznek menjek, pedig édesanyám művészt szeretett volna nevelni belőlem. Ő ugyanis jó hangú énekesnő volt, s művészlé- lek. A főiskola elvégzése után Marosvásárhelyen maradtam, ott volt akkoriban Erdélyben a legjobb magyar színház a hat közül. Meghívtak a főiskolára tanársegédnek, s ez igen nagy megtiszteltetés volt számomra. Tizenhét évig játszottam Marosvásárhelyen.- S aztán összecsomagolt...- Négy évi kínlódás, vajúdás után megjött az útlevél. Öt ládával és két gyerekkel megérkeztem Magyarországra. A lányom, Katalin azóta színésznő. S színésznő a volt feleségem is.- Mik voltak a ládákban?- Könyvek. Amit csak lehetett, áthoztam. Mindet leltárba vették, s gondosan ügyeltek rá, hogy mind 1954 utáni kiadású legyen.- Miért fájt a szíve, amit nem hozhatott magával?- A szüléimét, a barátaimat, s azokat a szerepeket, amiket ott eljátszhattam. Adámot Az ember tragédiájából, Szatyint az Éjjeli menedékhelyből, s a tizenhét esztendő többi csodálatos szerepét.- Mi az, amit Magyarországon nem játszhatott még el?- Szerepálma?- Nekem nincs szerepálmom. Soha nem is volt. Nekem, mint színésznek más álmában kell, hogy benne legyek. A színész ne álmodjon szerepet, mert ha nem kapja meg, akkor csalódott lesz. A színész szolgálja a közönséget, a hivatást! Amivel megbízzák, azt végezze el jól. Ez az én elvem, s eszerint élek. S az, hogy mennyire maradandó, vagy jó, amit csinálok, az majd évtizedek múlva fog kiderülni. Az ember életében ezt azt hiszem meg sem érheti. Pillanatnyi sikereket elérhet, de ezek nem tartósak. Kellenek viszont ahhoz, hogy az ember tovább tudjon lendülni. Nem panaszkodom. Én Magyarországra nem karriert jöttem csinálni, de hálás vagyok, mert nagyok sok jó szerepet kaptam a miskolci, a győri, a budapesti Vígszínházban és a József Attila Színházban, s filmekben is. Nagyon sok élményben volt részem a munkám során.- Mennyiben mások a mi színházaink, mint az erdélyiek?- Erdélyben sokkal nagyobb volt az összetartás. Koncentráltabban éltünk, igazi műhelyek voltak a magyar színházak. Minket nem nagyon hívtak televízióba, film- forgatásra, rádióba. Marosvásárhelyen mindössze fél óra volt a magyar adás. Jómagam mindössze egy filmben, mégpedig egy wes- temfilmben kaptam szerepet. Magyarországon érkezésem után már az első fellépést követően Kovács András felajánlotta a Ménesgazda főszerepét. S aztán jött a többi. Hiába terveztem úgy, hogy elhelyezkedem egy vidéki színháznál és ott élek, dolgozom életem végéig. Amikor Várkonyi Zoltán meghívott a Vígszínházba, nem tudtam ellenállni. Budapest mintha külön ország lenne. A sok színház mellett ott a tévé, a rádió, a film, több helyen is foglalkoztatják azt a színészt, akit akarnak.- Önt, szerencsére akarják. Kedden újra halljuk a hangját a Klinikában, de mikor látjuk legközelebb?- Azt hiszem, engem azért foglalkoztatnak, mert az én korosztályomban, típusomban kevés a színész. De, hogy a kérdésre válaszoljak, most fejeztük be Hajduffy Miklós rendezésében Herczeg Ferenc Kéz kezet mos című művének forgatását. Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékában Be- nedettót játszom a József Attila Színházban. Közben a Klinika újabbb tizenegy részét szinkronizáltuk. Lemezfelvétel készült Szentirmai Ákos barátom zenéjéből A csillagok örökké élnek címmel, amelyen többedmagammal én is énekelek. S hogy teljes legyen a kép, januárban vizsgázott az osztályom a főiskolán. Beszédművelést oktatok szeptembertől a növendékeknek. Az oktatok persze rossz szó, inkább eszmét cserélünk az órákon. Remélem, most kicsit csendesebb időszak következik, s hazalátogathatok Erdélybe.- Köszönöm a beszélgetést! Tál Gizella 0 1>l■fob rs/X) JUyt A törökszentmiklósi városi könyvtárban dr.Ke- nyéri Katalin az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtártudományi Módszertani Központjának jogi szakértője tartott előadást nemrég a kulturális intézmények integrációjának országos tapasztalatairól. Az előadáson részt vett dr.Tóvári Judit a Bessenyei György Tanárképző Főiskola könyvtári tanszékének adjunktusa. Mezei Lászlónéval a városi könyvtár igazgatójával, valamint a két előadóval beszélgettünk a kulturális intézmények integrációjáról s annak várható következményeiről.- Törökszenmtemiklóson melyek lennének az összevonásra ítélt intézmények?- A Városi Művelődési Központ, a Városi Könyvtár, a Családi Iroda (esküvők, névadók, egyéb családi ünnepségek szervezője), az Úttörőház és a Kodály Zoltán Zeneiskola. Az intézmények összevonását a Városi Tanács gazdasági okokra tervezi. A művelődési miniszter 30/1989. (XI.19.) MM rendelete szól az összevont művelődési intézményekről. A gazdaságosság kérdése pedig teljesen kizárható, hiszen világos és egyszerű a képlet: az öt intézmény fölé még ki kell nevezni egy főigazgatót, akinek a fizetése 25-30 ezer forintos bruttó bérrel máris évi 450-500 ezer forint teljesen fölösleges kiadást jelent. Akkorpedig mitől gazdaságos, hogy Törökszentmiklóson összevonják ezt az öt intézményt? Mi lesz a főigazgató szakmai kompetenciájával? Egyformán el tudja dönteni, hogy a zeneiskolában hány gordonkatanárra van szükség, de ugyanakkor ért ahhoz is, hogyan kell megszervezni egy könyvtár belső rendjét? Az a véleményünk, hogy azon túl, hogy ez a rendelet sérti a könyvtárak szakmai önállóságát, kultúránk még nagyobb elsorvasztását is eredményezheti. A Magyar Kultúra Napján a Néplapban megjelent könyvtárakról szóló MDF- véleménnyel mi is egyetértünk.- Hogyan látja a kérdést a Főiskola könyvtár szakának adjunktusa, dr.Tóvári Judit?- A legnagyobb gond: integrálni, de milyen alapon? Integrálni csak hasonló tevékenységeket lehet. Az összevont intézményeknek létre kell hozniuk egy igazgatótanácsot, melynek jogköre, hogy összehangolja az egyes intézmények tevékenységét. Kétségtelen, hogy az itt említett intézményeknek vannak kapcsolódási pontjai, de csak bizonyos helyeken. Ezek azonban olyan fogódzók, amelyek alapján lehet együttműködni, de integrálni nem. Az integrációnak mi lesz a következménye? Tiltakozni fognak azok, akik az öt intézmény közül a fenntartáshoz szükséges anyagi erőket megtermelik (például a művelődési ház a rendezvényeivel), s a többi összevont intézményt jószerivel nekik kell eltartani. Nem lenne egyszerűbb, ha a megtermelt pénzt maguk használnák fel? A másik gond ezzel a rendelettel, hogy egy hatalmas bürokratikus apparátust hoz létre: egy főigazgatót, egy igazgatótanácsot, ezeken kívül egy szakértői testületet plusz egy vezetői testületet. Ezekre semmi szükség, csak feszültségforrásokat teremtenek, energiáik legnagyobb része arra megy el, hogy összehangolhatat- lan tevékenységeket hangoljanak össze, ahelyett, hogy saját szakmai területüket lendítenék fel. Másik szakmai aggályom: a rendelet a főigazgató jogkörébe utalja a személyi ügyek kérdésekről való döntést, valamint a munka megtervezését, megszervezését, ugyanakkor nem szól arról, mi lesz az intézmény vezetőjének jogköre. Nem szól a rendelet arról sem, mi van akkor, ha a dolgozók nem értenek egyet vele. Az állam igyekszik levenni válláról a kultúra támogatását, holott ez a világon mindenhol állami feladat. Dr.Kenyéri Katalin hogyan látja a könyvárak helyzetét az integrált közművelődési intézményekben az országos tapasztalatok alapján?- A könyvtárak általában nehezebb helyzetbe kerültek egzisztenciálisan is, szakmailag is, ez már így volt a 70-es évek integrációs törekvései idején is. Ékkor azonban az összevont intézmények kaptak egy nagy anyagi támogatást, s ezáltal akkor a helyzet nem vált ennyire tragikussá, mint most, bár a negatív hatások már akkor is szép számmal jelentkeztek. A könyvtáraknak meghatározott rendje van, helyhez kötöttek, s ezt megbolygatni semmiképpen nem szabad. Az ország egész területén szerzett tapasztalataim azt is bizonyítják, hogy ha az integrált intézmények főigazgatója nem népművelő, akkor is a művelődési ház programjait tartja fontosnak, hiszen az látványosabb. A könyvtárak az önművelés lehetőségét szolgálják, Magyarországon viszont, mint tudjuk, soha nem volt becsülete annak a tudásnak, amit önműveléssel lehet elsajátítani. Országos tapasztalata alapján ezek szerint semmi jót nem tud mondani a Könyvtárak helyzetéről vagy a kulturális intézmények összevonásáról?- Olyan helyi vezetők mellett, akik maguk is olvasnak, nincs probléma a könyvtárak sorsával, ez azonban a kisebb rész. Esetleg azokban a kis falvakban - Tolna megyében van erre a legtöbb példa - nem káros az integráció, ahol a kultúra egyetlen forrása a művelődési ház, az iskola, vagy a könyvtár. Esetleg olyan új lakótelepen is elképzelhető átmeneti megoldásnak, ahol nincs más, de itt is csak addig jó, amíg nincs más. Az integráció egyébként teljesen fölösleges, sőt káros, a vélemé; nyem, tapasztalatom, hogy a kultúra leépítését szolgálja. A gazdaságosságra való hivatkozás pedig egyszerűen nevetséges, sőt nem igaz állításon alapul. Itt egyszerűen arról van szó, hogy a kormány a tanácsokkal összefogva új állásokat igyekszik teremteni a pártból kikerülő funkcionáriusoknak, vagy a leépülő tanácsi apparátusból kikerülő vezetőknek. Ez pedig ismét a nép megkárosítása, hiszen teljesen fölösleges új állásokat teremteni ott, ahol semmi szükség rá.- Mit tudnak tenni a könyvtárak követeléseik keresztülvitelére?- Egyelőre úgy néz ki, hogy nem sokat, de megmondhatjuk, hogy harcolni fogunk, hogy az igazság napvilágra jöjjön, élni fogunk a nyilvánosság minden eszközével, hogy elmondhassuk: a gazdaságosságra való hivatkozás álarca mögé bújva ismét rászedik az embereket. Mi pedig fel fogunk világosítani mindenkit arról, hogy valójában miről is van szó - mondja Mezei Lászlóné.- Itt Törökszentmiklóson hogyan áll a kérdéshez a városi tanács?- Amikor megrendeztük a könyvtárak sorsáról szóló előadást, meghívtuk Kóródi Antalné tanácselnököt és Vízi Géza művelődési osztályvezetőt is. Senki nem jött el, időhiányra hivatkoztak. Ezért később összehívtuk a könyvtár dolgozóit, s arra kértük Vizi Gézát a városi tanács művelődési osztályának vezetőjét, mondja el dolgozóinknak, mitől gazdaságos ez az integráció? Háromórás vitában az osztályvezető semmire sem tudott kielégítően válaszolni, dolgozóink ma is elégedetlenek. Közös álláspontunkat tiltakozó levélben foglaltuk össze, melyet elküldtünk a városi tanácshoz. Ebben kérjük, vegyék le napirendről az öt intézmény integrációjának kérdését, ez a vezetés már ne tárgyalja ezt a témát. A könyvtárak megmentésének ügye nemcsak törökszentmiklósi kérdés. A különböző pártok országszerte szót emeltek megtartásukért. Törökszentmiklóson a könyvtár dolgozóinak tiltakozó leveléhez az MSZDP is csatlakozott, de rajtuk kívül, szerte az országban szót emelnek a kultúra megmentéséért azok, akik maguk is művelődni kívánnak s éppen ezért jól látják a kultúra elsorvasztásának Magyarország jövőjére ható következményeit. Kátai Szilvia Főigazgató félmillióért Törökszentmiklóson Habent sua fata libelli... Integráció - avagy a kultúra elsorvasztása
