Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
10 Maaazik lelkiismeret-furdalást az idesodródott embertársai miatt. A látvány okán én is szégyellem magam, de szemmel láthatóan res- tellkednek kísérőim is. Ébred a város. A vasútállomás várótermében a friss mosdástól fényes arcú utasok várnak a vonatindulásra, mellettük a pádon a szegénység kielemezhetetlen bűzét párologtató törzsvendégek ülnek, feküsznek. A pádon elnyúló fiatalember az igazoltatáskor az övén lévő táskához nyúl, aztán meggondolja még, úgy álomban módosít a tétova mozdulaton, keze a nadrág dereka felé indul, és valahonnan a fehérneműk rétegeiből előhúzza a személyazonosságit. Azért úgy félfektében szemrehányóan odamorogja a rendőrnek:- Meg ne ismerjen már...- Persze, hogy régi az ismeretségünk, de azért a rend az rend, igazolvány kell! Aztán a párbeszédből kiderül, hogy a fiú összetűzött a szüleivel, aztán ütközött a törvénnyel is, így elzavarták hazulról. Mehetne a bátyjáékhoz aludni, de ott meg a sógorasszonnyal van valami gáz, így hát marad az állomás. Egyébiránt az állandó bejelentés valahol a fővárosban egy munkásszállóra szól. Hát ki tudja... Tessék, rendőri szervek, nyomozzatok, igazat mond-e a pad lakója? Fekszik a pádon egy kinézetre bizalomgerjesztő idős asszony. Róla azt gondolná az ember, hogy valamiféle rendkívüli esemény kényszerítette e rendkívüli helyzetbe. Nos, a látszat csalóka. Jó ismerői mondják, hogy már nyugdíjas, szabadjegye van, lakása, ahol azonban fél egyedül, így hát estelente megtér a mozgalmas váróterembe, ahol megágyaz magának, és várja az első induló vonatot. Felszáll, mert hogy szabadjegye is van, és megy, száguld vele a meleg, társasággal teli komfortos világ. A végállomásnál leszáll, felhörpint egy kávét Hatvanban vagy Kiskunfélegyházán, a Nyugatiban vagy Nyíregyházán, és utazik A Magyar Allamvasút fedelet is ad Szétmázolom arcomon a hajnali álmosságot, és mire valamelyest feleszmélek, robog velem a rendőrségi autó. Vörös Miklós főhadnagy már az ébrenlét túlpartjáról magyarázza: előbb némi eligazítás lesz a kapitányságon, aztán elindulunk körbenézni Szolnokon, vannak-e olyanok, akik nem puha családi ágyban töltik az éjszakát? A masza- tos fények lustán bontogatják az éjszaka bugyrait, a sejtelmes félhomály kicsit alvilági misztikumot is kölcsönöz a legváratlanabb helyen előbukkanó tömény nyomorúságnak. Keskeny János út 14. Valamikor jobb időket megélt családi ház lehetett, aztán sorsára hagyták, s csendben felmorzsolta az idő. Most férges vackaival ad alkalmi szállást azoknak, akik vélhetően egyetlen lépésnyire vannak a társadalom peremétől. Az ajtó, ablak nélküli szoba sarkában emberi ürülék, a fekvőhely - ha lehet így titulálni a kartonpapírból, dohos rongyból, rothadó afrikból összedobált kupacot - emberi formák lenyomatait őrzi, ezúttal azonban senki nem választotta éjszakai nyugvóhelyül ezt az "otthont”. A csípős, deres éjszaka ugyanígy riasztotta el a vendégeket a BM egykori csónakházától, a helyszín azonban arról vall, színes társasági élet szokott itt zajlani. Az éjszakai nyugodalom itt is egyetlen helyiségben nyer megoldást. A hajnali óra mindenképp alkalmas a meditációra, így elgondolkodom azon, vajon emberi fajunk a törzsfejlődés útján mikor vált el állati eleinktől? Mert az biztos, hogy számos háziállat tart maga körül nagyobb higiénés rendet, mint az ide kényszerülő homo sapiens. Csak hát ezen sem lehet eltűnődni anélkül, hogy ne érezne az ember Akinek mindig elmegy a vonata vissza Szolnokra. Csak haza ne kelljen menni.- Nézze, - mondja az állomási rendőr - ez a társaság mára kocsma, vagy a bolt nyitására vár. Ha a boltba mennek, lopnak. Italt, ételt, ki mit, de tervezhetően. Ha a kocsmába indulnak, ahhoz lej- molásból szerzik a pénzt. Kérnek ennyit, annyit, aztán mikor meglátják a kinyitott pénztárcát, nekivadulnak, belemarkolnak, kapkodják ki belőle a nagyját, jön a károsult, feljelentés, per, ki tudja, látja-e az illető a pénzét valaha? Éppen az előbb jött egy szakmunkástanuló fiúcska sírva, hogy ketten közrekapták: "Ha nem adsz egy százast, lefejelünk!" A fiú persze, hogy a tárcájába nyúlt, csakhogy ott ötszázas is lapult, a srác egész heti zsebpénze. Kivették, mire megfaggattam őket, már csak 150 forint volt belőle. Mondja, mi ez, ha nem a rablás minősített esete? Vörös Miklóssal sétálunk a padok között, rámutat egy fekvő alakra, aki mellett egy tanulásba mélyedt nő készül az egyetemi vizsgákra.- A hapsikám eddig évtizedeket ült betörésért és biztos, hogy most is sáros valamiben. Mit csináljunk vele? Régen ki lehetett kérdezni, és ha nem volt munkahelye, közveszélyes munkakerülésért lehetett elszámoltatni. Jobb esetben ki lehetett tiltani a városból. Biztos, hogy visszafogta magát, ha tudta, rajta a rendőrség szeme. Most?-Felkölt- jük, igazoltatjuk és nyugodalmas jó éjszakát kívánunk neki. Megköszöni, aztán ha elég frissnek érzi magát, kirámol valahol valamit. Nekünk akkor éppen ott kell lenni és meg kell fogni, egyébként... Ül egy békés emberpár a pádon. Összeborulva alusznak, szemmel láthatóan összetartozBiztos, hogy biztonságban vannak a szálldosó ezresek? nak, életterük a MÁV-állomás váróterme. Ha megesküsznek, alighanem a kapus lesz az egyik tanú, a másik pedig az Utasellátó valamelyik kiszolgálója. Szívfacsaró helyzet. Nem is tudom, mit lehetne tenni: talán a fejük alá helyezni az alkotmányt, vagy az emberi jogok kiáltványát. Este ismét felkeresem az állomást. Nemsokára éjfél, az itteni "lakók" már aludni tértek, de azért élet van. A nagycsarnokban két "gésa" lép elém, az egyik idősebb, a másik fiatal, alig túl a húszon. Hosszas szóváltásba keverednek, melyiküket hívjam meg egy deci borra, egy kávéra. Az idősebbet választom, ám a tervezett beszélgetésből nem merthogy ragasztó is van a dologban. Murányi Sándort, a Szolnok ABC vezetőjét kérdem: milyen forgalmat bonyolítanak le náluk azok, akiknek életformájuk a bolti lopás? A vezető szerint elsősorban a bandába verődött fiatalabb évjárat szerzi be itt a napi italszükségletét. Ha tudnak, lopnak - elsősorban szeszt. Ha nem sikerül az akció, dühöngenek, kötekednek, a bolti személyzet már előre tart a délutántól, amikor nyolc-tíz fős csoportokban megjelennek. Az igazoltatáskor Ha nincs lakásuk - maradhatnak lesz semmi, mert ismerős társaságba ütközöm. A hölgy többször is kiszólít, és közli: éppen hol tart a fogyasztásban, merthogy a vendégem. Aztán pénzt kér taxira, a Széchenyire kell menni, mert ott a "kégli". Fájdalom azonban, útjaink elválnak. Egy taxist kérdezek az éjszaki életről. Csak legyint, amikor elmondom legfrissebb élményem. így megy ez minden este. Egy férfi két-három nőt futtat, a lányok taxiba ülnek a gyanútlan "verébbel", utánuk indul egy másik kocsi az emberrel. Aztán a Széchenyin kiszállnak - elképzelheti, mi történik a kunésafttal... Mit mondjak, borzongató perspektíva. Hogy hányán vannak Szolnokon azok, akik hajléktalanok? Az állomáson rendszeresen éjszakázok számát huszonötre teszi a rendőrség: húsz férfi és öt nő. Tavasszal és nyáron viszont többszörösére nő a számuk, ilyenkor megtelnek a környező parkok, vasúti szerelvények is, és persze azok az átvonulószállások, melyekben hajnalban hiába kerestünk lakókat. Ha egy-egy népszerű együttes koncertezik, a rajongók közül leragadnak néhányan egy-egy éjszakára, és ezt a leragadást akár szó szerint is érthetjük, mindegyiknek találnak a személyijében valamiféle megnyugtató bejegyzést, mégis, ha jön az este, az állomás környéke lesz a tanyájuk. Mi lesz ezekkel a félresiklott életekkel? Dr. Urbán Mária városi főorvos csak az együttérzéséről tudja őket biztosítani. Mintha a társadalom már türelmetlen lenne a számkivetettekkel szemben, egyre többen emlegetik fel az egyéni felelősséget, amit nem hajlandók újra és újra közösségi áldozatvállalással kifoltozni. A városi tanács egészségügyi és szociális osztálya most egy tízszemélyes átmeneti szállást kíván létesíteni nehéz helyzetbe került férfiak részére. Nem, nem a hajléktalanokról lenne szó, hanem azokról, akik hosszabb gyógykezelés után, vagy magánéleti krízis után jutottak létbizonytalanságba. Nekik létesülne a Hámán Kató utcában a szállás, mellyel pályázatot is nyert a tanács. Ha meglenne e szociális sziget, talán a vá- * rótermek jövendőbeli lakóinak a száma is csökkenne. De hát értesülve a hírről, a környéken lakók máris tiltakoznak: levelet fogalmaztak vagy harminc aláírással, melynek a rövid tartalma: nem és nem. Vagy ha igen, hát ne oda. Hajléktalanok, csövesek, bölcselő Diogenész késői utódai, mi lesz veletek ? Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltá
