Néplap, 1990. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
1990. JANUÁR 13. Néplap A Es Pálóczipuszta élni fog Jó víz lesz ez állapítja meg Vass István föfúrómester Megmondom őszintén, amikor először jártam Pálóczipusztán - 1988 tavaszán volt ez - kissé csodálkoztam az itt élő alig több mint húsz család makacs elszántságán. Egy tanyabokorban eresztettek Kovács István úgy találja, a terheket tán egyenletesebben is el lehetett volna osztani... gyökeret a Pálóczi Horváth Mária- birtok napszámosivadékai, s az eltelt negyven év alatt ahelyett, hogy maguk mentek volna az alig öt kilométerre lévő, várossá vált Kun- szentmárton komfortja után - ide kérték ki a tanyára állampolgári jussukat vízből, útból, s mindenből, ami az emberi élethez jár. Biztos, hogy sok türelmetlen leintést kaphattak az államigazgatás részéről az eltelt évek során, de ők makacsul mondták a magukét: innen nem megyünk, hozzák ide a vizet, meg az utat! S mi lett a vége? Az, hogy fúrók érkeztek, s közel száz méter mélyről buzog immár az ivóvíz Pálóczipusz- tán. Ennyi lenne a happy endes történet, ám érdemes a körülményeknél is elidőzni, mert az itt lakók élni akarása, no és önmagából táplálkozó érdekképviselete akár tanulsággal is szolgálhat még egy Széchenyi lakótelep nagyságú közösség számára is. Ugyebár hát Jeneses Imre, Kovács István, Kalcsu József, aztán a Nádas család, meg a Hábensussz família építeni kezdett itt - ki, mikor. Már-már igazi településnek kezdték érezni a tanyabokrot, amikor a kútból fogyni kezdett a víz. Szomjasan hörögtek a csapok előbb a lakásban, később az udvaron, majd a rásegítő nortonkút biztosított a nap néhány órájában szomjat oltó folyadékot a központi kifolyón. Csak hát a kiszolgált gazdasági kút beomlott, a szivattyú homokot hozott a felszínre, így új forrás után kellett nézni a lakosságnak. Mentek fűhöz-fához, de nem jókor próbáltak kijárni elfekvő forintokat, mert hát abból egyre kevesebb volt megyeszerte. Mi mást tehettek a pálóczipusztai- ak, mint hogy zsebbe nyúltak. 25 ezer forintot vállaltak családonként, s ebből összejött egy félmillió. Szerencséjük annyiban volt, hogy a debreceni kútfúró cég éppen munka nélkül vegetált, így hát féláron - úgy hétszázezer forint körül - vállalta, hogy a vizet a felszínre hozza. De ha már folyik, akkor jusson el a konyhákba, a fürdőszobákba is. Meg fog történni: ugyan Kalcsu Józsefék öntözni is fognak a bő hozamú - percenként 270 liter vizet adó - kútból napjainkban csak a tervezgetés folyik, de én már látom, hogy ez a harcos kis közösség kivívja a gerincvezetéket, a hidroglóbuszt, amitől már egészen falusias kinézete lesz a huszonkét háznak, s ugyan a portalanított út csak az álmok birodalmába tartozik, de lesz, biztos, hogy lesz az is. 1988. április 25-én arról írtunk lapunkban, hogy Pálóczipuszta élni akar. Most bátran leírhatjuk: Pálóczipuszta élni fog! Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán A rendhagyó ’'nászút'* oka: katonai behívó A most 79. esztendejét morzsol- gató kisújszállási Szabó Sándor élettörténete nyugodtan kaphatná ezt a címet is: Nászút a búzamezőkre. Ennek roppant egyszerű az oka, mivel nem volt idejük az ünneplésre, elvégre amikor 1944. július 11-én kimondták a holtodig - lant-holtomiglant, az ifjú férjnek mindössze néhány napja maradt az utolsó, hatodik katonai bevonulása előtt. Márpedig a hozzájuk hasonló szegényember fiának gondolni kellett a jövőre is, magyarán mondva megkeresni a fejadagot. Ha sejtették volna, hogy a bő heti munkáért kapott életet nem egy, hanem három évre kell beosztania az itthon maradt asszonykának, talán még sírva is fakadtak volna. A történethez hozzátartozik, hogy ennek a kisújszállási parasztembernek az életét - mint annyi millió magyarét - évtizedekig végigkísérte akét világháború. Szabó Sándor kétéves volt, amikor az édesapját 1914-ben elvitték katonának. A madár sem hozott felőle hírt, ami érkezett, az is szomorú volt: meghalt. Megsiratták, és micsoda földöntúli örömnek számított, amikor 1918 végén csapzot- tan, fáradtan megérkezett Zágrábból. Nem üres kézzel: egy picike fügefát hozott három apróságának, akik effélét a nagy magyar Alföldön soha sem láttak. Sajnos a fronton kapott tüdő- és haslövés 1929- ben sírba vitte, így lett Sándor 17 évesen már családfenntartó. Pedig pallérozni szerette volna az eszét, mivel jó tanuló volt, de hát a korai árvaság megálljt parancsolt az ábrándoknak. Parasztizált pár köblös saját földjén, cselédeskedett, és a harmincas esztendőktől egyre többször kopogtatott náluk behívóval a postás. Leszerelték, majd ismét mundérba öltöztették: megjárta a Felvidéket, hazatért, de Erdély megszállására ismét egyenruhát öltött. Ezer szerencse, hogy a hatodik bevonulása előtt kapott pár nap szabadságot a lagzira, meg pár mázsa búza megkeresésére. Ezután vonat repítette tovább: még eljutott a Kárpátokig, de visszaút már nem volt, hiszen ’44 októberének végén sokadmagával fogságba esett Beregszászon. Végül a Donyec-me- dencébe vitték, ahol bányász lett a hajdani cselédgyerekből. Három műszakban fejtette a fekete szenet, és a napi elemózsia két és fél, három deka szalonnából, meg hatvanhét deka kenyérből állt. Ha a normát teljesítették, még harminc deka kása járt. Mindig is versfaragó, író ember hírében állt, dalokat másolt, költött. Legféltettebb kincsének egy ma már rojtosra szakadt, elsárgult vonalas füzet bizonyult, benne szomorú fogolydalokat örökített meg. Szebbnél szebb vallomások ezek a hazáról, a családról, amelyek közül egyet közreadunk: "Hadifogságban élek édes jó anyám Túl a messzeségen, az Oper énei - án Távol keletre át a Dnyeperen Tovább haladva ahol a szén terem A bányászkúpok közt orosz puszták jegén Még ott él bús fiad, a volt vidám legény Reggeltől napestig a munkának élünk Nyomorúságunkban csak Istentől félünk Ha ránk borul az ég sötét orosz estje Fiad is szárnyra kél égi utat lesve Csillagok között a tejúton át Elérem gyorsan a drága hazát A magyar mezőket, a kis házunkat talán S téged amint éppen imádkozol anyám Értem teszed tudom, egyetlen fiadért Névestéd van anyám, kár a könnyeidért Búcsúzom mert még ma visszamegyek Útban lesznek folyók és óriás hegyek S ha beáll az este itt a fogolytanyán Ismét felkereslek drága édesanyám" Ez a magányos ember sokszor gondolt a hazára, Kisújra, és azt is megálmodta: lánya született. Később már otthon derült ki: ebben tévedett, mivel elsőszülött csemetéje fiú. Nemegyszer hitegették őket: mehetnek haza, de már belefáradtak az ígérgetésekbe. így ván- szorgott el tizenöt hónap, amikor végre felkerült a bányából, és attól fogva majd ugyanennyit idefenn dolgozott. Elhívták egy-egy családhoz, segíteni a ház körül. Szegények voltak az ott élők is, ezért rendszerint káposztával fizettek. 1947. május 1-jén végre beköszöntött a várva várt nap, és sokadmagával vagonokba került. Nem egyenesen haza vezetett az útja, még néhány hét lágerélet következett máshol, majd Sepsziszent- györgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron keresztül július 7-én megérkezett Kisújra. A felesége naponta kiment a vonat elé, és bizony a csont-bőr embert csak a hangjáról ismerte fel. Elsírták örömüket, azt, hogy a fia már elmúlt kétéves, ámbár pihenésre, erősödésre csak pár nap maradt. Pontosan a cséplési időszakba csöppent, ezért azután oda vezetett az útja. Később dolgozott a vasútnál is, majd 1951-ben a téeszben kötött ki. Onnan került nyugdíjba 25 év múlva. Mindenütt úgy ismerték, mint a totós, nótás Szabó Sándor. Temérdek szelvényt kitöltött: hitt, bízott, remélt, de a nagy nyeremény valahogyan eddig elkerülte. Sikere volt viszont a fellépéseivel, a szerepléseivel a nóták világában, mivel szépen dalolt, táncolt. így szinte nem akadt helyi rendezvény, amelyen ne penderült volna ki, tréfás kuplékat, szövegeket énekelni. Az esze még most is jól fog: sze- kérderéknyi verset idéz. Előadói adottságát idősebbik lánya, Erzsébet örökölte, aki diákkorában szép kiejtéséért Kazinczy-díjat kapott. A sok megpróbáltatás újabbat hozott: súlyos műtétje után bő hónapja fel sem kelt az ágyból. A temérdek szenvedés ellenére szépnek tartja az életét. A totóról nem mondott le, hiszen 12 találatig már vitte. Most is vetetett az asszonnyal két szelvényt, hátha ennél több kerekedik ki belőle. Nekem is mutatja, nézzem meg a tippjeit, csupa külföldi meccs, mit szólok hozzá, amíg azt a fránya szemüveget előkotorja a párna alól... D. Szabó Miklós Jászberény Üzletek és lakások a Szabadság téren A tanyaközpontban fúrótorony magasodik A Magyar Hitel Bank finanszírozásában, j a Szoinokterv fővállalkozásában alakítják Szabadság téli lombházat. A földszinten lesznek. ítcátenhltlakást értékesítenek a nyár folyamán. A tervek között szerepei még további nyolc lakás ás üzlet építése, A kivitelezési munkát a KÉV Metró végzi. 11IIÍI5ÍÍI1ÍS® Fotó: Tarpal Zoltán Az esküvőjük után aratni mentek
