Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-30 / 309. szám
1989. DECEMBER 30. MÉbap 3 Július- HALPUSZTULÁSRÓL érkezett bejelentés július első napjaiban a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz Hunyadfalva-Csataszög térségéből. A Felszabadulás Halászati Tsz. kezelésében lévő 19-es számú belvízi csatorna felszínét haltetemek lepték el, kb. két mázsa keszeg, compó, csuka és más hal elpusztulását észlelték. A vizsgálat során egyértelműen bebizonyosodott, hogy napraforgó permetezésére használt vegyszer került a vízbe. mint hét százalékkal túlteljesítették terveiket, jelentős menny iségŰ - *- JÚLIUS 7-ÉN délután a Szolnok vasúti csomóponton a korábbi éveknél szerényebb körülmények között tartották meg - az ország más csomópontjaihoz hasonlóan - a 39. Vasutasnap ünnepségét. Elmondták, hogy a személyszállításban nem tapasztaltak csökkenést, és részben az utasok jogos panaszainak következményeként sokat javult, udvariasabb lett az utaskiszolgálás. Az első öt hónap eredményei alapján több mint hét százalékkal túlteljesítették terveiket, jelentős mennyiségű energiát takarítottak meg, ezért közel egymillió Nemzetközi (|ászverseny Abádszalókon zeti székház, mely a környezetéhez hasonlóan a nemzetközi hírű Ma- kovecz Imre építész keze nyomát viseli magán. Nagy vitát kavart korábban a művelődési ház, majd egy éve a vele szemben álló szolgálati lakosokból, üzlethelyiségekből álló épület. Dicsérték újszerűségéért, mozgalmas homlokzatáért, ünnepélyes, barátságos belső tereiért, elmarasztalták a költségek miatt, sokan kétségbe vonták használhatóságát.- MEZŐTÚRON augusztus 10- én bezárta kapuit az 1989. évi nyári képzőművészeti alkotótelep, melyet 1981-ben hoztak létre. 1986- ig kétévenként, azóta évente fogadja a művészeket. A telep a Magyar-Mongol Barátság Tsz. területén fekszik. Fenntartásában - a szokásostól eltérő módon -nemcsak-a tanácsok, a megyei múzeum, a Művészeti Alap, a szövetség vesz részt, hanem á helyi intézmények - - ki-ki a maga módján: pénzzel, téglával, gipsszel, rézzel segítve.- ATTILA NYILA Nemzetközi íjászversenyt rendeztek augusztus 9-e és 13-a között Abádszalókon a Forgalomirányítás a Tisza-hídon forint jutalékot osztottak szét a mozdonyvezetők között.- A TISZA-HÍD egyirányúsítá- sától remélték a híd áteresztő képességének javulását, ezért július 26-án reggel új forgalmi rendet vezettek be a csúcsidőszakban. Ennek értelmében hol az egyik, hol a másik irányból lehetett a hídon áthaladni - a híd mindkét sávját igénybe véve. Látszatra katasztrofális helyzet alakult ki. A városban a torlódás a megszokottnál is naTisza-tó szomszédságában. A festői környezetben felállított pályán öt ország hatvanegy versenyzője küzdött az értékes fődíjért, mely stílusosan egy aranyból készült nyílvessző volt. Szeptember az lehet a következménye, hogy a halak jóidéig elkerülik ezt a Tisza- szakaszt, miután táplálékot nem lelnek maguknak. Ahhoz, hogy a folyómeder újra benépesüljön ezekkel a hasznos élőlényekkel, hónapokra, akár évekre is szükség lehet.- A SZOMORÚ szeptember 3-i vasárnapi borús délutánon kiélesedett szóváltás közben késsel súlyosan megsebesítette édesanyját Bar- ta László, 31 éves kőtelki fiatalember. özvegy Barta Lászlóné 58 éves nyugdíjas a sebesülés következtében a helyszínen életét vesztette.- Az MDF szolnoki szervezete szeptember 30-án reggel 6 órától a Széchenyi lakótelepen, a Léna étterem körzetében zöldség-gyümölcs árusítást rendez. Nagy mennyiségben, jóval anapi piaci ár alatt kínálnak burgonyát, hagymát, almát, káposztát és egyéb zöldségféléket. Október- AUGUSZTUS 7-én délután egy órakor riasztották a tűzoltókat, ugyanis a szolnoki vasútállomáson- SZOLNOKON évek óta megoldatlan a temető ügye. A tanács és az egyház képviselői egy évtizede tárgyalnak a megoldás lehetőségeiről, de pénzszűke miatt csak na: gyón lassan haladtak a tárgyalások előre. A temető állapota pedig teljesen leromlott, a kisebb toldozga- tások, foldozgatások nem oldották meg az alapvető gondokat. Nagy előrelépés e téren, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága szeptember 18-án tárgyalta és elfogadta a Munkásőr úton építendő ravatalozó beruházási programjavaslatát. A Szolnokterv a munkálatokat elkezdte, az átadási határidő 1990. november elseje.- KÉTNAPOS finnugor konferencia kezdődött október 20-án Szolnokon. A tanácskozáson akadémikusok, egyetemi tanárok, muzeológusok elevenítik fel a "halsza- gú atyafiság" történetét, eredményeit, gondjait. Az eszmecserét Új- váry Zoltán egyetemi tanár, a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke nyitotta meg. Megemlékezett ä finnugor kutatás jeles személyiségeiről, szólt az összetartozás érzéseinek jelentőségéről. Aratósztrájk a nyáron/kunszentmártoniak/- PÉTER-PÁL napjára már korábban országos demonstrációt - arató-cséplőgépek és szállítógépek felvonulását - helyezett kilátásba a termelők képviselőiből álló gabonabizottság, amennyiben nem jut a magyar agrárgazdaság és általában a vidéken élők jövője szempontjából megnyugtató egyezségre a kormánnyal. Miután a megegyezés nem jött létre, a Szolnokon több megyei Teszöv gazdaságpolitikai titkára által megfogalmazott jogos követeléseket a kormány egyelőre nem tartotta teljesíthetőnek, tegnap reggel országszerte megtartották a tüntetést. A demonstrációt mindenütt a szervezettség jellemezte, a lakosság is, az autósok is megértőén fogadták azt. gyobb volt. A Tisza-híd ezúttal is ellenállt a próbálkozásnak, jelezve, hogy a város közlekedésében csak átfogó, a problémák egészét feloldó megoldás hozhat eredményt. Augusztus- - JÁSZAPÁTI központjában augusztusban elkészült egy újabb jelentős épület, a takarckszövetkeálló tehervonat egyik tartályából szivárgást észleltek. Az izopentán színtelen, csaknem szagtalan, szabadba jutva, a levegővel elegyedve nagyon könnyen gyullad. Gyorsan párolog, de a levegőnél nehezebb, így a gőze a talaj szintjén hömpölyög, és gyújtás esetén még egész hosszú szakaszon is visszalobban. Ezért volt veszélyes az egész, hisz a vasúti sínek a több mint harmincfokos hőségben szabályosan áttüzesedték, s az izopentán attól is meggyulladhatott volna.- MINDEN IDŐK legtragikusabb halpusztulása volt augusztus 29-én a Tiszán. A szakemberek szerint elképzelhető, hogy kipusztult a folyó medrének teljes faunája: áldozatul estek a kagylók, rákok, azok az apróbb élőlények, amelyek a folyó medrében találtak maguknak életteret. Ennek pedig Népszavazás novemberben Ez történt 1989-ben I November |- VILÁGSZENZÁCIÓRÓL szerzett tudomást a Világ november 14-én: magyar szakemberek feltalálták azt a szert, amely eltávolítja a rádioaktív szennyező anyagokat az élő szervezetből. November 14-én tartott sajtótájékoztatón dr. Fekete János kiemelte, hogy az atombomba megalkotásában is főszerepet kaptak a magyarok, és most a sugárfertőzés ellenszereit is ők hozták létre. Az ötlet megalapozója Törőcsik Mihály volt, aki a szolnoki Agromen Kft. ügyvezető igazgatója.- A MAGYAR Demokrata Fószakemberei kiástak, majd Szol-' nokra szállítottak. Tudomásuk szerint nincs hasonló korú fakoporsó. A központi múzeumi igazgatóság restaurátor osztálya segítségével a napokban hozzáláttak a feltáráshoz és a konzerváláshoz. A tető levétele után egyértelművé vált, hogy a kettéhasított fatörzset égetéssel képezték ki koporsóvá. Ebből következtettek arra, hogy a lelet az időszámításunk szerint második-negyedik századból származik.- KÉTÉVES szorgalmas előkészületi munkák után december 8- án elérkezett a várva-várt pillanat: a Tisza szálló különtermében az érdekeltek aláírták a Szolnoki Szigligeti Színház felújítási munközvetítő vállalatok, ugyanis ez az üzlet sajátos pénzügyi-kereskedelmi konstrukcióban jött létre, a költségek jelentős részét megyei élelmiszeripari termékekkel egyenlítik ki.- DECEMBER 15-én este könyvtári fórumra invitálta az MDF szolnoki szervezete a könyvtárosokat, a könyvszerető érdeklődőket, a megyei könyvtár Tisza Antal úti épületébe. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevőkkel megbeszéljék a tarthatatlan viszonyok közepette tevékenykedő Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár helyzetét, és a gondok enyhítésére megoldási módozatokat alakítsanak ki.- EG Y EMB ER KÉNT mozdult meg Szolnokon és a megyében is a lakosság a romániai események hallatán. A forradalmi események hírére azonnal megkezdődtek a felajánlások. A legfőbb bázis az MSZP egykori székháza volt, ahová a lakosság rengeteg ruhaneműt, és élelmiszert vitt. Innen 23-án nyolc pótkocsis teherautó indult Békéscsabára. Az MDF és az SZDSZ szolnoki aktivistái a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban gyűjtötték a segélycsomagokat. Az első szállítmány - fél autóbuszra való élelmiszer - a Szigligeti Színház elől már 22-én este elindult Romániába. A lakossági pénz és élelmiszeradományok a hétvégén folyamin szolnoki szervezete köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik távol- maradásukkal tiltakoztak az értelmetlen népszav ázás ellen. A választópolgárok 42 százalékának távol- maradását az MDF az iránta megnyilvánuló bizalom jelének tekinti. Köszönetüket fejezték ki azoknak is, akik élve állampolgári jogukkal mégis elmentek voksolni, és az első kérdésre nemmel szavaztak.- ÜDVÖZÖLNI kívánjuk a választópolgárok részvételét mi is, mint ahogyan azt az országos szervezetünk képviselői is megtették - hangzott a szavazásról szóló SZDSZ-értékelés. A továbbiakban leszögezték többek között, hogy a demokrácia első intézménye, a népszavazás sikeresen vizsgázott. Az a remény igazolódott be, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem uralkodott el a közömbösség, az emberek igenis dönteni akarnak saját sorsukról.- A MAGYAR Szocialista Párt a választások során igazi győzelemnek azt tekintette, hogy az állam polgárok többsége fontosnak tartotta, hogy kinyilvánítsa véleményét az ország demokratikus átalakulását befolyásoló kérdésekben, méltósággal és szabadon voksolt a meggyőződése szerint helyes válaszok mellett. December- KÉTPÓ-POZDERKa lelőhelyen talajmintavétel közben november utolsó napján a markológép talált egy fakoporsót, melyet a Megyei Múzeumi Igazgatóság kálataival kapcsolatos építési szerződést. A zágrábi központú jugoszláv nagyvállalat az INGRA nevében Dániel Rezek vezérigazgató, a megrendelő képviseletében Schwajda György színházigazgató látta el kézjegyével az írásos dokumentumot. A szerződő felek között szerepel a Lignimpex és a jugoszláv Astra cég is. ők az úgynevezett matosan érkeztek. A Kisgazdapárt a szolnoki piacon rendezett gyűjtést. A Vöröskereszt szervezi a véradásokat is, s kéri a véradókat, hogy szervezetten jelentkezzenek mind a munkahelyi, mind a városi alapszervezeteknél, ahonnan a névsort a helyi véradóállomásokra továbbítják, s ezzel a torlódás elkerülhető. Ami már mögöttünk van