Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)
1989-12-23 / 305. szám
6 1989. DECEMBER 23. Nemzetközi körkép Hz atombombák megbízhatóak... Harmincnyolc éve már, hogy az amerikai kormány kísérleti telepén, Ne vadában, folyik az atomfegyvereik kipróbálása: dobták már le repülőgépről, robbantották magas torony tetején, mélyen a földfelszín alatt, vagy éppen alagútban; előfordult, hogy levegő-levegő rakétára szereltek nukleáris robbanótöltetet, A 38 év alatt 697 atomtöltet robbant fel a ne- vadaj sivatagban. Amióta pedig 1945 júliusában az újmexikói Alamogordóban először villant fel az atombomba vakító fénye, az Egyesült Államokban 825 atomrobbantást végezték, A nevadad kísérleti robbantások sokfélék —, de van egy közös jellemzőjük: mind a 697 szerkezet „működött”, egyetlen egy sem mondott csütörtököt. Ezek után mi szükség van a kísérleti robbantásokra, hiszen a bomba megbízható jószág, húsz évig is „eláll” a polcokon és csak ezután romlik hatásfoka. A kérdés nemcsak jogos, de időszerű is. A Szovjetunió egy ideig befagyasztotta saját kísérleti programját és változatlanul napirenden tartja az atamitísérletek teljes betiltását. Ezzel egyidejűleg folyik egy olyan közös szovjet—amerikai program kidolgozása, amelynek elsődleges célja, hogy a felek kölcsönösen , ellenőrizhessék a másik fél atomkísérleteit (ez a teljes tilalom alapvető feltétele), a robbanótöltet hatóerejét. Ez utóbbinak felső határa 150 kilótonna, ami 150 ezer tonna hagyományos robbanóanyag (TNT) hatóerejével egyenlő. Minek tehát robbantgatni, ha mindkét fél elegendő és igencsak megbízható elrettentő eszközt halmozott fel, hiszen szükség esetén a „lejárt szavatossági idejű” bombákat a tervek alapján elegendő lenne újra gyártani, abban a biztos tudatban, hogy az, ha kell, robbanni fog. Ray Kidder amerikai fizikus, aki 30 éve foglalkozik a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kutatással, teljesen szükségtelennek tartja a kísérleti röbba ntásoka t. Azt állítja, hogy van egy „atomlobby”, amelynek egyszerűen érdeke fűződik az atomfegyver-kísérletek folytatásához; ide tartozik a nukleáris ipar egy része, egy katonai réteg és persze, ha atombombáról van szó, akkor politikai, stratégiai vo- notkazások sem hiányoznak. Kidder szerint ezt a lobbyt egyáltalán nem az izgaitja, hogy valóban robban-e a fegyver — hiszen eddig mindig robbant —, hanem abban érdekelt, hogy mindig újat és még újabbat találjon ki. Most például egy olyan szerkentyűn dolgoznak, amely előbb befúrja magát a földbe és meghatározott mélységben explodál. Paul Brown, annak a kormányintézménynek a vezetője, ahol az atomfegyvereket tervezik, számtalan okot talál az atomkísérletek igazolására. Ezek közül az egyik éppen a megbízhatóság ellenőrzése; egy másik érv; „szükség van a fegyverek korszerűsítésére, mert alkalmazkodni 'kell a változó világhoz”. Néhány jel arra utal, hogy a változó világ nem feltétlenül tart igényt ezekre a korszerű és . megbízható atomfegyverekre. Ugyanakkor évente 500 millió dollár — ennyit költ a kormányzat az atomfegyvereknek csak a kipróbálására — nem kis összeg, és az érintettek ragaszkodnak hozzá. Dúl a presztízs-csata is a katonák körében: ha atomfegyvert „rendel” a légierő, akkor a haditengerészet is, és a többiek — így munka is akad a kísérleti telepen. Érdekes új érvet is talált az „atomlobby” a kísérletek folytatásához: ha napirenden van az atomkísérletek újabb korlátozása, akkor azt kell kildsérletezni, hegy vajon az új, majdani szabályok mennyi mozgásteret engednek a fegyverek kipróbálásához. A Kongresszus tavaly felkért számos kutatóintézetet, szövetségi hivatalt, hogy állapítsák meg: az atomkí- sérletek teljes tilalma milyen hatással lenne az Egyesült Államok nukleáris katonai potenciáljára — a kormányzat azonban a teljes kísérleti tilalom , előtt előbb csak az újabb korlátozásokról szeretne tárgyalni a Szovjetunióval. Névadóban tehát robbant- gatnak — Szemipalafyinszk- foan ugyanezt teszi a Szovjetunió is. Ennek ellenére a kísérletek szűkítése folyamatban van és — minthogy Moszkva és Washington elég jó reményekkel vágott neki a fegyverzetkorlátozás útjának :— az atoimkísérletek teljes tilalma sem olyan távoli. mint akár egy esztendővel ezelőtt. A fizikus Kidder szerint azonban az atomfegyveripar úgy tesz, mintha nem venné észre a világ efféle változásait. „Ebben az üzletágban egyáltalán nem akarnak felkészülni arra. hogy jöhet a teljes tálalom. Egyszerűen úgy érzik, hogy a legjobban úgy kerülhetik el, ha fel sem készülnek rá”. Manapság nálunk a „létező szocializmusban” divat COCOM-ozni, emlegetni ezt a nem nagyon ismert, titok- zatoskodó szervezetet, és felhánytorgatni, hogy a Nyugat eme idejétmúlt, vaskalapos intézménye gátolja a techndlógia természetes körforgását, akadályozza a tudományos-műszaki ismeretek, főképpen az ezeket megtestesítő árucikkek forgalmát. Arról ritkábban esik szó, hogy vajon a COCOM léte miatt méltatlankodó szocialista országokban miért nem alakult meg a COCOM keleti megfelelője. Miért van az, hogy az elmúlt négy évtizedben — mert a COCOM 1949 óta működik — főképpen a Nyugatnak volt féltenivalója a nemzetközi kereskedelemben ? A COCOM a „koordinációs bizottság” angol nyelvű megfelelőjének rövidítése — teljes nevén: Coordinating Committee on Multilateral Export Controls, vagyis több tagország közös exportellenőrző szerve, Tagja ma — Izlandot kivéve — minden NATO-ország. valamint Japán és Ausztrália. Ez az intézmény kétségkívül hideg- háborús termék. Főképpen azért létesült, hogy a kommunista országok ne vehessék meg egyszerűen „a piacon” azokat a drága pénzen kifejlesztett és a legmagasabb szintű technológiát képviselő termékeket, amelyek egykönnyen katonai célokra is felhasználhatók. A félelem egyszerűen megfogalmazható: a Nyugat egy háború esetén éppen a nyugati technológiától szenvedhet vereséget A „Keleten” e- közben a COCOM tiltólistáit emlegették volna gyakrabban: ez pedig a nagybetűs PIAC. Amíg ugyanis a nyugati technológia — a katonai is — a piacon kelt el, s előbb- utóbb még a legszigorúbban ellenőrzött katonai titkok is Szép jó estét kívánok, ugye ön is a mi kancellárunk látogatása alkalmából tartózkodik városunkban? — érdeklődik udvariasan az idős londiner, miközben a drezdai hotel Königstein recepciójától a félvonó felé vezető utat mutatja a Berlinből leruccant tudósítónak. Csöppet sem óvatos, hangja egyáltalán nem suttogó. Nyíltan megmondja, hogy ő bizony legszívesebben már holnap „bundesibürger” (szövetségi állampolgár) lenne, boldogan feloldódva az egyé- sített Németország nemzeti érzülettől fűtött 80 milliós tömegében. És jól tudja, hogy nincs egyedül. Az NDK egyes vidékein — főleg valamilyen korszerű árucikk formájában megjelentek az üzletek polcain, addig „a Keleten” szigorúan titkos „objektumok” falai között folyt a fejlesztés, számlálat- lan állami pénzeken, amely ráadásul nagyritkán és nagyon megkésve fizetődött ki a belső és a nemzetközi kereskedelemben. Érdemes lenne felmérni, hogy az amerikai katonai és űrtechnológia fejlesztésének hány és hány terméke, mellékterméke kapható ma a piacon elektronikai cikk, vagy egészen mindennapos, de a maga nemében kiváló áru formájában. A keleti titkok árucikké lefordítható formuláit pedig jószerivel ma is páncéltermekben őrzik. Pedig nemigen lehet •kétségbe vonni, hogy a szovjet űr technológia adhatna néhány tippet — és árucikket — a keleti fejlesztőknek, fogyasztóknak. Nagy tévedés azt hinni, hogy a COCOM-ot kizárólag katonai okok hívták életre: könyörtelen gazdasági szempontok is indokolták. Egyáltalán nem volt ritka, hogy a szocialista országok — feledve a nemzetköri kereskedelem és pénzügyek ugyancsak nemzetközi törvényeit, szokásjogát — egyszerűen lekoppintották a Nyugaton óriási pénzeken kifejlesztett termékeket, anélkül, hogy egy fityinget is fizettek volna a licencekért, találmányokért. (Más dolog, hogy a koppintással létrehozott szocialista termék nem volt éppenséggel azonos az eredetivel.) Ez idő tájt Kelet-Európábán alakulófélben vannak a „jogállamok” — feltehetően a jogállamiság kiterjed majd a nemzetközi kereskedelemre is. Kelet-Európa forradalma pedig végre közelebb látszik hozni azt az időszakot, amikor már nem katonásdit játszik a világ, az ablakon kiszórva-öntve Szászországban — a lakosság növekvő hányada gondolkodik hasonló módon. Vajon mi ennek a pálfor- dulásnak az oka? Miért van az, hogy Lipcse utcáin a szeptember óta minden hétfőn elszántan, de békésen tüntető tömegben az utóbbi hetekben már az egyesítés, az NSZK-ba való beolvadás hívei kerültek többségbe? Nyíltan hordozzák a nyugatnémet zászlót, és durván szidalmazzák, sőt fenyegetik azokat, akik hitet tesznek az NDK szuverenitása, értékeinek megőrzése mellett. A csapda alighanem november 10-kén nyüt ki. A határok gyakorlati leomlása nyomán az NSZK-ba és mérhetetlen összegeket rafinált haditechnika formájában, milliós hadseregek fenntartásával. A COCOM felett tehát lassan elszáll az idő — a hangsúly a folyamatos jelenidőn van. A Nyugat óvatos, katonai és üzleti szempontok miatt egyaránt. Annyi bizonyos, hogy amilyen mértékben kinyílik a „Kelet” a világ felé, olyannyira bizonytalan a COCOM jövője — hiszen máris komoly vita folyik létjogosultságáról. Gorbacsov Strasburgban az Európai Parlamentben már sürgette a COCOM felszámolását. A Nyugaton azonban érthetően az Egyesült Államok véleménye a döntő — Washington pedig egyelőre kivár: azt állítja, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak ipari potenciálja még mindig 60 százalékban a hadiipar szolgálatában áll. így lehetetlen a COCOM tilalmi listájának eltörlése. Módosításról azonban lehet szó ... A COCOM felett az ítéletet végsősoron éppen a méltatlankodók fogják kimondani azzal, hogy átalakulnak: nemcsak egyenlő jogaik. de egyenlő kötelezettségeik is lesznek a nemzetközi porondon, s ellenfelekből partnerekké válnak minden tekintetben. S ha ez bekövetkezik, akkor a nagybetűs „PIAC” és a kereskedelem végez a COCOM-mal. Talán eljön az idő, amikor senki nem törődik azzal, hogy egy számítógépet katonai célokra is lehetne használni, vagy hogy egy különleges, zajt alig ütő hajócsavarnak komoly katonai jelentősége van. Talán az is megesik majd. hogy magyar cégtől amerikai cégek vásárolnak ldcencet, netán magyar terméket ,kopointanak”. Addig pedig: a COCOM .. . Fodor György Nyugat-Berlinibe áramló NDK-polgárok milliói tátott szájjal csodálkoztak rá a par excellence fogyasztói társadalom gyönyöreire. A tömegeket adó, képzetlenebb emberek (munkások, alkalmazottak, mezőgazdasági dolgozók) fejében azóta motoszkál a gondolat: „Miért tagadjuk meg magunktól to- .vábbra is mindezt a földi jót? Locsoghatnak a fejesek meg a politikusok, amit akarnak — ők juttatták ebbe a válságos helyzetbe az országot, hát egyék meg, amit főztek. Mi viszont nem vagyunk hajlandók újabb negyven évig robotolni a kilábalás érdekében, most akarunk mindent bepótolni!” Manuel Noriega tábornoknak, a panamai véd elmi erők főparancsnokának, bombázott és szétlőtt főhadiszállása dec. 21-én, egy nappal azután, hogy George Bush amerikai elnök katonai akciók végrehajtására adott felhatalm ázást a hadseregnek (MTI — Telefotó) Egyesülni vagy nem? Ez itt a kérdés Modern „ördögűzők” A fal sem volt akadály Frankfurt nem csak az NSZK-ban van, és ásatásokkal nem csak Egyiptomban foglalkoznak. A keletnémet biztonsági szervek az utóbbi napok zűrzavarai közepette is szakítottak maguknak időt, hogy a kelet-németországi Odera-Frankfurt térségének laktanyái körül Olyan „tereptárgyakat” keressenek, amelyek alkalmat szolgáltatnak legújabbkori régészkedésre. Figyelmüket két 25 centiméter hosszúságú földi antenna keltette fel, amely az egyik laktanya mellett elvezető út kórói közé vegyült. Az antennák lefelé egy hét- ki'logrammos földalatti elektronikus műszerhez vezettek, amely véletlenül éppen amerikai gyártmányú és amerikai rendeltetésű volt. Az „ásatások” azt is egyértelművé tették, hogy a 24xl6x 13 centiméteres okos szerkezet két irányiban dolgozott. Egy héten át szorgalmasan figyelte,- elemezte és rögzítette a katonai járműforgalmat. majd amikor éppen arra járt egy amerikai távközlési műhold, másodpercek alatt leadta neki a sűrített információt. Mint kiderült, ezt a figyelőszolgálatot évek óta minden feltűnést elkerülve látta el. Néhány nappal az eredményes keletnémet ásatások után viszont Webster CIA- főnök éberséget sürgetett a szovjet hírszerzéssel szemben. Hozzáfűzte, hogy határozott amerikai elhárításra van szükség általában a kelet-európai országok hírszerzésének bénítására. „Egyre komolyabb probléma az Egyesült Államokban a sátánizmus. Nem tudjuk, hogy a fiatalok hány százaléka veszélyeztetett, mert sok a titkolózás, de a kultusz nyomai az egész országban fellelhetők” — fakadt ki nem kis keserűséggel a minap egy interjúban Dale Trahan szociális dolgozó, aki már három éve vizsgálja a sátánizmus jelenségét. Trahan jó szakember hírében áll, és eddigi munkája nyomán felkérték, hogy Chicagóban szervezze meg a Rituális Deviancákat Kezelő Központot. A fiatalok a tervek, szerint négy-nyolc hetet töltenek majd a klinikán, ahol egyéni és csoportos terápián vesznek részt. Többségüket önkéntes alapon veszik fel. A klinikán különlegesen kiképzett pszichiáterek, pszichológusok, szociális gondozók és ápolónők dolgoznak, s már ebben a hónapban munkához láttak. Az új terápia célja, hogy aláássa a sátánizmus értékrendszerét. Ez ugyanis megnehezíti a hagyományos kezelési módot. A kultusz olyan erőt és kiváltságokat ígér hódolóinak, amelyekről azok addig álmodni sem merték. Dehát miben nyilvánul meg ez a sátánizmus híveinek különállása, a normálistól eltérő magatartása? A tünetek: gyakran öngyilkosságot kísérelnek meg, dührohamot kapnak, eltaszítják családjukat, hirtelen rosz- szabbodik tanulmányi eredményük, élvezik a szerep- játszást, a kemény fémzenét, a horrorfilmeket, hamar a •kábítószer rabjai lesznek, és rendkívül tisztelik az okkultista szimbólumokat, például a három 6-ost, vagy a lefelé fordított keresztet. Trahannak és kollégáinak azonban nemcsak velük, de az előítéletekkel is meg kell küzdeni. Sokan ugyanis modem ördögűzőknek hívják őket azért, mert a sátánizmus gyógyítására vállalkoztak. A szakemberek, persze, védekeznek: „Tevékenységünk egyáltalán nem hasonlít a régi ördögűzők működésére” — jelentette ki Michael Weiss pszichológus. „Klinikánkra elsősorban magatartási és érzelmi problémákkal küszködő gyerekek kerülnek be. Senki olyat nem kezelünk, akinek csak a szokásostól eltérő hite vagy morális értékrendje van,” Az ellenpóluson elhelyezkedő értelmiség, néhány ezer józanul mérlegelő munkással kiegészülve, egyre reménytelenebb helyzetben próbálja meg hallatni hangját az egyesülést sürgető kórussal szemben. Egész városokat kerít hatalmába a csatlakozás eufóriája. Plau- enban nyíltan, tízezres tömeg előtt vágták ki vasárnap szélsőséges tüntetők a címert az NDK nemzeti zászlajából, s helyezték egy jelképes koporsóra, amelyen ez a felirat volt olvasható: NSZEP 1946—1989. Az ellenzéki szervezetek mind elutasítják a bekebelezés gondolatát, és legföljebb egy megfontoltan előkészített konföderációra látnak lehetőséget, de a tömegekre gyakorolt hatásuk nem mondható jelentősnek. Dorogman László vtfvtflri Ydiif II vili -IftlvHifi ■ ■
