Néplap, 1989. december (40. évfolyam, 286-309. szám)

1989-12-20 / 302. szám

Heues uita a lakasgazdalkodasrol (Folytatás az 1. oldalrél.) sításaí révén, részben garan­ciaértékű részvétele miatt. E problémaikörhöz kap­csolódva a Tervhivatal el­nöke kiemelte: a kormány­zati javaslatok az ország ér­dekeit tekintik elsődleges- nők, a gazdaság működőké­pességének megőrzését tart­ják a legfontosabbnak. A Valutaalap és a hitelezőik érdékei hasonló irányba mu­tatnak. Tehát ezt a gazda­ságpolitikát nem a Valuta­alap. hanem az elmúlt évek során felhalmozódott prob­lémák kényszerítik ránk. Kemenes Ernő elmondta: további külgazdasági pozí­cióinkat tekintve egyetér­tésre jutottunk a Valuta­alappal a megvalósított ár­folyam-leértékelésben, és a rubelaktívum leépítésében. Egyetértés van belső pénz­ügyi egyensúlyunk további javításában, ennek megfele­lően javasoljuk az állami költségvetés körülbelül 10 milliárd forint deficittel va­ló jóváhagyását, és az Álla­mi Fejlesztési Intézet által finanszírozott állami felada­tok ellátására az írásos elő­terjesztésben jelzett 29 mil­liárd forintos előirányzat helyett 24 milliárd forintra csökkentését. Ezután az inflációról el­mondotta: az nem egyszerű­en árkérdés, hanem a gaz­daságpolitika egészének kell antiinflációs jellegűnek len­nie. A kormány antiinfláci­ós törekvéseinek egyik kulcseleme a kínálat élén­kítése és a piaci verseny erősítése. Belső kockázataink egyik legveszélyesebbje az inflá­ció elszabadulása. Ezért a kormányzat alaptörekvése, hogy a gazdaság folyamatos irányításában minden terü­leten biztosítékokat építsen ki az árak elszabadulásával szemben. Bejelentette: ke­mény árellenőrzést kíván­nak érvényesíteni, s ehhez kérik a társadalmi érdek- képviseleti szervezetek és a társadalmi nyilvánosság tá­mogatását is. A kormány javasolt élet- színvonal és szociálpolitikai törekvéseiről Kemenes Ernő elmondta: kedvező esetben — a fogyasztás szinten ma­radása esetén — is egészen biztosan az eddigiektől elté­rően alakulnak az összes jö­vedelem körülbelül 60 szá­zalékát jelentő munkajöve­delmek. A termelésben vég­bemenő kemény differenciá­lódás a kereseteknek a meg­szokottnál sokkal nagyobb szóródását fogja előidézni. Törvényileg a keresetek mi­nimális szintjét garantáljuk, a bérek és keresetek alaku­lásának minden más kérdé­se a munkáltatók és a mun­kavállalók együttes gazdasá­gi eredményességének függ­vénye, illetve egyezkedésük következménye. A strukturális átalakulás periódusában a munkanél­küliség is elkerülhetetlen. A kormány a munkaerőpiac intézményrendszerének és kontrolljának a továbbfej­lesztésével és aktív foglal­koztatáspolitikával, munka­helyteremtési programokkal, át- és továbbképzési rend­szerek kiépítésével, munka­erő-gazdálkodási rendsze­rünk továbbfejlesztésével kíván úrrá lenni a gondo­kon. A szociálpolitikai program a védtelen rétegek, a nyug­díjasok, a fiatalok, a mun­kanélküliek. a legrászorul­tabb egyének, csoportok, hátrányos helyzetűek, elma­radott térségben élők bizton­ságának megteremtésére, megőrzésére irányul. E célo­kat részben az átfogó szo­ciális, szociálpolitikai intéz­ményi ellátások — nyugdíj, gyermekneveléshez kapcso­lódó ellátások, stb. — diffe­renciált emelésével kívánja biztosítani. Az OT elnökének beszá­molóját követően Gágyor Pál, a reformbizottság elő­adója ismertette a bizottság álláspontját. A vita során nyilvánvaló­vá vált — folytatta Gágyor Pál —, hogy két lehetőség közül kell választani: ke­mény intézkedésekkel meg­teremteni az ország talpon maradásának feltételeit, vagy pedig — kisebb terheket vállalva — veszélyeztetni a válságból való kilábalás utol­só lehetőségét. A kormány programja egyértelműen azt a következtetést vonja le, hogy nincs más út, mint vállalni a drákói intézkedé­seket. Ezek nélkül ugyanis az ország mély válságba sodródik. A bizottságok általában elismerték a kormány hely­zetértékelésének helyességét, ugyanakkor megkérdőjelez­ték a problémák megoldásá­nak néhány módszerét. A leginkább kifogásolhatónak azt tartották, hogy az anti- infláció elvének gyakorlati feltételei nem jelennek meg elég markánsan a prog­ramban. A képviselők véle­ménye szerint illúzió, hogy a jelenlegi magyar viszo­nyok között a piac spontán működése megoldja vagy megoldhatja a gazdasági problémákat. Az előadó kitért a lakás- koncepcióra is amely vala­mennyi bizottsági ülésen a legvitatottabb kérdések kö­zé tartozott. Mint mondot­ta, a reformbizottság meg­ítélése szerint a benyújtott javaslatok első változata nem támogatható. Éppen ezért felkérték az Országos Tervhivatal elnökét: dolgoz­zon ki egy átfogó, hosszú tá­vú lakásgazdálkodási, lakás- politikai programjavaslatot, és vegye figyelembe a bi­Akárhogyan is fogalmazunk, Szolnok megyében helyzet van — már ami az egészségügyet, egészen pontosan aszol- soki Hetényi Géza Kórház igazgatói állásának betöltését illeti. Mint köz­tudott dr. Csépányi Attila főigazgató főorvos kinevezését a Szolnok Megyei Tanács VB egészségügyi osztályának vezető főorvosa, dr. Molnár Imre visz- szavonta. Ezután a kórház főorvosi karának egy része új igazgatóként dr. Krasznai Gézára voksolt, aki mind a mai napig vár az igazgatói kinevezé­sére. Amikor a megyei főorvost arról kérdeztem, mikor nevezik ki végre az új igazgatót, ő azt mondta, egyeztetni kell a minisztériummal. Na már most: a szakmában sokan úgy vélik: a mi­nisztériumi jóváhagyásra ebben az esetben nem kell várni, elég a vezető- munkatársak döntése az igazgatói szék elnyeréséhez. Mi hát az igazság — erről kérdez­tem tegnap dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi minisztert. — Először is az igazgatói állás be­töltésére pályázatot kell kiírni, aminek nem feltétlen kritériuma, hogy csak a megyehatárig szóljon — mondta a mi­niszterasszony. Az elbíráláshoz egy bi­zottságot kell szervezni, gondolom ez Szolnok megyében sem megoldhatat­lan. — A főorvosi kar egy része jónak tartotta dr. Krasznai Géza jelölését — ez tehát nem az utolsó szó ebben az ügyben ? — A kórházigazgató kinevezése so­ha nem történhetik közfelkiáltással. Az intézményvezetőnek több irányítási és alkalmassági követelménynek kell megfelelnie. A kórházakat finanszí­rozni fogja a jövőben az illetékes ta­nács, a társadalombiztosítás és termé­szetesen hozzájárulnak fenntartásához az állampolgárok. Legyen hát vala­mennyiüknek beleszólása abba, hogy ki legyen az igazgató. Persze fontos a fő­orvosi kar véleménye is, de ez nem á2 egyetlen meghatározó. A minisztérium sem akar vétójogot magának, a mi szerepünk az, hogy olyan testületet hozzanak létre, amely megnyugtató módon el tudja bírálni a személy al­kalmasságát. Egyébiránt a kórházigazgatónak nem kell feltétlenül orvosnak lennie. Az el­ső követelmény az, hogy legyen jó me­nedzser, így a végzettségét tekintve lehet közgazdász vagy jogász, a lé­nyeg az, hogy jól szolgálja a közegész­ség ügyét. Tehát: voksoljon a főorvosi kar, a finanszírozó gárda és szavazzon a közvélemény, ekkor lesz megnyugta­tó a döntés. De a minisztérium szá­mára sem közömbös, hogy ki áll egy ilyen fontos egészségügyi intézmény élén. Joggal mond véleményt az ügy­ben. Mi nem szóltunk bele dr. Csépányi Attila felmentésébe, ugyanígy nem szólunk bele dr. Krasznai Géza kine­vezésébe sem. Ám mindenképp fele­lősséget érzünk a választásért. Dr. Mol­nár Imre megyei főorvosnak igaza volt, amikor a mi jóváhagyásunkra hivatkozott. A kinevezésben tehát az utolsó szót a megyei tanács végrehajtó bizottsága fogja kimondani, ez a testület már integrálja valamennyi állásfoglalásra jogosult szervezet véleményét és eb­ben benne lesz a miniszteri állásfog­lalás is. * * * Minden bizonnyal egy óra hosszat fognak várakozni valamelyik vasútál­lomáson azok, akik holnap reggel 5 és 6 óra között lesznek utasai a Magyar Államvasutak bármelyik járatának. Az ügyben nem született megegyezés, vi­szont a munkabeszüntetés következ­ményei ebben a pillanatban beláthatat- lanok. — Érez-e ezért felelősséget a szak- szervezet? — kérdeztem tegnap dél­után 16 óra 30-kor a Parlament fo­lyosóján dr. Nagy Sándort, a SZOT főtitkárát. — Nos, azzal vádolják a vasutas szakszervezetet, hogy megsértik a sztrájktörvényt, nevezetesen nem tesz­nek eleget a még elégséges alapvető szolgáltatásoknak. A közlekedésben az a szolgáltatás, hogy valaki A-ból B-be jusson el, nos hát itt nem ennek az elmaradásáról, hanem időbeli elcsúsz- tatásáról van szó. Tehát a sztrájktör­vény az én értelmezéseim szerint nem szenved csorbát. — Sokan számolni kezdenek: a mun­kába menő dolgozók nem érnek idő­ben munkahelyükre, így ez a sztrájk az egész népgazdaság számára egyórás késést jelentene, ez pedig akár milli­árdos kiesés is lehet. — Én azt gondolom, hogy ezt az il­letékes vasúti és kormányzati veze­tőknek kellett volna mérlegelni és nem elzárkózni, olyan emberek kérése elől, akik havi 260—270 órát teljesítenek és a bruttó fizetésük 12 500—13 000 forint. — A szakszervezet, a,ki bátorítja ezt a sztrájkot, nem érez felelősséget a milliárdos népgazdasági kárért? — Szó nincs róla, hogy a szakszer­vezet biztatna, vagy bátorítana a mun­kabeszüntetésre. Mi végig azon dol­goztunk napokon, heteken keresztül, hogy megegyezés szülessen a bérmeg­állapodásban. Mi ha lehet józan, mér­séklő szerepet játszottunk, mert az eredeti elképzelések szerint ennél na­gyobb méretű sztrájk lett volna. — Hétfőn Dézsi András miniszter úrral beszélgettem és ő azt mondta: még lesznek megbeszélések a bérkér­désről. Ezek szerint nem született megállapodás? — Két egyeztető tárgyalást tartot­tak, egyiket hétfőn este, a másikat kedden délben, nem született megál­lapodás, tehát ebben a pillanatban (délután 16.30-kor) azt mondhatom: sztrájk lesz. — Tehát a munkába indulók úgy ké­szüljenek, hogy reggel 5 és 6 óra kö­zött egy órát állnak valamelyik állo­máson. De mi lesz azzal az egyetlen emberrel, aki munkakezdéskor egye­dül képes beindítani az üzemet? — Feltehetően ilyen gazdasági kö­vetkezményei lesznek a sztrájknak. Ügy gondolja, hogy a szakszervezet­nek kellene menni és beindítani a gé­peket? Palágyi Béla Csipkó Sándor (Bács-Kis- kun m., 20 vk.) Figyelmez­tetett arra: a mezőgazdaság­ban is várhatók foglalkoz­tatási gondok, ezért fel kell hagyni az ipartelepítések nagyváros-centrikusságá- val, közelebb kell vinni a falusi emberekhez az ipari foglalkoztatás lehetőségét. Vörösné Csuka Mária (Ko­márom m., 9. vk.) javasolta, hogy a kormány rövid időn belül dolgozza ki széles kö­rű foglalkoztatáspolitikai programját, ami biztosítja a tervszerű átképzést, a mun­kanélküliekké válók átcso­portosítását, kisvállalkozá­sokba történő bekapcsolását. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a családi pótlék jö­vő évre tervezett 300 forin­tos emelése csupán az 1990- re eredetileg tervezett 15 százalékos inflációt hivatott ellensúlyozni. Azóta viszont a kormányprogram módo­sult, és 1990-ben a fogyasz­tói áremelkedés valószínűleg eléri a 20 százalékot. Dr. Marx Gyula Zala m., 2. vk.) az MDF képviselője­ként bejelentette, hogy párt­ja az MDF főként az anti­inflációs politika érdekében hozott intézkedéseket kifo­gásolja, s más megoldásokat ajánl a lakáskérdés kezelé­sére is. Szentágothai János (orszá­gos lista) szenvedélyes han­gú felszólalásában összessé­gében elkerülhetetlennek tartotta, hogy az Ország- gyűlés támogatásáról bizto­sítsa a kormányt, amely az ország jelenlegi nehéz hely­zetében vállalja a felelős döntéseket. A vita befejeztével Keme- nes Ernő válaszolt az él­hangzott képviselői felveté­sekre. Elmondotta: egyetér­tett azokkal a képviselőkkel, milliárd forintot fordít. Ez az összeg a nemzeti összter­mék 3,0 százalékát jelenti, de természetesen mégsem elegendő. 1990-ben a stag­náló gazdasági viszonyok kö­zepette 40 milliárd forintot fordítanak a legrászorultab­bak helyzetének javítására. A jelenlegi körülmények között azonban csak ennyi pénz jut, s így várhatóan a szociális gondok tovább fognak növekedni. Ezután határozathozatal következett. A képviselők elfogadták a kormány 1990. évi gazdaságpolitikai prog­ramjáról szóló tájékoztatót, s ezzel kapcsolatban határo­zatot is hoztak. Á határozat leszögezi: az Országgyűlés az 1990. év: gazdaságpolitikai program­ról szóló tájékoztatót, továb­bá a Minisztertanácsnak a gazdasági átalakulás érde­kében esedékes teendőit tu­domásul veszi. Egyetért az­zal, hogy a Minisztertanács széles körű nemzetközi gaz­daságdiplomáciai tevékeny­séget folytasson. Szükséges­nek tartja a Nemzetközi Valutaalappal való hitel­megállapodást, a Világ­bankkal új szerkezetátalakí­tó kölcsönszerződés előké­szítését, az Európai Gazda­sági Közösséggel és az OECD-országokkal a gazda­sági együttműködés javítá­sáról, valamint ehhez kap­csolódóan konkrét megálla­podások és hitelszerződések előkészítéséről folyó tárgya­lásokat. Fontosnak tartja a KGST- tagországaival kö­tendő 1990. évi államközi megállapodások létrehozá­sát, az együttműködés piaci feltételeinek kiszélesítését. Ezután az Országgyűlés áttért a lakásgazdálkodási rendszer reformjára és a jö­A miniszterasszony paksaméta helyett biztosan szívesebben fogadna el egy köteg bankjegyet a pénzügyi tárca vezetőjétől akik azt állították, minden a termelésben fog eldőlni. A továbbiakban elmon­dotta: a magyar agrárgaz­daságnak van jövője, ám a változó feltételek közepette ott sem lehet változatlan módon gazdálkodni. A vál­tozó körülmények ebben a szektorban is kikényszerítik a változásokat. Az iparban ennél lényege­sen nagyobb strukturáld megrázkódtatásra kell szá­mítani. Ennek ellenére az ipari termelés 40 százaléka jövőre is gyorsan fejlődhet, az érintett területen mint­egy 3 százalékos termelésibő- vülésre van lehetőség, az ex­portbővülés következtében. A továbbiakban elmon­dotta: a kormány a szociá­lis feszültségek csökkenté­sére jövőre mintegy 400 vő évi intézkedéseikre tett javaslatok megtárgyalására, valamint a lalkás célú állami kölcsönök utáni, 1990. évi adófizetési törvényről szóló előterjesztés megvitatására. Az elnöklő Jalkab Róbert- né javasolta, hogy a lakás­koncepciót, valamint a tör­vényjavaslatot a képviselők együttesen tárgyalják, ám külön-ikülön határozzanak majd róluk. Ezzel a Tisztelt Ház is egyetértett. Elfogad­ták azt is. hogy a törvény- javaslat általános és résale- tes vitáját együttesen foly­tassák le. E napirend előadója a kor­mány részéről ismét Kemenes Ernő volt. Az OT elnöke be­vezetőjében hangsúlyozta: a nyolcvanas évek végére a (Folytatás a 3. oldalon.) „Mindennapi kenyerünket.. Parlamenti jegyzet Kinevezés és sztrájk Kormány: csak „ennyi pénz jut” állami szerepvállalás szűkü­lése egyelőre csak a lakás­építések csökkentésében, a közbiztonság, az egészség­ügy és az oktatás helyzeté­nek romlásában mérhető — mondotta. Kovács Lászlóné (Buda­pest, 7. vk.) a maga részéről csak akkor tartja elfogadha­tónak a kormányprogramot, illetve a költségvetést, ha kompenzálásként a családi pótlékot minimum 500 fo­rinttal emelik. Kócza Imre (Heves m.. 3. vk.) véleménye szerint nem elegendőek azok az intézke­dések. amelyek a kisvállal­kozások élénkítését szolgál­ják. zottsági üléseken született indítványokat. Végül kérte az Ország- gyűlést, hogy a kifejtett észrevételekkel, javaslatok­kal együtt vegye tudomásul a kormány előterjesztését. Biacs Péter (Budapest, 30. vk.) kifejtette: az állampol­gárok ma még nem látnak garanciát arra, hogy megta­karításaikkal elkerülhetik az inflációt. Ennek kapcsán utalt a befektetési lehetősé­gek korlátáira. Liberalizálni, versenyhelyzetet teremteni csak rendezett tulajdonvi­szonyok közepette lehet — állapította meg. Bódi János (Baranya m., 11. vk.) hangoztatta, hogy az

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents