Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-18 / 275. szám
1989. NOVEMBER 18. j^ÉPlAP 7 Le kell menni kutyába? A kultúra nagy sikolyai Erdős Renée sem tilalmas olvasmány többé! Mint a cukrot, úgy vitték a két világháború között rendkívül népszerű, erotikus témákkal (is) foglalkozó írónő először 1923- ban megjelent regényét. Elolvastam, hiszen annak idején, az egyetemen sokkal inkább Karinthy Frigyes paródiájából, az így írtok ti lapjairól ismertük őt (Norrah). S kiderült: nem sokat veszítettem. Erdős Renée ebben a könyvben ügyesen, izgalmasan vázolja ugyan a szerelem a házasság örök gondját: találkozha- tik-e a test s a szellem egyazon szerelmi kapcsolatban? S eleven nőket rajzol, akikben vagy az egyik, vagy a másik tényező jól működik, s még az esélyét is jelzi finoman, hogy a hősnő, a gazdag és szép Dóra a vonzó és romantikus zeneszerzőnek, Ózdynak a párjaként a szerelmi gyönyör "nagy sikolyát" is hallathatná, s ugyanilyen szinten teremthetne vele szellemi kapcsolatot. Ám közbeszól a mindentudó családtag, Henrik püspök, és útmutatása nyomán Dóra megmarad Illésfy Sándor oldalán, akinek testi közelségétől undorodik ugyan, de vállalja, hogy majd a gyermekszülés közbeni nagy sikollyal kárpótolja magát azért a nagy sikolyért, amelyet a testi kielégülés leírhatatlan öröme csalt volna ki belőle - Ózdy feleségeként. A nagy sikoly című regénynek ez a mondanivalója sem nem baloldali, sem nem jobboldali, egész egyszerűen: maradi, ása- tag. Ember- és így nőellenes. Helyes volt ezek szerint, hogy Erdős Renée-t tiltották a felszabadulás utáni magyar közönségtől? Csöppet sem! Mert igaza van ugyan Szerb Antalnak abban, hogy a (világ)irodalom legfőbb tanulsága: az, akit a századok folyamán nagy írónak kiáltottak ki, valóban nagy író; mégsem lehet az embereket megfosztani attól a joguktól, hogy saját maguk fedezzék föl a nekik szóló értékeket. De mi történik akkor, ha emberek tömegei nem jutnak el értékekhez, legalábbis azokhoz az értékekhez, amelyeket tanult szaktekintélyek, kritikusok, irodalomtörténészek minősítettek értékeknek? Ha nagyjából mindegy, hogy milyen betű sodródik hozájuk, s az aluljáróban, úton-útfélen a krimi, a ponyva- regény köti le figyelmüket, s végképp megrekednek az efféle olvasmánynál? S ettől már csak egy lépés, hogy a "komoly", ám ekként mégiscsak élvezetes, sokak számára igenis szórakoztató mű hátrányos helyzetbe került. Nem árulják ponyván, aluljáróban, úton-útfélen, hanem pironkodva húzódik meg könyvesboltok és könyvtárak polcán, akadályozza a forgalmat, nem nyereséges, sőt tönkreteszi a forgalmazóját (az írójáról - ha él még - nem is beszélve). Mert nálunk lassan ilyen a helyzet. Hallatszódnak már a kultúra "nagy sikolyai". Azé a kultúráé, amely általában nem oly módon lehet nyereséges, hogy a művelői (és kiadói) pénztárcáját tömi degeszre, hanem a szellemét gyarapítja. Ember és magyar voltunkra ébreszt rá minduntalan. Életünk minőségét határozza meg. De hát manapság a jó kultúra, jó művészet szinte sehol sem üzlet, legalábbis Magyarországon. Fő- és alilletékes tanácsolja, hogy a mozikban lehessen pattogatott kukoricát fogyasztani, társuljon a filmszínház a vendéglővel. Bölcs gondolat, de még mindig nem derül ki ebből: vajon mit játszanak majd az ilyen típusú, testünknek máris kellemes mozikban? Csak és kizárólag amerikai vagy amerikai mintájú horror-, kaland-, akciófilmeket? (A pornófilmből - olykor - a kultúrált szeretkezés módozatait is elleshetjük.) Ki fog magyar vagy külföldi értéket, klasszikus művet vetíteni, csökkentve a profitját? Hiszen az igazi üzlet a horror-, a kaland-, az akció-, a pornófilm (még reklámozzák is őket a televízióban, amely a tönk szélén áll). Az a fajta mozgókép kelendő, amelyen nem szükséges gondolkodnunk, gyönyörködnünk benne, hanem ellazítja idegeinket, vagy más módon csi- gázza föl érzékeinket, mint a hétköznapi élet a maga gyakori nyomorúságaival, ijesztő eshetőségeivel. És meg kell értenünk azokat is, akik csak az efféle kultúrát közvetítik, hiszen nekik is csak egy életük van, s ebben az egy életben akarnak meggazdagodni, vagy legalábbis jól élni. Híre járja színházi dramaturgnak, aki Thália süllyedő hajójáról egy pompásan működő ponyvaregénygyár-kft jachtjára kapaszkodott ki, és havi 30-40 ezer forintnyi fizetését csaknem százezerrel "egészítette ki". Nem is ez a baj. A baj az, hogy kizárólagossá válik az egyik típusú, a valódi kultúrával alig vagy egyáltalán nem találkozó kultúraszerűség. Mi hát a teendő? Nem az ilyen-olyan, külső és belső cenzúrák visszaállítása, hanem az alapoknál kezdve, az iskolarendszer segítségével fölépíteni a hiteles kultúráltság szocialista-szociális társadalmát, amelyben a méltó bér a valódi teljesítményt honorálja, amelyben a valódi értékek kiválasztására, birtokbavételére kapunk ösztönzést belülről, s minden irányból, amelyben a kultúráltság a mindennapokat is áthatja, s az agresszív, lumpen-magatartás kiszorul viszonyulásainkból. Mert ma még a nagy pénzű faragatlanoké a világ. Ma még - s így lesz ez jó ideig - egyre kevésbé vagyunk személyünkben is biztonságban, egyre nyíltabban érvényesül az ököljog, ellopják a gépkocsi pótkerekét, holnap tán a többi négyet is akár. Milliók nyomorognak. És inne-onnan ordas eszmék uszulnak reánk. Illésfyné elszalasztott gyönyörsikolyai helyett tehát - egyebek között - a kultúra nagy sikolyai hallatszanak, mind fáradtabban. A patinás filmfolyóirat szerkesztői azt fontolgatják, hogy "le kell menni kutyába", akár kőnyomatos, szűk terjesztésű lapként vegetálni addig, amíg ismét jobb idők nem járnak. Átmenti magát, aki tudja, a jövedelmező álkultúrába, vagy fürjet tenyészt, és fenyegetőzik. Csak azt remélem: Ozdy, a zeneszerző még nem hasogatta a zongoráját, pedig közeledik a tél. Plautus: A hetvenkedő katona Csütörtökön este a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban mutatta be a Radnóti Miklós Színpad Plautus: A hetvenkedő katona című vígjátékát. A darabot Taub János rendezte, aki Magyarországon először Szolnokon mutatkozott be, a tavalyi színházi évadban a Caligula helytartója rendezésével. Egyéni, precíz, pontos, markáns rendezési stílusával A hetvenkedő katonát is egészen újszerű színházi élménnyé formálta. Az idén ismét Szolnokra szerződött, így itt beszélgettem vele a darab színreviteléről.- Amikor az ókori demokrácia bukásával megszűnik a tragédiák politikai légköre, megszűnik a politizáló komédia is. De nem szűnik meg maga a komédia. A színház főleg vígjátékok színtere lesz, közéleti kérdésekről nem lehet beszélni, de talán a nézőnek nincs is kedve hozzá, a nép nagy része csalódott, az érdeklődés a közéletről a magánélet felé fordul. Ezek voltak az okai annak, hogy a Bálint András vezette Radnóti Színpad éppen A hetvenkedő katonát tűzte műsorára még 1988-ban? - kérdeztem Taub Jánostól.- Nem hinném, nem akartunk poliltizálni, csak szórakoztatni a közönséget egy olyan vígjátékkal, ami azért élte túl a századokat, mert nem rekonstruál egy történelmi pillanatot, aktuális mindig. Most is tele vagyunk butákkal, önkényesekkel, kérke- dökkel, de a darab ugyanakkor nem fordítható le a napi szükségletekre: általános emberi dolgokat hangsúlyoz. Ezért nagy a közönsége - mondta a darab rendezője. És valóban. Plautus vérbeli mulattató. Humorában sok a bíráló elem, de nincs keserűség. Plautus az-utca, a kocsma, a nagyközönség kedvence. És szórakoztat ma is, Taub János rendezői felfogásában pedig duplán, triplán, nagyszerűen. Amikor azt mondjuk: Don Quijote vagy Gulliver, vagy éppen Falstaff -, mindegyik névről támad valamilyen képzetünk. így vagyunk a hetvenkedő katona alakjával is. Milyen régen nem járt a magyar színpadon! Pedig ahol ő megjelenik, kezdődik a mulatság, a bonyodalom, a fergeteges komédiázás. Taub János színpadra állított katonája - az előadás stílusát illetően - közel áll a Szentivánéji álom mesteremberei által ''elővezetett" színjátékhoz /amely mindig az adott színházi este csúcspontja/: játékot, játékosan, ez a rendező felfogásának ars dramaticája. Pillanatig sem titkolja, sőt, kiemeli a színház színház voltát, a klasszikus írás kötött szövegét a legkötetlenebb színjátszással párosítja. A nagyszerű színészi alakítás az első perctől az utolsóig biztosítja, hogy élvezze a néző a színházat. A hetvenkedő katona szerepét Gáspár Sándor komé- diázza végig, míg a mókamestert e fiatal színészgeneráció másik markáns egyénisége: Eperjes Károly. Szinte fáj az embernek az a tömény ostobaság, ami a katonából árad Gáspár Sándor pompás alakításában. Eperjes Károllyal együtt végigmókázzák a darabot, hogy szinte fáj a néző arca a nevetéstől, hullik a könnye az esztelen bohózattól, mégis ott érezni végig, hogy nem parttalan tréfálkozásról van szó, hanem egy nagyon precízen, nagyon tudatosan kidolgozott mu- lattatásról. Egyetlen percre sem lépik túl a jóízlés határát, egyetlen mozdulattal sem játszanak többet, mint amennyit a jóérzésű nevettetés elbír. Kiválót alkot Gera Zoltán is az öreg szerepében. Ő maga az előadás szünetében így nyilatkozott a darabról:- 66 éves vagyok, ez egy koromnak nagyon megfelelő szerep. Mindössze annyi aktualitása van, amennyit egy virgonc öregről elmond, - aki különben nagyon hasonlít hozzám: játékos részvételét az életben soha nem adja fel, egy öreg hedonista, aki szereti a nőket - ez közel áll hozzám. Szeretem ezt a darabot. Színesen kikezdi, lazítja a tekintélyt. Taub Jánossal együtt dolgozni pompás volt. Fiatalkoromban foglalkoztam a pantomim művészettel, s végre egy rendező, aki nem fölbegyökerezett tölgyfaként kezel engem, hanem mozgó, lelki, testi dinamizmusként - mondta a korát meghazudtoló "virgoncság- gal" játszó Gera Zoltán. A Kunmadarasi Általános Iskolában legalább tíz perccel korábban csengetnek be, mint máshol. Nem a jövő század elé siet az iskola, ennél sokkal prózaibb az ok, az órához kötött csengő követi a pontatlan mutatókat. "Szinte naponta jönnek a gamesztól - mondja az iskola egyik pedagógiai asszintense -, de nem koronázza siker a munkájukat, az óra másnapra megint csak siet." Pedig az iskolában mintha megállt volna az idő. "Jelenleg az üres álláshelyek száma kilenc... Szerződéssel alkalmazottak megoszlása: egy fő nyugdíjas tanár, egy fő másodéves tanítóképző főiskolás, két fő nem szakképesített, de főiskolát végzett. Ezenkívül nyolc fő középiskolai végzettségű képesítés nélküli nevelő" - olvasom a nagyközségi tanács október 20-i végrehajtó bizottsági ülésének írásos beszámolójában, s szinte nem hiszek a szememnek. Tizenkét képesítés nélküli nevelő egy iskolában, már önmagában is hihetetlen, de még így is kilenc betöltetlen állás maradt.- A számok valóban elretten- tőek - ért egyet hüledezésemmel Tóth Károlyné igazgatónő, majd hozzáteszi - volt ennél nehezebb helyzetben is az iskola. A hetve- nes években a jelenleginél is több üres állás volt, és több képesítés nélküli nevelő dolgozott. Persze nem mintha ez vigasztalna bennünket.- A tanári jelentésben két nem képesített, de főiskolát végzett nevelőről is szó van. Milyen főiskolát végeztek?- Egyikük vendéglátóipari, a másik műszaki főiskolát. Az utóbbi testnevelést tanít, a vendéglátóipari diplomás pedig a távozásukat, de lehet, hogy szerepet játszott benne az is, hogy Kunmadarason a több mint nyolcszáz diák csaknem negyedrésze cigány származású, s velük többet kell törődni, foglalkozni.- Más településeken még ennél is nagyobb az arányuk, még- sincs ennyi üres állás. A nehezebb munkát jobban meg kell fizetni!- A pedagógus bérek nálunk magasabbak a megyei átlagnál. A tanítóké pótlékkal együtt 10.973, a tanároké 11.347 forint. Az állás pályázatra - amelyben szolgálati lakást is ígérhettünk - heten jelentkeztek az idén, de végül csak egy orosz-német szakos pedagógus mondott igent az ajánlatunkra. Talán, mert zömében napközis állásokat hirdettünk, s ezek nem túl vonzóak a nevelők számára.- A tárgyi feltételek mennyire felelnek meg a kor követelményeinek?- Nem panaszkodhatunk, különösen az utóbbi években bővült, fejlődött az iskolánk. A kívül-belül gondozott, tiszta épületekben járva erről személyesen is meggyőződhetünk. Talán csak az óra az egyetlen, amely nem tudja megfelelően szolgálni a tanítást. A régi és a bővített újabb iskolaépületek a település központjában kiemelkednek a nagyközség házsorai közül. Hiába tűnik kulturált munkahelynek az iskola, a település infrastruktúrája nem valami leányálom. Elsősorban annak a fiatal pedagógusnak nem, aki máshoz, pezsgő kultúrális élethez szokott. Ennek szellemében az iskola vezetői úgy szeretnék enyhíteni a tanár, tanító hiányt, hogy visszahívják a pedagógus- képző intézményekben tanuló tanítványaikat. Igen ám, de belőlük meg kevés van. A nyolcadikosoknak még 20 százaléka se jelentkezik gimnáziumba. Az értelmiségi pálya összes problémája mellett bizonyára szerepe van ebben annak is, hogy az iskolában jelenleg is csak 82 százalékos a szaktanár által tartott órák aránya. S ezzel bezárul az ördögi kör. Az iskola kevés értelmiségi "jelöltet" tud kibocsáj- tani, s evégből nem tudja megoldani a tanárhiányt sem. Sem az iskolában, sem az óvodában. Hiszen a gyermek- intézményben sem kedvezőbbek a személyi feltételek. A huszonhét óvónőből tizennyolcán tudják felmutatni főiskolai oklevelüket. A mostoha helyzetben egyetlen kiútként abban reménykednek, hogy a jelenleg gyesen, gyeden lévő pedagógusok előbb- utóbb visszatérnek az iskolába, s a két főiskolás ösztöndíjas sem választ majd más munkahelyet diplomával a kezében. így is marad azonban még üres állás szép számmal. Tál Gizella Fotó: Tarpai Zoltán Jelenet a darabból: Egri Kati, Gera Zoltán, Eperjes Károly, Varga Mária /Fotó: Korényi ÉJ A széplányok szerepében Egri Katit, Varga Máriát és Herczeg Csillát látjuk. Finoman, jól kidol- gozottan, láthatóan nagy élvezettel mókáznak ők is, a sikamlós helyzetekben is messze elkerülve az ízléstelenséget. Az íróval, a közönséggel együtt örülnek, hogy Plautusnál a széplányok azokat ölelik, akikhez valók. Az ostoba rabszolga szerepét Nemcsák Gábor, a szerelmes ifjúét Márton András ját- sza, az előbbieknél talán kissé halványabban, de szórakoztatóan. Játék a játékban, fergeteges pantomimszerű mozgással, fintorokkal fűszerezett előadásmód: ez az, ahogyan a darabot színre vitték. Ez az interpretálás eleinte - mint mondták - szokatlan volt a színészeknek is, de láthatóan élvezik, sikeresen építették be a kifejezés eszköztárába. Ettől szórakoztat a darab duplán, mivel külön élményt nyújt a nézőnek a színészek "tánca", mozgása, - mintegy a komédia komikus koreográfiája. A díszletek egyszerűek, azt jelzik, hogy nincs jelentőségük. Ugyanúgy a kosztümök is: semmilyen kort nem tükröznek, a mókamester esetlen szmokingja vagy a szerelmes lányok furcsa ruhái szerencsésen illeszkednek a darab kifejezéstárába. Sajnálattal láttuk viszont, hogy a több mint 80 ezer lakosú Szolnok városából milyen kevesen voltak kíváncsiak e nagyszerű komédiára. Talán a jegyek kissé magas ára /140-150 forint volt . egy jegyA talán az volt az oka, * hogy nem tudtak a bemutatóról. Mindenesetre azoknak, akik eljöttek, igazi színházi élményben volt részük. Kátai Szilvia ** Üres katedrák Kunmadarason Mintha megállt volna az idő napköziben dolgozik. Emellett mivel nyelvvizsgája van, szakköri formában angolt tanít, s még egy ínyenc szakkört is vezet a gyerekeknek.- Mi az oka, hogy Kunmadarason ilyen sok az üres állás?- Korábban volt olyan év, hogy tízen mentek el a tantestületből, de ma már ez nem jellemző.- Miért mentek el?- Sokan azért, mert kedvezőbb ajánlatokat kaptak, mások szüleikhez költöztek vissza. Legalábbis ezzel magyarázták