Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)

1989-10-05 / 236. szám

1989. OKTÓBER 5. A vetélkedő pártok céltáblaként használják a kormányt Németh Miklós interjúja A békés átmenet kereteit megteremtő sarkalatos tör­vények parlamenti megvita­tása és az MSZMP történel­mi döntésekre készülő kong­resszusa előtt, e jövőt formá­ló eseményeitről, folyama­tokról fejtette ki a vélemé­nyét Németh Miklós minisz­terelnök az MTI és a Magyar Hírlap kérdéseire válaszolva. ön sokat utazik az ország­ban a kongresszus előtti na­pokban. Miért? — A kormányzati munká­ban ezek a programok, kon­zultációk semmivel sem pó­tolhatók. A politikában gyakran beszélnek a hallga­tag többségről. Ennek a többségnek a szavazatán mú­lik az ország jövője, ezért hallatlanul fontos, hogy meg­ismerjük ezeknek az embe­reknek a gondjait, problé­máit azért, hogy a bennük rejlő energiák mozgósítására képesek legyünk. ön melyeket ítéli kormá­nya legmarkánsabb jellem­zőinek? — A határozott belpoliti­kai nyitást a különböző moz­galmak, az újonnan szerve­ződő politikai pártok felé; valamint változások kezde­ményezését olyan területe­ken, amelyek eddig a magyar reformerők számára tiltott területnek számítottak. Ide tartozik; — a védelmi politika, amelyben a kormány had­erőreformot hirdetett meg, és nemzetközileg is figye­lemre méltó lépéseket tett a katonai doktrína védelmi jellegének erősítése, a had­seregre fordított kiadások és a hadsereg létszámának csökkentése érdekében, — a kormány külpolitiká­ja, amely minőségi változá­sokat jelent a nemzetközi nyitásban, az Európa házhoz való csatlakozásban, a kül­földön élő magyarok érde­keinek védelmében, az em­beri jogok és humanitárius kérdések érvényesítésében. A kormány komoly határokat lépett át nemcsak jelképes értelemben, hanem fizikai értelemben is azzal, hogy le­bontotta a „vasfüggönyt”. — Átfogó alkotmányozási folyamat kezdeményezése (köztársasági államforma, többpártrendszer, parlamen­ti demokrácia, a kommunis­ta párt vezető szerepének ki­iktatása az alkotmányból), amellyel a kormány saját egzisztenciája szempontjá­ból is figyelemre méltó koc­kázatot vállalt. — A gazdaságpolitika, amelyben a kormány széles körű, a kelet-európai orszá­gokban eddig nem alkalma­zott liberalizálási folyamatot indított, nemzetközileg ma­gas színvonalú társasági tör­vényt dolgozott ki, széles kö­rű tulaj donreformot és ezen belül privatizációs folyama­tot kezdeményezett. Mindez­zel a magyar gazdaság köze­lebb jutott a mai korszerű piacgazdaságokhoz. dályozó tényező a partnerek együttműködési készségé­nek nem megfelelő színvo­nala. A kormány nagy hordere­jű, jelentős társadalmi-gaz­dasági következményekkel járó döntései például a szer­kezetátalakítás terén — fel­tételezik a kooperációt az ér­dekvédelmi, politikai és tár­sadalmi szervekkel, ehelyett ma számos együttműködésre -hivatott szervezet konfrontá­cióra tör. A döntésekkel lehet vi­tatkozni, azokat lehet kiegé­szíteni és korrigálni — s ha szükséges, visszavonatni is —, a lényeg a partneri vi­szony, ami ma nagyon hi­ányzik. A következő cselekvéskor­látozó tényező a belpolitikai helyzet, illetve az annak át­meneti jellegéből fakadó bi­zonytalanság. Jelenleg átme­netben vagyunk a többpárt­rendszerre, de a-kormány és a parlament még egypárt­­rendszer mellett kapta man­dátumát. Noha a kormány — és a parlament is — minden eszközzel támogatja a poli­tikai élet pluralizálódását, az új rendszerre való békés át­térést, sokan, így a vetélke­dő pártok is céltáblaként Ihasznólják a kormányt csa­tározásaikban, s olyan dön­téseit is kritizálják, amit bármely kormány lenne is illataimon, ugyanúgy csinál­na. Az utóbbi időben ön több­ször .hangsúlyozta, hogy a kormány a parlamentnek fe­lelős kormányként kíván működni. Hogyan jellemezné a kormány és a parlament kapcsolatát? Milyen változá­sok következtek be e téren? Miben látja ön egy következetes kormányzati pjolitika megvalósulásának legfőbb akadályát ma Ma­gyarországon? — A határozott kormány­zati magatartás legfőbb aka­dálya a koncepciótlanság volt, így az egyéb akadályo­kat nem is volt mód érzékel­ni. A jelenlegi kormány tud­ja, hogy mit akar csinálni, viszont számos tényező aka­dályozza tevékenységében. Ezek közül kiemelkedik a 40 év alatt felhalmozódott te­hetetlenségi nyomaték, amit mindenféle változással szem­beni ellenállás, illetve a vál­­tozás-elviseléli képesség és készség visszafejlődése je­lent. A másik komoly aka­mindent jelent- Tartalmilag olyan elvi nyilatkozatot, amely végre egyértelműen elkötelezi a pártot a demok­rácia, azaz a néphatalom mellett. Méghozzá olyan iniephatalom mellett, amely a szociális értékek és az alapvető emberi szabadság­jogok érvényesítésén és tisz­teletben tartásán nyugszik. Szervezetileg olyan pártot jelent, amely végre — nem­csak szavakban, hanem tény­legesen is alulról építkezik, és a párt mindennapi mű­ködésében is világosan el­választja egymástól a belső szabályozást, a végrehajtást és az ellenőrzést; a párt kongresszusa legyen a párt belső életének alkotmányozó szerve, a választmány az el­lenőrzésé és az Elnökség a végrehajtásé. Még egy lényeges dolog: meg kell szabadulnunk azok­tól a személyektől, akiket különböző korrupciós vagy egyéb bűnök terhelnek, il­letve a programmal nem ér­tenek egyet. Végül, de nem utolsósorban: az új párt ne legyen világnézeti párt. A pártot a cselekvési purognam integrálja, vagyis világnézeti szempontból a teljes tole­rancia híve vagyok a párton belül is. — Mi kell a megújulás­hoz? — Amikor 1988. november 24-ikén átvettem a minisz­terelnöki hivatalt, a parla­ment erőteljes forrongásban, átalakulásban volt. A kép­viselők egyre inkább levál­tak a korábbi hatalmi cent­rumról, és egyre erőteljeseb­ben a választók félé fordul­tak. Az Országgyűlés felis­merte alkotmányban bizto­sított szerepet, és jogosít­ványaival egyre határozot­tabban kívánt élni. Ennek következtében erőteljeslen nőtt a kormányra neheze­dő pnarlamenti nyomás, amely megnyilvánult a kormány egyre erőteljesebb ellenőrzé­sének igényében. Az új kormánynak ilyen körülmények között kellett kialakítani saját arculatát, és jelentős adósságokat és terheket örökölve kellett po­litikai tőkéjét szervezni. En­nek érdekében a kormány gyökeresen változtatott a korábbi parlamenti stratégi­án: formájában és tartalmá­ban a felelős parlamenti kormányzás gyakorlatát ala­kította ki. Ezt csak úgy te­hette meg, hogy fokozatosan elszakadt az MSZMP ope­ratív centrumától, és mint új, független döntéshozó központ működött. — Mindenekelőtt olyan el­vi deklaráció szükséges, amely egyértelművé teszi, hogy ez a p>árt független, de­mokratikus Magyarországot akar; amely a politikában, a gazdaságban és a társada­lomiban egyaránt megkezdi a felzárkózást Európáéhoz. Belülről pedig olyan típu­sú polgárosodást ösztönöz, amely piacgazdasággal, ön­­kormányzattal azt az ember­típust, azt a szabad polgárt alakítja ki, aki a magyar tör­ténelem során eddig csak a periférián jelent meg. — És mi lesz a múlt ér­tékelésével ? — Erről még sokat fogunk vitatkozni a kongresszuson is, azután is, a pártokban is, a társadalomban is. Azt már most ki kell jelentenünk, hogy az új pántnak el kell ítélnie a bürokratikus szoci­alizmus minden történelmi válfaját, mert ezekben a szocializmus mindig elvetélt, vagyis eddig alkalma sem volt arra, hogy megszüles­sen. Nagyon fontosnak tartom, hogy alaposan értékeljük és elemezzük az 1988 májusi pártkonferenciia óta eltelt időszakot; ennek tanulságait feltétlenül le kell vonnunk. S különösen fontosnak tar­tom annak elemzését, bogy miért nem sikerült eddig az ál!amp>ártot lebontani. An­nak elemzését, hogy miért maradt az egy párton belül továbbra is két párt, illetve több párt. A kormány és a parla­ment viszonyának fejlődésé­ben két jól elkülöníthető szakasz figyelhető meg. Az első időszakban, amely ta­valy novembertől ez év má­jusáig tartott, ez a kapcsolat alakulóban volt, határozott karakterrel még nem ren­delkezett. A második, má­justól napjainkig terjedő időszakban egyre határozot­tabban formálódnak ki a kormányzati elgondolások, és ugyanakkor egyre erőtelje­sebb a pjarlamenti kontroll. — Ezt hogyan érti? — Térjünk rá egy másik, az egész társadalmat foglal­koztató témára, az MSZMP közelgő kongresszusára. Mit vár a kongresszustól? — A pártállam leépítése után az állampárt megszün­tetését. Ez számomra sok — Ügy, hogy az egypárt­­rendszer körülményei között — évtizedeken keresztül — az MSZMP tulajdonképpen különböző áramlatok kong­lomerátuma volt. Jelen vol­tak benne a kommunista erőkön kívül szociáldemok­rata és porasztpárti, sőt kis­gazda áramlatok is Ebből persze inkább előny szár­mazott az MSZMP, és hozzá­tenném, a társadalom részé­re is. Másképp értékelem vi­szont azt, hogy az MSZMP belülről kettészakadt; egy­részt azokra a vezetőkre, afcifc privilégiumokat élvez­tek, másrészt azokra a párt­tagokra, akiknek helyzetük semmiben sem különbözött a társadalom többi tagjáétól, és akiknek többnyire csak hátrányok jutottak osztály­részükül, (Folytatás az 1. oldalról) kezdődően — a társadalmi szervezetek vagyonáról Ugyanis meglehetősen ku­sza, nehezen felkutatható, hozzáférhető adatokat kel­lett elemezniük. 1968-tól — a munkásőrség esetében pe­dig 1974-től számolva — a működési, fenntartási költsé­gek 47,4 milliárd forintot tettek ki. A társadalmi szer­vezetek vagyonának értéke 1988-ban 12 milliárd forint­ra rúgott. Ez nem tartal­mazza a SZOT vagyonát, mi­vel a szakszervezetek csak olyan adatszolgáltatásra vál­lalkoztak, amely az általuk kezelt állami tulajdon, il­letve állami vagyon adatai­ra terjedt ki. A költségvetés az MSZMP működését az idén 869 millió fo­rinttal, a Hazafias Nép­frontot 314 millió forint­tal. a munkásőrséget 976 millió forinttal támogatja. Ez az elemzés — bár el­képzelhető további kiegészí­tés. pontosítás — minden­képpen átlátható, áttékint­­hető képet nyújt a parla­mentnek e kérdésikörben. a Minisztertanács javasolta az Elnöki Tanácsnak, hogy Papp Sándort, a párizsi UNESCO-iképviselet tanácso­sát rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezze ki. Nemzeti emléknap lesz október 23 Mivel a Munkásőrség sor­sának alakulása körül rend­kívül sok a vita, ezért a kormány úgy döntött, hogy december helyett már októ­berben nap«,rendre tűzi a testület helyzetével kapcso­latos javaslatokat. A kor­mány egyébként kifejezte szándékát, 'hogy semmiféle új fegyveres testület létre­hozását nem támogatja. Zsolt határozottan leszögez­te: Magyarország számára a Szovjetunióhoz fűződő gaz­dasági kapcsolatok megha­tározóak. Ebből ugyan adód­nak olyan kötelezettségek is, amelyek alkalmanként ter­hesek lehetnek, felmerülnek nehézségek is, de a magyar kormány legnagyobb aggo­dalma éppen az, hogy az együttműködésnek, a keres­kedelmi forgalomnak a ten­denciája kedvezőtlen, csök­kenés tapiasztalható. Egy kérdés kapcsán Baj­nok Zsolt elmondta: törvény készül az internáltak, kitele­pítettek és az 1956 után be­­börtönzöttek rehabilitálásá­ról, a részükre adandó kár­térítésről. Az ülésen szóba került ok­tóber 23. kérdése is. A kor­mány véleménye szerint ok­tóber 23-át nem nemzeti ünneppé, hanem nemzeti emléknappá kell nyilváníta­ni. Az lenne ugyanis az egész társadalom számára a legjobb, ha ez a nap a nem­zeti megbékélés érzését erő­sítené. A Munkásőrség sorsára vonatkozó kérdéssel kapcso­latban Bajnok Zsolt elmond­ta: a kormány semmiképpen sem akarja halogatni a dön­tést. A Munkásőrség jövőjé­vel kapcsolatban többféle le­hetőség is szóba került ed­dig, ám ennél többet a meg­bízott szóvivő egyelőre nem árult el. Személyi változások a Minisztertanácsban Személyi javaslatok is sze­repelték az ülés napirend­jén. A miniszterelnök előter­jesztése alapján a Minisz­tertanács október 31-ei ha­tállyal felmentette Borbély Sándort, a munkásőrség or­szágos parancsnokát, saját kérésére, érdemeit elismer­ve, nyugállományba vonulá­sa alkalmából. (A kormány a tisztség betöltéséről még nem döntött.) Bajnok Zsolt elmondta: a román hatóságok nem járul­tak hozzá ahhoz, hogy hiva­talos magyar kormányzati delegáció vegyen részt októ­ber 6-án, az aradi megemlé­kezésen. Így a hivatalos kép­viseletet Magyarország bu­karesti nagykövete látja el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valaki magánam,bér­ként ne utazhatna a hely­színre, s ne vehetne részt az em Lékü nn épségén. I munkásőrség jövőjéről nem nyilatkozott a szóvivő A Minisztertanács minisz­terhelyettessé nevezte ki Taibajdi Csabát, és megbíz­ta a Minisztertanács Nem­zetiségi Titkárságának veze­tésével. Ezután Bajnok Zsolt az újságírók kérdéseire vála­szolt. Nemmel felelt arra a kérdésre, vá'litoziik-e a kor­mány munkája az MSZMP hétvégén sorra kerülő kong­resszusát követően. Még egy személyi döntés született a kormányülésen: A Szabad Európa tudósító­ja azt tudakolta, vajon a Szovjetunióval folytatott kereskedelem terhes-e Ma­gyarország számára. Bajnok Vajon miért nem kívánja a kormány nemzeti ünneppé nyilvánítani október 23-át, szembekerült e ezen a téren az ellenzékikel? — hangzott a következő kérdés. Bajnok Zsolt szerint az ellenzéken belül is többféle vélemény alakult ki erről. A közvéle­ményben pedig még inkább eltérőek a vélemények, attól függően, hogy emberi sorsá­ban, egzisztenciájában, élete alakulásában kit hogyan érintett 1956. október 23. A kormány nem azt mér­legelte, hogy ebben a kér­désben szembekerül-e az el­lenzék véleményével. A dön­tő inkább az, hogy mi a jobb az ország, a társadalom lel­kiállapota szempontjából. Ősi címer, régi utcanevek, zászlók használata Javaslatok Mezőtúr város polgárainak és a városi tanács testületének I. Lajos király több alka­lommal időzött Túron. Ű adományozta Mezőtúrnak legújabb időkig használt An­­jou-l'iliomos címerét. Rajta kék mezőben, arany liliom látható. A jelenlegi városi címer esztétikai, heraldikai és a ha­gyományok megbecsülése szempontjából is kifogásol­ható. A megváltozott címer­pajzsban ábrázolt jelképek nem mezőtúri jellegzetessé­gekre utalnak, elhelyezésük kiképzésük aheraldikus. Az alkalmazott szimbólumok túlzsúfolttá tették a mezőt. Minél régebbi egy-egy cí­mer, annál értékesebb. I. Ha­jós a városi címhez nemesen egyszerű városcímert is ado­mányozott. Történelmi ha­gyományokat tisztelő és meg­becsülő új időkben meg kell hallanunk napjaink változá­sának hangjait. Több helyen a városok1 ismét a régi, ere­deti címerüket használják. Ettől mi se maradjunk le! hajóját az évszázadok sarán a nemzeti és az európai progresszió felé kormányoz­ták. A nemzeti é6 városi zászló használatáról Néhány utcanév megváltoztatásáról Mezőtúr város utcanevei az ősi település fejlődésével együtt szervesen alakultak ki, s mindenkor tükrözték a szabad királyi város polgá­rainak mentalitását a helyi societas iránti elkötelezett­ségüket. 1945 után azonban — véleményünk szerint in­dokolatlanul — egyes utca­neveket önkényesen, a város polgárainak hozzájárulása nélkül változtattak meg, gyakran helyesírási és kiej­tési nehézségeket is okozva, így olyan utcanevek tűntek el, melyek mezőtúri azonos­ság-tudatunk hordozói, a vá­ros történelmének igen fon­tos jelképei voltak. A fentiek szellemében in­dítványozzuk, hogy a Tisz­telt Városi Tanács állítsa vissza jogaiba a következő utcanevek eredetijét: a Gor­kij út legyen Kórház út; a Tolbuhin út nevét változtas­sák meg Vásár és Szekeres útra; a Vörös Hadsereg út helyett Sugár út legyen; a Micsurin utat pedig nevez­zék újból Komp útnak. A Beloiannisz utat javasoljuk — mint a Dózsa György út folytatását — annak régi ne­vére Erdődy útra visszaállí­tani. Azokat az új utcaneve­ket, melyeknek nincs eredeti neve — mint a Dimitrov, Le­nin, Marx, Engels utak —, javasoljuk, hogy régi túri emberekről nevezzék el. Azokról, akik Mezőtúr város A Tisztelt Képviselő Tes­tületnek, társaságunk java­solja, hogy ezen túl a nem­zeti és a városi lobogó a .ta­nácsházán legyen állandóan kint. A városi tanács mint önkormányzati népképvise­leti szerv, s a város akaratá­nak a letéteményese, ezzel a szimbolikus, de igen jelentős gesztussal is jelezze, hogy ott a település érdekében polgá­rainak boldogulását szem előtt tartva intézik dolgai­kat. Javaslatainkat ajánljuk i linden mezőtúri polgár és tisztségviselő szíves figyel­mébe a városi tanács tagjai­nak pedig elfogadásra. Hisz­­szük, hogy fenti indítványa­ink elfogadásával ha néhány lépéssel is, de közelebb ke­rülünk szeretett városunk eddig méltatlanul háttérbe szorult történelméhez. Pétery Károly Társaság Mezőtút Ülést tartott a Minisztertanács

Next

/
Thumbnails
Contents