Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-28 / 257. szám
Maaazik Négy évtized a kultúrában Értelmiségként a bizalmatlanság légkörében megjelentek valahol, ahol nem kellett volna, azokat a későbbiekben drasztikusan elhallgattatták. Én akkoriban éppen Kazahsztánban jártam egy pedagógus küldöttséggel, s november 4-én értem haza. Tanúként azonban kihallgattak néhány tárgyaláson, de hiába mondtam a legjobbakat a vádlottakról, az ítélet már előre ké"ő volt Szolnok egyik legnagyobb lokálpatriótája. Régi iskolájában elnökölt a tanév végi érettségi vizsgákon, utána sietettrévfülöpi nyári lakába, hogy ott tovább írja Szolnok megkezdett művelődéstörténetét, amelynek adatgyűjtése készen van a felszabadulásig, az azután következő kötet mondanivalója pedig már életének is része, mert a város művelődésügyének a felszabadulástól napjainkig egyik alakítója volt." A megye kulturális életében járatosabb olvasó már biztosan tippelt, hogy kiről szólnak az idézett mondatok. Sajnos, nem sok név jöhet szóba, így könnyen kitalálhatták, hogy Szurmay Ernőt, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatóját jellemezték így, mégpedig pár évvel ezelőtt a Könyvtáros című lapban. Az idézet persze csak töredékét jelzi Szurmay Ernő munkásságának, s visszatetszést kelthet a múlt idő használata is, hiszen nemcsak volt lokálpatrióta, hanem ma is példa értékű lehet, ahogyan kötődik, rajongva szeretett szülővárosához, s a megyéhez. Hallatlan színes, ízes írásai s előadásai, amelyekkel ma is jelen van kulturális életünkben jobbító szándékú, megfontolt emberre vallanak. Olyanra, amilyenekre mostanában igencsak nagy szükség lenne közéletünkben. Ezért is kértük meg, ossza meg velünk több évtizedes pályájának történetét, tanulságait.- A már említett cikk életrajzi adatai szerint 1946-ban kezdte meg firss diplomás pedagógusként pályáját. Új élet kezdődött a személyes életében, s nem sokkal előtte az addigitól teljesen más az országéban is. Hogyan emlékezik a pályakezdésre, s a későbbi, a kulturális forradalom időszakára?- Kisegítő óraadó helyettes tanárként kerültem haza az egyetemről Szolnokra, az akkori községi kereskedelmi iskolához. /Ma Vásárhelyi Pál Szakközépiskola./ Úgyszólván érkezésem első napján bekapcsolódtam a város közéletébe is. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy egy olyan tanári karba kerültem, amelyben olyan pedagógusok tanítottak, mint például Vidor Győző, Kisfaludy Sándor, Kemény László, ók voltak a mentoraim, s segítőim a pályán. A bátyáimhoz és édesapámhoz hasonlóan akkor a Nemzeti Paraszt Pártba léptem be. Akkoriban mindenki választott valamilyenn pártot. Nem véletlenül, hiszen őseim visszamenőleg paraszti sorból nőttek ki. Ezt azért is tartom szükségesnek említeni, mert azokban az években 1946-tól 1948-ig a kulturális életben nagyon fontos szerepet játszottak a különböző pártok. így a paraszt párt is. Nem volt olyan taggyűlés, találkozás, amelyen ne hangzott volna el valamilyen előadás. Magam is ekkor debütáltam. A magyar paraszt alakja Ady költészetében vagy valami ehhez hasonló címmel beszéltem. A másik olyan szervezet, ahol művelődéssel, ismeretterjesztéssel stb. is foglalkoztak a szakszervezet volt. A pedagógus szakszervezetben egy testületbejárt össze a város minden pedagógusa és ott hasonlóképpen előadások, énekszámok, szavalatok hangzottak el. Élt még a szabad művelődés is. Én magam is jártam vidékre előadásokat tartani. Egyszer, sose felejtem el, Rákócziújfaluba mentem térdig érő sárban. Máskor szászberki tanyákon, Besenyszög határában beszéltem Gárdonyiról, Jókairól, Adyról, Móriczról. Meghatározó élményt jelentettek számomra ezek a birkahodályokban, dohánypajtákban tartott előadások, találkozások. Abban az időben indult meg a kultúra "számszerűsítése", a mennyiség előtérbe állítása. Csasztuskabrigádok, rigmusírók köre alakult. Nem egyszer voltam szenvedő alanya én is ezeknek.- Felidézne néhányat?- Inkább arra emlékezem, hogy képe-Csasztuska az állomáson—Irodalmi előadás a párttaggyűlésen— Pezsgő kulturális centrumok—Takarékossági hullám—Hová lett az értelmiség és a közönség? béri események miatt azonban ennyiben maradt a dolog.- Az utóbbi negyven évben Szolnokon a levéltáron és a megyei művelődési központon kívül - tudomásom szerint - nem épült új kulturális létesítmény, pedig terveztek egy új megyei könyvtárt.- Mindmáig sajnálattal tudok emlékezni arra, hogy nem épült Szolnokon megyei könyvtár, jóllehet már a 60-as évek végén felmerült az építés gondolata, mitöbb me-Egy emlékezetes színházi előadás 1962-ből. Csehov Három nővérét Berényi Gábor rendezte. A felvételen a három nővér: Andaházi Margit, Hegedűs Ágnes, Győri Ilona; Mensáros László, Somogyvári Rudolf, Tyll Attila és mások társaságában. Amikor még ünnepet jelentett a könyvhét. Irodalmi est 1974 június elején a könyvudvarban gyei pártbizottsági határozat is született róla'. S aztán a pénz végül is "beépült" a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba.- Nemcsak ez a határozat jutott erre a sorsra. A sok kongresszusi határozatból, irányelvből szinte semmi sem vált valóra.- Azt nem mondanám, hogy semmi, legfeljebb sokminden torzó maradt. Akár az iskolareformra gondolok, akár a közművelődési határozatokra. Ezek egy része, mint például a klubkönyvtárak létrehozása vagy a körzetesítés eleve rossz ötsek voltunk a pályaudvaron, az indulásra várakozó munkásoknak énekelni, szavalni, csasztuskákat mondani. A kultúrversenyek világa volt az úgynevezett kulturális forradalom első szakasza. Kétségtelen, figyelemre méltó vonása ennek a korszaknak, hogy igyekezett a kultúrát széles tömegekhez eljuttatni. Szinte gomba módra kultúrotthonok soraépültmegyeszerte. Az persze más kérdés, hogy milyenek voltak külsejükben, belsejükben. Sajátos kultúrcentrumot jelentett azonban a Szigligeti Színház. Emlékezetem szerint 1951-ben önállósult, addig Kecskemétről jártak társulatok előadásokat tartani. Az önálló színházban volt olyan szezon, amikor több mint 150 ezer nézője volt az előadásoknak, száznál jóval több alkalommal tájolt a társulat. Egy évre rá, 1952-ben megalakult a megyei könyvtár is, elkezdődött a megyei hálózat kiépítése. Ismét egy év múlva jött létre a megyében a TIT elődje, a Társadalmi és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, ami jóval több volt, mint ami a köztudatban él róla. Ugyancsak kulturális centrum volt. Az elnöki tisztet Turányi István, a műszaki egyetem rektora töltötte be, s olyan aktivistái voltak, mint például Kisfaludy Sándor, Kaposvári Gyula, Ferencz Lajos. Olyan nagy tömegeket vonzó előadásokat rendeztek például a Csokonai, Jókai, Vörösmarty évfordulón, hogy tele volt a színház vagy a Milleneum kultúrotthon. Akkortájt kezdtük el a színházi esték sorozatot, amelyben egy-egy bemutató után a rendezővel, színészekkel találkozhatott a közönség. A l in klubja sokszor kicsinynek bizonyult, annyi volt az érdeklődő. Erre a korszakra esik a Tisza Táncegyüttes, a Kodály kórus születése, s ezidőtájt népesedett be újra a művésztelep is. Kiállításokat rendeztünk, vándoroltattunk a megye településeire, meghonosodtak az azóta hagyományos tárlatok, s kultúra kisugárzó centrum lett a múzeum is. 1954-ben megjelent a Jászkunság első száma, s egészen ’56-ig havonta adott "hírt" a megye tudományos, kulturális életéről.- Az 1956-os eseményeket hogyan élte meg a megye értelmisége?- Két részre osztanám a megye értelmiségét. Voltak, akik cselekvőén részt vettek az eseményekben, bár megjegyzem, hogy a megyében nem voltak komolyabb atrocitások. Mások ideológiai vagy bármilyen más ok miatt kívül maradtak a történéseken. Akik valamilyen formában részt vettek valamiben, akárcsak annyiban, hogy A sárguló kép 1947- ben készült a szolnoki községi kereskedelmi iskola irodalmi színpadiról. A diákok a Liliom fit adták elő nagy sikerrel a színházban, s a környező településeken. Az előadást Szurmay Ernő - a hátsó sorban középen -, mint pályakezdő tanár rendezte. lyen áll az országban Szolnok megye. De említhetném a kóruskultúrát is.- Eközben egyre csökken a kulturális rendezvények száma, s egyre fogy a közönség. Hová lettek az ötvenes évek elejének tömegei?- Az első takarékossági hullám 1972- ben indult el. Azóta egyre kevesebb jut a kultúrára. A stagnálás, a visszaesés jellemzi a nyolcvanas éveket. S az is az igazsághoz tartozik, hogy az emberek érdeklődése elfordult a kultúrától, belefásultak problémáikba. Tulajdonképpen 1956-tól csökken a közművelődési rendezvények közönsége. Voltak persze közben sikeresebb évek, például a színházban, vagy említhetném a város 900. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatot, amelyen sokan részt vettek.- Talán az értelmiség minősége sem olyan, mint a régebbi nagy nemzedék.- Ebben nagyon sok igazság van. Jómagam ezt azért nem említettem, mert a saját nemzedékemről is, az úgynevezett népi értelmiségről van szó. Kétségtelen tény viszont, hogy az iskolák igazi kul túrcentrumok voltak, például a két világháború között. Olyan tudós tanárok tanítottak, mintpéldául Betkowsky Jenő, Balogh Béla, Tóth Tivadar, Vörös István, Vidor Győző, Kemény László, Kisfaludy Sándor. Ma négy gimnázium s számos szakközépiskola van Szolnokon, sőt, főiskola is. Hol vannak tanáraik a közéletből, a kulturális életből?- Szolnokról majdnem minden tehetséges ember elment. Miért nincs a városnak megtartó ereje?- Valóban nagyon sokan elmentek Budapestre, Szegedre, Debrecenbe. E városoknak igen nagy a vonzereje. Szolnok hídváros. A lakosság 70-80 százaléka bevándorló, nem érzi magát szolnokinak. Az okok között azonban azt is meg kell említeni, hogy Szolnok megyében a korabeli pártirányítás az átlagosnál is erősebben baloldali volt, az értelmiséggel szemben tartózkodó, máskor minimális engedményt adó magatartás volt. S mivel a rotáció a megyei tanács és a megyei pártbizottság között vízszintesen érvényesült igen erőteljes volt a pártirányítás. Hiszen aki az egyik évben még a pártbizottságon dolgozott az a másik évben a megyei tanácshoz került, vagy fordítva. A "másként gondolkodók" vagy a kevesebb kompromisszum-készséggel rendelkezők "elmeszen volt. A tisztogatások elsodorták a TTTT teljes vezetőségét. A társulat elnöke a műszaki egyetemmel együtt távozott Szolnokról.- Mi történt 1956 után?- Az értelmiséget bizalmatlanság övezte, s az erősödő pártirányítás és a tanácsok irányelvei határozták meg a közművelődést. Ennek következményeként az értelmiség egy része hosszabb-rövidebb időre vagy végleg visszavonult. Jelentősebb hányada - akik nem exponálták magukat 1956 októberében - azonban konszolidálódptt, értelmiségi hivatásának megfelelően igyekezett élni. Fellendült a megye irodalmi élete is. A Néplap irodalmi melléklete szerkesztőjeként olyan alkotók művei kerültek a kezembe, mint például Serfőző Simoné, Hatvani Dánielé, Sarkadi Sándoré, Bistey Andrásé.- A 60-as évekre ma már úgy tekintünk vissza, mint egy prosperáló időszakra.- Valóban az volt. Nem azért mondom, mert nekem is részem volt benne - néhány évig társadalmi elnökhelyettesként irányítottam a város kulturális életét. Akkor Buday Péter volt a művelődésügyi osztályvezető. Elindítottuk a szolnoki kulturális heteket, emlékezetes könyvheti rendezvények voltak, irodalmi, zenei estek sora, a közművelődés kibontakozása jelzi ezt a korszakot. Újra indult a Jászkunság, amelynek minden száma ma is forrásértékű a helytörténeti kutatók számára. A 60-as évek második felében a szegedi tanárképző főiskolának kihelyezett tagozata is működött Szolnokon, amit én vezettem. Sajnos kérész életűnek bizonyult, mivel a művelődés akkori vezetői úgy vélték, nincsenek már képesítés nélküli nevelők...- Jól jött volna pedig a városnak egy főiskola.- Először 1956 tavaszán vetődött fel Szolnokon a főiskola gondolata. Az októlet volt. Én sohasem voltam híve annak a gigantomániának, amely a 60-as évek második felének óriási hibája volt.- Ahogyan ismerem, bármilyen beosztásban is dolgozott, nem rejtette véka alá a véleményét.- Sajnos nem sok foganatja lett. A megye vezetői általában nem voltak azzal vádolhatóak, hogy érzékenyek a kultúrára. Meg kell azonban jegyeznem, hogy nem igen gördítettek elém akadályt, olykor még támogatást is kaptam. S ha új megyei könyvtár nem is épült - amikor pedig 1970-ben elvállaltam a vezetését, az új könyvtár volt az egyik vonzerő - a tartalmi munkát illetően mégis sikerült, természetesen munkatársaim segítségével, megújítani, gazdagítani a megyei könyvtár s a hálózat tevékenységét. Helyi kiadványokat készítettünk, fellendítettük a Verseghy-kutatást, ma is emlékezetes könyvheteket rendeztünk. Néhány új könyvtár épült a megyében, s növekedett az olvasók száma. Külön örömömre szolgál, hogy az ezer lakosra jutó beiratkozott olvasók számát tekintve ma is az első henekültek" ebből a közegből. Nem csak a magam, hanem jóbarátom, Kaposvári Gyula mentségére is mondom, hogy mi megpróbáltuk az "ahogy lehet politikáját" folytami. Megpróbáltuk esetenként szélesíteni, de legalábbis kihasználni a megmaradt mozgásterünket. Hogy ez helyes volte vagy sem, ennek megítélése nem az én nemzedékem feladata. Aki az utóbbi negyven évet átélte, annak meg kellett vívnia a harcait önmagával, munkaterületén s a környezetében.- Milyen időszakokra emlékezik vissza szívesen?- Jó volt fiatal tanárként a közművelődésnek is élni. Sokat sikerült tenni a városért tanácselnökhelyettesként 1963-66- ban, jól éreztem magam iskolaigazgatóként, a TIT elnökeként s voltak szép időszakai a könyvtári munkámnak is. Azt ne kérdezze, hogy boldog vagyok-e. Nem tudom, hogy megérték-e az erőfeszítések, esetenként a családom rovására végzett napi 14-16 órás munka a felmutatható eredményekért. Tál Gizella A Tisza Táncegyüttes a ’70-es évek elején /Reprodukciók: Korényi Éva1
