Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-02 / 233. szám
1989. OKTÓBER 2. 3 Mteue. Kevés a pénz és a társadalmi megértés Mindenkinek helye van a Nap alatt Amit nem tudhat a hazai fagyasztó fogyasztó I. H másik tizenkét ok már elhanyagolható... Beszélgetés Szabó Istvánnal, a Jászberényi Lehel Hűtőgépgyár vezérigazgatójával A magyar gazdaság az utóbbi évtizedben egyik válságból a másikba támolyog. Napjainkban ismét az utolsó vésztartalékok feléléséről beszélnek. Mindez hogyan érződik az ország egyik ipari fellegváraként is emlegetett nagyüzemben? Többek között. erről is beszélgettünk Szabó Istvánnal, a jászberényi Hűtőgépgyár vezérigazgatójával. Sok résztvevő hallgatta szombat délelőtt a Menyhárt—Hornon yik—Vikidál rocktrió Föld és ég gyermekei című dalát, mintegy himmiuszként, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, ahol az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) megyei szervezete tartotta fórumát. Valóban fórum volt ez, mert mindenki elmondhatta véleményét, tapasztalatát, érzéseit ezen a szánté családias jellegű találkozón, amelyen először Faulina Éva, a szervezet megyei elnöke köszöntötte az elnökségben helyet foglaló Vass Lajost, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának titkárát, Ürmössy Ildikót, a megyei tanács elnökhelyettesét, a tanácskozás fővédnökét, Ritter - né Józsa Juditot az ÉFOÉSZ főtitkárát, dr. Molnár Imre megyei főorvost. Ezután megköszönte az évek során támogatást adó intézmények segítségét és az MMIK-nak azt, hogy a termet ingyen bocsátotta rendelkezésükre. Ezt követően Hofgárt Gyüngyné, az elnökség titkára tartotta meg vitaindító beszédét. Elöljáróban elmondta, hogy az értelmi fogyatékosok — akiknek pontos számát a felmérések hiánya miatt nem ismerik — problémái nagyon szerteágazóak, mert születésüktől fogva eleve hátránnyal indulnak az életben, melyet ha megszüntetni nem is, de csökkenteni kellene. A szellemi fogyatékosoknak is joguk van a méltányosságra, s a megfelelő élet- és munkakörülményekre. Hiába van ugyanis bölcsőde, óvoda, iskola és napköziotthon számukra, ha ezekből kikerülnek munkahelyet nem találnak. Pedig ez igen fontos lenne, mert az addigi nevelő munka kárba vész, a gyermekek leépülnek, s helyzetük kilátástalanná válik. Kijelentette: el kell érni, hogy minden városban legyen legalább iskola ezeknek a gyerekeknek, majd szólt a szülőket érintő kérdésekről is, amelyek a következők: a gyed-et hosszabbítsák meg, s kapjon a szülő táppénzt a gyermek 18 éves koráig; a gyermekgondozásért kapjon a szülő fizetést és korkedvezményes nyugdíjat, továbbá térítésmentes szociális gondozást 1—2 eseti alkalomra. Hofgárt Györgyné hangsúlyozta azt a visszásságot, hogy a jogszabályok nélkülük döntenek — róluk. Ügy vélte, hogy a nevelőintézet nem megfelelő forma a fogyatékos gyermekek számára, mert a szülő és a gyermek kapcsolata megszakad, ami pedig oly sokat jelent egy családban. Végezetül azt remélte, hogy a gondok megoldódnak, s egy szülőnek sem kell majd gyermekére rázármi az ajtót azért, mert nem tudja megfelelő körülmények közé helyezni őt, s úgy vélte, hogy az az igazi méltányosság, ha minden rászoruló helyet kap a Nap alatt, s mindenkinek jut annak áldásos fényéből. Ürmössy Ildikó vette át a szót, egyetértett az előtte szólóval, s megígérte, hogy minden tőle telhető támogatást megad a megyei ÉFOÉSZ-nak, mert átérzi a helyzet fontosságát. A rövid, de lényegbevágó vitaindító után következtek a hozzászólások a vendégek és a meghívottak részéről. A szülők szavaiból kicsengett az a mérhetetlen fájdalom és keserűség, amely bennük van a sok megoldatlan gond miatt. Szóba került, hogy egyes gyermekotthonokban rosszul bánnak a gyerekekkel. A kirívó esetek kivizsgálását megígérte dr. Molnár Imre, s az ered meny nyilvánosságra hozatalától sem zárkózott el. A nagyszámú mák száma kifogyhatatlan. Hiszen az alkoholizmus, a dohányzás, a válás, a széthulló csalódok száma riasztó méreteket öltött hazánkban. Sok évbe telt, amiig a szakemberek addig mondogatták, hogy nyilvánosan is elismertük: társadalmi betegségekről van szó, amelyeket az egyén, a beteg, á bajbajutott egyedül nem tud leküzdeni. A különböző szakemberek és segíteni akaró szervezetek összefogására van szükség, hogy a bajbajutottaknak segíteni tudjanak. Lejárt az úgynevezett „riogatással gyógyítás” ideje is. Ma már egyre inkább tartózkodnak a szakemberek is a korábbi években oly gyakori fenyegetésektől : aki dohányzik, annak tüdőrákja lesz, aki iszik, az máj zsugorban hal meg. A regionális konferencián részt vevő alkoholellenes klubok programjában sem az szerepel ma már: hozzászólás közül ki kell emelni dr. Sághy Lászlónak, a megyei ideggondozó orvosának beszédét, amely megdöbbentő képet adott arról a lehetetlen procedúráról, amelyet a szülőknek végig kell járni ahhoz, hogy az emeltszintű családi pótlékot megkaphassák. Beszéde közben úgy tűnt, mintha az orvos a jogot is elvégezte volna, anynyi jogszabály köti ugyanis az orvos szabad mozgását ebben a kérdésben. A Társadalombiztosítási Intézet jelenlévő képviselője felajánlotta, hogy minden érdeklődő kérdésére személyesen válaszol az intézet, /hiszen rengeteg az útvesztő a pénzügyek terén is. A támogatásokkal kapcsolatban többen sérelmezték, bogy a segély nem alanyi jogon jár a szülőknek, hanem csak hosszadalmas kérvényezések után, amely megalázza őket. Az egésznapos fórumon felvetődött még, hogy rtagyon kevés a befogadó munkahely, s a megyében eddig csak egy értelmi fogyatékosok napköziotthona működött, bár a napokban adják át Karcagon a következőt, de ez még mindig elenyésző az igényekhez képest; továbbá hogy az orvosi titoktartás nagyon megnehezíti a rászorulók körének feltárását, de a jövő évi népszámlálás alkalmával talán már el lehet készíteni azt az adatbázist, amely jelentősen megkönnyítené a sérült emberek hathatós támogatását. A konferenciát Hofgárt Györgyné zárta be azzal, hogy ezek a fórumok csak előbbre vihetik a társadalmi méretű ügy megoldását, amihez csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy a közel 300 ezer fogyatékos embernek1 az ügyét valóban mindenkinek a szívén kell viselnie. Tóth András hogy küzdjünk az alkoholizmus ellen, hanem igyekeznek érdemes elfoglaltságot, célt adni a gyógyult társaiknak, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, amikor a pohár után nyúlnák A korábbi évekoen leginkább csak a különböző társadalmi szervezetek összefogását hirdették és szorgalmazták. Az utóbbi időben egyre többször kerülnek szóba az ilyen témáknál az egyházak, is, amelyek akkor sem hagyták abba a jótékony, emberi leikéket mentő tevékenységüket, amikor még nem beszéltünk róla, Az összefogás lehetőségét felismerve ma már egyre többször hívják még az egyházak képviselőit is az életmódbeli gondokról szóló tanácskozásokra. Ennek szép példája a hétvégi /berekfürdői konferencia, ahol egyházi és világi szervezetek önkéntes segítők adták össze tudásukat. — A napokban kezembe került egy jelentés, amely a Hűtőgépgyár főbb adatait tartalmazta. Ebből kitűnt, hogy termelési értékük az év első hét hónapjában 15 százalékkal nőtt, az elmúlt esztendő hasonló időszakához képest, s elérte a 3 milliárd 973 millió 760 ezer forintot. Igen ám, csak ha — Egyáltalán nem mindegy, hogy egy gyár eredményességének vizsgálatakor — kezdte válaszát a vezérigazgató — pénzben, vagy természetes mértékegységben — mondjuk darabban — fejezzük-e ki a termelési értéket. Sőt egyegy termékcsoporton belül a darabszám meg különösen csalóka, mert a 25 literes kis kempinghűtőtől kezdve a 400 literes hűtőládákig bezárólag mindent csinálunk. Az a bizonyos mutatószám igaz, hisz innen származik, s abból kitetszik, hogy a hűtőszekrények, fagyasztóládák termelése 99,7 százalékot ért. el, tehát se jobban, se rosszabbul nem dolgoztunk, mint máskor. Ebből következik, hogyha csak az árbevétel növekedését nézzük, e mögött nem biztos, hogy egy egyértelmű volumennövekedés is áll. Már csak azért sem, mert továbbra is hiánycikkekről van szó. A kérdés megértéséhez azt el kell mondanom, hogy amikor az idei évre felkészültünk, a vállalati tanács által jóváhagyott terv tartalmazott, pénzértéket és áruféleségenként darabszámot is. Akkor meghatároztuk, hogy az értékesítési tervünkben szereplő késztermékhez mennyi anyag kell. Jellemzésként megemlíteném, hogy 8—8,5 milliárdnyi bruttó éves árbevételünk eléréséhez durván 5 milliárd forintért vásárolunk alapanyagot. Ennél az óriási anyagmennyiségnél a múlt év decemberében előre prognosztizáltunk egv 160 millió forintos áremelkedést. — A feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatok vezetői manapság leginkább a rossz, az akadozó alkatrészellátásra, vagyis arra panaszkodnak, hogy a háttéripar a magas árak ellenére sem tud megfelelő termékeket produkálni. Ennek hátrányait önök is érzik? — A legnagyobb gondunk valóban ez. A baj akkor kezdődött, amikor Rákosi Mátyás ezt az országot a vas és acél országává akarta tenni. Nem sikerült neki. Hogy miért? Ezt ahhoz a példához tudnám hasonlítani, amit szinte mindenki ismer: megkérdezik a faluban, hogy miért nem harangoznak. Ennek legalább tizenhárom oka van — hallatszik a válasz. Az első az, hogy nincs harang. Nos, ehhez képest a többi 12 ok már tényleg elhanyagolható. Ugyanez a helyzet nálunk is, hisz ebből az országból sok más egyéb mellett a vas és acél is hiányzik. Így a háttéripart sem lehetett ú°v kiépíteni, hogy ne legyen kiszolgáltatva másoknak. Ez abban nyilvánult meg, hogy például a Dunaújvárosi Vasmű — tudomá-. sunk szerint — kénytelen jobban szemügyre vesszük a számokat, akkor azokból az is látszik, hogy a növekmény elsősorban a járművízhűtők és az olajhűtők termeléséből adódott, a háztartási hlCbtőszekrények, fagyasztóládák termelése viszont nem nőtt, holott ezek a keresettebbek. Mi ennek az oka? Ám ez nem így történt, mert jelenleg már 960 milliós anyagár-emelkedésnél tartunk, s ez azért eltér a 160 milliótól. — Mit lehet, tenni ilyenkor? — Jön az a természetes reakció, hogy az alapanyagok magasabb árait próbáljuk a késztermékekben is érvényesíteni, hisz a nyereséges gazdálkodás titka az, hogy az áremelést valahogy kompenzálnunk kell. Vagyis, ki kell gazdálkodnunk műszaki fejlesztéssel, új technológiák bevezetésével, soha nem látott munkafegyelemmel, létszámleépítéssel, anyagmegtakarítással, célfeladatok kiírásával, és így tovább ... S mivel ezek még mindig nem fedezik az alapanyag-áremelés összegét, elmondjuk a dolgozóknak, hogy az összes megtakarítással együtt valamit tovább keli hárítanunk a fogyasztókra. Erre az emberek azt mondják, hogy ez természetes, és megszavazzák, hogy növeljük az árakat. A tudathasadásos állapot abban a pillanatban következik be, amikor a dolgozónk munka után belép az áruházba, s látja, hogy a hűtőszekrényen kicserélték az ártáblát. Itt ugye megszavazott egy áremelkedést, s fogyasztóként meg ennek a döntésnek a szenvedő alanyává válik. Tehát, válaszolva eredeti kérdésére, amikor az árbevételünk emelkedett, ebben elsősorban a többlépcsős áremelkedés és nem a termelés növekedése játszotta a főszerepet. volt korábban a Szovjetunióból hozni a vasércet, s állítólag előfordult, hogy nem kapta meg a kért mennyiséget. S ez már minket is érintett, hisz a monopolhelyzetből adódóan nem tudtunk máshoz fordulni. Ugyanakkor nekünk évente 12,5 ezer tonna finomlemezre van szükségünk, amit csak tőlük szerezhetünk be, már csak azért is, mert a szóban forgó alapanyag nem szerepel az importliberalizálit íermé. cek listáján, vagyis forintárt lehetetlen a külföldi alapanyaghoz hozzájutni. Pedig jobb lenne, mert a hazai alapanyag minőségével is nagy bajok vannak. Nálunk százával jönnek le a szalagról az elvetemedett hűtőszekrényajtók. amiket aztán kilóra vagyunk kénytelenek eladni. Persze, annak érdekében, hogy az évi 2,5 milliárd forintos tőkés exportunkat teljesíteni tudiuk, 1,8 milliárd forintért mégis imDortálunk különböző alapanyagokat, részegységeket. Noha, kevesebből is meg lehetne úszni . .. Mondóik egy példát: az Egri Finomszere!vényáru Gyár évente 100— 150 ezer kompresszort exportál, mi meg ugyanennyit Spanyolországból hozunk be. Tudja, annak a határőr kiskatonának kellene a -kormánynál bejelentést tenni, aki Hegyeshalomnál ráüti a pecsétet a papírokra. Ott ugyanis gyakran előfordulhat, hogy az egyik kamion viszi, a másik meg hozza a kompresszorokat. Föl lehetne tenni a kérdést: mi lenne, ha ezek itt maradnának? Mindenki nyert rajta — És erre véleménye szerint mi volna a gyártók válasza? — Az, hogy amíg a vállalatokat aszerint ítélik meg, hogy ki mennyit exportál, erről legfeljebb csak álmodni lehet. Nincs az a hatalom, amelyik most azt merné mondani, hogy ne foglalkozzon egy vállalat a tőkés exporttal, amikor pontosan erre ösztönöznek mindenkit. így aztán megcsináltuk már azt, hogy az egriek kivitték, mi meg Bécsiből visszahoztuk a magyar kompresszorokat. Mindenki nyert rajta, ök elmondhatták, hogy exportáltak, mi meg már régen ismerjük és jónak tartjuk ezeket a kompresszorokat. Már ebből is látszik, hogy a kiszolgáltatottságunk nem csak minőségi és mennyiségi szempontból, hanem a szabályozók révén is fennáll. — Ebben a helyzetben hogyan tudnak mégis eredményesen dolgozni? — Ez elsősorban megfelelő piacpolitikánknak köszönhető. Hisz van egy sajnálatosan kiéhezett belföldi, egy panaszmentes és kitöltetlen tőkés, és még létezik a szocialista piac is. Habár ez utóbbi tavaly még 5 százalékos támogatást élvezett, az idén pedig 24 százalékos büntetőadót kell fizetnünk, ha a szocialista országokba akarunk exportálni. Itt már el kell végeznünk a számításokat, hogy megéri-e ezzel foglalkozni. Mi még mérlegeljük a dolgot, ugyanúgy, mint a jászboldogházi üzemünk jövőjét illetően. — Miért? Ott mi történt? — Abban az üzemben köztudottan alumíniumradiátorokat gyártunk, s az idén már kétszer emelték az alapanyag árát, s éppen ezért most úgy járnánk a legjobban, ha bezárnánk az üzemet, mert minden nap veszteséget termel. Ahhoz viszont, hogy nyereségessé tegyük a termelést, legalább 25 százalékos áremelést kellene végrehajtanunk, akkor meg a magas ára miatt nem tudnák a vásárlók megvenni. Ez az egyik ok, ami miatt nem egyszerű a döntés, a másik pedig az, hogy mi lesz az ott dolgozó 260 emberrel. Legutóbb megígértük nekik, hogy nem fogunk szélnek ereszteni senkit, már csak azért sem, mert a környéken nincs más munkaalkalom. Sokat beszélünk a piacgazdaságról, valóban jó lenne megvalósítani, csak nem olyan könynyű dolog ez, mert ha fölszámolunk egyes tevékenységeket, azzal emberi sorsokat határozunk meg. Igyekszünk megoldani a jászboldogháziak gondját, s már tárgyalásokat folytatunk nyugati cégekkel egy közös vállalat alapítására. (Folytatjuk) Következik: Ez egy ördögi kör Nagy Tibor I A Józan Elet-tel a józan életről Hat megye — Békés, Borsod, Cson.grád, Hajdú, Szabolcs és Szolnok— szakemberei és önkéntes segítői számára rendezett regionális konferenciát a Józan Élet Egészség- és Családvédelmi Országos Szövetség valamint a Református Iszákosmentő Misszió. A kétnapos tanácskozást a hétvégén tartották Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. Együtt — egymásért! — e gondolat jegyében hirdették meg a regionális konferenciát, a rendezők, és hívták össze azokat, akik arra hivatottak, hogy óvják az emberek testi, lelki egészségét. Kik ezek a szakemberek? Orvosok, pszichiáterek, családsegítő központok munkatársai, egyházi személyek, egészségvédelmi tanácsok titkárai és tagjai, alkoholellenes klubok vezetői, tagjai, a különböző önkéntes segítő szolgálatok munkatársai. A regionális tanácskozás célja, hogy öszszehangolja ezeknek az embereknek a munkáját. Ez a cél a tanácskozást támogatók listájából is érezhető: hiszen segítette a konferenciát a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Egészségvédelmi Tanács és a Tiszántúli Református Egyházkerület Hitgyülekezete. A konferencia témaindító előadása — Társadalmi betegség — közösségi gyógyítás — is jelzi, hogy azok a szenvedély betegségek, amelyek egyre inkább .elterjednek hazánkban, társadalmi „termékek”; válaszok, vé,dekezések vagy önpusztító reagálások egy kor eseményeire, történéseire. Ha az ember testi, lelki egészségéről van szó, mint ezen a konferencián is, akkor a té-Szombaton országszerte katonai esküt tettek a közelmúlt hetekben bevonult újoncok. Képünk a szolnoki repülőtéren tartott eskütétel alkalmából készült Hütöszekrényajtók kilóra Tudathasadásos állapot
