Néplap, 1989. október (40. évfolyam, 233-259. szám)
1989-10-23 / 252. szám
Hz MDF sokszínű, de egységes szervezet Elfogadták a Fórum alapszabályát „A legmagasabb közjogi méltóság nem csupán rangja az új Magyar Köztársaságnak, egyik fontos, szerves részét képezi annak a hatalmas átmeneti időszaknak, amelyben le kell bontani egy négy évtizedes diktatúrát, hogy helyette egy európai színvonalú, demokratikus államot teremtsünk itt a Duna—Tisza tájon. E közjogi méltóság — amenynyiben kiírják megválasztását az országgyűlési választások előtt — az első nagy lépés lesz azon az úton, amelyen Magyarország elindul új európai státusza felé. Az ezt követő országgyűlési, majd a helyhatósági választások nyomán a közjogi, törvényhozói, végrehajtói és önkormányzati méltóság vezetheti át Magyarországot a politikai demokrácia európai állapotába” — hangsúlyozta beszédében Für Lajos, akit — mint azt a vasárnapi ülés kezdetén bejelentették — a szombati, késő estébe nyúló szavazáson 527 igennel 43 nem ellenében megválasztottak az MDF köztársaságielnök-jelöltjévé. Nagy tapssal fogadott felszólalásában utalt arra. hogy tevékenységéhez erőt merít az ország 1100 éves múltjából, s nemzedékének tapasztalataiból, amelyeket az 56-os forradalom csodálatos és tragikus perceiben szerzett. A továbbiakban kijelentette: annak, aki a közélet dolgaiba ártja magát, abban a tudatban kell cselekednie, hogy minden lépése történelmi következményeket vonhat maga után. Végezetül idézte Deák Ferenc kiegyezés előtti gondolatait, amelyek szerint „mindent kockáztathatunk a hazáért, de a hazát kockáztatni nem szabad”. Mai nyelvre fordítva: mindent kockáztathatunk a demokráciáért és a magyarságért, de a demokráciát és a magyarságot kockáztatnunk nem szabad. 1 A Magyar Demokrata Fórum H. országos gyűlésének zárónapján bejelentették: a szombati, késő estébe nyúló szavazás eredményeként 564 igen szavazattal Antall Józsefet választották meg az MDF elnökévé. Ellene mindössze tízen szavaztak. A szavazás eredményének kihirdetését követően Für Lajos találkozott a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőivel. A tudósítók számos kérdést intéztek az MDF köztársaságélnök-jelöltjéhez életpályájának alakulásával, illetve elképzelt programjával kapcsolatban. Für Lajos szerint feltételezlhető,(Folytatás a 2. oldalon) Ma délben kiáltják ki a Magyar Köztársaságot A Minisztertanács ülése Németh Miklós elnökletével a Minisztertanács szombaton befejezte az október 16-án kezdett és az Országgyűlés ülésszakának idején naponta az esti órákban folytatott maratoni ülését. Az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium előterjesztése alapján áttekintette és a további munka alapjául elfogadta a gazdaságpolitika 1990—92-es programjának és a jövő évi állami költségvetésnek az irányelveit. A kormány elfogadta a Magyar Köztársaság kikiáltási ünnepségére vonatkozó előterjesztést, amely szerint október 23-án, hétfőn déli 12 órakor a Kossuth Lajos tér lesz a történelmi esemény színhelye. A ceremóniára — amelyre sok ezer érdeklődőt várnak — hivatalosak az Országgyűlés tisztségviselői, a Minisztertanács tagjai, a különböző politikai pártok, mozgalmak, .a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, valamint a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői is. Az ünnepség alkalmából díszőrség jelenlétében felvonják az állami zászlót, és fellobogózzák a Parlamentet. A Magyar Közlöny október 23-ai számában hirdetik ki — és ezzel lép életbe — a köztársasági államformát deklaráló alkotmányerejű törvényt. A Magyar Köztársaság hivatalos lapjának ez a száma nemzeti színű kerettel jelenik meg. Tájékoztatót hallgatott meg a Minisztertanács a munkásőrség megszüntetésével kapcsolatos tennivalókról. Határozatot hozott a testület zárolt vagyonának mielőbbi polgári célú és az állami költségvetés pozíciójának javítását is szolgáló hasznosításáról. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az országban hétfő estig: Északkeleten többfelé tartósan, másutt csupán a hajnali-délelőtti órákban várható köd. Napközben az ország jelentős részén derült, száraz idő valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn a ködös tájakon 10 és 15 fok között, másutt 20 fok körül várható. Köd, napsütés A hétvége tavaszias időjárással lepte meg a sportkedvelőket. Az NB Il-es mezőtúri labdarúgók otthonukban fogadták a DVTK-t, míg a MÁV MTE legénysége idegenben — a Debreceni Kinizsinél — vendégeskedett. A Tisza liget SE hölgyei a „nagymenő” László Kórház focicsapatával mérkőztek meg a Tisza-parti stadionban, a Szolnoki Olajbányász kosarasai az Oroszlányi Bányásszal viaskodtak, míg a kézilabdások a Rába ETO gárdájával mérték össze a tudásukat. A Vegyiművek férfi és női röplabdásai a szolnoki tűzoltólaktanyában léptek pályára, a ZTE és a Szeged csapata ellen. Felvételünk az .olajos” kézilabdameccsen készült, részletes tudósításaink a 7—8. oldalon találhatóak Kegyeletteljesen emlékeztek meg október 23-ról vasárnap a kora esti órákban Szolnokon, a Gutenberg téren. A közadakozásból, társadalmi munkával felállított 1956-os emlékműnél a 33 évvel ezelőtti eseményekről Fodor Tamás, az SZDSZ, Tóth István, az MDF, dr. Mizsei Béla, az FKP és Fekete György, az Építőművészek Szövetségének képviselője szólt. Az ünnepség végén a jelenlévők elénekelték a Himnuszt, majd elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés virágait és gyertyáit az utcaköveket, lánctalpakat és kopjafát szimbolizáló emlékműnél (Fotó: Korényi) Véget ért a finnugor konferencia Átadták a helytörténeti, néprajzi pályázat díjait Finnugor konferenciát tartottak pénteken és szombaton Szolnokon, a tiszaligeti oktatási igazgatóság épületében. A kétnapos eszmecserén akadémikusok, tanszékvezető egyetemi tanárok, muzeológusok tartottak előadásokat a finnugor népek múltjáról, jelenéről, a rokonság kutatás történetéről, helyzetéről. Az országos tanácskozás a jövő évi debreceni nemzetközi finnugor konferencia előfóruma volt, nemzetközivé bővült, hiszen a hazai szaktekintélyek mellett észt, finn és mordvin vendégek is részt vettek az üléseken. Aleksei Peterson,, az Észt Nemzeti Múzeum igazgatója és Mail Hellarn, az Észt Kulturális Alapítvány munkatársa előadást is tartott. Peterson professzor mint arról szombati lapszámunkban beszámoltunk, a finnugor népek körében, a Szovjetunióiban végzett néprajzi kutatásaikról adott tájékoztatást. A magyarul kitűnően beszélő Mail Hellarn pedig szombaton a nemzetközi finnugor konferenciák történetéről tartott előadást. 1960 óta magyar kezdeményezésre ötévenként rendeznek nemzetközi finnugor konferenciát. A közbenső években pedig a szolnokihoz hasonló tanácSKOzások segítenek pótolni a több évszázados hiányt. Mint ismeretes, a Volga—Káma folyótól nyugatra eső területen valaha egy közösségként élt, több mint tíz finnugor nép történetének, eredetének kutatása a XVIII. század közepén kezdődött csak el. S ezt követően is hol akadályozta, hol segítette a munkát mindenkori hivatalos politika. A kapcsolatok a szakemberek személyes találkozásai, (barátságai révén kezdődtek el, s szélesedtek mára a különböző kulturális intézmények között. A debreceni egyetem finnugorisztikai kutatásairól Hajdú Péter akadémikus számolt be a konferencián, majd Műfordítások a finnugor népek irodalmi alkotásaiból címmel Buda Ferenc költő, műfordító és Körmendi Lajos író tartott előadást az Olajbányász klub irodalmi színpadának közreműködésével. Végül Szabó István, a Damjanich János Múzeum tudományos főmunkatársa az észt grafikáról és festészetről értekezett. A kétnapos konferencia Hajdú Péter zárszavával ért véget. Sajnos mindvégig igen csekély számú érdeklődő kísérte figyelemmel az előadásokat. A tanácskozást követően adták át a megyei helytörténeti és néprajzi pályázat (Folytatás a 3. oldalon) Ami köröttünk van, az a történelem Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a történelem fanfároik hangja mellett, dobpergés közepette születik. Miután nem figyelmeztet bennünket a história körébe tartotó cselekményekre égi jel, hétköznapi érzésekkel tesszük szürke betűs dolgainkat, miközben pedig benne élünk a halhatatlanságban. Állok a Parlament büféjében és nézem a kávéjukat kavargató, virslijüket mustárba tunkoló képviselőket. Beszélgetnek, nevetgélnek, pedig néhány perccel ezelőtt szavaztak arról, hogy jogutód nélkül szűnjön meg a munkásőrség. Ujjúkat alig vették le arról a gombról, ami a villanyújságra írta ki; hazánk pedig Magyar Köztársaság legyen! Látom unokáinkat, amint a történelemkönyv fölé görnyedve lelkesülten, vagy fásult kényszeredettséggel magolják a leckét; a dátumot és az eseményt: „A Magyar Köztársaságot 1989. október 23-án, hétfőn Budapesten, a Kossuth téren kiáltották ki. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök az országház erkélyéről olvasta fel a deklarációt.” Ez a hétfői nap akkor, 1956-ban, ha jól emlékszem keddre esett. Riadt tisztiiskolás növendékként hallgattam a géppisztolyok szapora dobpergését a Városliget felől, aztán igen, ma is megesküdnék rá, a zsigereimben felfogtam azt a tompa dübbenést amint Sztálin bronzszobra elvágódott a Hősök terén és ezzel a figura egy monumentális levélnehezékké degradálódott. Aztán felpörögtek az események még ezen az estén: társaim az utcáról megnyúlt pulóverű, szemüveges, kiugró ádámcsutkájú egyetemistákat tereltek be, akiket már megelőzött a hírük: „Vigyázzatok velük, amerikai ügynökök, cián van náluk ampullában és fegyver, kézigránát, minden, amivel emberéletre törhetnek!” Méregettük hát egymást ellenségesen, a velünk-korú fiatalokkal — miközben azon gondolkoztunk; vajon nekik mit mondhattak mirólunk? És kik? Kiknek volt érdeke a légkör tudatos mérgezése? Akkor ott, 1956. október 23-án este fél tíz tájban — és később, 33 éven át? Vajon azok, akik embert ember ellen kijátszottak, ők a történelem huhogói, éreztek-e lelkiismeretfurdalást, amiért a felbőszítettek egymás torkának ugrottak? A mai nap a megbékélés napja. Egyetértek vele: az legyen! Nincs annál fontosabb, hogy legalább egyetlen-egy napot mi így tízmillióan, indulatok nélkül, bizalommal egymás szemébe nézzünk. De van-e esélye napjainkban a megbékélésnek? A történelmi, idők sajátja, hogy ami ma elképzelhetetlen, az holnap realitás lesz. A parlamenti ülés első napján röpcédulákat osztogattak az Országház előtt. Ebben a parlamentet törvénytelennek, automatizált szavazógépezetnek titulálták. Érthetően rossz érzéssel vették kezükbe ezeket a lapokat a honatyák. Akik aztán az ülésszak alatt fényesen bebizonyították az ország iránti felelősségüket és történelmet csináltak a történelemben. Aztán küldöttség érkezett: köszönni jöttek azok, akiktől jószerivel csak elmarasztalást kaptak addig a tornyosház törvényhozói. Szép gesztus volt, felemelő pillanat. És ha én bizakodom e nap nemzetbékítő erejében, akkor ezért is teszem. Ha pedig a megbékélésé — akkor az emlékezésé is ez a nap. Soha olyan halottak napját nem éltem meg, mint 1956. november 1-én. A főváros házainak ablakaiban rebbenő gyertyafények imbolyogtak és a sokezer parányi hunyorgó csillag üzenete máig ér. Az ember halálában is követeli jogait: jogát egyebek mellett a megbocsátó emlékezésre. Megpróbáltam számba venni azok körét, akikre ma emlékezni kell. Hát persze, mindannyiukra, akik így vagy úgy életüket vesztették a felkelés során. Nem tudtam őket behatárolni, s ha a szürke halandó tehetetlen, belekapaszkodik a zseni üstököscsóvájába; Hemmigway azt mondaná, emlékezzünk mindenkire, akikért ma a harang szól! A történelem sajátja az a fordított perspektíva, hogy annál világosabban látunk valamit, minél távolabb vagyunk tőle. A 33 évünk a tisztánlátáshoz tán kevés — ám a megbékéléshez úgy vélem, elégnek kell, hogy legyen. Palágyi Béla
