Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-11 / 215. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP SZOLNOK MEGYEI LAPJA Ára: 4.30 Ft XL. évf. 215. sz. 1989. szeptember 11., hétfő A kisújszállási pártértekezlet állásfoglalása: A munkahelyről a lakóterületre Városi elnököt választottak a pártbizottság élére Reggel nyolctól este nyolcig tartott szombaton a városi párt­értekezlet Kisújszálláson. A vá­rosi tanács nagytermében rende­zett tanácskozáson a küldötte­ken kívül részt vettek a pártok, az alternatív szervezetek', a tö­megszervezetek és mozgalmak, a gazdasági egységek és intézmé­nyek vezetői. Ott volt Zele- nyánszki András, az MSZMP megyei bizottságának első titká­ra. A városi pártértekezletre so­kak által vitatott időpontban ke­rült sor Kisújszálláson. A kétel­kedők aggodalma nem volt alap­talan, mert a kongresszus közel­sége erősen éreztette hatását a fórumon. Nem véletlen, hogy a tanácskozás kezdetén két olyan javaslat is elhangzott, amely megkérdőjelezte a fórum idősze­rűségét. Az egyik: nincs szükség rövidtávú városi pártprogramra, várjuk meg a kongresszust. A másik: a pártértekezlet halassza el a tisztségviselők megválasztá­sát a kongresszus utánra. A két felvetés tulajdonképpen a párt­értekezlet napirendi pontjainak megtárgyalását kívánta megvé­tózni - elfogadásuk esetén az első órában véget ért volna a ta­nácskozás. A küldöttek elvetet­ték a javaslatokat. A kongresszus közelsége azonban mindvégig érzékelhető volt a pártértekezlet hangulatán. A hozzászólók nemegyszer meg­fogalmazták: egy hétre sem lá­tunk előre, nem tudjuk, mi lesz a_ kongresszuson és utána. Néha az volt a tudósító érzése, hogy nem is egy városi pártértekezlet részt­vevője - a felszólalók többsége a pártmozgalom alapkérdéseivel, az ország ügyeivel, a közelmúlt történelmével foglalkozott. A pártértekezlet időpontját behe­(Folytatás a 2. oldalon), Megalakul a Demokratikus Magyarországért Mozgalom Aktiv hozzájárulok a radikális változásokhoz Szeptember 16-án tartja alakuló ülését a Demokrati­kus Magyarországért Moz­galom. Ekkor vitatják meg alapító nyilatkozatát. Ez megállapítja: végérvényesen bebizonyosodott, hogy a sztá­lini típusú társadalmi be­rendezkedés még a mostani, liberalizált formájában is működésképtelenné vált, to­vábbi toldozgatás-foltozgatás nemzeti katasztrófához ve­zetne. Teljes fölszámolása tehát éppoly halaszthatatlan teendő, mint. egy korszerű, demokratikus, életképes tár­sadalmi berendezkedés lét­rehozása. Gazsó Ferenc, a Demokra­tikus Magyarországért Moz­galom (DMM) előkészítő bi- zottslágának tagja az MTI munkatársának nyilatkozva emlékeztetett, arra, hogy a DMM még júniusban jelen­tette be megalakulási szán­dékát. Az azóta eltelt időben bizonyossá vált, hogy az ál­lampolgárok egy része igény­li a politizálásnak ezt a for­máját, s hogy szükség van erre a mozgalomra, amely­nek célja a békés, demokra­tikus átmenet elősegítése, az aktív hozzájárulás a radikális társadalmi változásokhoz. A mozgalom szervezett társa­dalmi-politikai erőként, az alkotóerők mozgósításával elő kívánja segíteni a dikta­tórikus hatalmi rendszer bé­kés felszámolását, a gazda­sági összeomlás elhárítását a szabad, független és demok­ratikus Magyarország mi­előbbi megteremtése érdeké­iben* Ehhez nemzeti össze­fogásra van szükség, ettől azonban még igen távol van az ország. Mint mondta, a sok gond közül talán éppen a nemzeti egység hiánya a legfájóbb, mert hiába is hi­vatkozunk külső körülmé­nyekre: az egymáshoz való közeledés, az összefogás ki­zárólag rajtunk áll vágy. bu­kik. A DMM nem akar kire- keszteni soraiból egyetlen jó­szándékú és becsületes ál­lampolgárt sem. Mindenki­nek elemi joga, hogy szaba­don dönthessen a népi, nem­zeti, a haladó polgári és a munkásmozgalom értékeihez való kötődéséről. Ezért csat­lakozásra szólítanak fel min­denkit, aki a haza sorsáért és jövőjéért felelősséget érez. Tiszaugon az MDF helyi szervezetének kezdeményezésére mozgalom indult a község Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozása érdekében. Az ügy végére a szombati véle­ménynyilvánító szavazás tett pontot. Képünkön: az esti szürkületben is a szavazás ered­ményére várnak a tiszaugiak. (A szavazásról szóló riportunk a 3. oldalon) A mederáttöltés nemzetközi megállapodásokat sértene Medgyessy Péter nyilatkozata pozsonyi tárgyalásairól Változékony] Idő VARHATÓ időjárás az ország területére hét­fő estig: Változóan fel­hős idő várható. Főként hétfőn napközben alakul ki szórványosan zápor­eső, egy-két helyen ziva­tar is lehet. A légmoz­gás általában mérsékelt lesz, csupán egy-két z*r vatarban lesz az átme­neti szélerősödés. Hajnal­ban és kora reggel párás lesz a levegő, néhol köd keletkezik. A hőmérsék­let az évszaknak megfe­lelően alakul. A legala­csonyabb éjszakai hő­mérséklet 9, 14, a lea- magasabb navpali hő­mérséklet hétfőn 20 és 25 fok között várható. — Ha nem is módosult a két fél álláspontja, egy sor kérdést sikerült tisztázni, és tudatosítani a két kormány közös felelősségét — vonta meg a bős—nagymarosi víz­lépcsőrendszerről szombaton Pozsonyban tartott csehszlo­vák—magyar miniszterelnök­helyettesi tárgyalások mérle­gét Medgyessy Péter. Magyar részről világossá tették, hogy Magyarország semmiféle szerződésszegést nem követett el, mivel nem felszámolta, csupán felfüg­gesztette az építkezéseket, és szeretné, hogy a tárgyaláso­kat folytatva értelmes meg­állapodásra jussanak. Medgyessy Péter fontosnak nevezte, hogy a magyar fél rákérdezett: mi a szándéka Csehszlovákiának azzal az egyoldalú lépéssel, hogy csehszlovák oldalon akarja áttölteni a Duna-medret. A miniszterelnök-helyettes kö­zölte, hogy a csehszlovák fél csak akkor hajtja végre a medenceáttöltést, ha Ma­gyarország végleg úgy hatá­roz, hogy a vízlépcsőrend­szer bősi részét nem építi meg, vagy jeletősen elha­lasztja a munkálatokat. Azt is megemlítette Medgyessy Péter, hogy a magyar fél hangsúlyozta: a Duna-meder áttöltésével Csehszlovákia egy sor nemzetközi megálla­podást megsértene, köztük az 1947-es párizsi békeszer­ződéseket és az 1976-os cseh­szlovák—magyar határvíz egyezményt. A Next 2000 rontotta a párt politikai hitelét Ülést tartott az MSZMP reformköreinek koordinációs tanácsa Hatodik alkalommal rendezték Szolnokon a Tisza Nonstop elnevezésű országos négypróba versenyt. Felvételeink a 8 ki­lométeres kajakozás, a 40 kilométeres kerékpározás és a 10 kilométeres futás helyszínein készültek. További tudósítása­ink a 7—8. oldalon találhatóak Fotó; K. É. Az MSZMP közelgő kong­resszusának időtartalmát a mondanivaló határozza meg; a jelentkezés sorrendjében mindenki (kapjon szóit, aiki élni kíván hozzászólási jogá­val, a pántelnökség négy tagja azonban időkorlátozás nélkül fejthesse ki vélemé­nyét. Egyebek között így foglalt állást a párt kong­resszusának előkészítés éved 'kapcsolatban szombati ülé­sén az MSZMP (Reformkorok és Reformalapszervezetek Országos Koordinációs Ta­nácsa. Az elmúlt hétvégi orszá­gos tanácskozáson választott 26 tagú testület fenntartja azit a javaslatát, hogy a KB és a KEB-tagok közül csak azok vegyenek részt szavaza­ti joggal a kongresszuson, akiket küldötté megválasz­tottak. A Tanács fontosnak tartja, hogy az MSZMP KB csak vitaanyagot fogadjon el, a végleges ügyrendet a kongresszus határozza meg. A vitaanyagban jelenjenek meg a pártban meglévő el­térő nézetek. A Koordinációs Tán ács úgy ítéli meg, hogy a Köz­ponti Bizottság Pozsgay Im­re vezette munkabizottsága által kidolgozott program- nyilakozat-tervezet kapcsán kellene megméretni a külön­böző, párton 'belüli platfor­mok üzenetét. A Tanács tiltakozik az MSZMP Nógrád Megyei Bi­zottságának azon eljárása ellen, hogy a tagság véle­ményének megkérdezése nél- külp zárt ülésen választott kongresszusi küldötteket. A testület javasolja a mandá­tumok megsenjmisítését és szabályos választási eljárás lebonyolítását. A Koordinációs Tanács szombati ülésén foglalkozott a párt vagyona és gazdálko­dásának kérdéseivel. A tes­tület véleménye szerint az MSZMP vagyonának forrá­sa, értéke és a párt gazdál­kodásának módja a pártta­gok többsége előtt ismeret­len, az ingatlanok és egyéb jelentős eszközök használa­tában nem részesült, így en­nek felhalmozása és felhasz­nálása fölött nem gyakorol­hatott ellenőrzést. A tanács állásfoglalása szerint elfogulatlan szakér­tők bevonásával kell elké­szíteni az MSZMP hiteles vagyonleltárát. Azt a kong­resszus elé kell terjeszteni, majd nyilvánosságra hozni és törvényes keretek között szükséges elszámolni vele. Az állami forrásból szárma­zó vagyon rész társadalma­sításáról az Országgyűlés­nek kell döntenie. A vagyoni kérdés törvé­nyes rendezéséig a testület mindenfajta jogi megoldást, pénzügyi tranzakciót megen­gedhetetlennek és a pórt ér­dekeivel ellentétesnek tart. Mindezek alapján elítéli a Next 2000 Kft létrehozását, és felszólítja a Központi Bizottságot, hogy állítsa le az ezzel kapcsolatos munká­latokat. A KB vonja felelős­ségre mindazokat, akik e lé­péssel rontották a párt po­litikai hitelét, szavahihető­ségét és jövőbeni esélyeit

Next

/
Thumbnails
Contents