Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-09 / 214. szám
1989. SZEPTEMBER 9. j^ÉPLAP 5 Erdélyből a Jászságba Szívet nem: csak hazát cseréltek Ha majd halottak napja táján szeretteik sírjára virágot kívánnak tenni, bizony nehéz helyzetbe kerülnek mindhárman Jászapátiban. A távolság, meg az ország határ nagy úr, hiszen őseik kinn porladnak valamelyik csendes, erdélyi temetőben. Ki tudja meddig térnek még vissza álmaikban szülőfalujukba, és néha azon kapják magukat, hogy lám, lám, megint ott keresik a villany- kapcsolót a szobában ahol Nagykárolyiban volt. Azután csendesen leereszkednek a fotelba, és néhány pillanatig elmerengenek: igen, ott a televízió, is a másik sarokban állt. Ez az ott kitörölhetetlenül megmaradt a vérükben, ottani szokásaikat apró gesztusaik őrzik, pedig tavaly november 5-e óta Magyarországon élnek. * * * Roszel István és felesége ma a Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Vasútépítő Gépészeti Szakközépiskola elismert tanára. István német—magyar, élete társa angol—magyar szakos, és természetesen románul is kitűnően beszélnek. — Képzelje, odakinn Erdélyben 24 évig tanítottam, de magyart szinte soha — emlékszik vissza pályájára a felesége. — A magyar iskolákba, vagy a fele román, fele magyar intézetekbe legtöbbször románul tudó kolléga kerül, így a magyar anyanyelvű, diplomájú feleslegessé vált. Valahogyan így kezdődött a mellőzés, mérgeződött a hangulat, és a pedagógusok közötti egyetértés a látszat szintjén maradt. A lényeg az, hogy a hozzánk hasonlóak ne érezzék otthon magukat, ott, ahol évszázadok óta éltek őseik. így vagy elmenekült az illető Magyarországra, vagy Románia azon részébe helyezték például Moldvábá, ahol mutatóban sem akadt népéből senki — veszi át a beszéd fonalát István. Nem vádként inkább csöndes szomorúsággal sorolják távozásuk apró, és kevésbé annak tetsző indokait. Azt, hogy például a szakfelügyelői látogatás előtt az igazgató berontott a tanáriba, és a fele román fele magyar anyanyelvű tantestülettel közölte: holnap látogató érkezik, és mindenkit megkér, a nevelői szobában magyar szó el ne hangozzék. Ha esetleg ilyenkor egy nyelvesebb kolléga érdeklődött: igazgató elvtárs, hol van ez leírva, hogy az ilyesmi helyes, durva választ kapott, vagy jobbik esetben azt: nincs kommentálás. Nem egyszer „megkérték” őket is, hogy az osztályfőnöki órát a magyar tagozaton is románul tartsák. Vagy amikor megjelent Erdély története, mindenkinek alá kellett írni a tiltakozó ellen- véleményt, pedig nyomtatásban egy sort sem láttak a vitatott kötetből. Apró dolgok? Meglehet azok, csak jéppen az ehhez hasonlókból 1977 óta évről évre többet találtak ki az ottani országos és helyi vezetők. Ha úgy vesszük semmiség, hogy a magyar osztály faliújságjáról le kellett venni a magyarul írt cikkeket, ha megértjük a szándékot, ez is egy nyelv lassú csendes megfojtása. Tavalyelőtt azután jóné- hány álmatlan éjszaka után úgy döntött a négytagú család, hogy elég volt a korlátozásokból, és végleg áttelepednek. Az már csak „apró” ráadásnak számít, hogy a ki- vándorlási kérelmük beadása után állás nélkül maradtak egy évig. Szerencsére magánórákat azért adhattak. Az utolsó napok voltak a legszömyűbbek. Mindenkitől, mindentől elköszöntek, Ist-r ván kiment a csodálatos szőlőjébe és tekintetével kivétel nélkül minden tőkétől elbúcsúzott. Badarság? Ugyan kérem dehogy! Híres vincelléreik állítják: a szőlőnek lelke van, és megérti az emAzóta Jászapátiban a házuk köré, ahol laknak, újabb hetven tövet rakott le. Ki- tudja miféle csoda folytán, — egy termett. Már pedig aki szőlőt ültet, az évek múlva szüretelni is szeretne. Ugyanott. Akkor is ha néha álmukban meglátogatják erdélyi szeretteiket, a régi kedves utcákat. Nappal viszont már itt vannak itthon. * * * Rózsi Mária is ugyanebben a középiskolában tanít kémiát, pedig bő esztendeje még az egyik legnagyobb szatmárnémeti iskola igazgatóhelyettese volt. Ha úgy tetszik: szegről-végről káder, azaz vezető, a férje pedig állatorvosként dolgozott. Azóta annyit változott a helyzet, hogy a szépen berendezett háromszobás ottani lakásuk már az államé. Ugyanis ők hárman, a 12 éves fiukkal együtt nem adtak be kivándorlási kérelmet, még csak nem is szöktek, hanem szabályos útlevéllel érkeztek. Azután pár hét tartózkodás után itt maradtak. Mária végre ainyanyelvén taníthatja a kémiát, a férje pedig Jászszentandráson, a téeszben állatorvos. Ugyanebben a faluban kaptak háromszobás, szolgálati lakást. — Tavaly, augusztus 2-án jöttünk el harmadmagunkkal. Nem hoztunk semmi mást át, csak a kocsit és a nyári ruhánkat. Pár hét múlva döntöttünk: maradunk. Rövid sárospataki kitérő után április 1-je óta itt tanítok, Apátiban. — Bocsásson meg, nem értem a távozása okát. Kint megbecsült embereknek számítottak, ön ráadásul vezető volt. Saját, háromszobás lakásukat hátrahagyva, a rokonságtól elszakadva, mindent kockára téve az emigrációt választották. — Nehéz kérdés, hiszen a szülőknek egyszem lányuk vagyak, és a fiútestvéreimmel együtt ők is maradtak. Az eljövetel fő oka prózaian egyszerű: a fiunkból, aki remek matematikus, magyar embert szeretnénk nevelni. — Kinn nem lehet? — Ha tanulni akar, aligha, hiszen minden felsőfokú intézetben román a felvételi nyelve. Sőt már a kisiskolások ottani tanulmányi olimpiájára is csak a románul tudók mehetnek. Szóval ő, a gyerekünk a fő indok. — Nem keresték magukat? — Nagy meglepetésünkre, igen. A férjem volt főnöke, aki természetesen román, egyszer váratlanul beállított hozzánk Jászszentandrásra. Vendégül láttuk, ott is aludtl és másnap valóban meg is kérdezte: nem értem magukat, miért maradtak kinn, amikor mindenük megvolt. Mit felelhettünk volna? Tényleg megvolt, csak éppen azt akartuk, hogy a fiunk aki magyarnak született — akár az apja, nagyapja vagy dédapja — az is maradjon. Ennyi az egész. „Csak” eny- nyi. Én is csak ennyit szerettem volna elmondani három erdélyi pedagógusról, akik tavaly akasztottak tarisznyát a vállukra és vágtak a világnak. Jobban mondva annak a kis résznek, amelyet mi prózai egyszerűséggel csak Jászságnak nevezünk. Rozsj Mária végre magyarul taníthatja a kémiát D, Szabó Miklós Varrónők hétköznapjai Ha keresünk, jobb a kedvünk is A Fővárosi Kézműipari Vállalat Tiszasülyi Zsanett Ruházati Leányvállalatánál hatvannégy asszony dolgozik, többnyire tőkés bérmunkába, nyugati cégeknek vállalják ruhák, blézerek, blúzok szóknyák stb. összevarrását. Tavaly óta a Zsanett leányvállalat önállóan gazdálkodhat, csak szervezetileg tartozik a Fővárosi Kézműipari Vállalathoz. Igényes a tőkés partner Oláh Tifoorné tizenkét éve a tiszasülyi üzem gépi varrója. Kezdetiben bedolgozó volt, otthon varrta a ruhákat, ma már a szalag mellett dolgozik. — Sökian azt tartjiák, hoigy a varrás unalmas, egyhangú munka. — Szerintem nem ez a gond. A modellek elég érdekesek, ímert szépek, nagyon jó anyagból vannak, divatosak, de az összeállításúik nem mindig könnyű feladat. — Az üzem vezetőnője univerzális munkaerőnek tartja önt. Olyannak, aki több varrás! műveletet is elvégez. — Amikor bedolgozó voltam, otthon mindent egyedül kellett csinálnom', így megtanultam varrni. Most például szovjet modellt állítunk össze, és a blézerre én varróm fel a válltömést, ami elég nehéz munka. Ezt a modellt kedveljük, mert sokat rendeltek belőle, ötezer darabot — Gondolom, ilyenkor, ősszel otthon is tölbb a munka. — A falusi 'asszony tavasztól őszig rengeteget dolgozik. Nekem is három gyerekem van, egy keresetből nem tudunk megélni. De még kettőből sem, úgyhogy háztájink is van. Sokszor az is bizonytalan ikereset, az időjárástól függ, hogy mi marad ímeg benne. Az idén például az eső miatt megrohadt a sok hagyma. Hiába van benne a sok munkánk, ingyen dolgoztunk... A háztájiban sokszor csak a család asztalára való terem meg vagy még az sem. Olyankor nekünk is a boltból kell vásárolni mindent.. — Sokat dolgoznak az itteni asszonyok, — magyarázza Szabó Tiborné üzemvezető. — A varrás is nehéz, szinte robotmunka. Elfárad — És mi az amit nem szeretnek? — Hát azökat, amelyekből csak ötven-ihatvan darab kell. Az az ötven darab is mondjuk, háromféle sz|nű, tehát háromféle színű cérnával kell varrni. Egy-egy modell összeállítását mindig meg kell tanulnunk. Akkor kevesöbbet keresünk, és az asszonyok hangulata se jó. — Miikor van jókedvük? — Ha nagy számú sorozatot rendelnek, mondjuk többezer darabot — például a szovjetek —, mert akkor jobban keresünk. Megtanuljuk összeállítani és utána már nagyon gyorsan megy a munka, tudunk termelni. A nyugati partnereknek általában pár nap alatt meg kell varrni a modelleket, dlyanikor túlórázunk is. Azt nem szeretjük. Az emlber hazamegy innen, megfőz, aztán újra vissza a gép mellé. Nagyon rossz. Mostanában sok a fekete anyag, és a nap vége felé már aldig látjuk a ruhát meg a fekete cérnát. a szem, a hát. Ennek ellenére jól dolgozó közösség a miénk. Az idén eddig 19 millió forint nyereséget hoztunk össze. Annyi a megrendelésünk, hogy nem tudjuk ■teljesíteni. Negyven bedolgozót is foglalkoztatunk. Az asszonyok nem mind egyforma képességűek. Van, aki lassabban, van, aki gyorsabban dolgozik. A keresetek is különbözőek. Az egyik kilencezer forintot is megkeres, a másik csak a felék Van bedolgozónk aki 11 ezer forintot hoz össze, a másik háromezret. Az idén szeretnénk töibb pénzt kifizetni, ezt az önálló gazdálkodással tudtuk elérni. A fizetés mellé minőségi, cél- és túltelje- sítési prémiumot tudunk adni. Nagyon örültek az asz- szonyok annak, hogy be tudtuk vezetni: minden egyes hibátlan darabot jutalmazunk a kereset húsz százalékával. Ha például két forintot fizetünk egy műveletért, akikor két forint 'negyven fillér j'ár, iha hibátlanul elvégzik. — Nem nehéz ennyi aszszonnyal együtt dolgozni ? Nincsenek női összezördülések? Az emberek manapság egyre ingerültebbek... A gyerek és a munka — Nálunk miniden nap keményen meg (kell dolgozni a megélhetésért. Ha néha vannak is összetűzések, elfelejtem, amikor az eredményeket látom. Sóik viharos napot megéltünk együtt, sokféle modellt elkészítettünk, olykor feszített munka árán is. Külön nehézség, hogy amikor hazaimennek az asz- szonyolk, otthon jiis folytatódik a munka. És hát mi van vidéken? Állatok gondozása, kertművelés, kapálás. A kerti munka nem finomítja a kezet, a varráshoz pedig könnyű kéz kell. — Az elmondásokból tudom, hogy főleg a tőkés megrendelőknek néhány napon ibelül kall a modell. Olykor túlóra árán sikerül csak teljesíteni a feltételeket. Gondolom, a helyzet még nehezebb, ha a kisgyermekes anyák közül többen táppénzen vannak. Mi a véleménye 'erről önnek, mint nőnek és mint üzemvezetőnek? — Nekem sajnos nincs gyerekem, de megértem a kisgyermekesek gondjait. Egy lázas, beteg gyereket nem hozhatnak be a munkahelyre, a beteg gyereknek otthon a helye, az anyának meg a gyereke mellett. Tudom, hogy ezek kényszerhelyzetek, de mindig megoldjuk valahogy. A kisgyerekesek között van, aki inkább a bedolgozást vállalja, és nem köti a munkaidő. A többiek munkáját pedig megpróbáljuk helyettesíteni. Nem könnyű, mert nagy kiesést jelent, ha a szalag mellől hiányzik kétóháram asszony. Azért a (gondjainkat mindig megoldjuk. És hogy nem is rosszul, azt mi se bizonyítja jobban, mint hogy kétszer ennyi asszonyt is tudnánk foglalkoztatni. Több évire előre van munkánk... P, É. Mi terem a háztájiban? Kívülről már megújult a tiszaroffi Borbély kastély. A környezetét is szépen parkosították. Fotó: Mészáros A Bőszei házaspár tízpercben a tanári szobában
