Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-07 / 212. szám

Néplap Lemezlovasnyeregből taxiülésre Koncsek, Búza. Becsukom a szemem és automatikusan beugrik a kép és a hang a nyolcvanas évek elejéről: Pe­likán, Aranyiakat, viliódzó fények, fürtökben lógó tár­saságok, elmélyülten vonagló táncolok, hideg italok és a Goom Bay Dance Band El- dorádója. A két említett le­mezlovas azóta kiszállt a szórakoztató iparból. Búza Laci olyan messzire szállt, hogy hét év után először van itthon kilencéves kisfiával, mindketten amerikai állam­polgárok. Az első pár mon­dat után éreztem, nem vál­tozott semmit. Szerény, nyu­godt és a beszélgetés során még véletlenül sem használ angol szavakat. — Tiszaföldváron, a gim­náziumban volt egy csodála­tos történelem—földrajz sza­kos tanárom, aki úgy adta le az anyagot, hogy az szinte élt. Elhatároztam, ha egyszer megtehetem, olyan helyre költözöm, ahol mindig szép az idő. — Hosszú volt az út? St. Louis szörnyű város — Kis kitérővel egy év után kerültünk St. Louisba, amely nekem egy szörnyű város. Se óceán, se hegy, a préri közepén terpeszkedik, pedig kisebb, mint Buda­pest. Nemsoká elváltam, a kisgyerek nálam maradt és taxizással teremtettem elő a kettőnknek szükséges pénzt. A lakásunk környékét egy átjárhatatlan autópálya vá­lasztotta el a veszélyes néger negyedtől. A klíma kibírha­tatlan volt, éjjel-nappal szörnyű hőség, százszázalé­kos páratartalommal. Én azt hittem, tudok angolul, mun­ka közben derült ki, hogy nyelvismeretem a húsz szá­zalékot sem éri el. Volt úgy, hogy órákat bolyongtam, mert félreértettem a rádión bemondott utca nevét. Ké­sőbb beletanultam, és az adó levonása után a napi százöt­ven dollárom is megmaradt, persze tizenkétórázva. — Ügy hallottam, a bérfu­varozás nálatok majdnem olyan lenézett, mint nálunk az utcaseprés? — Tény, hogy nem a leg­jobban megbecsült szakma, viszont a fodrászok és a pin­cérek mellett az egyetlen olyan, ahol az amerikaiak borravalót adnak. Egyéb­ként itthon mindenki azt hi­szi, hogy „kint” hű de nagy a szabadság. Ha valahol zárt helyen dolgozol, helyhez vagy kötve, és munka után igencsak meggondolod, hogy kipihened magad, vagy in­kább járod a várost jobb le­hetőségek után kutatva. Ko­csin jobban a magad ura vagy, hisz rád van bízva, hogy kit veszel fel. — Miért, Te kit? — Évekig diszkóztam itt­hon, sokféle emberrel talál­koztam. Tudom, hogy nem minden a külső, de azért sok mindent elárul. A kábszere- seket például már messziről kiszúrom. — Amíg meditálták hogy ki a jó és a rossz kuncsaft, a gyerekre ki vigyázott? — A Reagan-kormány nem volt túlzottan bőkezű, egye­dülálló apa voltam, az óvo­da mégis 200 $-ba került, az egyszerű lakás 350 $-ba, az ennivaló minimálisan 400 $-ba havonta. Az órabéresek átlag havi 650 dollárt keres­nek a levonások után. Érted már miért előnyös a taxizás? — Elképzellek, amint St. Louis utcáin furikázol, na­ponta rázós „fuvarokkal.. — Engem még egy fuvar sem „rázott meg”, de a vál­tótársamat, egy színesbőrű srác nemrégen kirabolta. Nem jutott messzire a pénz­zel, ugyanis távozása után a kollégám ülése alól előkerült egy nagykaliberű pisztoly. Willy az amatőr rablót visz- szakényszerítette a kocsiba, ingyen az egyik Mississippi- hídhoz vitte és büntetésiből a vízbe ugrasztottá. — Az e fajta rablások a gyakoriak, vagy a sikeresek? — Ha a szakmabeliek St. Louis-i halálozását nézem, az „Rázós”fuvarok? e fajták. Évek alatt egy au- tósüldözést láttam, s bár volt gyilkosság nálunk is, az a fekete negyedben történt egy olyan sofőrrel, aki kábítósze­res ügyletbe keveredett. Egyébként van Amerikában egy igen bölcs törvény, amely tiltja a huszonegy év alattiak alkoholfogyasztását. — Büszke vagy-e az ame­rikai állampolgárságodra? — Nem vagyok egyáltalán mellveregető polgár. Azt ta- ' pasztaltam a mostani nyu­gat-európai nyaralásomon, hogy kicsit lenézik az ame­rikaiakat az unintelligen- ciájuk miatt. Jóléti társada­lomban él ugyan az átlagos polgár, de sokszor olyan el­képzelésekkel, amelyek meg­döbbentő tudatlanságra val­lanak. A fiamék osztályában például egy „bennszülött” gyerek megkérdezte a tanárt, hogy az oroszok arca tényleg zöld-e. Vagy: órákig kérde­zősködhet az utcán az em­ber, senki nem tudja, hogy Magyarország hol van, mi­lyen nyelven beszélnek ott, vagy kik a szomszédaik. A A vitákon tűI Egy vargás a VIT-en A gimnazista Harmati Re­nátától tudtam meg nemrég, hogy a kápszahamnida kife­jezés nem valamilyen perzsa uralkodócsaládot jelöl, Míg Koreába érnék — repülővel „mindössze” 20 óra — köny- nyen lehet, hogy elfelejteném ezt az alapszót, mely any- nyit tesz imagyarul: köszö­nöm,. Ha visszafelé a diáklány lenne az útitársam, akkor megtanulnék még kettőt. Na­ture és travelling. Azaz ter­mészet és utazás. HÚSZONINNEN —TÍZEN TÚL világ dolgaiban rettenetesen tájékozatlanok, egy felmérés szerint majdnem annyira, mint a tajvaniak. Talán a tévében nemrégen sugárzott Gorbacsov-látogatás óta ki­csit többet tudunk, tudnak Kelet-Európáról. — Röghöz kötött St. Louis-i vagy? — ’86-ban úgy álltam már anyagilag, hogy körülnéz­hettünk az államokban. Fel­pakoltunk a fiammal és elin­dultunk, mint később kide­rült, egy hétezer mérföldes autótJÚrára. Kansas City, Denver, Yellowstone, Seattle, Vancouver-Canada, vissza Seattlebe, majd Portland, San Francisco és Los Ange­les következett. Nekem Port­land tetszett a legjobban ta­lán, mert az a legeurópaibb város. A kis gázlámpák szin­te családiassá teszik az utcá­kat, a kirakatok bensőséges hangulatot árasztanak — ami ritka, hisz a belvárosok legtöbbje a sivár parkolók tömegét n*jti — rengeteg a mozi, a park és ami a „leg­fontosabb” : magyar Ikarus- buszok járják az utcákat. Oregon állam megfogott, mert a környező hegyek a Badacsonyra emlékeztetnek. Most itt élünk; négy ko­csimmal egy taxivállalathoz tartozva irányítom a nyolc­fős Európai Flotta elnevezé­sű csapatot. Jóérzés bele­gondolnom, hogy én, a be­vándorolt adok munkát a tősgyökeres kintieknek. A diszkózással azt hiszem véglegesen szakítottam, a zenehallgatással nem, erre bizonyíték az a féltve őrzött dupla Loksi album, amellyel „hazatérek” Portlandba. Somogyi László És látnám, hogy mindez jó. Mert utazni öröm, külföl­diekkel megértetni magam, előnyös dolog. A Világ If­júsági Találkozón a francia és az orosz ©lőtt az angol volt a leggyakrabban hasz­nált nyelv. Renátának nem voltak nehézségei. A középiskolai országjáró diákkör tagja megnyerve a Magyar Turisztikai Szövet­ség pályázatát héfcmérföldes csizmát húzhatott június 29- én. Indult Phenjanba. „Nem tehetek róla, de gyermekkorom KISZ-es pro- pagandafényiképei után ne­hezen tudom elképzelni, hoigy milyenek ezek a talál­kozók” — próbálok óvatosan belekezdeni. Tinitükör ímwgj A legfrissebb szeptem­beri levélíró egyben a leg­szerencsésebb, Rigó Bar­nabás (Jászberény, Mun­kácsy u. 10.) volt, akinek következők a tippjei: 1. Álmodj királylány (Vikidál—Homonyik), 2. Így vagy úgy (Neoton + Éva), 3. Túl szexi? (Zoltán Erika), 4. Induljon a ban- záj (Bonanza Banzay), 5. Azok a boldog napok (Be­atrice), 6. Amerikai rock (Neoton Família), 7. Jó vagy nálam édes (Fix), 8. Varázscipő (Zoltán Erika), 9. Ragadozók (Lord), 10. Legyek jó (Bikini). Mese a SzeretetrSI Kedves Gyerekek! Sokan kéntétek, hogy le­gyen a Néplapban nektek szóló mese is. írtunk most egy mesét, egy olyat, ami másabb, mint a mai me­sék. Nem szupermanekröl, űrhajókról szól, de nem ás királyokról, sárkányokról, boszorkányokról. Ennek a mesének a főszereplője va­lami olyasmi, amit az em­berek kishíján elveszítettek, pedig mindenki vágyik rá, szeretné, ha a birtokában lenne ez a valami, vagy va­laki. Ez pedig nem más, mint a Szeretet ö lesz a főszereplője ennek a mesé­nek. írjátok majd meg mi le­gyen a főszereplő további sorsa! Egyszer, valamikor, sok sok ezer évvel ezelőtt, a vi­lág teremtésének kezdetén mindenki békében élt a Föl­dön. A Földet, a .levegő ég fölött pára vette körül, az vigyázott a Föld éghajlatá­ra. Sohasem volt se rekkenő hőség, szárazság, se zord hi­deg, egyformán jó idő volt minden nap. Virágoztak, pompáztak a kertek, és az emberek nagyon boldogok voltak. Nem voltak ugyan ők sem teljesen egyformák; ilyenek voltak, mint mi most; voltaik közöttük szé­pek, daliák, kevésbé szépek, soványak, kövérek, voltaik szőkék, barnák, feketék, egyszóval tehát külsőre ép­pen olyanok voltaik, mint írni most. Valamiben azonban különböztek téliünk; mind­annyian egyformán boldogok voltak. Azt kérdezitek, hogy mitől? Hát attól, hogy ve­lük .lakott Lawman apó. Ki az a Lavman apó? ö volt akkor a Föld ura és gaz­dája. Valamennyi ember az ő uralma alatt élt. és dolgo­zott. Hozzá folyamodták az emberek minden dolguk megoldásáért, ha véletlenül önmaguktól nem voltak tel­jesen bizonyosak egy-egy kérdés megoldásában, ö pe­dig segített. Megmondta ne­kik, mit tegyenek a gye­rekeikkel, hogy azok is fel­hőtlen nyugalomban élje­nek. Azt mondta: tilos a gyermekeket este egyedül hagyni otthon, tilos hajna­lok hajnalán kirángatni az ágyukból, és füstös, zsúfolt buszokon rohanni velük a munkahelyekre. Szabad vi­szont egész nap otthon ilen- i-i velük az anyukáknak, játszani, sétálni, kirándulni, utazni szerte az egész Föl­dön,, hogy a gyermekek lát­hassák azit a sok szépséget, amelyet a Föld akkori pom­pájában nyújtani tu­dott nékik. Most azt mond­játok, attól a sok utazástól persze zaj, benzingőz, füst lett a Földön, — de tévedtek. Ez nem így volt. A Föld tu­dósai, mérnökei — Lavman apó parancsára — olyan au­tókat találtak ,ki, amellyel nem mérgezik sem a levegőt, sem egymást. Hangtalan, zajtalan, füstmentes autók suhantak az utakon. Balese­tek pedig nem voltak, mert nem kellett sietniük az em­bereknek, meg azért sem, mert Lavman apó parancsá­ra, sőt a sok-sok parancs végrehajtása után később már maguktól is, belső szük­ségből, mindenki figyelt a másik emberre, a szívélyes­ség volt a legfőbb aranysza­bály. Lavman apót szerették az emberek, hiszen neki kö­szönhették ezt a nyugalmat, boldogságot, ami a Földön volt. Azt mondjátok, unal­mas lehetett, ha mindig min­den i.lyen szép rendben, ékes tisztaságban zajlott. Dehogy volt unalmas, hisz mindenki dolgozhatott, al­kothatott kedvére, nem kö­tötték semmilyen szabályok őket ebben, mindenki meg­tanulhatta az eredményekért való serény munka örömeit, vagyis minden majdnem úgy volt, mint most, kivéve per­sze a torzsalkodásokat, há­borúkat, gonoszságot, és hasonlókat. Ünnepek is voltak, ame­lyeken a családok együtt ünnepeltek. Az egész nagy család együtt volt ilyenkor: nagymamák, nagypapák, unokatestvérek, mindenki. Szórakoztak, vigadoztak, ne­vetgéltek, finom ebédeket et­tek, amelyen egyszerre vett részt az egész család. Nagyjából ilyen volt hát a Föld sók-sok ezer évvel ez­előtt. Egyszer azonban egy különös jelenségre lettek fi­gyelmesek az emberek. Az égen megjelent valami fur­csa, fekete dolog, amit ad­dig sohasem láttak. Egy sö­tét, csúnya, fekete felhő. Az emberek csak nézték, nem értették, hogy mi az, vihar­felhőt ugyanis még sohasem láttak. így azután nem is féltek tőle, hiszen az embe­1989. SZEPTEMBER 7. Lelki szemeim előtt egy nagy tábortűz lobog, -körös- körül kipirult arcú fiatalok Karel Gott vagy Frank Schöbel-dalökat énekelnék tapsolva. — Erről szó nincs. A világ szinte minden országa kép­viseltette -magát. A franci­ák például úgy 4—5 százan lehettek. Az északii Koreá­ban voltunk, mégsem nehe­zedéit ránk semmilyen „ke­leti” nyomás. — Más egy országról kia­lakult kép, és mást érez az ember, ha a földjére lép. A valóság vagy az ideád volt az igazibb? — Voltak jellegzetes tá­vol-keleti építmények, mű­emlékek. A városképen azonban érződött a szocialis­ta realista építészeti stílus. Pagodák helyett panelháza- kat találtunk, de ez nem rontotta el a kedvünket. Az épületeket gondosan ápolt parkok szegélyezik. Olyan tisztaság van, hogy tényleg az aszfaltról lehetett volna enni. — Kötött volt a program? — Délelőtt és délután is völtak élőadások. Ki-lki ér­deklődési területének meg­felelően választott. Több száz személyes teremben -pulpitusról olvasták mikro­fonba a hozzászólásokat. Utána mindenlki azzal fog­lalkozott, amihez -kedve volt. Az ülések után elkezdődött, és másnap hajnalig tartott a színes íkavalkád. Utcazené- székkel, kifestett örökmozgó afrikai táncosökkal megtör­ték a beton szürkeségét. Há- romszobás szállásunkon- — amely azóta talán már egy család otthona — színes te­levízióból nézhettük azokat a rendezvényeket, amelye­ken nem -lehettünk jelen. — Tízezrek jöttek össze a világ minden sarkából. Ennyi ember hegyeket képes megmozgatni. Született olyan döntés, amelynek van -gya­korlati -haszna? — Én a díákturizmussal foglalkozó szekció üléseken vettem részt. Az utazás té­makörben a vélemények megismertetésén kívül kü­lönösebb eredményt nem lehetett felmutatni. Vélemé­nyem szerint ennék ellené­re nem voltak hiábavaláaik a tanácskozások. Megtudtuk, hogy más országok ban m i­lyen lehetőségek vannak. Mondanom sem -kel-1, visz- sza-térő téma volt: a borsos utaizási költség, a szállás, a drágaság. — Azt mondják erre a tá­voli vidékre;, -hogy egzoti­kus. — Annyi bizonyos, hogy a magyar ember számára szo­katlan volt az ételválaszték. Mii európai módira készült kosztat kaptunk, de az ínyencek a hínártól a sülit cserebogárpajonig mindent k i prób ál hatitak. Fájó szívvel szálltam fel a repülőgépre. A két részre osztott félsziget egyesítését -hirdette egy népszerű fel­irat: Korea is one. Nekem — szabadon for­dítva — még azt is üzenték ezek a szavak: Korea csak egy van! Szurmay Szolnokon, a tiszaligeti családi hétvége keretében a Kun- hegyesi Ifjúsági Szervezetek Városi Szövetségének tag­jai ötletesen, látványosan és hatásosan propagálták a fia­talok körében az AIDS elleni felvilágosító szórólapokat és eszközöket, melyeket a kunhegyesi és a megyei egész­ségvédelmi tanács bocsátott rendelkezésükre (Fotó: Ko­rányi £.)-rek nem ismerték a félel­met. Egy napon azonban a felhő alatt különös dolog -történt. Hideg szél fújt, és hó is esett. Fáztak az embe­rek, és nem értették a dol­got, mígnem egy napon; megjelent a felhőből egy fé­nyes .ifjú. Azt mondta, ő a Fény, llépjenek be hozzá az emberek, ismerjenek meg valami újat, valami -mást is; amit eddig még nem -láttak. És az emberek, -akik min­dig is szerették az újat, te­le voltak -tudásvággyal, hát kezdték szép lassan, fel-fel- szátingózni a felhőbe, belép­ni az ő országába. És aim i n t beléptek... puff! Az ajtó be­csapódott,... és akikor!... hir­telen... a sötétség! Becsapták őket! Nem a Fény -lakott itt, hanem a Sötétség, ahol fáz­tak, féltek, és gyűlölködtek. Ráadásul egyre többen és többen -lettek, egyre jobban nőtt a sötétség birodalma, mígnem eljutottak odáig, hogy Lavman apót kezdték hibáztatni -mindezért. A hi­degért, a félelemért, s min­den rosszért, ami velük tör­tént. Egy napon azután el­határozták, hogy végeznek Lavman apóval. Sötét, go­nosz tervet forraltak ellene, és egy hűvös alkonyon, a Sö­tétség csapdájába esett em­berek, gonosz, mérgezett lel­kűkkel felfegyverkezve meg­ölték Lavman apót. Abban a pillanatban eltűnt a föl­det körülvevő pára, jeges eső zúdult a Földre, viha­rok söpörtek végig, meg­szűnt az egyetértés, elkez­dődtek a háborúk, a gyere­keket ezentúl hajnalban rán­gatták k-i az ágyból, -nem vol-t egyetlen perc -nyugalom se szinte. A családok szét­szakadtak, a -gyerekek egye­düli maradtaik, féltek, fáztak és már nem voltak boldo­gok, de m-agu-k sem tudták, mi-tői'. Lavman apót pedig lassan kezdték elfelejtem, az élet pedig men-t tovább nél­küle. Rohantak, tülekedtek, veszekedtek az emberek, és ez így ment évéken át, ha­csak .....! G yerekek! Itt a mese vé­ge. Kérünk benneteket, ír­játok meg, mi legyen Lav­man apó sorsa, életre keilit- s-ük-e valahogyan, vagy ma­radjon. imánden így, ahogy van? Mi legyen a történet folytatása? A legérdekesébb válaszo­kat, vagy -legalábbis egy-egy részletet belőle, a következő Tízen innen húszon túl-bain, a-mii............. múlva-le sz közölni fogjuk. Kátai Szilvia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents