Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-02 / 208. szám

MXH7ÍkP 10 ámulatában kevésbé alkud- inak. Azért hazánk fiait és /lányait sem kell sajnálni, /mindenki megtalálja a szá­mítását. Éppen a kishatár­forgalom magyar kiutazásait /elősegítendő: a lengyelek ráálltak a rubel eladására is, /a feketepiaci ár 8—12 forint. A trükk a következő: a ru­belt Bécsben veszik meg át­lagosan 5 forintos áron, s ezt továbbadva, a kétszere- resét kapják vissza. A ma­gyaroknak is megéri, hiszen csak 19 forintért vehetnek /hivatalosan. Nincs ezen száz­ezres haszon, de a mondás szerint kisember, kis üzlet. .. Egyébként több emberrel beszélgetve: egybecsengett a de szőnyegbolt, kis ABC és vegyes kersekedés szintén működik. Az egyik Video City névre keresztelt butikot a nyáron hozták tető alá, a tulajdono­sa Reményi Péter. — Június elsején egy fa­házban nyitottam meg a ke­reskedésemet, s egy hónap alatt építettem meg ezt a mostani, éjjel-nappal dolgoz­va rajta. , Két már meglévő, jól me- (nő boltomat számoltam fel, amikor a záhonyi vállalko­zásba belevágtam. Nem ti­tok, a faház 600 ezer forint­ba került, míg nagyjából legymillió forint értékű lárurn vár vevőre. A tanács­tól sok segítséget kaptam, hiszen ilyen jellegű üzlet még nem volt a városban. A szovjetek eyenként nem hagy értéket visznek, de a |sok kicsi sokra megy. A vi­deód kkek egyelőre nem ka­pósak.. inkább csak csodál­ják a csillogó nyugati tech­nikát. Az illatszerek, a rá­gógumi viszont fogy, most éppen rágóért szaladgálok, de a Csemege állítólag im­portálja, nem tudok szerez­ni. A napi bevételre nincs panaszom, a télen pedig majd kiderül, marad-e a nagy bevásárlói roham. Én egyébként már előre próbá­lok gondolkodni, ha a szov­jetek hozzánk hasonlóan megkapják a világútlevelet, már valutájuk is több lesz, még jobban mehet a keres­kedés. S a terveim között az is szerepel, hogy Záhonyt és környékét szintén ellás­sam elektronikai cikkekkel. A gyors kiskereskedő már lépett, társai hamarosan kö­vetik, az állami cégek még fontolgatnak. Jelenleg csak a Gelka egyik leányvállaia- íata van a porondon, az em­lített nagy parkolót üzemel­teti, ideiglenesen, de ko­moly szándékkal. A terüle­ten egy minden igényt ki­A záhonyi határállomás csúcsidőben polgárok számára hozott nagy változást. Nos, kövessük egy kicsit a belépőket. Első útjuk a váro­si piacra vezet, amelyet az itteniek már csak szovjet jelzővel emlegetnek. A bő­röndökből, táskákból előke­rülnek a lepedők, ágyneműk, pizsamák, törülközők, gyer­mekszandálok, pohárkészle­tek, szerszámok, zacskók rizzsél töltve — nagyjából ennyiből áll a kínálat. Az árak nem magasak. Csak tá­jékoztatásul: egy gyermek­szandál 80—120, egy ágyne­mű-garnitúra 300, egy kiló rizs 20—25 forintért megve­hető. Mivel mind alatta van a hasonló magyar áraknak, a portéka hamar gazdára ta­lál. A másik gyors és biztos forintszaporítási mód a mo­torbenzin eladása. A Szovje­tunióban köztudottan olcsó az üzemanyag, a szuperben­zin ára például fél rubelt eredetileg a moszkvai olim­piára építették (útjuk során /majd megpihenhetnek a nyugati turisták!), de a vi­lághatalmak akkori sport­háborúja ürességre kárhoz­tatta. Most azonban él és virul, körülbelül 300 autó, lakókocsi zsúfolódik össze az aszfalton. A kínálat a motorháztetőn, a földön so­rakozik, amit a lengyelek tö­rökországi, jugoszláviai és ausztriai útjaik során szerez­tek be. A farmernadrágok, kozmetikai cikkek, rádiósmag- inók és egyéb manapság me­nő cikkek így elérhető közel­ségbe kerülnek a szovjetek­nek, mert odaát nehezen vagy sehogysem kaphatók /meg. Veszik is rendesen, a magyarok már panaszkod­nak, hogy emiatt a lengyelek /felverik az árakat. Sajátos /közgazdasági tényező, de tény, a szovjetek a bőség A magyarok tétlenül nézték az eseményeket, a szovjet hatóságok azonban - húztak /egyet a kieresztett nadrág- szíjon: július 1-jétől immár egy hónapban csupán egy­szer lehet élni a kishatár- ,forgalom nyújtotta kedvez­ménnyel. Tény ami tény, most is so­kan vannak, s ehhez a meg­állapításhoz elég a határál­lomásra kiballagni. Autók ,több kilométeres sorban so­rakoznak, azért kizárólag a /négykerekűéit, mert július ,1-jétől a kerékpáros és gya­logosforgalmat megtiltották. Helyette autóbusz és vonat- járatokat állítottak be Zá­hony és Csop között. Az au­tósok egyébként türelmesen Várakoznak sorukra szépen .araszolnak előre, vita csak akkor támad, ha valaki jog­talan előnyt akar szerezni, és betülekedik a lassan moz­gó konvojba. A helyi rendőr­ségnek állandó feladatává vált rendet teremteni a han­gos szóváltásban, amely dé­lután és este szinte minden­napos. A forgalom nagyságáról a záhonyi vámhivatal pa­rancsnokától érdeklődöm, aki kicsit unja már az ott ■forgolódó sok újságírót, de azért készségesen válaszol. — Március 1-jétől július •31-ig kerekítve 2,6 millió ki­es belépést regisztráltunk, ,ami azt jelenti, hogy 1,3 mil­lió szovjet állampolgár ér­kezett a kishatárforgalom keretében Magyarországra. A látogatási rekordot ápri­lis 8-án jegyezhettük fel, ek­kor 45 ezer ember lépte át a határt — sorolja az adato­kat Borsi Béla őrnagy sta­tisztikákból. A számok hal­latán hüledezem, mert ilyen .mutatókra álmomban sem .gondoltam. Íme a lényeg: az idén március 1-jétől megindulhatott a rég óhajtott kishatárforgalom Magyarország és a Szovjetunió között. A lehetőséget négy kárpátaljai járás (az ungvári, a beregszászi, a munkácsi és a nagyszőllősi), valamint Sza- bolcs-Szatmár megye lakosai kapták meg, arra, hogy rend­szeresen átlátogathassanak egymáshoz ápolni a rokoni és egyéb kapcsolatokat. Az ország északkeleti csücskében öt helyen — Barabáson, Beregsurányban, Lónyán, Tiszabecsen és Záhonyban — van átlépési lehetőség, s már felületes szemlélődés alapján is megállapítható az utazási könnyítés, a bürokráciamentesség emberek ezreit mozgatja meg na­ponta. Ma Záhony, amelyet némi túlzással a vasúti tranzit- forgalomban betöltött szerepe miatt Közép-Európa legna­gyobb szárazföldi kikötőjeként emlegetnek, egyelőre szenve- dőaianya a ki-belépő emberforgatagnak. A szabadabb utazás ugyanis akárcsak a magyarok bécsi inváziójánál, ezúttal sem a hivatali elképzelések szerint alakult. — Záhony várossá nyilvá­nítása a véletlen folytán egybeesett a kLshatárforga­lom kezdetével, de akkor még abban á reményben ün­nepeltünk, hogy csendes, nyugodt település lesz — mondja Horvath Ferenc, a vb-titkára. A prognózis sze­rint egy évben átlagosan 300 ezer szovjet állampolgárt vártunk az egész megyébe, s ebből Záhonyba naponta tízet-tizenötöt. A dolog így is indult, a határ átlépésé után megható és könnyes ta­lálkozásoknak lehettünk ta­núi, évtizedek óta egymást nem látott rokonok ölelkez­tek össze. Még most is előt­tem van például az a hetven­éves, csoszogó bácsika, aki testvérét kereste fel ily mó­don, magyar földön. Teljesen természetes, hogy ezek a vendégek szétnéztek nálunk, s tapasztalataikat gyorsan továbbadták. Záhony vi­szonylag jól el van látva áru­val, hiszen a környező tele­pülések lakosai is itt, no meg Kisvárdán vásároltak be. Az árumennyiséget azonban a nappali lélekszámra, körül­belül hétezer emberre mére­tezték, ennyit bír el a keres­kedelme. Azután elkezdett nőni a tömeg mindenütt: az utcákon, a boltokban, a szó­rakozóhelyeken, a piacon. Márciusban száz és ezer, áp­rilisban és májusban már ezer és tízezer(!) között volt ‘a naponta átlépők száma. A kárpátaljai területen híre ment a relatív árubőségnek, az ottaninál lényegesen jobb bevásárlási lehetőségnek. Akkor még 24 óra alatt annyi­szor lehetett ide átjönni, amennyit a fizikai képessé­gek elbírtak. Akadtak olyan rokoni „látogatók”, akik napjában hétszer is meg­fordultak gyalog vagy kerék­párral, felpakolt áruval, s az sem titok, hogy mindazt haszonnal továbbadták. Hir­telen több ezer rubellel gya­rapodtak a kinti betétköny­vek. Állítólag odáig jutott a hazánk északkeleti részével való ismerkedés, hogy az emberek nem jártak dolgoz­ni, a gyerekek hiányoztak az iskolából. Az említett négy kárpátaljai járásba egyre többen költöztek, csakhogy megkaphassák a kis piros útlevelet. Záhony­ban pedig a polgárok azt vették észre, hogy délután nincs kenyér és tej az üz­letekben, a vasútállomás előtt — a város egyik köz­pontja — pedig olyan tömeg forgolódott, mintha éppen vasutasnapot ünnepelnének. Rokonok holy ott bevásárlók hada — Keletről Záhony 1989 nyara — Pedig ezek az adatok csupán. Záhonyra vonatkoz­nak. S ebben természetesen nincs benne a nemzetközi (tranzitforgalom sem, azt kü- Jön számoljuk — teszi hoz­zá a parancsnok. — Ezek ,után elképzelheti, milyen pagy munkának vannak ki­téve vámosaink, szerencsé­re kaptunk erősítést a ma­gyar-román határátkelők­ről, ahol mostanság nincs sok dolgunk. Záhonynál egyébként éppen a nagy forgalom miatt szüntettük meg a szovjetekkel közösen a gyalogos és kerékpáros közlekedést, mert krónikussá vált a balesetveszély. Ez a lehetőség azonban a többi átkelőhelyen megmaradt, s azok 7—16 óra közötti nyitva tartásra (Záhony éjjel-nap­pal nyitva) alatt sokan él­nek is vele. A vámrendelke­zések szerint egy-egy szov­jet állampolgár 30 rubelt hozhat magával, ez a gye­reknek is jár, ezért nagycsa­ládostól jönnek, nem ritka a karon ülő, sírdogáló apróság sem. Némi árut mindig hoz­nak magukkal, hogy eladá­sukkal gyarapítsák az itt el­költhető pénzüket. Különö­sebb fogásunk nem volt, egyébként is igyekszünk hu­mánusak és megértőek len­ni. Amit hazánkból kivisz­nek, az is ritkán üti meg a kritikus mértéket. Termé­szetesen 500 darab rágógu­mit elveszünk, mert tulajdo­nosa egyértelműen kereske­delmi célzattal vinné haza, s azt is nehezen tudjuk el­képzelni, hogy valaki a 30 rubeljéből videomagnót vagy 40 videokazettát tud vásárolni. — A magyarokat mennyi­re mozgatta meg a kisha­tárforgalom ? — Tőlünk jóval keveseb­ben látogattak eddig Kárpát- aljára. Az említett időszak­ban 310 ezer magyar ki- és belépést összegezhettünk — pillant ismét füzetébe a pa­rancsnok. Ez érthető is, hi­szen a világútlevél életbelé­pése óta a debreceni szov­jet konzulátuson 300 forint­ért könnyedén elintézhető a szovjetunióbeli utazás. Ez a könnyítés a szovjet állam­sem tesz ki. Hozták is elein­te kannaszámra át a hatá­ron, míg a vámosoknak ele­gük lett belőle, manapság csak az autó üzemanyagtar­tálya csapolható meg. Ez bámulatos gyorsasággal tör­ténik, pillanatok alatt meg­telnek a magyarok üres tá- rolóedényei a gumicsöves szerkentyűk révén. A ben­zin kicsit rosszabb minőségű mint az Áforé, ezt azonban 10—15 forintos-ara hatáso­san ellensúlyozza. Az autós csak annyit hagy a tankban, hogy valahogy hazaparosz- káljon. Az így szerzett pénz" és a beváltott 30 rubel ellen­értéke együttesen 2—3 ezer forint körül mozoghat, s ha a zsebben van, szaporázód- nak a léptek, sorra kerülnek az üzletek. Legtöbben a Barátság Kis- áruházat rohamozzák meg, amelynek üzletvezetője Dan- ku László. — Kérem szépen, ide az­tán találó a mondás: az egyik szemünk sír, a másik meg nevet — kezdi mondó- káját, miközben megrendelé­sek ügyében egyfolytában te­lefonál. — örülünk forgal­munk növekedésének, hiszen a kereskedő ebből él, s az elmúlt hónapokban megdup­lázódott a havi bevételünk. A dolgozók 1000—1200 fo­rinttal több fizetést kapnak, ennyit a dolog jó Oldaláról. Ugyanakkor nyitástól zárásig nincs megállásunk, mert a vevők egymásnak adják a kosarat. A vagyonvédelem miatt egyszerre ötvenen le­hetnek a kisáruházban, s rendszeresen legalább eny- nyien várnak az ajtó előtt is. — Mit visznek leginkább? — Főként a tömény szeszt, a barackpálinkát, a rumot, a likőröket, ezekből 400 ezer forint értékű is elfogy egy hónapban. A sör is jól megy, mert az is kevés van odaát. Kelendő az ételízesítő, az üveges kávé, a rágógumi, s csokoládé, a cukorka, sorol­jam még?. — Vannak-e bolti lopá­sok? — Minek tagadjam, meg­szaporodtak, általában kisebb értékűek, de akadt már 18 ezer forintos is. Ez egyébként a legnagyobb gon­dunk, mert tehetelenek va­gyunk. Ha egy szovjet ál­lampolgárt rajtacsípünk, levesszük a jegyzőkönyvet, és slussz. . . Itt van belőlük egy rakat az irodámban, mert hiába fordultunk a rendőrséghez, azt mondták, ez nem az ő asztaluk. Kér­dem én: akkor kié? A világ a Tisza túlsó part­járól érkezők számára iga­zán a záhonyi „lengyelpia- con” tárulkozik ki, amely nagyságával, árukavalkádjá- val az első az országban. A •környező megyékből is jár­nak ide, s ami itt nincs, azt máshol sem érdemes keresni. „ _ A piacnak helyet adó határ A szemét itt is kellemetlen velejárója az emberáradatnak melletti nagy autósparkolót /vélemény: a lengyelek tud­ják mi kell a kispénzű ma­gyarnak! Hiánycikkeket hoznak be, s valós igényt elégítenek ki ebben a drága­ságban. S csakugyan elgon­dolkodtató: egy szeptember elején időszerű iskolaköpeny 120—150 forintért megvehető a nebulóknak. A lengyelpiaci bámészko- rfás után 'visszasétálva a Kiváló határőrváros címet is viselő településre, újra a ta­nácsi vezető szavai jutnak az eszembe: — Hogy mit jelent a kis-, határforgalom Záhonynak? Kosz, szemét, piszok minde­nütt, nem győzzük utolérni magunkat. Csak tudnám ki­készítette a prognózist a be­utazók várható nagyságrend­jéről! A minimális tanácsi költségvetésből kell most gyorsan csinálnunk valamit, például alig tudtunk e köz­pénzből nyilvános illemhe­lyet építeni. De szükséges, mert nem akarjuk hogy te­reink a házak előtti füves térségeink vécévé váljanak! Igazságtalanok lennénk, azonban ha csak a kellemet­lenségeket rögzítenénk, mert az is tény: a vállalkozók fel­fedezték Záhonyt! Sok apró üzlet épül, szemre tetszetős faházakon dolgoznak az épí­tők. A tanács eddig 20 mű­ködési engedélyt adott ki, s ■további 40—50 intézése most van folyamatban. A már működők között kuriózum­ként az egyik a rágógumi- szaküzlet elnevezését viseli, elégítő kempinget szeretne a tanács építtetni, felszámol­va az áldatlan állapotokat, erre pályázik a Gelkaker. A tervekben szerepel közvet­lenül a határ mellett eg-y nagy áruház létrehozása is, hogy aki kizárólag vásárlá­si szándékkal érkezik, ne ;menjen tovább, ott -elkölt- hesse a pénzét. Állítólag ez az elképzelés külföldi vál- lallalkozók fantáziáját is megmozgatta. Sőt az Izvesz­tyija budapesti tudósítója záhonyi .élménybeszámoló­jában” már odáig elment, hogy a térséget különleges gazdasági övezetté kellene alakítani, annyira remény­keltő az ottani adottságok. Tudjuk: a terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, s a valóság az. hogy a rokoni látogatásokra szánt kishatárforgalomból hatal­mas bevásárlóturizmus lett, amely úgy szakadt a felké­születlen záhonyiakra, mint júniusi jégeső a búzatáblá­ra. Nyögi is minden nap a terheit, de — ez már szemé­lyes vélemény, — ha min­ket no nem érdek nélkül, élviseltek és # kiszolgáltak 'Bécsben, akkor próbáljuk meg mindezt mi is alkal­mazkodva — vállalkozva megoldani. Mert az alapszi­tuáció nem változott, csak a helyszín került keletebbre, 500 kilométerrel. És még pokan vannak, akiknek ez /máris a Nyugatot jelenti... Kép és szöveg: Lazányi József mm Az előkelő Videó City nevet viselő üzlet az új vállalkozások egyike

Next

/
Thumbnails
Contents