Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-02 / 208. szám
9 Történetek lovakról, Ki ne tudna történeteket mesélni a lovakról ? Egy emlék, egy örökre elraktározott élmény mindenkiben felötlik alkalomadtán. Hiszen azem- bert valamiféle titokzatos szál fűzi ehhez a csodálatosan szép jószághoz. És kinek ne jutnának történetek az eszébe, ha Szenttamáson jár, az állami gazdaság ménesében, hiszen ennek léte önmagában is érdekes történet. Ki ne gondolkodna el lovakról, lovasokról? Főleg, ha az alkalom is különlegesen ünnepi, mint az évenként megrendezésre kerülő szenttamási lovasnapok. * * * A szenttamási elágazástól rövid keskeny út visz a lovakhoz. az állami gazdaság méneséig, ám ezen az úton nagy időt tesz meg az utazó, mintha a múltba érkezne. A környezet, a kastély, lovakhoz méretezett tágas tér modern életünk ritmusát lelassítja, rohanó korunk emberét szemlélődévé teszi. A látványosságra érkező tömegeknek idén nem volt igazán szerencséje. Hideg, nyarat sirató eső tette próbára az érdeklődőket, akik így is szép számban jöttek el az egyre nagyobb népszerűségre, hírnévre szert tevő jeles alföldi lovasnapra. A hivatalos kezdés előtt az időt ki-ki kedvére múlathatja. Van, aki a Lovakról című nemzetközi fotókiállítás legjobb felvételeiből összeállított kiállítást tekinti meg, mások esernyők fedezetében a kirakodóvásár forgatagában nyüzsögnek. Modern gépzene tölti be a versenyre előkészített teret és környékét. A büfék, árusok előtt össze-összeseregle- nek az emberek, a rutino- sabbja azonban igyekszik a jó helyeket elfoglalni. Az edzőpályán lovasok-lovak melegítenek. Közvetlen közelükben gyermeksereg. Pó- nilovak kocognak egy rúd mentén körbe-körbe. hátukon apró lovasokkal. Az angol telivérek társaságában kedvessége ellenére is groteszk a látvány. A lótörpék — mint egy cirkuszban — egykedvűen róják köreiket. Félelmetes monotónia, de hát a gyerekek sorban állnak, hogy néhány kört életükben először lóháton megtegyenek. Tudja ezt Baranyi József szekérfuvarozó kisiparos is, aki Vecsésről érkezett a lovasnapokra. — Mellékállásként foglalkozom pónitenyésztéssel — mondja —, a nagyobb lovasnapokra el-eljárunk velük. Tavaly is voltunk Szenttamáson, most is szívesen jöttünk, mert az az igazság, hogy egyre nagyobb az igény. Visszafordult az idő. A gyerekeknek az autó megszokott dolog, jobban örülnek ennek a ritka élménynek. Beszélgetésünket kényszerű szünet szakítja meg. A menet lejárt, új lurkók szállnak a nyeregbe. Miután a pénzt begyűjtötte, ott folytatja, ahol abbahagyta: — Tudja, ez nagyon fontos hangulatkeltő dolog. Célunk, hogy minél szelídebb, gyerekszerető lovakat tenyésszünk, mert az első élmény nagyon lényeges. Ez a meghatározó. A siker kedvet. bátorságot adhat a gyerekeknek. Tökéletes üzlet, tökéletes ideológia. Vajon melyik lehet az igaz? Indulat, ítélet nélkül, de azért szomorúan nézem a köröket. De meglehet, hogy egy gyermekkori emlék miatt. * * * Városlákó gyermekként egy alkalommal szünidőm egy részét tanyán töltöttem. Nem először kerültem kapcsolatba lóval, de arra a nyomorult, szánalmat ébresztő, rossz kiállású lóra ma is emlékszem. Vad volt, rúgott, harapott. Kemény tiltással tartott távol tőle a gazda, aki egy alkalommal elvitt magával a mezőre. Míg dolgozott, a ló körül tébláboltam. Félelmemet leküzdve közeledtem hozzá. A böglyöket hajtogattam le róla. fgy telt el fél nap, de délben már a kezemből evett. Nyugodtan simogathattam, poskolgathattam, nem harapott, nem rúgott. Emlékszem arra az örömre. Ma is szükségem lenne rá ... * * * Babochay . György a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási kerületének vezetője. Élete immár hosszú évek óta kötődik e tájhoz, szakmája, hivatása révén. Akár több tucat történetet is mesélhetne a lovakról. most azonban a lovasnapok története felől kérdezem. — Az állami gazdaság 1963 óta tart itt fenn ménest, azóta foglalkozunk lótenyésztéssel — idézi fel azokat az időket, amikor a lovakra Magyarországon meglehetősen kegyetlen évek jöttek. A gépesítési lázban szinte megkérdőjeleződött a létük is. — De Szenttamáson a múlt erősebbnek bizonyult — folytatja —, itt voltak a korábbi uradalom fennmaradt épületei, istállói. Hiszen itt régtől fogva dívott a lótenyésztés. Almássy gróf re- mondalavakat neveltetett a katonaságnak. A hagyományok, a feltételek, a szakmai ismeret adott volt, mindezt hasznosítani kellett. így — szemben a kor sodró áramlatával — feltámasztották Szenttamáson a „halódó” ménest. Az itt tenyésztett versenylovak Pesten, külföldön öregbítették a megyei lótenyésztés hírnevét. Ma már Szenttamás neve jól cseng a szakberkekben. A siker híre szárnyaKiss Mari színművésznő lelkes lórajongó — Először járt Szenttamáson kon jár. Üjabban felkapott lett ez a hely. Mind több érdeklődőt vonz a lovasnap is. — Eleinte — 1965 és 1968 között — még csak bemutatókat szerveztünk, bár már akkor feléledt bennünk a szándék, hogy egésznapos megyei lovas seregszemlét tartsunk. Aztán 1974-től minden évben sort kerítettünk erre a rendezvényre Eleinte a sportág megyei képviselői találkoztak, utóbb már Békés, Csongrád megyei versenyzők és érdeklődők is betársultak, de másutt is jegyzik már a szenttamási lovasnapokat. — Miben látja a növekvő népszerűség okát? — Nem törekedtünk soha hírnévre. Nem ez volt az elsődleges. Maga az esemény a fontos, az, hogy aki eljön, ünnepnek érezze ezt a napot. Ezért a többi hasonló rendezvénytől rendha- gyóan tér el a szenttamási. A versenyeket nívós programok egészítik ki, mint most is a fotókiállítás vagy a Jászsági Népi Együttes tervezett fellépése. De emlékezetes a korábbi évekből Dunai Tamás színművész lovakról összeállított és előadott műsora, Balázs Árpád zeneszerzőnek erre a lovasnapokra komponált darabja. Festők, fotóművészek kiállítással járultak hozzá, hogy színesebb, gazdagabb legyen a szenttamási lovasnap. Egy- egy ilyen alkalommal Szyksznian Wanda grafikus, Kölcsényi Zoltán fotóművész és Lelkes István festő munkáiból rendezhettünk tárlatot. Szenttamáson nem hajszolták a népszerűséget. Nem kapott itt külön meghívót egyetlen titkár soha. pedig az nem is oly régen a siker könnyű és biztos garanciáját jelentette. De kitárták a kaput mindenki előtt, aki fogékony az igényességre. Nyarat sirató esőben is kitartott a közönség Maaazlki Meglehet — állapítom meg végül már a forgatagban — ez a megérdemelt siker titka. A várakozás csöndjét egy tárogató messze ható hangja töri meg. A zsongó tömeg varázslatosan, átmenet nélkül némul el. Torma Mihály, a Killián főiskola zenekarának tagja játszik. A művészet, a zene visz bennünket vissza a homályba tűnt múltba, pillanatok alatt közösséggé formálva az addig egymást kerülgető embereket. Népdalok, kuruc dalok és székely dalok rínak lebegőn az esőben. A tárogató a magyar sorsról beszél. Hallgatva fogja föl az ember, Rákóczi leverése után miért is irtották, égették a győztesek a szomorúan lázadó ártatlan hangszert. Torma Mihály pedig avatott mestere a történelmi viharokat átélt tárogatónak. Mint azt később tőle megtudom, bejárta vele Lengyelországot, Franciaországot. Mégis a külföldön sikert aratott művész az előző este lakodalomban muzsikált. Mai magyar sors — állapítom meg. Aztán, mint ahogy ilyen alkalmákkor lenni szokott, az események viszik tovább a gondolatot. Megkezdőik a verseny. * * * A közönség angol hidegvérrel kitart. Valóban látványos a küzdelem, esztétikus maga a látvány. Az akadály felé feszültséget keltőén közelítenék a lovak. elrugaszkodás lendületből, elismerő taps, a siker jutalma, fölhördülő együttérzés a kudarcé. Ami legizgalmasabb mindenek fölött: két élőlény kapcsolata. LoLelkes István művészetét áthatják a lovak — A férjem közreműködik a versenyen. Gyakran járunk ilyen rendezvényre. Sajnos az én elfoglaltságom miatt, bár szeretnék, nem mindig tudók vele tartani. Most is csak azért jöhettem el, mert a mostani forgatásom kezdése egy héttel elcsúszik. különben már Lengyelországban lennék. De örülök, hogy így alakult. Kedvem szerint való, ha ilyen közösségben tölthetem el szabadidőmet. * * * Így van ezzel Lelkes István is. aki immár visszatérő vendége a lovasnapoknak. Bemondóként nagy hozzáértéssel tájékoztatja a közönséget. Szakszerűen, ugyanakkor közérthetően konferálja a látottakat, klasszikus zeneszerzők műveiből vett részletekkel festi alá zenével az egész programot. — Művész létére miért? — Születésemtől fogva a lovak vonzásában éltem. Alighanem én vagyok, akit legkorábban lóra ültettek. Előbb tanultam meg lovagolni. mint járni. Fényképpel tudom dokumentálni, mert szüleim le is fotózták a jeles eseményt. — Festőként sem maradt hűtlen. — A Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként a hódmezővásárhelyi méntelepre vitt el Szabó István szobrászművész. Meghatározó élmény volt. Ott is telepedtem le és hát persze a lovak fő motívumként megjelentek vásznaimon, rajzaimon. novelláimban egyaránt. A helyi lovasélet felpezsdítésében tevőlegesen is részt vett. Bár akkoriban sokan azt hitték, hogy a Horthy- rendszert akarják visszaállítani. De az alföldi ember bölcsességével hamar rájöttek, ha a vezetők gyerekeit megnyerik, nyert ügyük van. Azóta persze megváltozott a megítélés, ha anyagi bajba jutott a szakosztály, ők lettek a legodaadóbb támogatók. — Hiába — mondja elmosolyodva — egy csöpp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel. De szólítja az önként vállalt kötelesség, a szenttamási lovasnapok gazdag programja az eső ellenére is megy tovább. A közönség kitart, mert azok, akik eljöttek, nem csak a lovasnaA fotópályázat alkotásaiból nyílt kiállítás vasé és lóé. Mennyire ismerik fel egymást! Mennyire vannak együtt! Ehhez az igazi küzdelemhez ad a sport versenykeretet. Ezen a szinten válik a lovaglás megszállottjává az ember. A külsőségektől megfosztott lényeghez jutva szenvedéllyé válik a vonzalom, mint az a nézők között helyet foglaló Kiss Mari. a Madách Színház tagjának példája is mutatja. — Lórajongó vagyok — vall erről. — Családi vonás ez nálunk. A férjem, Marosi László országos military- bajnok volt. Mellette fedeztem fel e sport szépségét. Ö tanított meg lovagolni, beoltott ezzel a szenvedéllyel. Ha tehetem, segítek neki, a lóápolástól a gondozásig mindenben. Megszerettem a lovaglást, hadd dicsekedjem el vele, kétszer indultam már magam is amatőr versenyen. — Es hogyan került Szenttamásra? pok egyre terjedő híre miatt látogattak el a lovasélet alföldi oázisába. Nem csalatkoztak idén sem — állapíthatom meg végül. Ünnep volt most is! * * * Mindenkinek van története a lovakról... — térek vissza az ünnepi hangulatból ahhoz a gyermekkori emlékhez. A gazdát látom az emlékezet vetítővásznán, amint a munkából megtérve — ma sem tudom miért, talán a szerszámszíj szakadt el — vad indulattal káromkodva ütlegelni kezdte a lovat. Egy bottal ütötte-vágta a homlokát. Én azóta fájdalommal szeretem a lovakat. Fájdalommal, mert féltem őket az emberektől. Ha közelükbe kerülök, ha tehetem, megsimogatom a homlokukat.. < Jó volt Szenttamáson tudni, hogy azoktól, akik ott voltak, nem kell féltenem őket. Szőke György Fotó; MÉSZÁROS Szenttamáson* . w «ál:
