Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)

1989-08-12 / 188. szám

1989. AUGUSZTUS 12 7 jj^ÉPÜkP Földabroszok Magyarországról Augusztus 17. és 24. között Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Térképészeti Társulat 14. konferenciáját. S ugyanakkor tartja a ma­gyar fővárosban közgyűlését a Nemzetközi Glóbusz és Műszertörténeti Társaság is. E két esemény adta az öt­letet az Országos Széchényi Könyvtárnak, hogy gazdag térképtárának magyar vo­natkozású anyagából meg­rendezze a Földabroszok Magyarországról (1528—1900) című reprezentatív kiállítást, amelyet augusztus végéig tartanak nyitva. Széchényi Ferenc nevezte a térképeket földabrosznak abban a jegyzékben, amely­ben a könyvtáralapító gyűj­teményét részletezte, s amely adományban ezerötszáz tér­kép és atlasz is szerepelt. A Széchényi Könyvtár térkép­tára erre az anyagra alapoz­va fejlődött rangos gyűjte­ménnyé. Szépség és va­lósághű ábrázolás jellemzi a kiállí­tás négy évszáza­dot felölelő térké­peit. A legrégibb Magyarország­­ábrázolás, az 1528-ban Ingol­­stadtban kinyom­tatott, Lázár deák által szerkesztett térkép részletes­ségével, pontossá­gával tűnik ki. Ez a lap 1600 föld­rajzi nevet tartal­maz. Lázár deák­ról azt tudjuk, hogy Bakócz Ta­más esztergomi érsek titkára volt. S a fent említett 1528-as kiadású térképből az egész világon csak egyetlen példány ismert, a mi Szé­chényi Könyvtá­runké. térképrajzolás művészete­­mestersége. (1532-ben adta ki Honter János, alias Jo­hannes Honterus az erdélyi reformáció jelese Erdély tér­képét, s 1542-ben térképtör­téneti atlaázát.) A fejlődést a török uralom azonban más­fél évszázadra megszakítot­ta. Az ország három részre szakadása nem tette lehető­vé a külföldi — olasz, német, belga — kartográfusoknak sem, hogy újra térképezzék a Kárpát-medence tájait, ök is a koráhbi térképek adatait használták fel, nem egyszer átvették, tovább éltették hi­báikat. A 18. században azonban újra az európai élvonalba ke­rült a magyar térképészet. Mikovinyi Sámuel már ma­tematikai alapú felmérések­kel szerkesztette térképeit, ő vodt az első, aki a hegyeket felülnézetben ábrázolta. A bad í tássa 1, illetve az úrbéri rendezéssel kapcsolatban merül fel komoly igény tér­képek készítésére. Amikor 1890-ben Kogutowicz Manó megalapította a Magyar Földrajzi Intézet Rt-t, a ma­gyarországi kartográfia már világszerte elismert volt. Százhetven térkép, har­minc atlasz és földgömb il­lusztrálja a koronként válto­zó igényt és funkciót kielé­gítő magyar térképészet múltját, nemzetközileg is fi­gyelemreméltó eredményeit. A könyvtár három termé­ben tulajdonképpen három kiállítás látható, mindegyik történeti sorrendbe rende­zett anyaggal. Az első terem az országot egészében vagy részleteiben ábrázoló, és me­gyetérképeket őriz. A máso­dikban a magyar polgári tár­sadalom kialakításához kap­Magyarországi országgyűlési választókerületek térképe 1881-ből A kiállítás egy részlete (Dolezsál László felvétele — MTI— Press) csolódó — úrbéri, vízügyi, erdő- és mezőgazdasági, bá­nyászati — ábrázolások kap­tak helyet. Itt láthatók az úgynevezett peres térképek, például Galícia és Trencsény, meg Stájerország és Vas me­gye határkiigazítási ábrázo­lásai, városok, birtokok ha­tárát eldöntő rajzok. A har­madik terem a tematikiis térképeké: gazdasági, termé­szeti és társadalmi viszo­nyaink fejlődését szemlélte­tik. Vannak itt geológiai, földművelési, bányászati, ipari térképek, vagy olya­nok, amelyek az iskolai ellá­tottságot, a vallási megosz­lást vagy a kolera elterjedé­sének helyszíneit jelölik. E kiállítást kiegészítendő, a térképtárban különleges, ritka térképek bemutatóját rendezték meg. Kádár Márta A 16. században európai mértékkel mérve is magas szintű volt országunkban a vízrendezéssel (Beszédes Jó­zsef, Bodoki Mihály, Ki§s Jó­zsef), majd a jobbágyfelsza-Rablógazdák Az utcában, uhol lakom, kicsiben tük­röződik az ország állapota. Ha jóindulatú akarok lenni, akkor azt mondom: átme­neti átlapolt. Ha rosszindulatúakkor anarchiának nevezném a kialakult hely­zetet. 'A törvénytelenség tragikus hely­zete ez, egy hitelét vesztett országos és ihelyi adminisztráció ellenében 'most már az a csoda, hogy nem Ugrunk egymás tor­kának a kannibalizmus törvényei szerint. Az utcában, ahol lakom két Mercedes gépkocsinak garázst vájtak ki á hegyol­dalból, az erdőből. Az utcában, ahol la­kom, valaki keresztben betonküszöböt helyezett el az úttesten. Majdnem ten­gelytörés és nyelvharapás lett belőle, mert sötétben hajtottam arra, és előző nap még nem volt ott. Nem tudtam mire vélni a dolgot, aztán rájöttem: egy teherautó-tu­lajdonos Ott szokta parkolni járművét, s úgy döntött, véglegesíti a helyet. Elég, ha ő tudja, ott van az a keréktámasztó kü­szöb. A többi autós meg — dögöljön meg. Az utcában, ahol lakom, kastélyok épülnek, fittyet hányva minden építési előírásnak, beépítve minden négyzetmé­ternyi telket. Én sejtem, kik ők: elég az hozzá, hogy megtehetik. Vagy azért, mert igen magas beosztásban vannak, vagy azért, mert van elég pénzük az esetleges büntetés kifize­tésére. Vagy-vagy? A Jcettö nem zárja ki egymást, ugye? ök a mi rablógazdáink, ök nyilatkoz­nak a híradóban görcsös suk-süközéssel, vagy éppen a helyettesüket küldik, aki leg­alább valamit tud magyarul, ök szavaztak meg mindent, amiből nekik személyes hasz­nuk, az országnak nemzedékekre szóló kára lett. Ök utaltatnak maguknak milliós prémiumokat: ök tagadják le felelős­ségüket, ők válnak bukás esetén ejtőer­nyősökké. És végül ők, ennek az ország­nak a rablógazdái nevezik az ilyen gon­dolatokat demagógnak. Mert az csak ter­mészetes, hogy most már ők is demokrá­ciát akarnak. És közmegegyezést. Csak hát iaz a demokrácia azért legyen szűkkö­rű, és a közmegegyezés 'szentesítse a ki­váltságokat. *4 toldozott-foldozott "törvény­kezés, jogalkotás, a tekintélyét régen vesztett közigazgatás dzsungelében a rablógazdák jól érzik magukat. S még örülhetünk, ha nem veszik elő szolgálati vagy személyi fegyverüket. Szentmihályi Szabó Péter Mit tehet az ember, ha szolnoki ? Egy leendő állandó képkiállításról Néhányan már elkezdték, nemsokára mind a fal felé for­dulnak Szolnokon ugyan miit te­het az ember, iha régvámt ritka vendége érkezik? A Széchenyi« sétál vele? Vagy talán megmutatja Tó­szeg felé a gyárakat, a kór­­názat? No, nem. A vendég, a turista a Tisza-parton sé­tál, fagyit eszik lassan 'ban­dukolva, kívülről megnézi a Tisza Szálló szép épületét, ugyancsak kí vülről a színház korántsem szép épületét. Később, befelé tartva, sze­retné megnézni a múzeu­mot — ott most csak tör­meléket .ta'lál az udvaron, s akkor mentő ötlete támad: arany a művésztelep — de ott ugyanaz az építkezési 'hulladék várja. A megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban éppen a szokásos nyári „zarvakantás ’’ziajlliilk. Van, aki ilyenkor elkedvet­lenedik. Pedig, iha a belvá­rosit nézzük, akkor kultu­rális kőrútunk utolsó állo­mása még hiányzik: a Ga­léria. Ha az idelátogatónak van türelme, még ezt is megpróbálhatja. Hátha ép­pen nyitva van, s nem egy­két kiállítás közötti idősza­kot fogotlt ki. (Aki most megy, az szerencsés: a me­zőtúri művészitelep tárlatát láthatja). Valamikor azt olvastam, 'hogy egy asszony Firenzé­ben kultúrsokkot kapott, s hosszú ideig tantó kórházi kezelésre szorult. Szeretném megnyugtatni a hozzánk érkezőket: ilyentől nem kell félniük! Hogy hány megye van, ahol nincs állandó fcépki­­alJutás, azt nem tudom. De azt tudom, hogy Szólnék megyében nincs! Nem tu­dom, hogy hány megye büszKélkedhet azzal, hogy legalább 600 festmény, 1200 grafika és 'mintegy 120 szobor porosodik eldugott ra'Ktárakloain, melyeicnek legalább harmada megér­­demejné, hogy állandó helye légyen, hiszen arra szület­tek, csak azért alkották va­laha, hogy láthassuk őket, körbejárhassuk, s tanul­junk általuk ... Azt tudom, hogy Szolnokon meglenne egy állandó tárlat lehetősé­ge. Miért nem élünk vele? Miért a kétes hírnév még ezen a területen is! Tálas László, megyei mú­zeumigazgatót próbáltam faggatni erről: — Pénz? Ez nem pénz­kérdés! Egyáltalán nem az. Nagyon sok utánjárássál, munkával ez megáldható. Itt, a múzeumiban most na­gyon jó gárda van, bánmi­­kor készék lennénk arra, hagy ezért küzdjiünk. Meg­oldanánk. A probléma a hely! Hol lehetne egy állan­dó kiállítás? A Galériában? Hiszen akikor a szolnoki közönség nem láthatta vol­na a XVII. századi német festészet gyöngyszeméit, Vasarely műveit. Szolnok­inak szüksége van egy idő­szaki kiállításokra alkalmas, szép épületre. Egy állandó kiállliíitás 10 évre lekötné ezt a szép 'belső teret. Jelenleg ezt nem engedhetjük meg magunknak. Szolnokon sok olyan régi épület van, amelyek kihasználtsága rendkívül csekély. El tud­nék 'képzelni egy állandó „Mednyánszky László há­zat”. Magyarországi vi­szonylatban szenzációs Mednyánsiky-anyagunk van Earcsay Jenő a közelmúlt­ban 17 festményt hagyott ránk, így 22 képünk, 30 ceruzarajzunk van már tőle, és itt van nálunk több nap­lója is, melyekből az alko­tás folyamatáról szerezhet­nénk é lményeket... A festő ablaka alatt min­den este csavargók, koldu­sok álldogáltak, meg hitele­zők —, az utóbbiakat elküld­te, az előbbieken segített. Ki segít nekünk abban, hogy láthassuk a képeit... A legfontosabb természete­sen az lenne, hogy egy ál­landó képtárat létesítsünk. Jelenleg a múzeum és a könyvtár egy épületben van. Ez áldatlan állapot mindket­tőnk számára. Az épületet most restaurálják ... A tetőt valószínűleg azért nem vitte el a szél, mert megkönyörült rajtunk, ha új tetőt kapunk, akkor a régi, használhatat­lan padlás helyére felköltöz­tetjük az irodákat, s így kö­zel egy teljes szintet nye­rünk. Ha nem kapunk más segítséget, akkor is megte­remtjük egy kis, de állandó tárlat feltételeit. Míg Tálas László levegőt vesz, körülnézek irodájában. Mintha Mednyánszky-képet ■látnék a falon, arrébb vi­szont biztos, hogy Aba-No­­vák Kisváradi utcája van. Legalább néhányan látják, nincs besüllyesztve a többi vászon közé a félhomályos raktárba — gondolom. Az igazgató elérti kutató tekin­tetemet : — Vagy a raktárba, vagy itt, vagy máshol, mégis szem előtt — mondja. — Az okta­tási igazgatóságon van a kor­társ anyagunk egy része. Legalább látták jónéhányan. Most ez is visszakerül a rak­tárba, mert részben kollé­giumot csinálnak a pártiri­­tézményből. — Hol állítsuk ki a műve­ket? 1983-ban Bécsbe vit­tünk egy szeletet a gyűjte­ményből, 1988-ban egy hóna­pig Párizs adott otthont ké­peinknek, az országban is sok helyen szerveztünk ki­állítást már. Természetesen Szolnokon is — de csak idő­szakit! Jelenleg olyan anyag áll a rendelkezésünkre, hogy állandó képtár mellett még egy Szolnok megye története kiállítást is tudnánk szer­vezni, sőt ezt az egész tér­ségi!) történeti kiállításává (nemcsak régészeti) tudnánk fejleszteni. És persze az em­lített „Mednyánszky-házra” is gondolok ... Abszurdum, hogy Lyonban megnézhették a Szolnok megye népművé­szete kiállítást, itt pedig nem látják az iskolákban, nem ta­lálkoznak vele az itt lakók, a vendégek. Őrizzük az érté­keket, de arról nem tehe­tünk, hogy a raktárunk ki­csi, még szellőztetés nincs. A művészi alkotás a mű­vészt is tükrözi és bennünket is. A nő az alkotó lelke, ami (profánul idézve Adyt) „sze­retné magát megmutatni, hogy látva lássák”. Raktárba dugjuk értékein­ket, melyekből oly kevéssel dicsekedhetünk? Kinek jó ez? Vagy még mindig az az elv érvényesül, hogy ha nincs semmi, akkor abbóil nem lehet baj? Ne jöjjön senki Szolnokra! Ez marad­jon egy üres, háborítatlan fé­szek! Kevesebb a gond vele! És hogy az olvasó tudja: mitől van megfosztva, íme egy természetesen vázlatos áttekintés a többre érdemes művekről. Megtalálható a szolnoki múzeum gyűjteményében Pettenkofen egy akvarellje, ő az a festő, aki Szolnokot felfedezte a festészet számára; Hein­rich Lang egy olajfestmé­nye; Müller Adolf két olaj­káráé; Böhm Pál fatáblára festett képe; az általában Pá­rizsban lakó Deák-Ébner La­jos 3 olajfestménye; Med­­nyánszky László képei; Bi­hari Sándor 3 olaj képe; Szi­lágyi Lajos; Fényes Adolf, Aba-Novák Vilmos vásznai; Gácsi Mihály grafikái. De nemcsak a szolnoki alkotóte­lepen jártak munkáival ta­lálkozhatnánk, hanem lát­hatnánk még Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Deisz Pál, Gross Arnold, Hincz Gyula, Reich Károly, Szász Endre, Szabó Vladi­mir, Würtz Ádám képeit és Borsos Miklós, Kő Pál, Ma­­koisz Agamemnan, Pátray Pál, Somogyi József, Varga Imre, Papi Lajos. Győrfi Sándor szobrait is. És még ezen kívül is mennyi az ér­ték! Végül a „hol lehet állandó képtár?” kérdés a kérdőjel­lel be is zárul. Egyelőre! A kérdés megválaszolására bi­zonyára vannak az „illeté­kesek”. Mert a festmény nem olyan, mint az arany, amit akár több száz évre is el le­het ásni a föld alá. A fest­mény ugyanis — elnézést a képtár mellett szóló leg­profánabb érvért — tönkre­megy. Budai Mátyás Deák-Ebner Lajos: Tutajos — Nem kell kommentár! Mindenkinek látnia kellene a maga valóságában!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents