Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-05 / 182. szám
4 I^Iéplap 1989. AUGUSZTUS 5. A Néplap vendége: Szabó Ernő, a Hotel Interpress igazgatója Beszélgetés arról (is): miért volt elég neki két és fél év a megyénkből Szabó Ernő ma az újságíró szövetség balatonszéplaki üdülőegyüttesének az igazgatója, a hetvenes évek derekán közel harminc hónapig a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatot vezette. Az a hír járja róla, hogy amikor elege lett a magas igazgatói titulusból, egy papírlapot tett a megyei tanács illetékesei elé, amelyben mindössze egyetlen bővített mondat árválkodott. Ennek az volt a lényege, hogy attól a naptól kezdve igazgatói címéről lemond, kéri a fentiek tudomásul vételét, illetve munkaviszonya megszüntetését. — Valóban így történt? — Igen A teljességhez hozzátartozik: noha ez az elhatározás egy perc alatt született, de az egész régóta érlelődött bennem. Ugyanis a szám akkor sem volt kicsi, és az is tény: nem egyszer kikeltem néhány testület ellen a megyében nehézkessége, gáncsoskodásia miatt. Kérdezték is többször; mit akar itt ez a szombathelyi születésű őrült? Nem óhajtottam én semmi mást, csak a szakmai munkatársaimmal szabadon dolgozni. Dehát az akkori derűlátó, vállveregető megyei vezetői módszer a gondokat rendszerint szőnyeg alá söpörte, noha már a hetyenes évek derekán látszott: sok ember ad itt tanácsot, de kevés érdemli meg a kalácsot. — Külső személyként érkezett ide. Mit jelentett ez a helyzetében ? — Ahogy vesszük: jót is meg rosszat is. Olyan értelemben mindenképpen pozitívumnak számított, hogy senkinek sem voltam sem rokona, sem boldog őse, viszont a negatív oldal számlájára írható, hogy erre a beosztásra közelebbről is többen áhítoztak, így egy percig sem panaszkodhattam az ellendrukker ék hiányára. Hogy a kinevezőim végül mellettem döntötték, ehhez hozzájárulhatott az is, hogy akkor már közel egy évtizede tevékenykedtem a vendéglátóiparban. Azért akadtak segítőim is, mint például Simon József, aki akkor a megyei tanács kereskedelmi osztályát Arányítottá. — A lényeg mégis az, hogy nem horgony zott le tartósan a Jászkunságban. — Magemészthetetlennek ítéltem a zsebből történő irányítást. Azt, hogy Emőkém, gyere fel, ezt meg azt kell csinálni: tudod az öreg kívánja, vagy a nagyfőnöknek ez az óhaja. Tele volt Szolnok reneszánsz polihisztorokkal, akiknek ugyan szakirányú végzettségük mutatóban ha adódott, mégis állítólag mindenhez értettek. Tévedés ne essék, ez nemcsak ottani specialitásnak számított, noha méreteit tekintve szerintem meghaladta az országos átlagot. Mivel nem engedtem beleszólni a szakmai munkába, előfordultak kellemetlenségeim. — Mondana egy példát? — 1975-ben a 900 éves Szolnok tiszteletére átadták a Pelikán Szállót is. Örököltem olyan igazgatót, aki katonatiszt, a másik pedig rendőrtiszt volt. Tévedés ne essék: mindkét hivatást tisztelem, szükség is van rájuk a maguk helyén, de nem az id egenfcf.ga.lom, a vendéglátás szakmai irányítói között. Alkalmatlanság révén félmondtam nekik. Mit tesz a sors, a városi vezetés a rendőrtisztet visszahelyeztette régi beosztásába. Igen ám, de időközben szereztem egy vendéglátóipari főiskolát végzett diplomás házaspárt, és mindezek eredményeképpen az az áldatlan helyzet alakult ki, hogy hosszabb ideig két igazgató is volt. egyébként az üggyel a rádióban a 168 óra is foglalkozott. Egy szó mint száz, elegem Ittt a kisebb-nagyobb beleszólásokból, a temérdek egyeztetésből, így otthagytam a megyét. — Csak ezért távozott. — Nem, mivel a családi jellegű gondjaim is erre kényszerítettek. — ön talán nem tévedett? — Bizonyára nem is egyszer, de mentségemre szóljon, csak a munkámnak éltem. Nem vadásztam, nem kártyáztam, hétvégi telkem sem volt, szóval nehezen címkézhettek. Igyekeztem becsületesnek maradni, ami nem volt kis dolog, hiszen a gazdasági szabályzók szinte folyamatosan változnak. — Ugorjunk egy kicsit időben: napjainkban az újságíró szövetség balatoni üdülőegyüttesének első számú főnöke. Ez nemcsak irigyelt címnek, de fontosnak is tűnik. — Nem kell túlzásokba bocsátkozni, hiszen ez is egyfajta munka, tele buktatókkal. A nagyvállalat igazgatásától azért annyiban különbözik, hogy itt a vendégekkel szinte naponta találkozom. ami jó dolog, hiszen változatlanul azt vallom: valakit vendégül látni azt jelenti, hogy az illető otthon érezze magát. — Kik fordulnak meg önöknél a Hotel Interpressben? — Úgy is kérdezhetné: kik nem jöttek még hozzánk, hiszen volt már itt szinte minden rendű, rangú politikai vezető. Előadást tartott, vagy eltöltött pár napot. — Nehéz emberek a hírességek? — Egy-két kivételtől eltekintve velük soha sincsen baj. Azért hadd mondjak egy ellenpéldát: az egyik neves televíziós újságíró arra kért, hogy amíg ő itt nyaral, ne locsoljuk a füvet, mert. ez halálra idegesíti: Nagy és megértő türelmét kértük: nézze el nekünk az effajta igyekezetünket, hiszen ha nem öntözünk, a következő turnus üdülői pázsit helyett kopár területre feküdhetnének. — Az elmondottak ismeretében lehet provokatívnak tűnik a kérdés: de mennyi haraggal emlékezik vissza megyénkre? — Ha azt gondolja, hogy rosszallóan, vagy maradt bennem valamilyen tüske: téved. Soha nem tartoztam a haragtartók közé, egyetlen levelet sem írtam a panaszaim orvoslása érdekében. Sőt, nagyon sok jó szakember emlékét őrzöm: így Csípés Feriét, Móra Lászlóét, Dancsi Berciét, Czinglérnéét, és még hosszasan lehetne sorolni a listát. Abból sem csinálok titkot, hogy nem egy Szolnok megyei is csatlakozott hozzám, így ma is velem dolgozik a Klinkó-házaspár Jászberényből, vagy Benke Lászlóné konyhafőnök. Nem beszélve arról, hogy turnusonként 40—50 diák segít a felszolgálásban, akik valamennyien a szolnoki vendéglátóipari szakközépiskola tanulói, és itt töltik a négyhetes, kötelező szakmai gyakorlatukat. Mégpedig a legnagyobb megelégedésünkre, és őszintén mondom: nélkülük becsukhatnánk a hotelt. Az is nyílt titok: szeretem a művészeteket, a tárlatok szervezését, és még Szolnokról ismertem meg a testvérvárosi kapcsolatok révén egy tallinni festőt, akihez azóta is igaz barátság fűz. Arra is szívesen emlékszem, amikor hat és fél éve ide kerültem igazgatónak, a legelső itteni tárlatot Papi Lajos alkotásaiból szerveztem. — Tehát korábbi csatározásai után sem szakadt meg a kapcsolata megyénkkel? — Olyannyira, hogy évente visszajárok, vagy megfordulok Szolnokon, hiszen az életem egyik küzdelmes szakasza, — amelyben volt jó és kevésbé jó is — hozzá kapcsolódik. Ha alkalmam adódik valamilyen országjáró külföldi delegációt kalauzolni, és tehetem, a programba a szolnoki tiszaligeti és a művésztelepi látogatást is becsempészem. Ugye ezek után már nem kell magyaráznom, miért... D. Szabó Miklós Megnyílt az idei „tanév” az ország egyetlen zooiskolájában Pécsett. Kéthetes turnusokban összesen mintegy kétszáz 12—16 éves diák vesz részt délelőttönként az állatkert munkájában, délután pedig a zoológiái és a botanikai ismeretterjesztő programokon. Az ország minden részéről érkezőket a város egyik kollégiumában szállásolják el. A különleges nyári sulit idén tizenötödször szervezték meg. Képünkön a pulikölykök és gondozóik. MTI-fotó: Kálmándy Ferenc Hja, húsz évvel ezelőtt minden nagyon egyszerű volt. Ismerősöm sóhajt így, amikor együtt bámuljuk a kirakatban a bőr,- és szőrmecsodákat. Tulajdonképpen mindenki megvehet mindent! Ezeket a drága kabátokat is — s ami az idősebb korosztálynak meglepő — már ezt is adják részletre. Ismerősömnek igazat kell adnom. Ezelőtt húsz, huszonöt évvel az ember olyan bizalommal ment a bankba, mintha haza menne. Nem volt kétsége és nem volt semmi fölösleges kérdése sem. Tudta, az áruvásárlási kölcsön ennyi meg enynyi időre szól:, ismerte a cikklistát, a. ‘kamatszázalékokat. Jóelőre megtervezhette, mikor mit' vesz, — részletre. A mostani negyvenöt, ötven évesek többsége szinte részletre élt. Egyik adósság letelt az OTP-ben, már terve volt, mikor mit kezd ell — részletezni. Ez a korosztály még megismerhette a hosszú lejáratú kölcsönt is — azaz kölcsönnel épített vagy vásárolt lakást. Aztán — tehette, az akkori törlesztések az akkori lakásának miatt nem vágták a földhöz — ahogy a lakás ‘megvolt, belevágott a közép lejáratúiba, vett 'bútort, utóbb háztartási gépeket, tevét, rádiót, s ha nagyon megszorult vagy közbejött valami családi baj, beállt a személyi kölcsönök feliratú pulthoz, s 'kért tisztes kamatra 10, 12 hónapra „gyorssegélyt”. Az OTP kliensei a bűvös .hármas számot még álmu'k- Iban se felejtették el. Többnyire legtovább ez volt az általános kamatszázalék, ami elviselhető volt. Ismerősöm legyint. Kár a 'múltról beszélni, a végén még úgy lesz a mai öreg), minit az elődei. „Régi szép, |békeidők”-nek hívja a hatvanas éveket, mint őseink a háború előtti utolsókat. Van 'benne valami. A pénzünk, a forintunk jó volt, a világért nem romlott, rontották volna. Bárki tervezhetett akár tíz évékre is, s fölépíthette a maga világát. Most? Előttem egy százhúszezer forintos, bankkölcsön fölvételéről szóló megállapodás. A kölcsön kamata 1989-ben 20 százalék, plusz évi 2 százalék kezelési költség. A szerződés szerint ezt a bankkölcsönt öt évre adhatja az OTP, s fölvevője rögtön 'kezdheti is a törlesztést, arninlt megkapta, öt évre imast havi 3180 forint a törlesztőrészlet. Hárman számoljuk, s döbbenten nézünk a végeredményre. Ha — (!ha!) — marad a húsz százalékos 'kamat, ami a mostani viliágban szinte elképzelhetetlen, szóval, ha marad, a fölvevő pontosan 190 800 forintot fizet a százhúszezer kölcsönért. Tóth Sándor, az OTP megyei igazgató-helyettese rábáldn/t, egyáltalán nem .lepődik meg a számon. Azon se, hogy bankkölcsön fölvételére is szükség van manapság egy ház fölépítéséhez, vagy egy lakás megvásárlásához. Nem az OTP tehet róla, hogy egyre drágább az építési anyag, a munka, — és természetesen a 'kész lakás is. Továbbmegyek: hiába szidja bárki is az OTPnt, a 'kamatszázalékok majdnem tisztességtelen emelkedéséről sem az OTP tehet... Hogy érzif nehezedett ügyfelei élete is, egyetlen szóm igazolhatja: 1988. december 31-én 19 millió forintnyi olyan hátralékolt vezettek főkönyvedben,- amelyek miatt dntézkedniök kellett. Most 11,1 milliárd forint tartozása van a megyében a lakás- és csáládiiház-épíitő, illetve -korszerűsítő lakosságnak. Négyezerötszázötvenlheten áruvásárlási hitel részleteit fizetik havonta, személyi hitelt tizenegyezer - ötszáznegyvenhatan törlesztenek. Ebben a nagy megyei összesemben nem láthatja a részleteket az ember. Uebán Anikó, az OTP martfűi fiókjának helyettes vezetője. Fordítsuk le egy kisváros, egy fejlődő ipari településre a részlet-életet. — Tavaly szánhatván építési kölcsönt kéntek-fcaptak nálunk. Üj lakás, ház ébből negyvenegy épült vagy épül, a többi a fűtéskorszerűsítés miatt, a gázbevezetés miatt vált szükségessé. Lakásvásárlásra hatvanihét személynek folyósítottunk hosszú lejáratú kölcsönt. A kétszázharmlincegy közép lejáratú hitelt kérő többsége bútort vásárolt, négyszázhanmimcnyolcan pedig személyi kölcsönt vettek föl. Nálunk kevés a hátralékos, általában fizetik a részletekét, bár egy-két kivétel sajnos most is, mindig van. Varga Jánosné, az újszászd takarékszövetkezet elnöke azok közé a takarékszövetkezeti vezetők 'közé tartozik, akik élteik az első pillanatoktól a tehetőségükkel. A takarékszövetkezet következésképp már nem csak a falu bankja. Űjszásznak Szolnokon 'két fiókban is van muúkája elég. És természetesen a környéken, Újszászon kívül Zagyvarékason, Szászberken intézik a lakosság pénzügyeit. A kölcsönigónylés ott is minden éviben emelkedik, öt-hatezer adósuk van, hatvanmillió a hosszú lejáratú, s ugyananymyi mast a közép és rövid lejáratú hitelük. Szinte elenyésző a hátralékos. Mondom gyorsan, persze ez azért is tehet, mert a kis falvaikban .jobban ismerik az embereket, s megbízhatók kaphatnak csak kölcsönöket. Aki hátralékba kerüli, fölszólítgatnd kell adóssága fizetésére, pláne letiltani a kölcsön összegét a fizetéséből, járandóságából — egyhamar nem jut újabb kölcsönhöz ! Tóth Sándor az OTP megyei igazgatóságán már cseppet sem *■ csodálkozik azon, hogy a 19 millió forint hátralék miatt a pénzintézet olyan szigorú intézkedéseket foganatosít, mint a letiltás, sőt, mint a végrehajtás. Csak hogy! — Futunk a pénzünk után — sóhajt. És nem tagadhatja! A legtöbb bonyodalmat, késedelmet, hátralékot az úgynevezett C-lakásépítők jelenítik. A letiltás sem eredményes legtöbbször. Az adós fizetésének ötven százaléka ezzelazzal már terhelt, a kezesé is. A végrehajtás? Kicsit elborzadtam, amikor meghallottam, hogy ez se ritka már. Csakhogy! A sűrű végrehajtások igencsak egy eredménnyel járnak: nincs foglalható értek! Azért nehogy valaki azt gondolja, hogy szegényedő világunkban csak a C-lakások építői, tulajdonosai vétenek a szabályok ellen. Ugyan márf itt a mindennél furcsább, és elszegényedésünkre, „lecsúszásainkra” jellemző példa. A megyében mintegy ‘harmincezer család él az átuitalási betétszámla kényeimével. Az OTP egyik legrégibb, s legközkedveltebb ibetéltfajtája ez. Az átutalási betétszámlások nyugodtak tehetnek, nem szaladgálnak vízdíj, áramszámla, gáz, miegyéb kifizetésére, munkaidejükből vagy szabadidejükből egy percet sem töltenek ezzel. Hó elején befizetik a kalkulált összeget — de sokan ezen tartják megtakarításaikat is, tehetik — s minden hónapban megkapják az elszámolást, az OTP kiegyenlít minden hozzájuk irányított fizetési kötelezettséget — még mindig szerény kezelési költségért! .Nos, a hátralék, a tartozás már itt a 'legmegdöbbentőbb. A pontos kimutatás szerint: — 1989. július elsején az átutalási betétek hátraléka 7 millió 145 ezer forintot ‘tett ki a megyében. Az átuitalá-' si betétszámlák közül 4953 darabon tartozást mutatunk 'ki. A mintegy harmincezres darábszámnak ez 15 százaléka! Ismerősömmel rég otthagytuk a bőr- meg szőrmecsodakat. Nem telik rá, még részletre sem, pedig a gyér forgalom miatt a kereskedelmi vállalatok, áruházak rákényszerülnek, egyéni hitelakciókra is. Ismerősöm és én is, mint szinte minden második ‘magyar család másért aggódunk mostanában. Egyre többször hallani: fölemelik a hosszú lejáratú kölcsönök kamatát utólag, a valamikor házat építők, lakást vásárlók terhei is tetemesen ‘megnőnék. Van, aki azt mondja, ez lehetetlen, szerződésszegés tenne, ‘be tehetne perelni az OTP-t, illetve az államot... Ki tudja, hogyan, s milyen eredménnyel. Mások azt mondják, ez lenne az utolsó csepp a szegényedő magyarok poharában, amá tömegeket érintene, s ami miatt a tömeg ... Az aggódó embereknek mostanában sóik, talán nem is jogtalan, gondolatuk is van. A 'legtöbben azt hangoztatják: micsoda dolog, hogy az állam kedvezményes ‘kölcsöne ivei, a minimális kamatterhekikel ‘nem kevesen többször is élhettek az elmúlt évtizedek során. Igaz, vannak, akik korántsem az első lakásukban, házukban élnék, s mivél a ház- és lakásárak emelkedése az utóbbi tizenöt évben szabad forgalomban majdnem hathétszeresére növekedett, még nyertek is valamit a „bolton”, ráadásul egyre nagyobb, jobb komfortfokozatú otthonökban élnek. Bár nagy munka lenne, miért nem azokkal kezdik, akik harmadik, negyedik lakásukat cserélik, — s 'hagynák békén azokat, akik az első, keservesen szerzett otthonok tulajdonosai, meg ráadásul kispénzűek, meg pályakezdő fiatalok, meg kispénzű nyugdíjasok, meg itöbhgyerekesek... ‘Meg, meg. Ugyan ki tudna itt igazságot tenni? Marad az aggód ás, meg a mi ndenhavi részlet. Mi is lenne velünk, ha fizetésikor nem osztanánk, szoroznánk. Részlet az étet! Sóskúti Juli«}
