Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-26 / 202. szám
8 1989. AUGUSZTUS 26. Irodalom» művészet eglátta a fiút. Kötényébe törölte kezét, és kiállt az ajtóba. Benn négy magas oszlopban sorakoznak a mosatlan tányérok. Külön az étkezőtálcák. Alul, félig a bádoggal fedett pult alá lökve a nagy vajdling, amelyikben mosogatószer fehér habjában ágaskodnak villák, kések, kanalak. Fél kettő. Ilyenkor a főnökaszszony az irodában üldögél, Palika most vitte be a két kávét, a másik Zoli úré, aki a ruházati boltból ugrik át ilyentájt. Valóban illik rá a kifejezés, hogy jól fésült, mert itt-ott már fehér szálakkal is sugarazott fekete haja olyan, mintha ebben a pillanatban húzta volna át rajta a fésűt. No de, itt van a fiú. Egyébként? Hát mi érdekes van még? Kicsit elhúzza szája szélét. A focisták majd csak négykor jönnek, edzés után. Franciasalátát, kaszinótojást meg nagy pohár narancslevet szednek le a hidegpultról, s amint egymás mellé sorakoznak a szembetükrös fal előtt álló kis bárszékeken, van bennük valami testületi. Gépies. Pont őt fogják nézegetni!? Bekapják, ami a tányéron van, a tartárt félbetört zsemlével törlik ki, mindig ott marad a csík, ha másnapos a visszavitt tányér, vakarni kell a csutakkal, nem ázik le magától. A focistákat elkíséri egykét lány, vagy feleség vagy menyasszony. Nagyon finom dögök. Kinn meg vár az autó. A nők kiskonyakot vagy viszkit isznak, van, aki beledönti a fiúja gyümölcslés poharába, miután a srác már jót húzott belőle, s úgy issza ki. Mert apu nem ihat szeszt, ő az aranyszamár vagy aranyló, vagy mit tudom én. Rá vigyázni kell. Azért jönnek ezek az anyuk — biztos az edző bíztatta fel őket, ellenőrizni —, s ha már úgyis itt vannak, meg kell inni azt a kis ezt-azt. Most ül le a fiú ... Ja, vannak itt egyetemisták is. Ezek olyarí semmiforma gyerekfélék, nem férfiak. Majdnem mindnek szemüveg lötyög az orrán, azt lökdösik kézfejükkel, amikor a tálcát egyensúlyozva kiviszik maguknak a sűrűborsólevest meg a rizseshúst. Van, amelyik még a nyelvét is kidugja szája sarkán. A rizseshús szaftos, paprikás kis szemcsés tapadásokat hagy a tányéron, s ha ázik is, pláne, ha elhűlt már a zsír, csak kenődik rajta az egész Kézbe kell venni a csutakot. Igaz, van gumikesztyű, de attól az embernek vörös és büdös lesz a keze. A sportkrém, az még jó, de azért így is kicserepesedik. 'A főnökasszony most még legalább húsz percig nem bújik elő. Győrt ellenőrés: a pulton van legalább negyven tányér — kés, kanál, villa? — no, ezt le kell csurgatni, zumm! Gyerünk csak, mégegyszer a langyos csap alá. Odaszór vagy hat marok villát-kanalat, ahogy Konczek József: lulka, a gyémánt éri, és a következő pillanatban már rántja is le magáról a kötényt. Kitárja az öltöző ajtaját, és a kefével belekap vad, erős fekete hajába. A fehér kendőt a polcra teszi. Szólt ugyan a főnökasszony, hogy csak ne játssza az eszét, meg lehet enni a személyzeti adagot itt benn a mosogatóban is, de Julka ebédkor mindig úgy tesz, mintha ő is vendég volna. Megrántja a bordómintás gyapjúpulóvert, jól simul a derekamon, a farom meg egész rendes, a Laci is mondta. Meg azt, hogy a szemem olyan, mint a gyémánt. Az biztos, hogy nagyon szép, a gyémánt, a Laci tudja, mert az szörnyen okos srác. Csak, sajnos, a Laci ezt mondta a Pirinek is, igaz, neki is fekete a szeme, hát milyen lenne más, mint fekete, meg a haja is, de azért a Pirinek a szeme nem ilyen nagy. És a Piri azt mondta, hogy én himlőfoltos vagyok, és ez nem is igaz. Csak a szemem mellett van három-négy kis foltocska, és nem is igaz, hogy az kivörösödik, ha csókolózik az ember. Egye meg őket a fene. Legyen boldog a Pirijével. Kilép a mosogatóból, vesz egy tálcát, s miközben int Ferinek, hogy adja csak azt, ami jár — bár a Feri szívesen kivételezne, ha nem látja a főnökasszony —, így is rátuszkol egy rántott szeletet, pedig már megmondta ő Ferinek, hogy az a sárkány Gizi úgyis kifizetteti vele a pénztárban, amikor kifordul a pult mellől. Vissza is teszi a rántott szeletet tányérostul. Egy habos gesztenyét vesz inkább. Ezt megéri kifizetni. Miközben mindez lejátszódik, szemmel tartja a fiút. Még üres mellette a hely. Pár napja látta meg a mosogatóból. Nyakkendőt visel, fehér a gallérja, a zakója is, és a nadrágja is ugyanabból az anyagból van. Fekete lakktáskával jön mindig, leteszi az asztalhoz, mielőtt rámutogatna az ételekre. Hogy melyikből kér a tálcára. Szép göndör fekete haja van, ahogy kell. És a körme is tiszta. Mehet a fenébe a Laci. Ügyesen kijön a tálcával. Felfohászkodik, hogy most igazán ránézhetne. Kicsit mórikál, öszszehúzza szemöldökét, hová is üljek. Húzza az időt. A fiú ép-, pen maga elé veszi a feketés poharát. Kavargatja a cukrot, s közben ... felpillant. „Van Isten’ — ugrik meg Julka szíve. Kicsit meglengeti derekát, rámosolyog. Annak egy pillanatig tanácstalanság ül ki az arcára, aztán váratlanul széles, teliszájú mosollyal viszonozza. „Megengeded, hogy ide üljek?” — No, ez kifért valahogy a számon. „Plíííz. Tessék . ..” „Hát te? Nem roma vagy?” — Majd kiejti kezéből a tálcát. „Vagyok ... e sztyudent... tanulom...” Julka leül. Kanalazni kezdi a levest. A fiú nézi és hallgat. „Hát, pedig tisztára úgy nézel ki, mint a mi fiúink. Tisztára azt hittem. Hallod? Tényleg nem vagy roma? Ne vágj át!” „Mi az, roma?” „Hát nem tudod? Cigány, mint én. Tudod, mi az, hogy cigány?” „Te vagy bjuti...” „Buti? Kis buti?” Julka majd felugrik örömében. át mi vagy? Izé, honnan jöttél? Érted? Melyik országból? N émetből, vagy honnan is ... ” „En tanul a juniversziti av England. End jövök én Bjudapesz.. „No, idefigyelj. Én most lelépek. Szóval, megyek haza a munkából. Délelőttös voltam. Érted? Nem akarsz megvárni? Te meg én — mutogat Julka — elmegyünk innen. Jó?” „O, jesz, jesz” — nevet a fiú sok fehér fogával. — „Fogok itt megvárni.” Julka szédülve viszi vissza a tálcát. Gyorsan lezuhanyozik. Barna mellei úgy ugrálnak a törülköző fehéren csapkodó szárnyai alatt, mint a gumilabdák. Jó erősen kihúzza szája vonalát. Ketten Támasz Bohócok Takács Imre: Egy ismeretlennek a nevére Orgazda vagyok, mind lopták Rongyaimat, aranyaimat, Julianna! Seggfejem vigyorog ki rossz gatyámból. Óriási rombolások mentek énbennem végbe, Sürgetve tohonyák által, kik a nagy semmittevők. Júliákba sokan voltak, már szerelmesek. Ügy játszok ezzel a gondolattal, hogy nem láttalak. Lila felsőing lilult a szeretőmön a színházban, Így történhetett, hogy nem az előadást Aprítottam magamban, de őt néztem, Nevéhez föl nem tornáztatott és nevelt Nő mivoltját. . . Akkor lenne hozzád intézett szavam, ha meglátnálak. Sárándi József: Darwinisták Unom és „csodálom” őket, a sok trükkmester Nagyokost. Lesből lőttek célba rám, s belőlem csináltak bűnbakat. A céltábla nem tud visszalőni, de vádolja az orvlövőt, mert hitvány, ki folyton átver reménytelent s reménykedőt. A fejlődés ismérve — darwinul — a helyzethez alkalmazkodás. Tavaszt éreznek? Ujjuk ravaszon. Túlélőink gondja lesz a gyász. Bán Zsuzsa: Piacnapon — Tollaaat veszeeek, használt dunyhát’, párnát, hááázhoz megyeeek... A kántálás idegesítően hasít a piac általános zsongásába, legfeljebb úgy lehet kibírni, ha távolabb kerül tőle az ember. 'A tető alatti padok a piac sűrűje, hétről hétre ugyanazok az arcok, ugyanazok a szájak és hangok hagymát, tojást, paprikát, paradicsomot, virágot kínálnak. Nem hagyják, hogy az áru önmagáért beszéljen, hívogatják, marasztalják a padjuk előtt sodródó tömeget. — Űjhagymát vegyen, nézze ezt a cseresznyét, vigyen egy kis borsót, babot, zöldséget ! ! ! Egy sem mondja, hogy: Csak ennyi, vagy annyi az ára, az mindig a legvégén derül ki, amikor már megfogták a vevőt. Valahogy egyik sem azzal dicsekszik, hogy mibe kerül. Pedig az igazi vonzerő az volna, még ha a végén kiderül, hogy nem is járt olyan jól vevő. Ha megtetszik valami, és megáll itt valaki, aztán sor kerül a termék árára is, azt mondják: Ja kérem, ezért meg kell ám dolgozni! Ügy mondják annak a városinak, mint akiről fel lehet tételezni, hogy az nem dolgozik. Mit tudja az, mi a munka? De enni bezzeg szeretne ... Ez az egy szerencséjük egyébként, mert ha nem szeretne enni, eladhatnák egymásnak az árujukat. Sült kolbász és lacipecsenye illata' a friss zöldségek illatával keveredik, szinte részegítően hat a friss nyári reggelben. A műsoros kazettaárus felől meg „zeng az ének”, jó kis lakodalmasok magyartalan szövegekkel, de körülállják, mert olyan mulatós hangulatuk van. Legalább így mulasson az ember, hogy ingyen meghallgatja,
