Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-26 / 202. szám
1989. AUGUSZTUS 26 7 j^ÉPlAP Függöny előtt — színfal mögött Most induló rovatunkkal szeretnénk közelebb ihozni ß 'széles olvasótáborhoz — a színházlátogatókhoz és a leendő közön* séglíez — a inegye és ia város nem túlzottan pezsgő művészeti-művelődési életének ,egyik kivételesen sikeres intézményét: a ,színházat. {Kétségtelen: az előadás az, amely „önmagáért beszél", amely minősíti a társulat munkáját, határozza meg értékét. De a produkciók iránti érdeklődés tfelkeltése, „a varázslatban’’ való részvétel, .a látottak-hallottak érzékelése 'és megértése szempontjából talán ihasznos lehet •bepillantani a műhelybe, a művészek agyába-lelkébe, mindabba, ami a Ifüggöny felhúzása előtt avagy a kulisszák {mögött történik. Nyitottak {nemi ja jdivat miatt szeretnénk lenni, lhanem I 'azért, \hogy valóban a közeledést, a kölcsönös közeledést . szolgáljuk. Várjuk tehát észrevételeiket, véleményüket, ,kérdéseiket jami színházunkról, a mi színházunkhoz. Clasznosztyunk viszont ott végződik, ahol a témára sokszor — sajnálatosan | — jellemző , ízléstelen pletyka kezdődik. Maradnánk annál, ami érték, vagy értékes lehet illetve lehetett volna — elég 'széles a iskála 'így is. Először a társulat négy új színművész tagját mutatnánk be, mindnyájan az idén végezték a főiskolát. Új arcok a Szigligeti Színházban KOZÁK ÁGNES — 1956-ban születtem Budapesten, a gimnázium után felvételiztem a főiskolára, ahova első próbálkozásra felvettek. Ott a kislányom miatt egy évet halasztottam, végül öt év alatt megszereztem a diplomát. — Hamar kipróbálta az anyaságot... — Igen, van egy kislányom meg egy fiam is. — Akkor jnost egy kölcsönvett kérdést teszek fel: hogyan egyeztethető össze a színészi pályafutása az anyasággal? — Természetesen összeegyeztethető, ez két teljesen külön dolog. Minden nő előbb-utóbb anya lesz. Én magam nőnek érzem, és fontos feladatomnak az anyaságot. Hogy mi a szakmám, a hivatásom, az ettől független dolog. Más kérdés, hogy az életem, a napi huszonnégy óra megszervezését jelentősen boriyolítja, hogy két gyerekem van. — Mennyire határozta meg pályaválasztását, hogy családjának van némi köze a színjátszáshoz? — (A szülők: Drahota Andrea és Kozák András színművészek. — A szerk. megj.) — Hát valami apró kis közük van a szakmához ... Természetesen, abszolút ez határozta meg, ez olyan környezet, amiből nem lehet kilépni. Az ember beleszületik egy ilyen életvitelbe, hangulatba, és egyszerűen nem lőhet mást csinálni. Világéletemben színész akartam lenni. — Szülei támogatták ezt' a törekvését? — Nem. Ellenezték. Nem túlságosan. mert tudták, hogy ebbe nem lehet beleszólni. hogy hiába keresünk konfliktust egy megoldhatatlan problémában. De nem örültek neki, mert tudták, hogy mivel jár. — Mivel? Illetve, mi az amit ebből a főiskolán megtanult? — A főiskola tulajdonképpen csak arra tanít meg, hogy mi az a .négyzet, ami a világot - jelentő deszkákból áll, hogy azon s a kuliszszákban körülbelül hogyan kell létezni. A színiházi munkát nem tanítja meg. azt az embernek magától kell megtanulnia. Mások csak irányítanak, tanácsokat adnak, visszafognak, rossz útra terelnek vagy jóra — ez változó. A tanár is ember az ő megítélése is szubjektív. Nem tudom megítélni, mennyit tanultam színészmesterségből a főiskolán, valószínű, nagyon keveset. Én ott nem voltam igazán szorgalmas ember, meg kell vallanom őszintén, általában elégedetlenek voltak a tanáraim a teljesítményemmel, nem kantám igazán jó lehetőségeket — A főiskolán némelyeknél felsejlik, másoknál nem, hogy melyik az a skatulya, melybe bele foa kerülni, hogy például, inkább vígjátékra született, avagy tragika, netán szexbombá,.. Érez-e ilyesféle besorolást? r— JJgla Istennek, egyelőre nem. Fiatal vagyok es nő, tehát fiatal női szerepeket játszom. Nem érzek magamban külünösebb komikusi vénát, legfennebb egy szarkasztikus humorom lehet, ami nagyon kevés darabban adható el. Nem érzem még magam tragikának sem, mert a megjelenésem nem elég tragikus. Egyelőre fiatal lánynak érzem magam, aki ilyen-olyanamolyan helyzetekben működik így-úgy-amúgy, jókedvűen, rosszkedvűen, tragikusan és komikusán. Talán tíz év múlva kiderül, hogy mit tudok igazán, s akkor majd elképzelhető a skatulya, egyelőre nem. Én elég általános alkat vagyok. — Hogyan került Szolnokra? — Pesten a nagy szerepeket nem a kezdők kapják. Legfontosabbnak viszont azt tartottam, hogy lehetőleg minél többet dolgozzam, s erre a vidék kínál több lehetőséget. Ha már vidék, akkor Szolnokra jövök, ezt véltem a legjobbnak. Megkerestem Sohwajda György igazgatót, és megbeszéltük, hogy eljön, megnézi egy előadásunkat a főiskolán. Eljött , megnézett, lehívott, aláírtuk a szerződést. — Mit tudott eddig ia szolnoki színházról? — Tudtam ,ki az igazgatója és a főrendezője, hallomásból elég jól ismertem őket. A színészek egyharmadát is ismertem. Nem mondhatom, hogy ez a legjobb színház, mert ilyen nincs, és én nem is tudom megítélni. De vidéki színházként Kaposvár jöhet számításba és az utóbbi időben Szolnok. Kaposvár olyan világ, amelyet nem nekem találtak ki, én nem tudok beköltözni a színházba, nekem a színház munkahelyem, egész életemet nem élhetem ott, már a két gyerek miatt sem. Én a sznházban dolgozom. Ebből a szempontból a szolnoki színház tökéletes, mert itt rengeteg munka van. Itt fegyelmezett légkör van, ez a társulat fegyelmezettebb, mint bármelyik budapesti, ahol a próbák és előadások során nagyon sok széthúzás és fegyelmezetlenség tapasztalható. Ezt itt nem látom, és nagyon jó dolognak tartom. Személyes tapasztalatom mindez, hiszen már néhány hónapja Szolno-' kon dolgozom, áprilisban kezdtem próbálni a Shakespeare-darabban, amit nyári színházi produkcióként négy alkalommal játszottunk, és ez lesz az évad első bemutatója ... — A vidéki pályakezdésről nem mindenki vélekedik így. — Igen, vannak olyanok, akik feltétlen, minden áron Pesten akarnak maradni, úgy gondolják, ott a tévé, a rádió, a szinkron, s akkor ők oda bekerülhetnek, amire persze nekik sincs több esélyük, mint bármelyik vidéki színésznek. Ha valaki jó, akkor teljesen mindegy, hogy az ország melyik pontján dolgozik. Ha valaki nem jó, akkor beköltözhet a Szabadságtérre, a tévé kapuja elé, nem fogják dolgoztatni. Én a szinkron-egzisztencia s egyebek kifejlesztését és továbbvitelét nem tartom létfontosságúnak, ezek miatt nem vagyok hajlandó megalkuvásra a színházi munkámat illetően. De a színpadi munkán kívül nem mindent tartok mellékesnek, elsősorban a filmet nem. Nem elég, ha valakinek csak a hangját ismerik. A színésznek elsősorban arca van, szeme van, teste van; hangja is, de az csak egy járulékos dolog, a személyiségéből kiragadott valami, ezért nem rajongok a rádióért sem. A film egészen más dolog. Életemben egyszer közreműködtem egy tévéfilmben, rendkívül élveztem azt a munkát, úgy vettem észre, könnyebb, mint a színház. Nekem sokkal könynyehb volt a filmen megmutatni dolgokat. A színpad még nem megy úgy, ezt nekem gyakorolni kell, a színpadi iátékban erősítenem kell. Most az Ahogy tetszikben Celiát játszom, ez testreszabot) feladat egy kezdő színésznőnek, nem túl bonyolult, de nem is olyan egyszerű. Aztán játszom még az operettben és a Körtáncban. — A vidéki szerződést hiéhányan átmenetnek vagy ugródeszkának tartják. Egy évadra jött Szolnokra, többre, vagy {még nem tudja? — Nem tudom, mert ez csak ötven százalékban múlik rajtam. Az igazgató úr az évad végén ugyanúgy mondhatja, hogy „csókolom”; mint én. Én ebben a szakmában semmit sem tekintek ugródeszkának, mindent olyan feladatnak veszek, amit el kell végezni. Bármennyit maradjak Szolnokon, ez ugyanúgy része lesz életpályámnak, mint bármi, ami következik. Elkezdtem a munkámat. A szakmai fejlődés szempontjából tartom fontosnak, hogy ISzolnokqín dolgozom. Egyelőre itt jól érzem magam, ■semmi sem késztet elmenetelre. A későbbiekben természetesen millió körülmény közrejátszhat. Elhívhatnak jobb helyzetbe, a körülmények miatt kényszerülhetek én távozásra, kirúghatnak, vagy dönthetek én úgy. hogy átmegyek polgári vagy katonai pályára — ez mind a iöző zenéje. — há — Orosztanárok átképzése Ki ösztöndíjjal, ki a saját költségén tanul Szeptember elején kezdődnek a tanfolyamok Télen már többen is rebesgették, hogy nem lesz kötelező az iskolákban az orosz nyelv tanítása. Mégis váratlanul érte az iskolát, s az oktatásügy irányítóit is, a művelődési miniszter bejelentése az előző tanév végén, mely szerint „az 1989—90 es tanévtől az intézmények határozzák meg a kötelező tantárgyként oktatott választható idegen •nyelveket”. A hivatalos közleményt többen is félreértették. Sokan — elsősorban a diákok — úgy vélték, hogy szeptembertől már nem is kell folytatniuk az orosz nyelv tanulását. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Az idegennyelv-választásra ugyanis először általában az általános iskola negyedik osztályában kerül sor. Azoknak a kisdiákoknak adatik meg hát a választás, akik az új tanévben lépnek a negyedik osztályba. Közülük sem mindenkinek, hiszen az iskolák döntő többségében az orosz szakos nevelőn kívül nincs más idegen nyelvet tudó, tanító pedagógus. Ezekben az intézményekben tehát igazából nincs választási iehetőség. Így a bejelentés kicsit korán hangzott el, hiszen az esetek többségében nincsenek meg a személyi feltételek. A miniszteri közlemény után felgyorsultak az orosz szakos nevelők átképzésére tett erőfeszítések, amelyeket szűkébb hazánkban a TIT megyei szervezete nyelviskola kialakításával kezdeményezett tavaly az év végén, s az idei év elején. Az átképző tanfolyam igen nagy népszerűségnek örvend a pedagógusok körében. A százharminekilenc középiskolai és a kétszáznyolcvannyole általános iskolai orosz szakos tanárból kétszázötvenen jelentkeztek az első felhívásra. Közülük kilencven pályázót választottak ki a megyei tanács művelődési osztályán ösztöndíjra. Akkor még úgy nézett ki a tanfolyam anyagi oldala, hogy az évi ötezer forint megyei tanácsi ösztöndíj mellett ugyancsak ötezerrel támogatja a leendő hallgatót az iskolája vagy a fenntartó tanács, s a harmadik ötezer forint a pedagógust terheli. Ecsetenként az is előfordult, hogy az iskola, illetve a fenntartó tanács magára vállalta a nevelők helyett is a költséget. Amikorra ez így járható útnak tűnt, jött egy újabb minisztériumi közlemény arról, hogy „az orosz nyelvtanárok átképzési költségei még részben sem fizettethető meg a pedagógusokkal. Ezért a nyelvtanfolyamok költségéből a központi támogatáson túl fennmaradó 35 százalékot az átképzésben érintettek iskoláját fenntartó tanácsnak vagy magának a munkáltató iskolának kell megtérítenie”. Hogy hol tart az átképzés ügye most a tanév küszöbén? Erről érdeklődtünk Pintér Jánostól, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetőjétől. — A kilencven hallgató tanulmányi költségének 65 százalékára központi támogatást kértünk, 35 százalékát pedig a megyei tanács finanszírozza. Abban az esetben viszont, ha a helyi tanácsok is támogatják az átképzést, lehetőség lesz arra, hogy több jelentkező tanulásnak költségeit is vállalni tudjuk. Ez bizony nagyszerű lenne. Hiszen a megyei tanács ugyan kilencven pedagógus átképzését tervezte az induláshoz, a tanulási kedv azonban ennél -jóval nagyob. Mint Várnai Rupertnétől, a TIT megyei szervezete nyelviskolájának vezetőjétől megtudtuk: nyolcvanegy pedagógus annak ellenére is jelentkezett a tanfolyamra, hogy ngm részesítette ösztöndíjban a megyei tanács. Néhányan saját költségükre, mások iskolai, helyi tanácsi támogatást kapnak. Így összesen százhetvenegy pedagógus ül be ismét az iskolapadokba, hogy harmadik szakot szerezzen. Ez sem olyan egyszerű persze. Hiszen a kétéves tanfolyam végén a sikeres közép- illetve felsőfokú nyelvvizsga — amellett, hogy az iskolában természetesen taníthatják az idegen nyelvet — gyakorlatilag csak egv eredményes felvételinek felel meg a pedagógusképző intézményekbe, ahol még három évi tanulás után szerezhető meg az oklevél a harmadik szakról. Hogy hányán vállalkoznak majd a tulajdonképpen ötéves tanulásra? Nehéz lenne megjósolni. Mint ahogy az is a jövő titka, hogy hányán tesznek sikeres nyelvvizsgát a tanfolyam végén. Hiszen munka, család mellett fognak az idegen nyelv tanulásába. A megyei tanács művelődési osztályán az eredményes vizsga segítése érdekében azt tervezik, hogy órakedvezményben részesítik a kilencven ösztöndíjas hallgatót. Az elképzelések szerint ez heti nyolc óra lenne, s a helyettesítési díjat, mintegy 2 millió forintot a foglalkoztatási alapból fedeznék. Üdvözlésre méltó gesztus. Csak az a sajnálatos, hogy az anyagi lehetőségek kilencven hallgató átképzését teszik lehetővé. A nem ösztöndíjas nevelőknek viszont a TIT ad részletfizetési kedvezményt. hiszen az évi tizenötezer forint egy pedagógus három havi nettó jövedelme. , A megyei szervezet nyelviskolájában, egyébként — új helyen, a megyei pártbizottság épületének hatodik emetelén — már szinte minden .'kész a tanévkezdéshez. A jelentkező pedagógusokat eddigi angol, német tanulmányaik ideje alapján osztották csoportokba! Így jelenleg három elsős és két másodikos angol, két elsős és két másodikos német csoportban kezdik ijletve folytatják a tanulást, főként a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem idegen nyelvi lektorátusa tanárainak irányításával. A csoportbeosztás természetesen változhat, az első foglakozáson ugyanis felmérik a hallgatók valós idegen nyelv ismeretét. Németből egyébként az első és a második évfolyamra is várnak még jelentkezőket, de van még hely a francia csoportban is, ahova eddig tízen jelentkeztek. • T. G. Hazánk egyetlen, de a világon is a negyedik sakkmúzeumát hozták létre a Heves megyei Heves városban a helyi tanács támogatásával. A múzeum anyaga Dobroviczky Ferenc magángyűjteményéből került az állandó kiállításra. A múzeum 108 négyzetméteres, területén 1780-tól napjainkig mintegy ötvenezer tárgy és dokumentum mutatja be a hazai és a világ sakk sportjában élenjáró sportolóit, az e témával foglalkozó művészek munkáit. MTI-fotó; H, Szabó Sándor
