Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-19 / 196. szám
1989. AUGUSZTUS 19 7 Mébae A múlt igézetében, Kőtelken II múzeum „házhoz jön” Beszélgetés Boros Imre iskolaigazgató-helytörténésszel arról, hogy miért és hogyan kell ápolni a régi korok emlékeit Költözik a megyei könyvtár? Igen, költözik. Illetve részben már el is költözött. Elköltözött, még sincs ott Kőteleik ünnepségre készül. Ez a Tisza-menti kisközség 1991-ben ünnepli fennállásának 600. évfordulóját. Persze az évforduló, mint legtöbb városunké-községttnké, nem azt jelenti, hogy a települést valóban 600 éve alapították. Az az oklevél azonban, amelyben először említik Kőtelek nevét, 600 éve íródott, igazolva, hogy hat évszázada már bizonyosan létezett a falu. A valóságban jóval régibb, a régészét leletei ezt kétséget kizáróan igazolják. A legkorábbi tárgyi emlékek azok a szépen csiszolt, arányosra formált kőibaltafejek, amelyek most az iskola történelem-szaktantermében szolgálják a korábbiaknál békésebb célt, a tanuló ifjúság okulását. Nem tudom, hogy ők mindig így érzik-e, de szerintem szerencsések a kőtelfci iskolások. Más gyerekeket egyszer - fcétszer elvisznek múzeumba, hozzájuk „házhoz jön” a múzeum. Az iskola gyűjteményét akármelyik tájház megirigyelhetné. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa, az anyag nagy része többfelé van elraktározva, várja azokat a jobb időket, amelyek majd meghozzák a kőtelki helytörténeti múzeum megalapítását. Aki figyelemmel kíséri a megyei és országos pályázatokat, az azt is tudja, hogy Kőtelken nem elégednek meg a gyűjtéssel, bár az se volna kevés. Feldolgozzák, rendszerezik az anyagot, s e munka eredményeként rendszerint előkelő „helyezést” elért pályamunkák készülnek. S itt át kell adnom a szót Boros Imre iskolaigazgatónak, aki összefogja, irányítja a gyűjtő- és feldolgozó munkát, s maga is több értékes helytörténeti tanulmány szerzője. sok segítséget kaptunk. Legutóbb például videofelvételek készítéséhez adtak tanácsokat, ezzel a néprajzi gyűjtőmunkánkat könnyítették meg. Az 1980-as. évek elejétől részt vettem honismereti akadémiákon, ezeken sokat tanultam, kapcsolatokat szereztem más helytörténészekkel. hnuzeológusokkal. Bejártuk szinte az egész országot, ez abban segített többek között, hogy megtanultuk elhelyezni az anyagunkat az egészbe, árnyaltabban látjuk önmagunkat. Ismerem 'Farkas Ferenc és tanítványai névgyűjtő munkáját, mi magunk is gyűjtünk földrajzi neveket. Nagy halom pályamunka kerül elő, a legkülönbözőbb témát dolgozzák föl, de mind Kőtelekről szól. Az az érzésem, csak össze kellene olvasztani őket, máris készen volna a község monográfiája. — Történelem szakos vagyok, s ügy érzem, minden történelemtanárnak kötelessége, hogy kutassa annak a településnek a múltját, ahol él és dolgozik. Ebben ő az első számú szakember, ezt neki kellene összefogni, irányítani, természetesen bevonva másokat is. Én 1973 óta végzek ilyen munkát, és igen iiagy előny volt, hogy már meglevő eredményekre támaszkodhattam. \A \60-as években Szabó Sándorné kolléganőm .vezetett honismereti szakkört, és sok munkát elvégzett a gyerekekkel. Akkoriban még nem volt divat a régi tárgyak gyűjtése, a kereskedők nem tarolták le a vidéket, olyan tárgyakat sikerült biztonságba helyezni, amilyeneket ma már aligha találnák. Azt mondhatom, van egy 8—10 év előnyünk ezen a téren, és ez sokat számít. A gyűjteményt először 1976-ban mutatták be a község lakóinak, a megőrzött vendégkönyv tanúsága szerint igen nagy sikerrel. A 2500 lakosiből körülbelül hétszázan tartották fontosnak. hogy megnézzék a falujuk. őseik múltját feltáró kiállítást. Négyévenként követték egymást a bemutatók, az 198(Las és az 1984- es sikere az elsőhöz hasonló volt. Ezután 1986-ban, az iskola történetét bemutató kiállításra invitálták a helybelieket és a vendégeket. Mert vendégek is voltak, sok-sok kőteJki ember az A készülő múzeum egyik büszkesége, lovas tűzoltókocsi kézi fecskendővel a múlt század végéről, illetve a század elejéről — A dolog nem ilyen egyszerű, de >a nagyobb rész valóban együtt van. Sőt el is készítettem egy rövid, vázlatszerű feldolgozást. 'Elsősorban néprajzi anyagot kell még gyűjteni. Jó volna, ha az évfordulóra, azaz 1991-re megjelenhetne a tanulmány Kötelek történetéről. Boros Imre, a helytörténeti munka irányítója egy régi széket mutat, az öregasszonyok ilyenen ülve hallgatták a misét. Fotó: Korényi Éva Az iskola udvarán áll egy régi, de nemrég felújított nyitott szín. Alatta szekér, mezőgjazdasági gépek, és a fő „attrakció”, egy rozsdamarta, hiányos felszerelésű, de felújítható lovas tűzoltókocsi kézipumpával. A múlt század végén és e század elején ezzel robogtak a tüzek heZ Kőtelken. Ez a szín egy jövendő helytörténeti múzeum alapja. — Be akarjuk mutatni a régi falu és a mezőgazdaság olyan nagyobb, terjedelmesebb eszközeit is, amelyek zárt kiállítótermekben nem férnek el. ország legkülönbözőbb részeiből és külföldről is hazajár egy-egy nevezetesebb eseményre. S keli-e nevezetesebb esemény, mint az iskola fennállásának 250. évfordulója? Ezt ünnepelték 1986-ban. A történész kap egy bizonyos alapot a kutatómunkához is, de ez önmagában nem elegendő. A saját , kárán, egyedül is rájöhet dolgokra, de az út segítséggel megrövidíthető. — A Néprajzi Múzeum és a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársaitól igen A végső cél természetesen egy falumúzeum. Ez azonban sokba kerül. S jön a jól ismert kétely: „A jelenlegi gazdasági helyzetben?”. — Olyan emberek élnek itt. akik megértették ennek a munkának a fontosságát, akik tudják, hogy jövőt csak megismert és vállalt múltra lehet alapozni. Gyökerek nélkül csak sodródunk, amerre a történelem visz, nem ismerjük ki magunkat a világban, azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk. Ügy érzem, kevés olyan ember van itt, aki megmosolyog, csodabogárnak gondol. És ez erőt is ad. Makacs ember vagyok, ha valamit elhatároztam, arról nemigen mondok le. ha kell, tíz-húsz évig is megyek utána. Lehet, hogy 1991-re még nem lesz falumúzeum Kőtelken, de hogy egyszer lesz, < az biztos. Azért biztos, mert velem együtt sokan akarják, és amit sokan akarnak, az előbb-utóbb úgyis megvalósul. Bistey András Könyvtárrészleg az ideiglenes helyen... A körülmények ellenére az intézmény munkáját tekintve az országos élvonalba tartozik Mindehhez tegyük hozzá: új megyei könyvtár épül, azaz nem mondtunk le arról, hogy valamikor új megyei könyvtár épüljön. Kicsit bonyolultnak tűnik a dolog, mégis a címben foglaltakkal együtt talán így lehetne jellemezni a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár jelenlegi körülményeit. Leegyszerűsítve a dolgokat tulajdoniképpen arról van szó, hogy a megyei könyvtár megkapta a Tisza Antal út 2. szám alatti épületet, az úgynevezett munkásőr székhazat. A gyermékkönyvtárd részleg elköltözött a főépületből, de nem oda, hanem ideiglenesen egy területi pártiházlha. A volt munka .sörbázis meglehetősen leromlott állapotú. Ahhoz, hogy a könyvtár azt valóban birtokba vehesse, fel Ikelil újítani a tetőszerkezetet, a víz-, a gáz- és a villanyvezetékeket, belül vakolni, meszelni kell. A padlózat rendbehozása sem odázható el. Ezen kívül berendezésekre is szükség lenne. Mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott, anyagi akadályok fékezik az elképzelések megvalósítását. A megyei tanács által a felújításra biztosított összeg csak a munkálatok első ütemének elvégzésére elég, amelyben a szolgáltatás megnyitásához szükséges munkák, felszerelések, berendezések nincsenek benne. Ezekre mikor lesz — egyáltalán lesz-e — fedezet? Azt még nem lehet tudni. Addig az „új épület” — amelyet a körülmények javításának szándékával kaptak — majdhogynem nyűg a megyei könyvtár nyakán. Bökkenők és mulasztások És mi van az új könyvtárral? Hát igen, elképzelések azok korábban is voltak és most is vannak. A biztató variációkat eddig mindig megdöntötte a „nincs rá pénz”-érv, amivel szemben nem lehetnek ellenérvek. Most ismét úgy látszik, kimozdul az ügy a holtpontról. Megszületett az új elképzelés: az átadott munikásőr székház köré épüljön az új megyei könyvtár. Építésére megyei pályázatot hirdetett a tanács. A dologban az első bökkenő: a tervpályázat bizonyos mértékig a felújításra szánt összeget terheli. A második bökkenő: a régi épület teljes rendbehozására, berendezésére sincs elég pénz, miből akarnak új épületet építeni? Az akadékoskodás nyilván nem azért történik, hogy lehűtse az új könyvtárról álmodozók kedélyeit. A realitásokkal persze számolni kell. Évtizedes művelődéspolitikai mulasztásokat kel lene pótolnia a megyei könyvtár esetében. Biztosan meg lehet indokolni a mostani könyvtári állapotokat. Mégis, a könyvet szeretőkben motoszkál a gyanú: évtizedeken keresztül súlyosan mulasztottak a megye kultúrpolitikájának felelősei, amikor ennyire elihanya-Dr. Horváth Károly igazgató a könyvtárügyet a művelődéspolitika egészébe illesztve gondolkodik. Keserű szavakkal illusztrálja az intézmény helyzetét. Idézi Széchenyit, a „kiművelt emberek sokaságának” fontosságát. Elmeséli, hogy hol tart a nemzetközi élmezőny könyvtárügyiben. Beszél az új ismereíhordozókról', a videóról, a CD-lemezekről, ami náluk alig van. Tájékoztatása szerint az élvonalba tartozó könyvtárak állományának negyven százaléka már nem hagyományos isimerethordozó. Vannak országok, áhol csak az az in-A megyei könyvtár vezetése és személyzete — szavaikkal élve — „javíthatatlan optimista”. Lelkesedésük, a könyvtárügyért érzett felelősségük ma még töretlen. Tartalmi munkáját tekintve az intézmény az országos élvonalhoz tartozik. A kikölcsönzött dokumentumok száma ezer lakosra itt a legmagasabb. A beiratkozott olvasó ezer lakosra 260 — ezzel pedig másodikök az országos listán. Kezdeményezésekben sincs hiány. Sikeres előadássorozatok, író—olvasó találkozók, olvasótáborok, nyelvművelő versenyek fémjelzik a lelkesedést. De mi lesz, ha kigolták a megyei könyvtárat. Mert mi jellemzi most az intézmény elhelyezési körülményeit? Társbérletben él együtt a Damjanich Múzeummal, társbérletben pedig — bármilyen megértőék és jószándékúak a lakók — nem jó élni. A könyvtár alapterülete a megkapott épülettel együtt is csak 1600 négyzetméter, ami körülbelüli egynegyede az ideálisnak. Nagy a zsúfoltság, a könyvforgalmazás, -tárolás szinte megoldhatatlan. tézmény kap állami támogatást, amely úgy építi állományát, hogy annak legalább harminc százaléka az új ismerethordozók kategóriájába tartozik. Nálunk? Az elvonások éppen erről a területről történnek. Egy megszívlelendő anekdotát is elmesél. 1913-ban a dán parlament a kimerült ikirályi kincstár feltöltésének lehetőségeiről tanácskozott. Többek javaslata szerint a legkézenfekvőbb megoldás: kapjon kevesebb támogatást a kultúra. A király gyorsan lezárta a vitát: Uraim! Egy dolog a nélkülözés és egészen más dolog az ostobaság. fogy az ambíció, megtörik a lendület ? A körülményeken, a múltbéli mulasztásokon még hosszasan lehetne csemegézni, vagy keseregni. Ez persze nem sokat segítene. Talán most mégis komolyan megmozdult valami az elhelyezés dolgában és — ba apró lépésekkel is, de — haladunk a megnyugtató megoldás felé. A jószándók vitathatatlan, de önmagában kevés. Bízzunk abban, hogy a mai anyagi szűkösségünknek vége lesz egyszer és egymásra talál a lelkesedés és az ideális körülmény. Berki Imre A király lezárta a vitát Élvonalban a körülmények ellenére Váncsa Ildikó festőművész alkotásaiból kiállt tás nyílt tegnap délután Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ galériáján. A hosszabb ideig Mezőtúron élt művész munkáit szeptember 19-ig tekinthetik meg az ér deklődők Képünk nem egy múzeum gazdag kiállítását, hanem a kőtelki iskola történelem-szaktantermét mutatja be
