Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-16 / 193. szám
4 1989. AUGUSZTUS 16. Mépuu> Válságban a közösség A pszichológia: szolgáló tudomány Júniusban psziohológuskamara alakult Budapesten. Dr. Bagdy Emőke tanszékvezető egyetemi 'tanár, az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet vezető pszichológusa a kilinikumot, azaz a klinikai pszichológiát képviseli, a kamara vezetésében is. Ez az ág az elmúlt húsz éviben elsősorban az egészségügy területén épült 'be a betegellátásba, s itt is a pszichiátrián belül alkalmazták. A torz, Budapestcentrikus megosztás azt a látszatot keltheti, mintha az elmegyógyászat nyújtaná legfőbb feladatait, noha az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy a neurózisellátáson és a pszichoszomatikus betegek .gyógyításán kívül a legnagyobb szükség a pszichológiai szolgálatra a betegségmegelőzésben, az egészségvédelemiben és az egészségnevelésben mutatkozik. A feszültséget „ki kell szellőztetni” Dr. Bagdy Emőke így értelmezi és magyarázza a kedvezőtlen változásokat, a társadalmi beilleszkedési zavarok szaporodását: — Sokféle okát sorolhatjuk annak, miért romlott így le az általános egészség, ráadásul kiderült, hogy a városi és falusi lakosság állapota közt lényeges különbség nincs. Számomra mindennapos tapasztalat, hogy a testi-lelki egészséget 'károsító feszültség elscsorlbain tehetetlenségben aktivizálódik. Ha az ember úgy érzi, hogy bárhogy igyekszik életcéljait, terveit megvalósítani, folyton akadályokkal találkozik, állandó frusztrációnak van 'kitéve és csak többletenergiáinak mozgósítása árán képes normális létfeltételeket kiharcolni, akkor ebben a küszködéssel teli életvitelben a szervezete és a lelki épsége „fizeti meg az árát”. — Miben látja a megoldást? — A tehetetlenség és hiábavaló küzdelem önmagáiban akkor nem károsító, ha az embernek módja van személyes 'lelki nyomósa felszabadítására, elégedetlenségeinek nyílt megfogalmazására, feszültségeinek a „kiszellőztetésére”. Olyan szelepre van szüksége, amelyet megnyithat, és őszintén mondhatja el véleményét, álláspontját, kritikáját, ítéleteit ebben pedig partnerre, rezonáló, megértő közösségre talál. Mivel hazánkban sokáig kollektív társadalmi elfojtások nyomásában szenvedtünk mindannyian, ami abban is kifejezésre jutott, hogy a személyes vélemény, vagy társadalmi kritika megfogalmazása és kimondása nemkívánt következményekkel járhatott, leszoktunk az őszinte és szabad véleménynyilvánításról. így az egészséges demokratizmus cselekvőképtelen lett, elsorvadt Hallgatott az egyén, károsodott a közösségi élet. Az érték, eszmények, hitek és meggyőződések elhallgatásában pedig károsodott egy olyan fontos életfenntartó erő is, mint a jövő reményteli tervezése. Mit tehet a frusztrált ember? — Ha a tehetetlenség és reménytelenség társul az önkifejezés szabadságának korlátozásával — folytatja Bagdy doktornő —, vagy ha az embernek alapvető érteikéit, hiteit sértik, korlátozzák, akkor ez 'biztosan ímeg'betegíti. Hogy ez azután konkrétan miiben jut kifejezésre, például az élet feladásának szándékában, alkoholba menekülésben, az ügyeskedések és kerülőutas megoldások antiszociális, vagy 'becstelen 'keresésében, illetve a fokozott morállal és önkontrollal rendelkező embereknéL a tehetetlen harag önpusztító, szervkárosító, az idegrendszert kimerítő következményeiben, ezt az egyéni sajátosságok határozzák meg. — Az alkotó 'koriban lévő férfiak keringési betegség okozta 'halálozása például riasztóan magas (ez a vezető halálok). Helyes volna a rideg statisiztiikai adatok mögé gondolnunk, hogy negyvenes férfiatok húszéves egzisztenciaépítő küzdelem után messze nem tartanak ott, ahol szeretnének. Amikor a rizikótényezők kikapcsolásáról szónokolunk, érdemes meggondolni, miért szív el 2 doboz cigarettát valaki naponta, miért fullaszt ja italba feszültségét esténként, miért „vigasztalja” imagát folytonos evéssel? — A leszoktató kampányoknak mégsincs foganatjuk. — Mi mindig el akarunk venni valamit az emberektől, rászólunk: ne egyél, ne igyál, ne dohányozz, de mit adunk, mit kínálunk cseréibe? Általános tapasztalat, (hegy a rizikófaktorok éppen a társadalmi szempontból legértékesebb, legaktívabb embereknél sűrűsödnek, akik szüntelen cselekvésvággyal és felelősségtudattal élnek, tehát a legnagyobb frusztrációkat szenvedik el. Kilenc vállalkozó kedvű diák indult el a Zala megyei Csömödérről, hogy kerékpárral járja be az országot. A kilenc fiatalember nem először szállt nyeregbe. Valamennyien a helyi túrakerékpáros csoport tagjai, s az elmúlt évben nyertek már túraversenyt. A vállalkozó kedvű fiatalokat Békés megyében kapta lencsevégre a fotóriporter, amikor is a tervezett táv több mint felét „letekerték”, 450 kilométert hagytak maguk mögött. MTI- fotó: B. Fazekas László — tfVíit tehet egy frusztrált ember? — Elmenekülhet, támadhat, vagy passzív tehetetlenségbe szorulva szoronghat. Akinek a gyökerei mélyek, az nem menekül, inkább elszenvedi a károsodást. Az elmúlt évtizedekben mégis sokan megfutamodtak. A támadás következményekkel jár, ezért ezzel kevesen élnek. Marad a nagy többséget érintő passzív, tehetetlen helyzet, amibői az önpusztítás valamilyen formája alakulhat ki: alkoholizálás, öngyilkosság, nankománia, sőt bűnözés. Van-e kiút? — Tényleg nem marad kiút? Szolnokon a Bajcsy-Zsilinszky úti Piremon mintaboltban a mozgáskorlátozottak által készített termékeket is (rongyszőnyeg, cserepek stb.) árusítanak, de az üzlet tulajdonképpen papír-írószer boltéi ahol jelenleg kényelmesen beszerezhetők az iskolakezdéshez szükséges eszközök, komplett fúzetcsomagok, amelyek a belvárosi papírboltban időnként már hiánycikknek számítanak. Fotó: K. É. Inflálódó diplomák A képzettség, avagy a kapcsolat a döntő? — Ha ikiábátoi itudma az ember a passzív tehetetlenségben, akkor megvolna a szabadulás lehetősége. Tudnia Iliik, hogy valaki odafigyel segélykiáltásaira, segíti és meghallgatja. Csakhogy az önvédelem rengeteg erőt köt le, s emiatt nehezen tudunk a másikra odafigyelni. Ezt meg is tapasztalhattuk az em'beri 'kapcsolatok elsivárosodásában, az érdektelenségben, a közösségi és társadalmi aktivitás elapadásában. De voltaképpen nem okolhatunk senkiit ezént, nem követelhetjük a másiktól, hogy odafigyeljen ránk, segítsen rajtunk, álljon mellénk, amikor látjuk, hogy szinte minden embert személyes életgondjai nyomasztanak. Birtoklás — pótcselekvés — Az ember alapvetően ideologikus lény — mondja dr. Bagdy Emőke — tehát csak kitűzött célok felé tud haladni az életben, meghatározott értékek eligazító iránytűivel. Ha a magasabb célok és értékek követéséiben akadályozott, akkor helyettesítő célokat tűz ki. Ilyen például az anyagi javak gyűjtése, a birtoklási tudatban való kielégülés keresése. Minél afeadályozottabb a birtoklási tudat kiélése, annál nagyobb erők fordítódnak arra, hogy az ember mégis szerezzen magának valamit, amit a világból a magáénak mondhat — telket, kocsit, öröklakást, ez pedig egy torz értékrend kialakulását eredményezi. — És az értelmiség sorsa hogyan alakul ön szerint? — Ha valaki szellemi értéket állít a középpontba, feltétlenül szükséges, hogy az alkotó munkának meglegyen a társadalmi, anyagi és erkölcsi elismerése. Különben az alkotó szárnyakat lenyessük és beszorítjuk az egyént az életgondok mókusketirecébe. H. J. A jászberényi városi pártbizottság készíttetett egy felmérést arról, hogyan élnek, dolgoznak körzetében az értelmiségiek. Nem tudományos alapossággal, minden részletre kiterjedő igénnyel készült el a jelentés, mégis elgondolkoztató, tanulságokkal szolgál. Ugyanis nemcsak az ottani, alig három és félezer értelmiségi munkakörben dolgozó ember sorsa, boldogulása tükröződik belőle, hanem általános tanulságok is levonhatók. Jászberényben is érvényes például az a megállapítás, hogy az értelmiségi munkakörben dolgozás nem jelent feltétlenül kellő képzettséget. Az ottani pedagógusok 1,5 százaléka nem rendelkezik a munkakörének betöltéséhez szükséges diplomával. A városban és annak körzetében ipari és mezőgazdasági vezető beosztásúak között vannak megdöbbentően magas számban (közel húsz százalékban) olyanok, akiknek nincs felsőfokú végzettségük. Nem csoda, hogy ilyen tények alapján élénk vita alakul ki az értelmiségiekről. A különböző szakterületek között természetesen a Jászság fővárosában is jelentős eltérések tapasztalhatók, de sok az általánosítható tapasztalat is. A legfontosabb talán az, hogy a legtöbb értelmiségi munkáját, alkotó tevékenységét, kultúraszerető és -átörökítő szerepét nem az értékének megfelelően ismeri el a társadalom. Ez a megítélés egybevág a megye többi területének értékítéletével. Az értelmiségiek közérzetén valamicskét javított az, hogy a központi hivatalos vélemények egyre sűrűbben kifejtik ennek a helyzetnek az egész társadalomra negatívan hátó következményit, de az értelmiség megítélésében és főleg anyagi elismerésében nem lehet egyik napról a másikra döntő fordulatot elérni. Ráadásul minden szakterületen tapasztalható esetenként jogos elmarasztaló vélemény is, amit sokszor általánosítanak. Az értelmiségiek körében az is általános tapasztalat a Jászságban (és máshol is), hogy a csekély jövedelem mellett sok túlmunkát kénytelenek vállalni, ami nemcsak állandó fáradtsággal, hanem igen gyakran fásultsággal jár. Egyértelmű, hogy a közélettől való elforduláshoz vezet. Az érvényesülési lehetőségeket is vizsgálták Jászberényben. Azok megítélésében eltérőek a vélemények értelmiségi berkekben is. Vannak akiknek szemében az érvényesülés egyenlő a vezetői munkakörbe kerüléssel, míg mások akkor érzik azt, hogy révbe jutottak, ha szakmájuk elmélyült és zavartalan műveléséhez adottak a feltételek. Mivel az agrár- és a műszaki értelmiségnél a vezetői poszt sokkal nagyobb alkotási lehetőséget biztosít és ott vannak a legnagyobb fizetési különbségek is beosztottak és a vezetők között, ezért az érvényesülés ezeken a szakterületeken másként vetődik fel, mint az értelmiség egyéb rétegeinél. Ezért kirívó, hogy éppen ezeken, a szakterületeken az átlagosnál jóval nagyobb azoknak a vezetőknek az aránya, akik nem rendelkeznek diplomával. Ennek magyarázata egyszerű: sajnos még mindig előfordul, hogy nem a tudás, a rátermettség, hanem a személyes kapcsolat a döntő vezetői helyek betöltésében. Elgondolkoztató a jászberényi értelmiségiek véleménye környezetük munkaszervezési fokáról, műszaki-technikai színvonaláról. A megkérdezettek közel fele rossznak, tíz százaléka jónak, a többi elfogadhatónak ítélte azt. Közérzetüket rontja, hogy szerintük sem a munkahelyükön, sem szakmai berkekben nem igényük kellően alkotói tevékenységüket. A szakmai ismeretek szinten tartásához biztosított az irodalom és a továbbképzés a munkahelyeken, ez azonban csak a minimumhoz elég. A magasabb ismeretek megszerzése az egyén számára már idő és anyagiak kérdése. Az értelmiségi életmódhoz (de inkább annak megközelítéséhez) szükséges többletjövedelem megszerzése tekintetében még viszonylag kedvező helyzetben vannak a tanárok és az orvosok, mert ha túlmunkával is, de saját szakmájukban jutnak plusz pénzhez. Sok értelmiségi különböző fizikai munkával — állattartással, fóliázással, segédmunkával — jut 'többletjövedelemhez. Ez az értelmiség létalapjától veszi el az időt, mert így nem nyílik lehetőség önképzésre. Vannak természetesen olyanok — például a városi közművelődési dolgozók —, akiknek többletmunka vállalására nincs lehetőségük. Ezért is irritáló számukra — főleg a műszaki értelmiségiek, gyógyszerészek számára —, hogy Budap>esten a hasonló munkaköriben dolgozók jóval magasabb bért kapnak, mint ők. Ezek után nem meglepő, hogy az időt, fáradaságot megtakarító szolgáltatások igénybevétele az értelmiségiek számára csak a legszükségesebbre korlátozódik — pláne a községekben. A Jászságban élő értelmiség helyzete, következésképpoen közérzete rosszabb a nagyobb városokiban élőkénél. Ennek változtatása érdekében sokat tehetnek a helyi vezetők, de gyökeres fordulat csak akkor várható, ha országosan átértékelik és megújítják az értelmiségi politikát. S, B, Nyolcszáz kilométer kerékpárral
