Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-25 / 172. szám
j^ÉPLAP 1989. JÚLIUS 25. LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA A gyermekcsinálás tudományáról Komáim, amikor az ember hazát változtat, sok mindenre fel kell hogy készüljön. Magam is igyekeztem felvértezettnek lenni az előre nem látható eseményekre, jelenségekre, arra azonban legvakmerőbb gondolataim gerje- désekor sem számítottam, hogy páciens leszek a nő- gyógyászaton. (Azt még élképzelhetőnek véltem volna, hogy ugyanitt felvesznek valamiféle szakértőnek.) Tudod, azzal kezdődött, hogy ha már úgy sincs mit csináljunk, hát csinálunk egy gyereket azaz még egyet, hogy legyen a keresztfiadnak testvérkéje. (Ez itt a mindent-becézés szellemében egyszerűen és röviden tesó- nak mondják; előbb azt hittem, hogy a tesó olyasvalami, mint a tehó — településfejlesztési hozzájárulás — tulajdonképpen nem is tévedtem olyan nagyot, ha jól meggondolom.) Ha egész pontos akarok lenni, akkor még sem ezzel kezdődött, hanem azzal, hogy miért nincs mit csináljunk egyebet. Nem akartam előhozakodni neked ezzel a gondunkkal, de másképp nem értenéd a semmittevés kényszerét. Szóval, szép tálalással ugyan, de tulajdonképpen kirúgták a kománédat a munkahelyéről. Mivel ő színésznő, és a városban más (alternatív) színház nincs, hát ezt a két lehetőséget véltük f else j leni: vagy elmegyünk Szolnokról (ahol valamelyest kezdtünk már gyökeret ereszteni) és bekolduljuk magunkat anyaországunk egy másik városának színházába, vagy szaporodunk, jobb híján. Otthon elnémított író voltam, meggyötört lélekkel, de emelt fővel jártam; itt sok minden másképp van, jobban van, csak éppenséggel rettenetesen „átmentem koldusba”, s mivel ezért sem lelkesedem különösképpen, hát a két út közül a „terhesebb” felé hajlok. Illetve hajtanék, mert nem olyan egyszerű, s itt térek vissza a nőgyógyászathoz. Lévén a gyerekcsinálás- nak némi technikai akadálya (az otthon titokban felhelyezett spirál, mert odaát, ugye, ez is tiltott), elvittem a nejem a nőgyógyászhoz, ő bement én kinn várakoztam. Egyszer csak jön azzal, hogy nekem is be kell mennem. Meséli, hogy ő odabent elmondta, milyen gondolattal kacérkodik, erre fel sebtében kiszedték „az akadályt.” Ezt felfoghatom úgy is, mint az erdélyi menekültek azonnali, áldozatkész és hathatós megsegítése, melyet itt manapság csak néhol hangoztatnák, tenni meg, ugyebár, ennyit lehet, hogy befogadnak egy évre. Szeretnék túl- látni a saját nyavalyánkon, ezért ezt a gatyánrúgást úgy értelmezem, hogy bár még nem vagyunk magyar állampolgárok, nem tesznek velünk megkülönböztetést, élvezzük a társadalmi élet jelen áldásainak azon részét is, hogy beleestünk a munkanélküliség egyre tágasabb kalapjába. No de most tényleg vissza a nőgyógyászatra, mert nekem is jelenésem van. Azt mondja a kománéd, azért kell nekem is mennem, jnert itt tudományosan készül a gyerkőc, s engem is be akarnak avatni a fortélyaiba. Hát éppen ideje, gondoltam, hiszen már betöltöttem rég a negyven évet, és tudomásom szerint legkevesebb három gyermekem van, s mindegyik a tudatlanság szürke homályában fogant. A lányom nemrég érettségizett kitűnő eredménnyel. Marosvásárhelyen az egyetlen magyar nyelvű szuperreál osztályban, a fiam most jutott be ugyanarra a tagozatra (ami szintén nem kis fegyvertény), ez a legkisebb legény kém pedig korát meghazudtoló elmésséggel bűvöli a világot, hála Istennek, mindhárman épek, szépek, egészségesek is, de talán már rég Nobel-díjasok lennének, ha nem kapkodom el a dolgokat, hanem a tudomány vívmányait is bevetem. Hátha most, a negyediknél sikerül... Az ajtón, melyen be kell lépnem, felirat: Családtervezési lalkalmasságvizsgúlat és optimális családtervezési szolgáltatás. A nemjóját, mindjárt kiderül, hogy alkalmatlan vagyok ... Bár még nem világos, mire: a csinálásra vagy a tervezésre? Mert ha a családtervezésre akkor kissé elkéstünk, a párválasztáskor kellett volna a tudorok közreműködését kérnem. Csinos, fiatal doktornő fogad, máris derű áraszt el, ha ő avat be a titkokba, nem is lesz olyan kellemetlen. Nem tudom, felfogja-e a helyzet komikumát: ha az első randim bejön, a lányom lehetne, ő fogja elmesélni (?) nekem, hogyan kell csinálni .... De nem mesél. Kérdez. Gyerekkorom felől érdeklődik, mit mondjak, te is tudod komám, hányatott volt. Nagyon kedvesen mondja, hogy őt ilyesmik érdeklik, hogy mikor voltam bárányhiimlőben. A fene tudja, mélg abban .sem vagyok biztos, hogy voltam-e hirnlős. Apám? Honnan tudjam? Nem részletezem, azt hiszem, ehhez a kikérdezéshez képest az ötvenes évek „lekáderezéses” beszélgetése egy röpke bájcsevegésnek számítana. Én is kérdeztem volna ezek után (ha már megszületendő gyerekem ér- dékóben ők mindent akarnak tudni rólam meg őseimről), többek között iyesmiket: biztosított-e a kicsinek az eledele, a ruhája, a bölcsődéje, a békéje s a többi ? Ám nyilván, mindez nem a doktornőre tartozik, s a jelek szerint az általa képviselt gyerekvédő hivatalra sem. A felelősség t (felelőtlenség) csakis a munkanélküli nejemé meg fölöttébb bizonytalan sorsú személyemé. Itt nem úgy van az, komám, hogy elhatározod, és durr bele. Három hónapig nem szabad teherbe esni, jelentette ki a csinos doktornő, addig fogamzásgátló tablettát sem szabad szedni, s hogy ne hidegüljünk el teljesen, erre a három hónapra adott tizennyolc darab védőgumit. Ebből könnyedén kiszámíthatod Árpádom, hogy Magyarországon az átlag-férfi milyen gyakorisággal kedveli a nejét. Mondtam, nem akarok felvágni, de ez kevés. Az a javaslat hangzott el, hogy ha elfogy, rágógumival próbáljam. Szegényes fantáziámmal ezt már sehogyan sem tudtam elképzelni, megkérdeztem, hogyan gondolja. Persze, én tájékozatlan rosszul értettem, ő Rákó gumira gondolt, ez szerinte a legjobb, ezt az óvszert reklámozzák a tévében is. (Még nem ismerkedem ezzel a legjobbal, tart még az, amit ingyen kaptam védekezésként ha lehet, inkább a naptár-módszert alkalmazom, mert a „lufival” nem nagyon ízlik a dolog, pontosan olyan, mint a szeretkezés védőgumival.) Na, most magát megszúrom, közölte a doktornő a feleségemmel, s immár minden rosszat sejtve csaknem rászóltam, hogy ezt talán mégis hagyja rám, amikor látom,, hogy injekcióstűvel a kezében mindössze vérvételire készül. Ebben a modern világban megzavarodik az em ber ... Nekem meg azt mondja a családunkat velünk együtt tervező fiatal tudós, hogy kéne neki tőlem sperma, hozzak egy üvekben egy teljes adagot. Tudod komám, így ajándékba még nem vittem soha senkinek, a kománéd is meglepődött, hogy az meg minek. A doktornő nyugtatta, hogy nem nagy dolog az egész, három napi szünet. után fogjam fel egy üvegbe a megszakított aktus termékét. Koitusz interruptusz — magyaráztam a nejemnek tulajdonképpen azért, hogy vegye észre családunk új tagja: a látszat ellenére nem a középkorból csöppentem ide. A kománéd ettől sem lett lelkesebb, felvetette azt, amit a doktornő meg sem kérdezett: hogy nekem már három gyerekem van. Azt sosem lehet tudni így a njeg- nyugtató válasz, különben is a férfiak általában rajonganak ezért a vizsgálatért, hogy meggyőződjenek férfiasságukról, s ez a módszer szerinte még mindig jobb, mint ahogy az urológián csinálják, hogy az ember kezébe adnak egy üveget, beviszik egy szobába, ahol meztelen nő fotója elé állítják, és nyomás! Na és milyen üvegbe, kérdem én, hogy haladjunk is valamit. Azit mondja a csinos, hogy mindegy, csak legyen előtte kimosva, mert egyszer valaki kürömíakkos üvegecskében hozta, s azon kívül, hogy lakk is volt az üvegben számára az volt a meglepő, hogyan tudta az illető belecélozni. Bizonyára sejted, komám, ez az akció mindmáig (egy hónap telt el) nem sikerült. Ismersz, nálam már a három napos szünet is gond, nem beszélve arról, hogy hétköznap reggeli friss csa- pölást várnak, mivel rögvest a produkcióután rohanni kellene a termékkel, a laborba, mert a vizsgálódáshoz azon melegében szükségeltetik. Aztán kapott még az asz- szony valami magzatvédő bogyót, amikor nem felejti el, be is szedi, no és lázgörbét keld vezessen, minek következtében szokásától eltérően ébredéskor a lázmérőt kapja be. Idétlenkedünk itt hol gumival, hol megszakítva a legjobbkor, szóval így mulatunk „jókedvünkben És még csak a felét ha meséltem el újsütetű 'gyerek- fabnkálási tudományunknak! A többiről legközelebb számol be komád Lajos A cinege cipője, avagy tanácstagok harca a vízért Ismét harcolni kellett valamiért, ami jó, ami egyértelműen szükséges, ám értetlen kezek tönkre tennék a jó ügyet is, ha nem lennének olyan tanácstagok, akik körömszakadtáig ragaszkodnak kérésük megvalósításához. A város Ságvári krt-i részén nagyon sok idős, beteg ember él. Közülük többen keresték fel Bagyula Györgvné dr-t, a 13. választókörzet tanácstagi képviselőjét, azzal, hogy járjon el ügyükben, szeretnének árté- zi kutat a városnak ezen a részén is, hiszen az idős, beteg emberek nem tudnak elmenni a Gólyához jó vízért, a csapvíz pedig Szollnokon maholnap már ihatatlan lesz. Kérésüket a tanácsi képviselőnő jogosnak érezte, az öregek támogatását egyébként is szívügyének tekinti. Ezután a képviselőnő hosszú utat tett meg, míg küzdelmeit győzelem koronázta. Kálváriája, küzdelme azonban még így is elgondolkodtató. Először Czibulka Péter országgyűlési képviselőhöz fordult, támogassa kérésüket, legyen ártézi kút ezen a környéken is. ígéretek, elutasítások halmaza következett. Egy ígéret, egy visszavonás,, mígnem Czibulka Péter végülis elzárkózott az ügy támogatásától. Érveit itt most nem látjuk indokoltnak felsorakoztatni. Bagyuláné azonban nem adta fel. Most már tanácstag társaihoz fordult segítségért: pénzt kért tőlük a kútra. A környékbeli tanácsi választókörzet képviselői egy emberként álltak Bagyula Györgyné kérése mellé: 10 választókörzet (a 4-5-6-7-9-11-12- 13-17-23. sz) tanácstagjai, saját tanácstagi alapjukból összeadtak 1 028 000 forintot. Ezzel a pénzzel kereste fel Bagyula Györgyné dr. a Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatóját, dr. Kaposvári Kázmért: kezdjék meg a kút fúrását, legyen vize az itt élő idős embereknek, elvégre nem mindegy, 50 m-t mennek-e a vízért, vagy sakkal többet. Kaposvári Kázrnér azt mondta, nem építheti meg a kutat, csak ha a fúráshoz szükséges 2 000 000 forintot leteszik a megrendelők. A pénzből azonban még sok hiányzott a kétmillióhoz. Üjabb támogatókra volt szükség. így kereste fel kérelmével a tanácstagnő az Ingatlankezelő Vállalatot, ahol az ügy megértésre talált: 472 000 forinttal hozzájárultak a tanácstagok kérésének 'támogatásához. így volt már 1 500 000 forintjuk. Hogyan tovább? A nagy összefogásra a megyei tanács végülis, igaz, hogy nem könnyen, de adott 500 000 forintot. A szívós összefogás, Bagyula Györgyné dr. és tanácstag társai fáradhatatlan kilincselései cseppenként, de előteremtették a víz árát. Eredmény: a munkálatokat egy hónapon belül elkezdik, így a Várkonyi téri szánkázódamboknál ősszel már folyni fog a víz. A kút eredeti fúrási helye a Kun Béla krt-on lesz, a 10-es buszmegállóval szemben, ahonnan több kifolyóhelyre elvezetik: így — mint mondottuk — a szánkázódom- boknál lesz egy szép kút, egy másik a 10 emeletes házak között, egy pedig a fúrás helyétől 50—60 m-re, •ahogy a terepviszonyok megengedik. A segíteni akarás, a kitartás tehát győzelemre vitte a környék lakosainak kérését. Csak azt nem értjük, a városi tanács miért nem adott az építkezésre egy fillért sem? Meg azt sem értjük, miért talált oly sokszor elutasításra 15 ezer ember kérése? És mi lett volna ha képviselőik nem állnak ilyen szilárdan, egy emberként a jó ügy megvalósítása mögött? Akkor 15 ezer ember kérése csak pusztába kiáltott szó maradt volna? — K. Sz. — Nevezetes épületeink A kunszentmártoni „városháza" Az 1807. év nevezetessé vált a település életében: mezővárosi rangra emelkedett, évente négy országos és havonként égy hetivásár tartására jogot, nyert, és a Körös folyó — ősi idők óta használt — révje helyén megépült az első hídja is. A folyóparthoz közel kialakult piactéren, a templom mögött 1811—13-ban megépült az egyemeletes városháza masz- szív épülete későbarokk stílusban, 3—1—3 ablakosztással, falpillérekkel is hangsúlyozott, középen kissé elő- ugró falsíkikal. A városháza meghatározó élemévé vált a főtér kiépíté- séneki sorra épülnek: a iNagyiiskolat, a Nagyvendéglő és a templom új tornya is. A városháza avatására 1813. november 7-én került sor, azon a napon, amikor a Napóleon hadai fölött nyert győzelem emlékére Te Deum-ot tartottak. A városháza régi és újabb történelmi események emlékét őrzi. 1541-ben Buda elfoglalása után Izabella királyné, Martinuzzi Fráter György kormányzó és két főember kíséretében a koronával Tiszavarsányon és Gya- lun át Kunszentmártoniba érkezett, hal „a királyné kíséretéből egy előkelő lengyel meghalálozván — írja Emlékirataiban Szerémi György —, azt ott eltemették, s a lelkésznek az isteni szolgálatért gazdag ajándékot adtak.” Ifj. Dósa Elék, Kun- szemtimárton monográfusa a harmincas évek közepén javasolta is, hogy érdemes volna emléktáblával jelezni ezt az eseményt, el is helyezték a márványtáblát az épület falán. Agrárszocialista megmozdulás színhelye is volt a városháza 1881-ben. Jogtalan közmunkák és végrehajtások miatt a zendülő paraszti tömeg elől elmenekült a hatóság. Új tanácsot választottak, polgármesterré pedig Ipacs János temetői csőszt. A lázadás leverésére az alispán kormánybiztost rendelt ki és két század katonaságot, akik mintegy háromszáz embert és a vezetőket lefogva, a karcagi törvényszékre hurcolták. Egy évi vizsgálat után a súlyos büntetés: ! fi 'j ■: 2| uÉ ü f 1 V’V i- J&, . ti hyugaiti sarkán állő Nepo- muki szt. Jártos barokk szobrát ábrázolja, háttérben a városházával. Az egyik képet két évtizede készítettem, amikor a szoborcsoportozat még ép volt, középen a talapzaton álló Nepomufci szobor, kétoldalt egy-egy puttóval. A talapzat első oldalán latin szövegű időtrejtő kro- nosztikon, magyarul: „Nepo- muki szt. János a nyelv mérges nyilai ellen igazi Patrónus. 1763” A hátsó felirat latin szövegéből megtudhattuk, hogy állíttatta „Származásra és jámborságra nemes Bedecs Ádám és annak fia József”, akik a Kunszentmártont Jászapátiból jött első-telepítőik redemptus leszármazottjai voltak. Ipacs János három és félévi börtönt, harminchaton három évig tartó kisebb-na- gyobb büntetést és mindannyian pénzbírságot is kaptak. A két fénykép az egykori piactérnek- a hídra néző A másik fotó egy hete készült, a pusztulás nemcsak a benzin- és olajgázok károsításának tudható be, szerepve van abban a környezet elhanyagolásának is. Kaposvári Gyula
