Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-25 / 172. szám

1989. JÚLIUS 25.

frlÉPlAP

Negyvenen pihentek az Oázisban

„Máskor is eljövünk"

Játék az udvaron. Fotó: Mészáros János.

Szombaton megnyílt az Oázis klub. Oázis — ez a szó pihenést, biztonságost éltető helyre való megérkezést jelent az emberek számára. A családi klub célját jól fémjelzi ez az elnevezés.

— Értelmi fogyatékos gyermeket nevelő szülők, családok jöhetnek ide, — magyarázza Hofgárt

Györgyné. —

Amikor a klubnak otthont adtam a saját lakásomban, az volt a célom, hogy segítsek a nehéz sorsú családokon.

Aki értelmi fogyatékos gyereket nevel, annak ritkán van módja kikapcsolódni, szórakozni. Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége megyei elnökségének titkára vagyok, és régóta dédelgetett álmom ez a klub.

Hofgártók családi házának udvarán nagy a mozgás ezen a szombaton. Negyvenen jöttek el: szülők, gyerekek. A családok elhozták az értelmi fogyatékos és az egészséges gyermekeket is. Sérült és ép gyerek játszik együtt a napsütéses udvaron.

Kólyáné Nagy Judit Karcagról hozta ej a kislányát.

— Nagyon örülök, hogy megvalósult az Oázis klub. Itt a saját közösségükben vannak a gyerekek, és feloldódnak. Nézze meg, hogyan játszanak! Milyen önfeledtek, és egyáltalán nincsenek gátlásaik! Itt az a jó, hogy hasonló sorsú társaikkal vannak együtt, és bár nem mindenki ismeri egymást, olyan, mintha egy nagy család lennénk. Biztos vagyok benne, hogy ha a fogyatékos gyerekeket egészséges közösségbe vinnénk, csak ülnének, és

nem mernének bekapcsolódni a játékba.

Aztán a saját sorsáról is mesél:

— Az én lányom születésétől fogva értelmi fogyatékos. Nagyon nehéz mellette munkát vállalni. Ezeknek a gyerekeknek ugyanis nincs koruk, és ezt hivatalosan nem veszik tudomásul. A lányom — nézze meg! — két- hároméves gyerek szintjén van, pedig tizenhat, éves. Most például beteg, és nem Írnak ki vele táppénzre, mert tizenhat éves. Ugyanakkor egyedüli még enni se tud. Azért mondtam ezt el, mert úgy érzem, sok sorstársam hasonló gondokkal küszködik.

Nagyon jónak tartom a kezdeményezést, hogy legyen Oázis családi klub. Hiszen ide szinte ingyen jöhet el az ember, és együtt lehet a gyerekével, megbeszélheti a többi szülővel a gondjait. Nagyon sok munka van benne. Néha csodálkozom is Hof- gártnén, hogy mennyit dolgozik, nem tudom, hogyan győzi energiával. Nekem nagyon tetszik a klub, biztos, hogy máskor is eljövök.

— Sokat segített a szervezésben Gálné Fehérvári Tünde és Németh Gézóné,— mondja Hofgárt Györgyné. — A vállalatoktól is kaptunk adományt; az Ideáltól, a Sütőipartól, a Tejipartól, a Jászkun Volántól, a Tisza Szállótól, a megyei egészség- védelmi tanácstól. így a családok ingyen jöhettek el ingyen utazhattak, ebédelhettek, játszhattak. Ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen ezeknek az embereknek kevés a pénzük, nem tudnák kifizetni a klubnap költségeit. Nagyon jó a tapasztalatom a vállalatoknál, készségesen, szívesen adtak. Ami egy kicsit elszomorít, hogy nem mindenki jött el a klulbnapra, aki jelentkezett. Én ezt nem tudom elfogadni, mert ha nagy ritkán adódik alkalom a szülőnek, hogy kikapcsolódhat a fogyatékos gyermekévei, akkor az legyen az első. Ilyenkor félre kell tenni a kötelességeket, még a munkát is. Nem hiszem el, hogy egy hónapból egy szombatot nem tud rászánni valaki, hogy a gyerekévé! legyen.

— pé —

SZÓL A RÁDIÓ

A biro

Az a rádióhallgató, aki évek óta figyeli, ismeri, tudja, Borenich Péter dokumentumműsoraira érdemes figyelni. Általában közérdeklődésre számot tartó belpolitikai témákat dolgoz föl, |ä mindig érdekesen, izgalmas kérdéséket vet föl beszélgetőtársainak. A múlt héten új műsorral jelentkezett; amelyet először szerdán délután a Bartókon, pénteken este pedig a Kossuth adón hallhattunk. Dr. Vida Ferencet, a Nagy Im- re-per tanácsvezető bíróját kérte emlékezésre. A beszélgetés négy napig készült, az utolsó fölvétel 1989. június 8-án volt, tehát akkor, amikor még senki nem tudta, milyen közhangulatot, részvétet vált ki az áldozatok temetése. A nyugdíjas bíró feltételezhetően jól fölkészült visszaemlékezései, elvei ösz- szegzésére. Koncepciós pernek ugyan már a beszélgetés elején elismerte a pert, — mivel úgymond több szabályt megsértettek az eljárás során — de tiszta lelkiismerettel állította: a bíróság legjobb politikai meggyőződésével ítélte el a vádlottakat.

A műsorból kiderült az is, meglehetősen nagy igazságszolgáltatási tapasztalattal, mintegy huszonnégy évi bíráskodás után kapta a megbízást, vegye át a port. Az ügyet ugyanis Radó Zoltán kezdte tárgyalni, de őt infarktussal vitték el a Legfelsőbb Bíróságról. Nem volt választása, visszautasításra lehetősége, de nem is Keresett, bár néhány akkori

perből kifolyólag kellemetlenségei is voltak. A Déry- ügyben például kikérte magának, hogy befolyásolják.

Tulajdonképpen a tanácsvezető bíró pontos képet adott a Nagy Imre-per történetéről, s arról, a tanácsban mindenki egyértelműen meggyőződésből járult az ítélethez. Föl sem merült, hogy valamiféle koncepció mégis végigvonult az ügyön — mert dr. Vida Ferenc szerint valóban államellenes stb ... stb. ügyről volt szó, amelyben a bírák legjobb tudásuk, s politikai meggyőződésük szerint jártak el. Enélküll ugyanis nem ítélkezik a jogtudományokban jártas ember.

Föltételezem, hogy az 1934-ben Szegeden diplomát szerzett tanácsvezető bíró — ezt sugallja az emberi számítás is — a beszélgetés idején legalább 78—79 éves. Aktív, legaktívabb korában élt az ötvenes években, amikor valóban „mindenki politizált”, s egy bírótól mi sem volt elvárhatóbb, mint hogy tökéletes híve legyen a rendszernek. Most is azt vallja: a szocializmust Rákosiék elrontották, de meg lehet és meg kelli javítani. Talán ebben volt a legnagyobb nézeteltérése a vádlottákkal, akik — például Szilágyi József — kereken kimondták, a szocializmus elbukott.

Tanulságos dokumentum- műsor volt, kicsit tükre az ötvenes éveknek, amikor talán mindenki vakon hitt, s mindenkit meg lehetett győzni az eszme, de még a gyakorlat igazságáról is. Majdnem mindenkit, (SJj

Pécsett

Útalakult az oktatási igazgatóság

Az MSZMP Központi Bizottsága térítésmentesen átadta a pécsi pártiskola oktatási és kollégiumi épületeit a Janus Pannonius Tudományegyetemnek. A Mecsek lejtőjén lévő épületegyüttes állami tulajdonban van, a KB csupán a kezelője volt eddig. Megtörtént az átadásátvétel hivatalos aktusa, azt követően pedig a telekkönyvi bejegyzés is. Az egyetem nyomban megkezdte az épületek birtokba vételét. Elsőként a tanárképző kar történeti tanszéke költözött be új otthonába, az egyetemi könyvtár pedig átvette a pártiskola 30 ezer kötetes könyvtárát.

A JPTE-nek nagy tervei vannak a használatba került intézménnyel!: ott akarja megindítani az egyetemi szintű politológiai képzést, illetve továbbképzést. Ezzel a vállalkozásával regionális, esetleg országos feladatokat is ellát még a pécsi tudományegyetem. Megkezdődik a tanárképző kar általános rekonstrukciója, emiatt

egyes intézetek, tanszékek átmenetileg a volt pártiskolában kapnak helyet. Úgyszintén segít az intézmény a városnak a középiskolai zsúfoltság enyhítésében is.

Az oktatási igazgatóság ezzel egyidejűleg megszűnt, illetve — szőkébb intézményi területen és kisebb oktatói létszámmal — átalakult politikai művelődési központtá,

Gyökereink mélyre nyúlnak

Tisza szőlősön is országos színvonalon

Szombat este 7 óra. Az iskola ódon palái, a korhadó lécek kivételével a földön hevernek. Tetőcsere, karbantartás. Egyre másra érkeznek napbarnított arcú kissé lihegő, de mosolygós szemű emberek, többnyire nyugdíjasok: Kulcsár Sándorné, Szőke Józsefné, Kerekes Já- nosné, Barnáné Zsuzsán na

néni, Erdei Sándor és Kuczik Zsigmond bácsi, Szabó Gyula valamint a fiatalabb nemzedéket képviselő Doma testvérek. Igyekeznek a tanterembe. Próba van. Nyáron is. Ök az egyedüliek az amatőr művészeti csoportok közül, akik most sem pihennek.

— Jaj, ihát mi így vagyunk! A munkából, a határból, a jószágetetésből jöttünk. Csak kapkodtunk egy pár falatot. Rövidesen mesz- szire hallani a szebbnél- szebb dalokat éneklők és egy értékes népi hangszer, a citera húrjainak hangját. Gondolatban én is ott vagyok velük a negyven-ötven évvel ezelőtti padkaporos bálákban, ahol a 13—14 éves Süldő lányok és fiúk a dohánycsomózás után fáradtan, de jókedvűen zendítettek a nótára, s hetykén járták a csárdást, csak úgy füstölgött a por a talpuk alatt a fergeteges csárdás után.

— Igaz, akkor még csak egyvonalas citerám volt, s előfordult, hogy félórán át

— Minket csak az éneklés, a közös együttlét szeretete hozott össze — kapcsolódik a beszélgetésbe Szőke Sándorné is. — Soha nem az számított, hogy körülményeink milyen mostohák, hiszen még kultúrházunk sincs! Mi összejöttünk több mint hat éven át a tűzoltó- fczobá'ban is, csak most onnan is elvitték az asztalokat, így itt az iskolában próbálunk.

Másik Juliska néni is van a csoportban, Kulcsár Sándorné, aki a következőket mondja:

I — Ott voltunk a „falugyűlésen” is, s megígérték, hogy nemsokára lesz már

szaszőlősi gyermekek esetében, hiszen az 1988/89-es tanévben több mint 30 gyerek fogott Sándor bácsi vezetésével a húrok pengetéséhez. Itt nem veszhet ki Kodály és Bartók szelleme az ifjabb nemzedék szívéből és emlékeiből kialakulhat kötődésük a gyökerekhez, lesz azonosságtudatuk, és el tudják majd énekelni a Him- huszt, a Szózatot is egy-egy nemzeti ünnepen. Nézem a kipirult arcokat, csillogó Szemeket, hallgatom merre is járt már az együttes. Eridéi Sándor bácsi alig győzi isorolni.

i — Voltunk mi már Tisza- örsön, Tiszaigaron, TiszaA tiszaszőlősi pávakör és citerazenekar tagjai. Balról jobbra: a Doma-testvérek, Kulcsár Sándor vezető, Szabó Gyula, Kuczik Zsigmond, Erdei Sándor, Szőke Sándorné, Kerekes Jánosné, Kulcsár Sándorné, Barnáné Zsuzsánna néni.

A jelenlegi kultúrház Tiszaszőlősön

csak ugyanazt a nótát húztam, de hamar belejöttem a pengetésbe, mivel a szép dalt mindig kedveltem. — Szólalt meg az együttes vezetője, Kulcsár Sándor nyugdíjas. — Egy-egy ilyen kukásbál után annyi port vertünk fel, hogy öregjeink szerint, akik többnyire csak szemlélői voltak a fiatalok mulatozásának, még három nap után is vályogot köptek. i Sándor bácsi szavai után az arcokra nevetés, a szájak sarkába sokat sejtető mosoly ül. Mindenki ugyanarra gondol. A soha vissza nem térő üde fiatalságra, az első szerelemre.

— Mi már 1972-ben is ott voltunk az első népdalkörben, melyet még Prisztóka tanító bácsi szervezett. Voltunk úgy nyolcan-tízen, de hosszú évek teltek el 1982- ig, míg a Hazafias Népfront kezdeményezésére az akkori klubkönyvtárvezető, Gacsal- né Erzsiké segítségével újjáalakult a csoport. — Fűzi a szót tovább Kerekes Jánosné.

kultúrház. Bocsánat, tornaterem, s mellesleg kultúrház is. Majd ott próbálhatnak a csoportok, s végre valahára Visszahívhatjuk azokat a testvércsoportokat is, amelyek bennünket már oly sokszor vendégül láttak, és szívesen fogadtak. i — Kell is, hogy legyen! — szól közbe Barnáné Zsuzsánna néni.

I — A mozi is összedől már, meg nem szeretnénk ismét úgy járni, ahogy egyszer már járt a kultúrházunk. A teteje beleesett az alapba. Ma tsz-parkoló. i Megbabonáz ez a pezsgés, S közben arra gondolok, mi maradt mára az önművelő mozgalomból? Tudom, változnak az idők, új idők, új divatok jönnek, s a modern világ új életformája amúgy is sorvasztja a népművészeti értékeket. A zenei anyanyelv kezd feledésbe merülni, a rádióban az ifjabb nemzedék, ha népzenét hall, inkább lezárja, mondván ,öreganyám nótája”. Ez bizonyára nem így lesz a tiüerzsen, Pusztátaskonyban, Jászapátin, Jászfényszarun, Kengyelen, no és idén májusban a Budapesti Mezőigazdasági Múzeumban is. — ■Ha még sokfelé járunk, Szabó Gyulát is megnősítjük, hiszen jóra való, rendes ember állomásfőnök, Tisza- tezentimrén, mégis ide húzza a szíve és a zene szeretete! I— pödör egyet a bajszán Kuczik Zsiga bácsi. — Még azt is szeretném élmondani, hogv nem az országos ezüst (minősítés ám az egyedüli di- fcsőségünk, inkább az, hogy mi szombat esténként nem a kocsmába járunk poharakat femelgetni, hanem magunk- tnak és egymásnak szerzünk örömet. A családom is annak örül hogy ide járok, s ha hazamegyek már az unokák is kérdik: „No, most mi újat fogsz egész nap dúdolgatni, (papa? Én a nyugdíjasklub •tagjaként kerültem a cso- portJba, s azóta valahogy boldogabb vagyok, többnek, más embernek érzem magam.

I Közben „behívót” húz elő (zsebéből Sándor bácsi: — Kettéfűrészeljük az asszony- (nyal a nyoszolyát egy időre! I Gondolkodom, ugyan mi óka lehet? Kiderül, hogy 63 évesen is, a csoport több tagjával, rendszeresen to- (vábbképzésekne jár, példát lmutatva ezzel nagyon sok (fiatalnak. Most a „C” kategóriás citerazenekar-vezetőket képező táborban vizsgázik. ö mondja: vizsgázik. Mondom: vizsgázott, ő is, a csoport is. Létminimumon élő nyugdíjasok. Adni akar- inak és tudnak. Örömet, maguknak és másoknak.

1 J. J. A.

Immár hetedik éve, hogy Szabó Ernő az Interpress szálló igazgatója létrehozta az Interpress Galériát. Ba- latonszéplakon. Neves szobrászoknak és festőknek ad alkalmat műveik bemutatására. Természetesen szerves része a „Balatoni nyár” rendezvénysorozatnak is. Az első kiállító Papi Lajos kisújszállási szobrász volt. Most pedig Farkas Mihály dunaújvárosi festő egyedi képeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Képünkön Szabó Ernő igazgató tárlatvezetést tart a szolnoki és szombathelyi vcndéglátóipari szakközépiskolásoknak, — nzs —