Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-22 / 170. szám
1989. JÚLIUS 22 5 A tolvajokat elfogják, ugye? Az utóbbi időben megnövekedett az áruházi tolvaj- lások száma. Körsétát tettünk a szolnoki Sztár, Skála, Centrum áruházban, hogy megtudjuk, mi vár azokra, akik a jövedelem kiegészítésének ezt a módját választják. — A tolvajokat természetesen legtöbbször elfogják — mondta Serege Istvánná, a Skála Áruház rendészeti vezetője. — Minden osztályon társadalmi rendészek (akik tulajdoniképpen maguk a dolgozók) őrzik a rájuk bízott árukat, amiért anyagi felelősséggel tartoznak. Aki hosszú ideje dolgozik, a kereskedelemben, jó emberismeretre tesz szert, meg tudja ítélni, kit kell j óbban figyelnie. — Én úigy hallottam, ezt nem is olyan könnyű megítélni. — Van amikor nem, ugyanis a megtévedt emberek világa sokrétű; lopáson kaptunk már kisiskolástól kezdve a nyugdíjasig minden rétegből származókat. Meglepően gyakoriak az úgynevezett jó beosztásban lévő emberek apróbb lopási ■kísérletei. Hadd mondjam el — bár kissé szégyenkezve —, hogy ki mindenki került már de hozzám a rendészeti irodába. Vezető állású, jól öltözött férfi, számítástechnikus, gépész, női szabó, fodrász, ápolónő, főiskolai hallgató, vegyész, maszek kisiparos, és sajnos' még tanár is, hogy a sort tovább ne is folytassam. — Általában melyik osztály a legveszélyeztetettebb ilyen szempontból? — Természetesen az élelmiszer, ezt követi a divatáru, majd az iparcikk osztály. — Tanulságképpen el1mondaná nekünk, mi a tapasztalatuk, a különböző osztályokról kik, mit visznek el a leggyakrabban? — Gyerekek édességet, barkácskészleteket, sőt cigarettát. Az őszi iskolakezdéskor drágább iskolaszereket. Elszomorító volt, hogy az idén a ballagások előtt drága harisnyanadrágok vándoroltak titkon a diáklányok táskáiba. Elfogtunk olyan fiatal nőt is, aki az egész áruházat ^bejárta, mindenhol „bevásárolt”, a csirkétől a ruháig, cipőig, desodo- rig mindent, de sehol nem fizetett, s végül a divatosztályon bukott le. Ráadásul volt nála egy több ezer forintos ruha is, amit a Zebra butikból lopott el. — Hogyan viselkednek azok, akiket rajtakapnak, s szégyenkezniük kellene tettük miatt? — Nem szégyénkeznek. Legtöbbször ők vannak felháborodva, fenyegetőznek, szidnak bennünket, sőt... még félnünk is kell, nehogy valaki nekünk essen, verekedjen. Az úgynevezett rendes' emberek pedig próbálják megúszni. Kapcsolataikra hivatkoznak, kérik, hogy személyesen beszélhessenek az áruház igazgatójával, mosakodnak, mindent elkövetnek, hogy tettüket ne kövesse felelősségre vonás. Meg kell azonban mondanunk, hogy az igazgató soha, senki kedvéért, személyre vagy foglalkozásra való tekintettel sem tesz kivételt, mindenki ellen, akit lopáson rajta kapunk, fel'je ientést teszünk. — A drága bundáknál felszerelt riasztóberendezés sikerrel működik? — Igen. Azóta csak egyszer fordult elő, hogy egy fiatalember 'ki akart sétálni égy 12 ezer forintos bundában a boltból, de őt is észrevettük, nem ért kár minket. — Sok panaszt hallani országszerte a külföldiekre, ön mit tud mondani erről? — Valóban sokszor találkozom, sajnos, velük itt a rendészeti irodában. Nehéz ügy. mert felelősségre vonásukra tulajdonképpen nincs mód, elmennek az országból. A Centrum Áruházban találkoztak notórius, visszajáró tolvajnővel, aki rendszeresen Vissza-visszatért vásárolni, hol terhesen, hot kisbabával a karján — de fizetni mindig „elfelejtett”. A Sztárban az előzékeny kiszolgálás segített leleplezni a tolvajt. A vevő jól megpakolt táskájából ugyanis sör folyt, s az udvarias eladók felajánlották segítségüket, hogy egy reklámszatyorba átraknak mindent, megmentendő a kifolyt sörtől. így derült ki, hogy a 20 éves lány 9 éves húgával már köribejárta az üzleteket, s minden, ami a táskájában volt, lopott 'holmi volt. ök sem úszták meg büntetés nélkül. Az áruházi dolgozóknak anyagi érdekük, hogy a lopásokat lehetőleg kiszűrjék, ezért tehát az áruházi szarkák ne érezzék magukat biztonságban, mert a tolvajokat legtöbbször elfogják, s feljelentést tesznek elleniük. — K. Sz. — A Jászságban a legnagyobb a táppénzesek aránya Nőtt a nyugdíjasok, a gyeden lévők száma A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság éves számvetése A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság minden évben összegzi, s az előző évihez hasonlítja a társadalombiztosítás mérlegét, — amely a számszerű adatokon túl pontos helyzetképet ad megyénk lakosságának szociális, egészségügyi helyzetéről is. A közelmúltban elkészült összegzés némileg az országos helyzetképet is tükrözi, így például azt, hogy .1988- ban országosan a . társadalombiztosítási kiadások legnagyobb hányadát — 59,5 százalékát — a • nyugdíjakra fordították. Sokatmondó adat az is, .hogy egy dolgozóra 1987-ben összesen és átlagosan 29 368 forint volt a társadalombiztosítási kiadás. Tavaly ez az összeg 13,1 százalékkal, 42 031 forintra nőtt. Szolnok megyében a társadalombiztosítás 'bevétele avaly meghaladta a 6 mil- iárd forintot, míg a kiadások összege valamivel' többet tett 'ki. A nyugellátásra najdnem egy milliárd forinttal többet fordítottak 988-ban, mint az előző évsen. Ez az összes kiadások >4,8 százaléka. A családi sótlék a kiadások 20,1-, a áppénz pedig 7,7 százalékát ette ki az összes kiadásnak. Tó ehhez tudni, hogy vala- nelyest csökkent a 'megyéjén a társadalombiztosítási diétásra saját jogón jogo- ;ultak száma, — de ez nem íj jelenség, a megye lakoságának számában folyama- os csökkenés mutatkozik ivek óta. Az ellátások 'között fel tű- lő, hogy csökken a gyest génybe vevők száma a gyed avára. Miig 1987-ben gyer- nekgondozási díjban havi itlagban 4153 személy ré- zesült, addig tavaly már ;146, 1988 december havában a megyében 6231 család vette igénybe a gyedet, s 3258 a gyest. örvendetesen csökkent a munkaviszonyban állók temetési segélyösszege. Ez azt jelenti, bogy kevesebben hunytak el aktív karukban, ■mint az előző években. Ezzel egyidőiben azonban romlott — helyenként jelentős arányban — az aktív dolgozók egészségügyi állapota, nőtt a táppénzes napok száma. Ez különösen a Jászságban szembetűnő. Az elemzés szerint Jászboldogházán, Jászkiséren, J.ászapátin és Jászberényben szinte minden ipari üzemben 'megnőtt a megyei átlaghoz viszonyítva a táppénzes arányszám. Jó, hogy valamelyest csökkent a baleseti táppénzes kiadások összege. Az igazgatóságon 1987- beri 11 268 nyugdíjkérelemben hoztak határozatot. Tavaly már 625-tel többen mentek nyugdíjba, s ügyeiket harminc napon beiül elintézték. Tavaly a Szolnok megyei nyugdíjasok összlétszámú 98 212 volt, s a nyugdíjak egy havi átlagösszege 4 ezer 345 forint. A megye- székhely nyugdíjasai valamivel jobb helyzetben van- nak(?) mint az átlag, Szolnokon ugyanis 5121 forint az áttagnyugd'íj összege — míg Kunszentmártoniban például csak 4405 forint. Az összegzés nem titkolja a munka (a nagyon sok és szerteágazó jogszabályokkal behatárolt munka) hiányosságait sem. 1988-ban 266 panaszügyet vizsgáltak, amelyből 83 volt indokolt. A 30 közérdekű bejelentés közül tíz bizonyult megalapozottnak. Egy közérzet látlelete Egyre több a tiszta igaz beszéd, a kételkedés falai mégsem repedeznek. Az emberek jobb esetben közömböseik, de leginkább bizalmatlanok. A tények közlésének időszakát éljük. Leggyakrabban az elmélet szakemberei —.közgazdászok, szociológusok, politológusok —közelítik meg az igazságot. De ki figyel rájuk? A tények szakszerűsége és elvont racionalitása a csiszolt elmét is próbára teszi. Értelmiségi vitákon is csak néhány kiragadott gondolat válik unásiig hallott szállóigévé. Ki-ki saját teóriájának vályogviskóját próbálja támogatni általa. Mert mindenkinek van saját gyakorlata, egyénieskedőre csinosított elmélete. Csak azt nem veszik észre, hogy az agyba-főbe ci- tálással a botból észrevétlenül fogpiszkálót szálkáz- nak. Silány és törékeny fogpiszkálót. A társadalom nagy része pedig ma még felkészületlen az igftzi dialógusra. Valódi érdekeit még nem ismerte fel, megszokta, hogy mások fogalmazzanak, gondolkozzanak helyette. Enni akar, ruházkodni, ölelni és szeretni. A nagyon szegényeik mindössze emberhez méltó sorsot várnak. Az agyonmagyarázott élet pedig egyre szürkébb és elviselhetetlenebb lesz. A fiatalok nem tudnak gyökeret ereszteni, az idősek gyökereiket vesztve lesznek hontalanná a kiüresedett világban. Az erőlködő középnemzedék tagjai pedig testileg, lelkileg megrokkannak. A neuraszténia és az infarktus pusztít köztük. A politikusok nagygyűléseken szónokolnak. Gyakran nyilatkoznak vagy kinyilatkoztatnak. Pozsgayul, Nyersül. Grószul, Némethül. A politika felső régióira jobban figyelnek mint a társadalomra. Meggyőzően adják elő néhány lényeges pontban összefoglalható gondolataikat. De kik hallgatják őket? Kevesen. Ugyanazok az arcok és fazonok minden öszsej öve télén. A dolog így áll: a politikai zsenikkel lassan Tiszát, lehetne rekeszte- ni, de mutassanak nekem egyetlen századvégi Deák Ferencet, bármelyik politikai pártból, aki a hallgatag társadalmat sarkából ki tudja mozdítani! Budapesten a kétmilliót, vidéken a nyolcmilliót! Az utóbbiakról érdemes külön is szólni. A civil társadalom szerveződése ugyanis sok helyen még a kezdeteiknél sem tart. A tradicionális közösségék megszűntek, tönkrementek. Maguktól vagy erőszakosan. Politikailag összességében terméket- ’ len ugarrá változott a magyar vidék. Az új, minőségi közösségeikhez kötőanyag kellene: pártok, egyesületek, körök. Kiszámíthatatlanul sokfajta emberi társulás. Programok kellenének valódi gazdaságra, valódi erkölcsre, valódi kultúrára. Olyan minőségi kínálat, hogy ki-ki saját képességeivel gyökerezhessen az általa választott világban, azzal kötődjön, amit saját erejéből meg tud csinálni. Az kell, hogy a dolgok ne mellettünk történjenek, hanem általunk. A feleslegesség érzetét kell megszüntetni. A folytonos tanítás és kioktatás helyett egy kis sze- retetet adni, ha van még. A szeretet, a szolidaritás mint kötőanyag hiányzik a mi sivár világunkból. Az emberekben kevés az öntudat és a felelősségérzet. Egyelőre bénán várakoznak. Közömbösségbe alvadt kedvűikből nem csap fel a spontaneitás alkotó gesztusa. Teremtő fantáziájuk mintha felmondta volna a szolgálatot. Nem akarnak ráébredni, hogy a „helyzet megváltozott”, ma már rajtuk is múlik, lesz-e haladás, s ha mozdul, milyen irányba lendül az a bizonyos szekér? A változásokat nagygyűlésekkel nem lehet indukálni. A frappáns beszédekbe ágyazott gondolatok és a valóság 'között nagy a szakadék, nem lehet átkiabálni. Igazi párbeszédre csak a kis közösségek képesek. Azt a keveset, ami van, a kutya sem keresi meg. A többség vonzerő nélkül magányosan lézeng a világban. Közösség hiányában pedig nem születik meg a Mű, Közösségben megélt katarzisok nélkül az ember az marad, ami volt: alattvaló. Csak a személyes jelenlét menthet meg bennünket, csak ha átérezzük, hogy mindenért felelünk. Az értelmiség lassan találja meg szerepkörét ebben a helyzetben. Egy része alkalmatlan is minőségi „szolgáltatásra”, hiszen először önmagát kellene az új minőség állapotába képeznie. Egy másik része még mindig szalonfarradalmár, lavórban próbál vihart, kavarni. A mai kor értékes szellemi munkásai pedig önpusztító módon élnek. Akkumulátorok, alkik szellemi, erkölcsi töltésükre nagy fogyasztású égőket kapcsoltak, hogy világítsanak. önmagukat fosztják - ki. Velük kapcsolatban gyakran van szomorú látomásom. ök tehetségükkel régen tapasztalt világosságot teremtenek. A fényben az emberek élesebben látják az élet részleteit, az enyészet és a pusztulás jeleit, a rügyek ful- doklását, a gyilkos indulatokat. Egyre többen lesznek, akik szellemileg és fizikailag leépülnek, fokozatosan demoralizálódnak. A bizalmat felváltja a gyanakvás, a félelem gyávaságra fordul. A gyanakvó, gyáva tömeget primitív ösztönök kezdik hipnotizálni. A próféták ellen fordulnak és ... Nem folytatom tovább. Hamis tudatuk áldozatai lesznek maguk is. Szomorú, lehangoló látomás. Gyermekkorom éjszakai szorongásaira emlékeztet. Védekezem ellene, nem tud úrrá lenni rajitam, időnként, azért rám telepszik. Lehet, hogy a bizonytalanság, a kilátástalanság tartja ébren. Másokban esetleg más félelmeket. Mert elvesztettük az öröknek vélt igazságot, s most nincs birtokunkban semmiféle bizonyosság. Ütőn vagyunk, lassan elfáradunk, keressük merre, hová ? Talán még hisszük, hogy van remény. Mi adhat örömet a munkához, ha pontosan nem látjuk a célt? Pontosan, ahogyan hittük, ahogyan megszoktuk. Annak tudata, hogy nem szabad feladni ! A történelmi tapasztalat azt mutatja, az ember akkor ösztönözhető leginkább, ha hinni tud valamiben. Nekünk abban kell hinnünk, hogy egyénileg és közösen is teremteni tudunk egy új világot. Eddigi törekvéseink által rendkívüli hélyzet teremtődött. Két létező erő és eszme között talán valamit teremthetünk, ami használ nekünk is és a világnak is. Csak hagyjanak végigjárni egy utat. Bölcs nagyapáink gyakran mondogatták: nemcsak kenyérrel» él az ember. Igen. Szellemileg és erkölcsileg is fel kell készülni a változásokra. A meglódult 1 időben talán ez lesz a legneheziebbb. Ellentmondások mázsás terhei fognak vissza bennünket. Népbetegség lett a mű- veletlenség. Gazdag szellemi örökség és élet az egyik oldalon, szemben vele a közösség arcán elhülyült mosoly, ahogyan Németh László mondja. A „pallérozott” Európa ma még kesztyűs kézzel foglalkozik velünk, s a pillanatra vár, hogy testközelbe vonhasson bennünket. Aki nem elég erős magáiban, az nem tud útra lelni. A hit, a szellem, a lélek megváltozása nélkül Magyarország nem tud megváltozni. A mozdulás „teljes emberek” sokaságát feltétélezi. Ma sok a meghasonlott, a zátonyra futott élet. A túléléshez hiányzik a váltás képessége, a rögtönzésre való alkalmasság. Pediig ez kéül, és ezt megtanulni soha nem késő. Tudom, nem kevés ami eddig történt. A diktatórikus hatalom halott. Köröm és haj még nő rajta, de már nem tud feléledni. Mi akkor a további dolgunk, hogy a kínosan ga- rasossá, váló világot legalább elviselhetővé tegyük úgymond az átmeneti időre? Teljes bizonyosság helyett némi szégyenkezéssel a magam részéről Vörösmartyt tudom idézni: „Mi dolgunk a viliágon? Küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért. / Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.” Lengyel Boldizsár Liget szálló épül a Városligetben Ilyen lesz a szálló 1990 májusábanFúlta József tervei alapján, az osztrák Stuag generálkivitelezésében készül a Dózsa Gyöngy út és a Szondi utca sarkán a hétszintes Hotel Liget. Jelenleg a vasbetonszerelési munkálatok folynak, amelyet a 31. sz. ÁÉV végez, s ezzel a tervek szerint július végéig el kell készülnie. A szálloda várhatóan jövő év májusában fogadhatja első vendégelt, Kéthetenként egy szintet nő a Liget szálló (MTI-fotó)
