Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-22 / 170. szám
1989. JÚLIUS 22 Néplap Ez a híd állni fog! Az építkezés egyszerűen monumentális A felzárkózás Őrdekóben A megyei tanács átérzi a pedagógusok gondjait Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke a megyei pártértekezleten írásban benyújtott hozzászólásában úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzet nehézségei ellenére határozott szándékuk a kulturális infrastruktúra fejlesztése, mert nem szakadhatunk le az ország többi részétől, sőt meg kell alapoznunk — éppen az átfogó és jövőbe mutató reform sikere érdekében — a gazdasági megújulást szolgáló, az európai színvonalnak megfelelő műveltségi felzárkózásunkat. Tegnap délelőtt az épülő új szolnoki Tisza-fhíd helyszínén hivatalos bejáráson vettünk részt Bereczki Lajossal, a megyei tanács általános elnökhelyettesével és Kádár Györggyel, a közlekedési osztály vezetőjével. A Tószeg felé vezető úton az Agroker magasságában kanyarodtunk le balra az ártérre. ahol) egy frissen épített, kavicsos munkáét vezetett az épülő híd jobb parti hídfőjéhez. Itt vártak bennünket az építők Németh Kálmánnak, a Hídépítő Vállalat építésvezetőjének társaságában, és tájékoztatták a bejárás résztvevőit az építkezés állásáról. Először is, ami a legörvendetesebb: semmi panaszra nem volt okuk, a megyei alvállalkozók rendkívüli buzgalommal ajánlkoznak a munkák végzésére. Ezt egyrészt az ügy iránti elkötelezettség indokolja. de érezhető benne az a gazdasági kényszer is, hogy meg kell becsülni manapság a jól fizető munkát. A szakemberek elmondták, hogy a szolnoki Tisza- híd technikai érdekesség is lesz, hiszen mind a hídszerkezet, mind pedig az árteret áthidaló feljáró szakasz oly módon épül, melyre túl sok példa még nincs az országban. Már a jobb parton is lenyűgözik az embert a méretek, hiszen nem mindennap botlik az átlbg halandó olyan gépmonstrumokba, melyek itt teszik a dolgukat. Ám az igazi felfordulás a bal parton várt bennünket. ahol máris közel másfél millió köbméter földet mozgattak meg az árvízvédelmi töltés, az útpálya és az anyagnyerő helyek több hektárnyi területén. De maradjunk egyelőre a jobb parton: bár a megszelídült Tiszát akár kővel átdobhatná az ember, mégis a túlpartra — a szandai rétre — váló át jutás, mondjuk egy betonnal teli mixernek, több mint egy órájába kerül. ha a városon keresztül teszi meg az utat. Mi mást tehetnének az építők, minthogy egy ideiglenes komp- átkelőt építenék, ahol a legszükségesebbeket tutajoztat- jálk át a túlpartra. A szakemberek között egyébként sók a lengyel, olyanok, akik immár évek óta bizonyítják felkészültségüket a vállalatnál. A legszerencsésebb a hídépítők közül alighanem a 33 éves Ötvös Sándor csongrádi születésű mérnök, aki fiatal kora ellenére már a harmadik híd építésében vehet részt. Maga is elismeri, valóban kivételes szerencse az ilyen, és én meg azt kérdeztem tőle: vajon a hagyományos szokásrend alapján, odaállna-e avatáskor a híd álé ? — Hát persze. Miért ne? Ha mi csináljuk végig a szerkezetet, teljes biztonsággal aláálldk, mikor az első terhélési próbát végzik. A jobb parti hídfőben egyébként a próbacölöpözés folyik, és amikor azt láttam, hogy egy cölöpépítmény tetejét az útbontásók- ból jól ismert légkalapács(Folytatás az 1. oldalról) az étkeztetés 3, az üdülés két, a lakásépítési támogatás pedig három és fél millió forintot jelent ebben. Bár ez utóbbi, a lakásépítési támogatás a sor végére került a nagy számok között, az igazgatóság évek óta átlagosan hatvan dolgozónak ad minden évben lakásépítési, lakásvásárlási támogatást. Mint Gálfi Mihály elmondta, az új feladatkörű osztály minden meglévő munkája mellett igyekszik yáltoztatnip újítani a dolgocsal verik széjjel, Ötvös Sándor megjegyezte: — Az újságíró ugyebár, most azt gondolja, hogy valamit elrontottunk, pedig nem. Ennek az a módja, hogy a cölöpöt ilyenkor visz- sza kell „metszeni” a kívánt szintig, tehát nem emberi mulasztást korrigálunk. Kocsiba szálltunk, és a városon keresztül a karnyújtásnyira levő túlpartra indultunk. A Vörös Hadsereg úton járva Bereczki Lajos elmondta, hogy a papírgyár környékén éppen a szennyvízhálózat főcsatornájának lefektetése foltyik. Nem kis büszkeséggel mondta ezt a megyei tanács általános elnökhelyettese, hisz napjainkban nem túl gyakori az, hogy bármely településen is 300 millió forintot áldozzanak kommunális célra. Itt pedig az történik: méghozzá olyan technológiával fektetik a csöveket — bérbe vett osztrák gépek segítségével —, hogy az úttestet meg sem kell bontani. mi több, a versenytárgyalás során éppen ez a vezetéképítési mód bizonyulta legolcsóbbnak. A jókora csövek tehát összegyűjtik majd a környék szennyvizét, és sajnos így, összegyűjtve bocsátják — egyelőre a Tiszába. A folyó akkor mentesül majd ettől a szeny- nyezéstől. amikor megépül a város nagy szennyvíztisztítója — ám az igazi az lenne, ha ez a csatornahálózat átadásé vall esne egybe! A szandai réten igazi hadműveletet gyaníthatunk, hiszen katonai alakulatok gépszörnyei keverednek a Köti- Kövizig „motorizált alakulataival”. A munka, amit maguk után hagynak, lélegzetelállító. Mér körvonalazódik az árvédelmi töltés, amely megálljt parancsol majd a medréből kilépő Tiszának, és mögötte végre biztonságban tudhatjuk a szandai rétet, a sportrepülőzók és az igazgatóság hasznára is. Így például rövidesen több, korábban munkás- szállónak épített, szép természeti környezetben lévő épületet komfortosítanak, s lehetővé teszik, hogy saját dolgozóiknak, valamint más társintézmények dolgozóinak hasznára legyen: üdültetést szerveznek a festői Tisza-part mentén. Ti- szaszőlősön, Tiszaugon és Tiszakécskén korábbi szállásokat, szakaszvédelmi központokat korszerűsítenek, s Kiskörén, a Tisza-tó pártján is újabb üdülési lehetőséget teremtenek. Nem zárkóznak térrel egyetemben. Míg a jobb parton elsősorban a munka minősége nyűgözi le az embert, itt a megmozgatott föld mennyisége imponáló. A szakemberek máris a levegőbe rajzolják a fejünk fölött 7—8 méternyire ívelő utat, mely lábakon áll, és olykor alatta víz hullámzik majd. Ára ahhoz, hogy ezt elképzelje az ember, meglehetősen élénk fantázia kell. A száraz tények azt ígérik, hogy 1992 augusztusában az új hídon átgördül majd az első gépkocsi. Szó esik az építkezés második szakaszáról, amikor a 4-es számú főút Szolnok—Aibony közötti szakaszából leágazik majd az országos főútvonal, s ráviszi a forgalmat az új hídra. Aztán szóba jön a harmadik szakasz is, melynek során a szandai út mai nyomvonalát keresztezve a Holt-Tíszán lépeget keresztül egy híd, hogy a szajóld útba csatlakozzon, valahol a 6-os busz régi megállójánál — dehát ezek távlati elképzelések. Mint Kádár György elmondta, ne aggódjanak a Kertváros lakói a kisajátítások miatt, mivel ezekre a fejlesztésekre csak 2000 táján kerül sor — egyébként is, a telkek kiosztását annak idején úgy végezték, hogy már figyelembe vették az új út nyomvonalát, és a telkék között a Holt-Tiszát átívelő magas építésű útnak és a hídnak kihagyták a helyét. Napjaink gazdasági krízisében mindenképpen kínálta magát a kérdés: vajon nem egy Bős—Nagymaroshoz hasonló torzót építünk? A válasz mind a megyei tanács képviselői részéről, mind pedig a kivitelezők szájából egyéntéllműen elutasító volt: ilyenre még gondolni sem szabad, ez a híd állni fog! Mit mondjon az örök kételkedő? Ügy legyen! Palágyi Béla el attól sem, hogy egyik másik igazi természeti környezetben lévő objektumukat idegenforgalmi, turizmussal fogilalkozó cégnek kiadják. E bevételből több jutna munkásjóléti célokra is. Különben az új osztály folytatja azt a munkát is, amely 1988-iban kezdődött el. Szolnoki és kiskörei korábbi szolgálati lakásait értékesíti dolgozóinak nagy kedvezménnyel — illetve tanácsi, más vállalati kezelési jogkörre ajánlja föl. Ezzel az új dolgozók lakásépítési, -vásárlási alapját biztosítja, illetve növeli. Hogy ez a kijelentés nem pusztán divatos szónoki fordulat volt, bizonyítják azok a döntések is, amelyek többek között e témakörben születtek a megye tanácsának lagutóbbi ülésén. Pedig nem volt könnyű helyzetben a testület, mert szükségtelen bizonygatni, hogy napjainkban minden fillérnek igen körültekintő mérlegeléssel kell megfontolni a helyét, mert vészesen szűkülnek a források. Joggal mondhatná bárki: ebben a kritikus helyzetben miért éppen a művelődés — ezen belül kiemelten az oktatás és a szakképzés — feltételei javításának támogatása kerül előtérbe, amikor ezernyi más, első megközelítésre sokkal feszítőbb gond (például szociális-, megélhetési- és foglalkoztatási problémák, elmaradott térségek ellátottsága stb). terheli a megye lakóinak mindennapi életét. A megyei tanács és a helyi testületek természetesen ezeket sem kezelik másodlagosként, de azt felismerték, > hogy pénzmaradványaik illetve az idei előirányzatok egy jó részét elsősorban a közoktatás, kisebb ■ részben a közművelődés és a pedagógusok életkörülményeinek javítására, illetve az ingyenes taneszközellátás kereteinek szélesítésére szükséges fordítani. Ezt kívánja az iskolák zsúfoltsága, a középfokú oktatási intézményekben tetőződő demográfiai hullám, a szűkös kollégiumi helyek bővítése, a megye nemzetközi kulturális kapcsolatainak indokolt fenntartása, és a pedagógusok béremelésének jogosan követelt kiegészítése helyi forrásokból. (E sorok írója itt szeretné megjegyezni, hogy például Dél-Korea két-három évtizeddel ezelőtt, gazdasága legleromlottabb állapotában is a legtöbbet az oktatásra, a művelődésre, a magasfokú és specializált szakképzés feltételeinek megteremtésére fordította. Ha ezt nem teszi akkor, kétséges, hogy lehetne-e ma a Távol-Kelet egyik -legfejlettebb gazdaságú országa). Be széljenek a tények Szolnok megyében — még ha a közvélemény ezt nem is ismeri vagy érzékeli kellően — a tanácsok költségvetésüknek évek óta növekvő hányadát fordítják a művelődési ágazat fenntartási és fejlesztési feladatainak megvalósítására, -akkor, amikor a központi költségvetési támogatás egyre szűkül. így az utóbbi időszakban a költség- vetési átcsoportosítás a művelődés területére évről évre növekvő volt, mert a megyei és a helyi tanácsok tudomásul vették; mire kényszerít az élet; többek között az általános- és középiskolás korúak demográfiai mozgása, ennek következtében az iskolával kapcsolatba kerülő családok számának növekedése; az évről évre magasabb követelményeket támasztó felvételi és foglalkoztatási rendszer, az egészséges életmódra nevelés és nem utolsó sorban az a lemaradás, amely évtizedeken át jellemezte a megye isko- I larendszerét, művelődési intézményeinek állapotát, szakembereinek megbecsülését. Igen tiszteletre méltó álláspontja tehát a megyei tanácsnak; nem fogadja el, hogy az állami támogatások radikális csökkentése a kulturális ágazat terhére történjen. Ezért mérlegelte most is gondosan, hogy a vállalkozásokból származó többletbevételeiből és az egyéb költségvetési előirányzatokból hogyan tud a lehető legtöbbet átcsoportosítani olyan célokra, mint például tanteremfejlesztés, újabb szakmunkás-tanulócsoportok indítása, tornaterem-építés, kollégiumbővítés, (többek között a tiszaligeti pártiskola szálláshelyeinek átmeneti bérbevételével) iskolai kommunális beruházások támogatása, a technikusképzés feltételeinek javítása, vagy a megye pedagógusainak bér- kiegészítéséhez szükséges fedezet előteremtése. Becsülendő „ nyújtózkodás ” Ha csupán csak az említett, valóban szükséges feladatok maradéktalan teljesítésének költségeit néznénk — és akkor még nem is szóltunk a „lerobbant” vidéki művelődési házak, klubkönyvtárak állagmegóvásához, fejlesztéséhez régóta hiányzó pénzügyi alapokról — többszáz millióban kellene gondolkodnunk. De látnunk kell, hogy napjainkban a tanácsok már .addig sem nyújtózíkodbat- nak, ameddig a takarójuk ér”. Gondolniuk kell ugyanis a többi „válságágazatra” is, mint például az egészség- ügyi ellátás, a szociális gondozás vagy a településfejlesztés, benne az út, a közlekedés, az ivóvíz- és csatornahálózat karbantartása, bővítése. De nézzük a konkrétumokat, mindenekelőtt a pedagógusok bérrendezését! A jövő nemzedékét nevelők joggal kevesellték az eredetileg ígért központi bérfejlesztésnél jóval alacsonyabb 16,3 százalékos emelést, amely szeptember elsejétől esedékes. Szakszervezetük megyei alapszervi titkári tanácsának közbenjárására a megyei tanács — a pedagógustúlóra jogosan felmerülő létszámosí- tásának anyagi terhei mellett — vállalta azt is, hogy a 16,3 százalékos bérfejlesztést 20 százalékra egészíti ki — egyelőre erre az évre! Hogy ez nem csak puszta „játszadozás” a százalékokkal, érzékelteti az is, hogy ez a 3,7 százalékos plusz bérfejlesztés és ennek társada- lomibiztoítási járuléka csak ez év utolsó három hónapjára vetítve 11,9 millió forint előteremtését kívánja. A teljes 1990-es fedezet pedig összesen 47,6 millió forint biztosítását igényli a megyében működő közel 11 ezer közoktatási dolgozó számára a tanácsoktól. A megyei tanács és a helyi tanácsok vezetésében adott a jó ^szándék e jogosan követelt bérfejlesztési kiegészítés megoldásához. Az idei fedezet döntően biztosított, a jövő évi garantálásához pedig minden tartailéklehetősé- get megmozgatva keresik a megoldást a helyi tanácsok és az illetékes megyei szak- igazgatási szervek. Javaslataikat a következő megyei tanácsülés elé kívánják terjeszteni. Hely kell a tanulóknak Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a hónapok óta vitatott iskolai túlóradíjak rendezéséhez elengedhetetlenül szükséges plusz központi támogatásból a főváros és kilenc megye — közöttük Szolnok — indokolatlanul nem részesült, s így pénzügyi hátrányba került. A megyei tanács elnöke és a Pedagógusok Szakszervezete Megyei Bizottsága ezért „interpelláló” levelet -küld az illetékeseknek. ) Tudnunk kell ehhez még azt is, hogy a túlórák létszámosítása — vagyis e keret terhére indokoltan alkalmazott pedagógusok bérének biztosítása — és a rászoruló gyermekek számának növekedése miatt szükséges ingyenes taneszközellátás kereteinek kiszélesítése csak szeptembertől decemberig 3 millió forintot igényel a megyében !) A másik igen sürgető kérdés a tanterembővítés, mert különösen a középfokú intézményeket feszítik a nagy létszámú tanulócsoportok, s egyre több a hely hiányában elutasított, tovább tanulni nem tudó fiatal. Ezért indokolt például a martfűi szakmunkásképző intézet rekonstrukciójának befejezéséhez jóváhagyott 2 millió forint, vagy a szolnoki Áchim úti iskolában kialakítandó gyors- és gépírói szakhoz adott 2,5 millió; vagy az abádszalók— tiszaderzsi Borbély-kastély iskolaépületének felújítására biztosított 600 ezer forint; vagy például a jászalsószent- györgyi iskola 8 tanteremmel és a tiszasülyi 4 tanteremmel történő bővítésére adott 2.5 millió. De említhetnénk a jánoshi- dai, a jászjákóhalmi, a tisza- örsi, a tiszasasi iskola tornatermei építésének folytatásához biztosított mintegy 7 milliós forráskiegészítést — a megyei tanács költségvetési pénzmaradványainak terhére, de nem az egészségügyi és kommunális ellátás lehetséges fejlesztésének rovására. Mindezeken túl olyan eszközök beszerzését is támogatta a megyei testület, amelyek hiányában ma már elképzelhetetlen a korszerű oktató- nevelő munka. így például a szolnoki és a kunhegyesi szakmunkásképzők részére új tanműhelyi gépek beszerzése, a tiszaföldvári diákotthonnak új autóbusz vásárlása, és taneszközök biztosítása a megye iskoláinak 4 millió forint értékben. Ez korántsem teljes felsorolás (mert az egész lista önmagában újságaLdalnyi terjedelmet igényelne) is jelzi: a megyei tanács elsődleges társadalompalitikai céljának tekinti az oktatás és a művelődés feltételrendszerének jobbítását, a korosztályok mozgásához igazodó intézményi fejlesztéseket. Ezt igazolja emellett a közgyűjteményi művelődési intézmények és a színház megkezdődött rekonstrukciója; a képzőművészeti alkotótáborok és művészeti csoportok működtetésének évről évre növekvő támogatása, vagy a közművelődési dolgozók nemrég végrehajtott fizetésrendezése is. Egyértelmű, hogy a további fejlesztések nem a szándékokon, hanem a tanácsok pénztárcájának lehetőségein múlnak. Azok pedig sajnos végesek, s a készülőben lévő költségvetési-gazdálkodási reform is további megszorításokat és elvonásokat sejtet, s nem a támogatások kívánatos növelését. László Gyulá A jobb parton a hídfő egyelőre „pőrén” Fotó: Tarpai Zoltán II tpVUpH —Míl||an [Uf|7innpfi yiii nCfl 9 vili tvliluiit'ilt U SsfJ a 9 S s U W 5 LI *8IIC S M \ • 7 - Mm
