Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-15 / 164. szám
6 Nemzetközi körkép 1989. JULIUS 15 Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államelnök Leningrádban az elektrogépgyár munkásaival beszélget. Több ezer szénbányász folytatott ülösztrájkot a mezsdurecsenszki városi pártbizottság előtt július 12-én, amikor mintegy 20 ezer bányász lépett' sztrájkba jobb munka- és életkörülményeket követelve. TELEFOTÓ Békétlen béketervek Egy érdekházasság válsága Az érdekházasságban hamarabb következhet el a válás, mint arra számítottak: végóráit éli az izraeli nagy- koalíció. Tartósságát illetően senkinek sem lehettek túlzott várakozásai, mégis meglepetést keltett, hogy már a kilencedik hónapban a szakítás és válás került napirendre. Izraelben tavaly november elsején tartottak választásokat, egy meglehetősen kiélezett kampány időszak után. A totális patthelyzetet (a 120 tagú Kneszetben mind a jobboldali Likud, mind a Imérsélkeltebb Munkapárt csak a mandátumok harmadával rendelkezik) végülis újabb nagykoalícióval' próbálták feloldani. Ebben a házasságban még kevesebb volt a szerelem, s még több az érdek, mint korábban, de nem volt más reális kivezető út. A parlamenti erőviszonyok nem változtak, s a két nagy párt bármelyike legfeljebb törékeny, egy-két mandátu- mos kormánytöbbséget tudna kialakítani, egy legalább annyira tarka politikai együttesből, mint a nagykoalíció. A válás tehát nem kevés kockázatot rejt magában az ország „kormányoz.hat.at- lanságára” vonatkozólag, mégis elkerülhetetlennek tűnik. Az újszülött, aminek kihordására nem volt mód a kilenc hónap alatt, Samir kormányfő békétlenséget keltő béketerve ... A kormányfő még tavasz- jSZál tette közzé béketervéí. Megfogalmazásában számos tényező játszott közre: a palesztin állam kikiáltásának nemzetközi hatása; az 1987 decembere óta tartó felkelés, az Intifáda; az amerikai—PFSZ eszmecsere megindulása; a más válságterületeken sorozatos elért haladás; az izraeli közvélemény egyrészében a megoldás sürgetése. Végülis — a miniszterelnök korábbi, állásfoglalásaihoz képest — jobb tárgyalási alap született. Samir ugyan elvetette a palesztin államiság minden formáját, de nem zárta ki a területi kompromisszumot. vagyis először tartotta lehetségesnek a visszavonulást, ha nem is valamennyi megszállt területről. Mindennek keretében előirányoztak egy helyi választást is, lényegében arról hogy a szóbajöhető területeken izraeli fennhatóság alatt akarnak élni, vagy egy többéves időszak után esetleg Jordániához csatlakoznának. A terv fő gondolatai egyetértésre találtak Washingtonban. A PFSZ részéről, nagyon feltételesen és óvatosan, elképzelhetőnek tartották a választásokat. Izraelben viszont a rivális Munkapárt támogatta, míg Samir saját pártjában sokan „árulásról” beszéltek. Ilyen bonyolult körülmények között a Likud július elején tartott központi bizottsági ülésének kétezer résztvevője visszavonulásra kényszerítette Samirt, A „hármak bandája” (az izraeli sajtó illeti ezzel a kifejezéssel Saront, Levit és Módiit a kormányfő különben egymással is viszálykodó helyetteseit) összefogott, s átírták a bóketervet. Három új „nem”-et iktattak be: az Intifáda megszűnése előtt nem tárgyalnak, Kelet-Je- ruzsálem 140 ezer arab lakosának nem lehet szavazati joga; nincs szó területi engedményről. A palesztinok azonnal visszautasították az új javaslatot, amelyet Modai úgy jellemzett, hogy „nincsenek többé lyukak a sajton ...” De nem járulhatott hozzá a módosított tervhez a koalíciós partner, a Munkapárt sem, vezető szerve nagy többséggel elvetette, Per^gz és Rabin is így voksolt. A Likud megkeményedé- sét elősegítette, hogy egy Iszlám fanatikus, éppen az üléssel egyidőben, 14 halottat és 27 súlyos sérültet követelő szerencsétlenséget idézett elő Jeruzsálem szomszédságában. Ennek nyomán — az egyik szélsőség a másikat segíti — arabellenes programhangulat lángéit fel, de Simon Pereszt is kifütyülték, amikor beszédet mondott az egyik áldozat temetésén. Figyelmeztető és veszélyes mozzanat: lehet, hogy a Likud ilyen légkörben próbál saját koalíciót összekovácsolni vagy új választásokat kiíratni ? Átmeneti taktikai sikerek ellenében, vállalva a helyzet további elmérgesedését.., Phenjan — az utolsó VIT? A Phenjanban végétért XIII. Világiíjúsági és Diák- találkozó várhatóan minden eddiginél szélsőségesebb értékelést kap a világ különböző tájain. Egyesek szerint a mostani VIT a nemzetközi ifjúsági mozgalom anti- imperialista eszmeiségének újabb diadalmeneté volt. Mások úgy látják: Phenjan megadta a kegyelemdöfést az 1945-ben született, hagyományosan értelmezett íesztiválmozgalomnak. Már a XIII. VIT kétéves előkészítése során is látható volt, hogy a fesztiválok jövőjéről szögesen ellentétesek, összebékíthetetlenek a vélemények. A fejlődő országok, valamint az NDK, az Egyesült Államok, Kuba és a Koreai NDK VIT-előké- szítésében résztvevő ifjúsági szervezetei — bár maguk is szükségét érezték bizonyos változásoknak — ragaszkodtak hozzá, hogy az antiimperialista szolidaritás maradjon a fesztivál fő célja. A kisebbségben lévő, elsősorban észak- és nyugateurópai országok, továbbá Lengyelország, Szovjetunió és Magyarország ifjúsági szervezetei legtöbbje azt hangoztatta: a jövőben nagyságrendekkel kisebb, olcsóbb, jellegükben és tematikájukban egyaránt if- júságcentrikusabb találkozókra van szükség. Ezeken globális kérdéseknek, és mindenekelőtt a környezet- védelem, az új gazdasági világrend kialakítása és a szélesen értelmezett emberi jogok problémáinak szabad, nyílt megvitatására van szükség, a résztvevők lehető legszélesebb körével. Mint a kisebbség megállapította: ezt a kor szellemében végrehajtandó változást határozottan akadályozza, hogy a VIT-en 1973 óta egészen Phenjanig csak az antiimperialista jelszavakat magukévá tevő szervezetek vehettek részt. A vélemények olyannyira eltérőek voltak, hogy áthiJugoszlávia Vajon a Nyugat tájékozatlan-e a jugoszláviai helyzetről, vagy pedig Jugoszlávia elvesztette az iránta eddig tanúsított stratégiai-politikai érdeklődést? A tekintélyes belgrádi napilap, a Borba szemleírója tette fel a kérdést a napokban, azt követően, hogy az amerikai képviselőház a külföldnek szánt segélyről szóló törvényjavaslat vitája során elfogadott határozatában bírálta a jugoszláv kormányt „Koszovo tartomány társadalmi és politikai autonómiájának korlátozása”, valamint a „rendőri módszerek” alkalmazása miatt. Egyidejűleg elégedetlenségét fejezte ki, hogy Koszovóban „megsértik az emberi jogokat, elsősorban az albán nemzeti kisebbség jogait”. A kérdés feltevését az is indokolta, hogy nemrég az Európai Parlament ugyan ilyen álláspontot foglalt el. Továbbá az emberi jogok megsértését szóvá tette vezércikkében az általában „jól tájékozott” New York Times. S ami még izgalmasabb: a nyugati országok belgrádi diplomáciai képviseletei (Törökország nagykövetsége kávételével) boj- kottálták az első rigómezei csata 600. évfordulóján rendezett nagyszabású tömeggyűlést, amelyen Szlobodan Milosevics, a szerb köztársasági elnökség elnöke mondott emlékbeszédet. Belgrád- ban arra is felfigyeltek, hogy a rigómezei ütközet mostani évfordulós ünnepségei idején a párizsi • Notre Dame harangjai nem szólaldalásukra nem látszott esély a VIT konszenzus elvén működő Nemzetközi Előkészítő Bizottságban. A kisebbségben lévők azonban mégis elmentek Phenjanba, remélve, hogy a helyszínen talán alkalom nyílik vitára, a vélemények közelítésére, s nem utolsó sorban kapcsolatépítésre a VIT-en először résztvevő vallásos, környezetvédő, emberi jogokért küzdő,, esetleg nem baloldali eszmevilágú szervezetekkel is. Phenjan azonban nem válthatta be reményeiket. A KNDK vezetése a fesztivál első napjaitól sorozatban sértette meg a VIT szervezőivel kötött előzetes megállapodásait. Csak néhány példa a legkirívóbbak közül: Az észak-koreai hatóságok majd száz újságírótól tagadták meg az akkreditálást, mivel jártak valaha Dél-Koreában. Másfelől Phenjan önkényesen meghívott olyanokat, akik nem voltak hivatalosak a fesztiválra. A koreai szervezők nem biztosították a résztvevők szabad mozgását és egymás közötti érintkezését. A helyi tömegközlekedésre vonatkozó minden tájékoztatást megtagadtak. A tőlük rendelt autók, autóbuszok nem mindig érkeztek meg, többször előfordult, hogy delegációk nem jutottak el számukra fontos fórumokra. Az ehhez hasonló konfliktusok azonban csak adalékul szolgáltak a fesztivál politikai kudarcához: az emberi jogok vitaközpontját kivéve gyakorlatilag minden fórumon előre megírt, gyakorta kormányálláspontot képviselő, egymásra nem reagáló felszólalások hangzottak el. A vitát kezdeményezőket a fejlődő országok képviselői rendszeresen letorkolták a napirendről; illetve a fesztivál antiimperialista eszmeiségétől való eltávolodással vádolva őket. A fesztivál legszomorúbb és stratégiai tak meg úgy, mint hat évszázaddal ezelőtt. Érthető tehát, hogy a washingtoni képviselőházi határozat a Száva parton erős visszhangot és meglepetést keltett. Annyival is inkább, mert déli szomszédunk nyugaton évtizedeken át a szocialista világ mintaállamának számított. A szövetségi parlament nyomban nyilatkozatot adott ki, amely megállapította, hogy a Tom Lantos, William Bronfield és John Porter képviselők által beterjesztett javaslat megszavazása semmiképpen sem szolgálja a jugoszláv— amerikai kapcsolatok ügyét, még akkor sem, ha törvényerőre emelkedéséhez szükség van a szenátus jóváhagyására és Bush elnök aláírására. Budimir Loncsar külügyminiszter magához kérette Warren Zimmermant, az USA belgrádi nagykövetét, s meglepetését és nyugtalanságát fejezte ki, amiért az amerikai képviselőház a jugoszláviai helyzetet pontatlanul, egyoldalúan és elfogultan értékelő-dokumentumot fogadott el. Ez — mondotta — ellentétes az évtizedek óta jól fejlődő kétoldalú kapcsolatokkal. Az Egyesült Államok álláspontja a koszovói nacionalista és szeparatista elemeket bátorítja, holott Washington hivatalosan többízben biztosította Jugoszlávia szuverenitását és integritását. Loncsar nehezményezte, hogy a bíráló határozatot tapasztalata volt, hogy még a közös fellépést leginkább igénylő globális problémák kérdésében sem történt semmilyen közeledés a fejlődő és fejlett országokból érkezett fiatalok álláspontjai között. . A hagyományos VIT-ek sorsa ezzel úgy tűnik megpecsételődött. Bebizonyosodott. hogy a hatalmas költséggel megrendezett, többszáz különböző rendezvényre széttördelt fesztivál alkalmatlan arra hogy érdemi eszmecserének álláspontok közeledésének adjon otthont. A mozdulatlan álláspontok pedig eleve megakadályozzák a korábban megszokott, konszenzusos döntések kialakítását. A változtatást sürgetők kisebbségbe szorult csapata azonban nem gondolja, hogy eleve reménytelen a világ fiataljainak nemzetközi párbeszéde. A VIT-ek helyett kisebb, regionális és tematikus alapon összehívott találkozókra, érdemi — a fiatalok eszmecseréjére építő vitákra készül. S a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség (DÍVSZ) vezetése is ennek megfelelő átalakulást tervez. Az újfajta találkozók következő próbájára Párizsban, idén augusztusban kerül sor, ahol a francia forradalom 200. évfordulójának jegyében emberi jogi találkozót rendeznek Nyugat- Európa radikális, liberális, kereszténydemokrata és szociáldemokrata fiataljai. A sokak által ellen-VIT-nek nevezett találkozóra meghívást kapott az ifjúsági világmozgalom változását sürgető DÍVSZ is. S bár a következő Világifjúsági Találkozó megrendezésére már Phenjanban bejelentette igényét Algéria, addig még minden bizonnyal nagy változásokra kerül sor, a több mint 40 éves múltra visszatekintő nemzetközi ifjúsági mozgalomban. Harsányi György jelentősége olyan időszakban fogadták el, amikor Jugoszlávia „óriási erőfeszítéseket tesz a gyökeres, demokratikus reformok bevezetésére, s ehhez Koszovóban is békés fejlődésre van szükség”. A nagykövet nem válaszolt a külügyminiszter érveire. Ivan Vajgl külügyi szóvivő külföldi újságírók előtt a következő kérdést tette fel: vajon mire szolgál ez a lépés, amely a koszovói helyzet politikai úton történő rendezése ellen irányul? A Borba munkatársa az eset kapcsán Alekszandar Prlja, a szerb köztársasági kormány külügyi titkára előtt kifejtette azt a véleményét, hogy az Egyesült Államokban bizalmatlanság tapasztalható a jelenlegi szerb politikai vezetés iránt. Prlja erre így felelt: a washingtoni képviselőházi határozat a legenyhébben szólva pontatlan és torz képet ad a jugoszláviai nemzeti kisebbségek helyzetéről. Ezt a legegyszerűbb lenne azzal magyarázni, hogy nem ismerik a tényleges helyzetet. Valójában a határozattal sajátos módon nyomást akarnak gyakorolni Jugoszláviára, olyan alkotmányos rendet akarnak rákényszeríteni, amely külföldön egyeseknek megfelelne. Illenék már abbahagyni a balkáni államokra a történelemből jól ismert nyomásgyakorlást. A határozat törvényre emelése súlyos következményekkel járhat az Egyesült Államok és Jugoszlávia viszonyára,
