Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-15 / 164. szám
1989. JÚLIUS 15. jjflÉPUkP 5 Elítélik a gyász óráihoz méltatlan megnyilvánulásokat Az MSZMP Szolnok Városi Bizottsága megdöbbenéssel tapasztalta, hogy Kádár János halálát követően a gyászhoz méltatlan, kegyeletsértő megnyilvánulások is napvilágot láttak. Ezekben a napokban sok ember — párttag és pártonkívüli — őszintén gyászol. Az érzéseiket mélyen sértő, a gyász óráihoz méltatlan hangokat a pártbizottság elítéli és elfogadhatatlannak tartja. MSZMP Szolnok Városi ■ Bizottsága Mitagadás, a mostanában zajló események alaposan próbára teszik politikai hitvallásunkat. Nincs abban semmi különös, ha valakit megzavarnak a történések, ha legbelül konfliktusba keverednek a beidenzö- dött sémák az új információkkal, a mai tapasztalásokkal. Hogy ki milyen következtetéseket von le önmaga számára a múlt és a jelen ütköztetéséből — ez végső soron magánügy. Jó, hogy véleményét nem kell senkinek véka alá rejtenie, retorziótól nem keli tartania. Eddig talán rendben is lenne a dolog. Mondhatni: majd meglátjuk, kialakul, letisztul. A baj akkor kezdődik, ha a felismerésektől ingerültek, indulatosak leszünk. A politizálás pedig nem viseli el az indulatokat. Egy közismert mondás szerint a politika olyan, mint a szerelem: nincs „örökké” és „soha”. Az ösz- szehasonlítás találó. Ha más nem, maga az idő borítja fel a korábban teljes hittel vallott „örökké, vagy „soha” érzéseket. Az indulatok elfogulttá és vakká tesznek, gyors, meggondolatlan cselekedeteket váltanak ki. Ügy tűnik, mostanában ebben sem szenvedünk hiányt. Erős hajlamunk van a 'túlzásokra, az egyoldalúságra. Szeretünk megtagadni. Olyat is, aminek korábban — őszintén vagy nem, hittel vágy sem — tevékeny részesei voltunk. Olyanokat is, akiknek „árnyékában esetleg felnőttünk. Megtagadni könnyű, de hogyan tovább? Természetes dolog, hogy súámtaian nézetre osztódtunk. Biztos, hogy egyszer, nem is olyan soká közelebb kell vinni egymáshoz álláspontjainkat. Ennek egyedüli módja a vita. A vita szent dolog, a politizálás lényege. A politizálás egyenlő a vitával. Természeténél fogva tagadja az indulatokat, a túlzó egyoldalúságot. Érvek ütköznek — tisztelve a vitapartnert, aki bár más véleményen van, mégsem tekinthető ellenségnek. Biztosan eljutunk egyszer oda, hogy vita ürügyén és pusztán a más nézet miatt nem gázolunk bele a másik személyiségébe, érzéseibe, emberi bensőjébe. Tulajdonképpen arról van szó, hogy meg kellene már tanulnunk igazan, tisztességesen kulturáltan politizálni. Hogy eddig nem tanítottak meg rá bennünket? Lehet. De most itt az alkalom, a lehetőség. A határ egyedül az emberi tisztesség, a jó szándék és a jó érzés. A sértő megnyilvánulásoknak, publikációknak, a zászlótépésnek, a gyász megzavarásának semmi köze az emberi tisztességhez, de a politizáláshoz sem. Ez a módszer távol áll minden jó érzésű embertől, politikai mozgalomtól. Beszéljünk, vitáz^ zunk — politizáljunk —*, indulatok és ha/ag nélkül. Ügy, ahogy az emberi tisztesség megkívánja. Tizennégy település összefogásával Megalakult a Tiszazugi Települések Szövetsége Ott, ahol a 11-es út már majdhogynem elhagyja a várost, egy kétszintes szürke épület simul az utca házainak sorába. Bejárasánál tábla jelzi, hogy a szolnoki székhelyű Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság esztergomi kirendeltségére érkezik az ember. Fönn, első emeleti irodájában Kovács Sándor, a cég dunai csoportjának vezetője készségesen fogad, akivel most tulajdonképpen a jelen vizsgálatára vállalkozunk, de beszélgetésünk legelején természetesen a múlt is szóba kerül. — Mi 1987, vagyis az építkezés megkezdése óta a nagymarosi duzzasztóműhöz kapcsolódó esztergomi öb- lözetben folyó munkálatok —generálkivitelezői vagyunk — mondja és a szoba falán feszülő térképhez lép, amelyen különböző kacskaringós meg egyenes vonalak özöne látható. — Az 1708-as — mutatja — és az 1731-es folyamkilométer közötti 23 kilométeres szakasi — amely a Nyergesúj falui Viszkózagyár kerítésétől egészen Pilismarót határáig tart — gazdái vagyunk. Ezen a részen védelmi létesítményeket, töltéseket építünk, vagy ahol magas a part, ott megerősítjük azokat. Ehhez tartoznak különböző vízkor- mányzó és átemelő műtárgyak — szivattyútelepek, zsilipek — amelyek a gát mögötti részek védelmét szolgálják: összeterelik a szivárgó vizeket és átemelik a Dunába. Ezenkívül Esztergomban is van tennivalónk bőven, hisz az eredeti tervekben szereplő emelt vízállás miatt a régi hajóállomás, a határőrség kikötője és a komp kikötő is víz alá kerülne, ezért újat kell építeni helyettük. Ugyanakkor a város egyes területeinek csatornahálózatát is átalakítjuk, bővítjük. Röviden, ez a mi feladatunk, eredetileg erre vállalkoztunk. De a nagymarosi építkezés felfüggesztése miatt ma már csak negyedgőzzel dolgozunk. Persze, ebben a döntésben — mivel nem végleges leállításról van szó — az is benne van, hogy esetleg mégis folytatódnak a munkálatok. Ebből következik, hogy itt egyrészt még további feladatok vannak, másrészt pedig olyan jellegű tennivalók is akadnak, amelyeket egész egyszerűen nem lehet félbehagyni. Hisz, az eddig elkészült gátak, zsilipek, csatornák komoly értéket képviselnek és azok állagát meg kell őrizni, annál is inkább, — mert ha megépül, ha nem a duzzasztó — ezeket a műveket a későbbiekben is használni lehet. Tudja, amikor éppen két hónapja a fölfüggesztésről szóló határozat megjött, akkor mi a beruházó és az üzemeltető cég képviselőivel rögzítettük az akkori állapotot és meghatároztuk, hogy melyek azok a munkálatok, amelyeket nem folytathatunk tovább. Nyilván, amibe eddig nem kezdtünk bele az maradt, de voltak olyan munkák, amelyek darabban álltak, s a technológia miatt sem lehetett abbahagyni. — Számunkra nem öröm ez a fölfüggesztés — folytatja Kovács Sándor —, hisz mi ide embereket, gépeket hoztunk és a szerződés szerint 1991 végéig itt is dolgoznánk. Tavaly például a mi szakaszunkon több mint félmillió köbméter kavicsot, földet építettünk 'be, az idén meg még ennél is többet kellett volna. Már ez a két hónap is komoly kiesést jelent. Lassan kifutnak az engedélyezett munkák, ezért lenne fontos számunkra, hogy mihamarabb döntés szülessen: menjünk, vagy maradjunk? Az idén itt 500 millió forint értékű munkát kellett volna elvégezni, s ha véglegesen leáll az építkezés, ezt nekünk pótolnunk kell. Eddig jutunk a beszélgetésben, amikor szólnak, hogy megérkeztek a győri vízügyesek, akik a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium megbízása alapján a terület üzemeltetői lesznek, s ők negyedévenként ellenőrizik, hogy minden rendben, az engedélyekben rögzítettek szerint történik-e. Indulunk a helyszínekre. Jó negyedórányi autózás után az eső áztatta földuta- kon elérjük a Dunát. Tőlünk balra, a Nyergesújfalui Viszkózagyár kéményei merednek az égnek. Előttünk a magas partot mázsás terméskövek szegélyezik. — Ezen a részen — mutat körbe Gavalovics László létesítményfelelős — háromféle feladatunk van, amelyek egytől-egyig a Viszkózagyárral kapcsolatosak. Először: a nagyüzem vízellátását biztosító csővezetékeket 30—40 méterrel beljebb kellett hoznunk, mert azok korábban a mostani töltés alatt futottak. Útban voltak. Másodszor: a vízműtelepet is át kellett alakítanunk annak érdekében, hogy az a megemelt vízszint esetén is megfelelően üzemelhessen. Harmadszor pedig: a vízműtelep energiaellátását biztosító 6 kilovoltos vezeték megépítése szerepelt a tervekben, mivel korábban az is az építendő töltés alatt haladt. A munkákkal még nem végeztünk — de ha leállítják a nagymarosi építkezést, ha nem — ezeket mindenképpen meg kell csinálnunk, mert ellenkező esetben a Viszkózagyár folyamatos termelése kerülne veszélybe, s ráadásul a környező falvakat is innen látják el ivóvízzel. Megyünk tovább, de akármerre is járunk, félig elkészült, vagy éppen hogy csak megkezdett építményekbe botlik a tekintet. Minden csendes. Vagy mégsem? Hisz körülöttünk víziország népe már régen talpon van. A sirályok, csérek, récék, szárcsák teszik a dolgukat ; halásznak, vadásznak, fürdenek, tollászkodnak, mindegyikőjük napi programját végzi, s mit sem törődnek velünk. Csinálják a dolgukat. Mint ahogyan az emberek is szeretnék, de úgy látszik, hogy tétlenségre vannak kárhoztatva. Lehet, hogy hamarosan szedni kell a sátorfájukat, hisz már letelt a fölfüggesztés két hónapja, de semmi sem történik. Pár kilométerrel odébb két tagbaszakadt munkásember támaszkodik egy jókora gépnek. — Ma volt a váltás — szavalják kánonban—, de itt állunk munka nélkül. Kilátástalan az egész, — legyintenek, aztán arrébb állnak jelezve, hogy nincs kedvük a társalgáshoz. — Furcsa helyzet! — buggyan ki belőlem a szó, amikor Polonkai Lászlóhoz, a beruházó cég az OVIBER esztergomi kirendeltségének vezetőjéhez lépek, aki ugyancsak részt vesz a szemlén. — Az bizony — válaszolja. — Az esztergomi öblözet- ben, vagyis ezen a 23 kilométeres szakaszon eddig 5— 600 millió forint értékű munka készült el. Nézze, véleményem szerint amikor a kormány fölfüggesztette a nagymarosi duzzasztómű építését, egy olyan munkát állított le, amely csak pénzt hozott a konyhára és nem vitt el egy fillért sem. — Hogyhogy? — Itt tulajdonképpen az ausztriai kivitelező cégek ál- tak le. Az pedig köztudott, hogy ők a nagymarosi építkezés költségeit — vagyis a € milliárd forintot — a megállapodásnak megfelelően megelőlegezték nekünk, s majd 1996 és 2015 között villamosenergiával fizetünk érte. De ugyanakkor ennek az összegnek az egyharmadáért, vagyis 2. milliárd forintért az építéshez szükséges anyagokat vásárolnak tőlünk: betonacélt Ózdról cementet Váoról, követ Dunabogdány- ból és még sorolhatnám. Ami pedig az építkezés folytatását illeti; a nagymarosi duzzasztó építési munkáinak felfüggesztését követően a hozzá kapcsolódó létesítményekre szánt forintok jelentős részét is elvették innen és átcsoportosították a Dunakilitiben folyó munkák finanszírozására, így itt gyakorlatilag alig maradt valamicske pénz, s könnyen előfordulhat, hogy ezen a területen tevékenykedő vállalatoknak hamarosan más munka után kell nézniük. Mit lehetne a hallottakhoz hozzátenni? Talán csak any- nyit: afelől nem lehetnek kétségeink, hogy azok a cégek, amelyeknek ott szerződésük volt, érvényesíteni fogják érdekeiket. Akár bírósági úton is. Hazafelé még megállunk Nagymaroson. A partról elénk tárul a folyó, s jól rálátunk a félbehagyott duzzasztómű hatalmas színpadára. Semmi mozgás. Vigyáz- ban állnak a gépek. Ki tudja meddig? Nagy Tibor Ezen a héten már másodszor adunk hírt az országunkban is úttörő vállalkozásnak számító eseményről a Tiszazugban. A tegnap délelőtti órákban Tiszakürtön találkoztak a tájegység tanácsainak képviselői, hogy hosszas szervezőmunka eredményeként állást foglaljanak a „Tiszazugi Települések Szövetsége” létrehozásának ügyében. A tanácskozáson a megyei tanács, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja és a Tiszazugért Modernizációs Társaság is képviseltette magát. A Tiszazugi Települések Szövetsége a térség 14 településének önkéntes, demokratikus, érdekképviseleti szervezeteként — a ma és a jövőbeni fejlődés egyik letéteményeseként, a térség halmozottan jelentkező elmaradottságának felszámolásáért száll síkra. A tanácskozás résztvevői a Települések Szövetsége működése és tevékenysége főbb tartalmi kérdéseit is körvonalazták. Mindenekelőtt három fontos feltételnek — egyrészt érdekképviseletnek, másrészt a jövedelemtermelő képesség fokozása érdekében gazdasági menedzselő jellegű, valamint a szellemi erőforrások gyarapítása funkcióinak kell megfelelnie. A működési feltételek konkrét kimunkálására négy tagú előkészítő bizottságot választottak. A megbízatás arra szól, hogy jogi személyiségű szervezeti modell feltételrendszerét dolgozzák ki úgy, hogy a szervezetben a konkrét végrehajtói tevékenységet innovációs iroda végezze egy főállású menedzserrel. Állásfoglalás született abban is, hogy a szövetségben résztvevő települések lakóinak informálására havonta megjelenő „Tiszazug Népe” nevet viselő újságot alapítanak. A résztvevők szorgalmazták a mezőgazldasági kisárutermelés regionális értékesítési feltételei javítását, és általában a tanácsok és a gazdasági szféra szereplői kapcsolatának szorosabbra fűzését. A Szövetségbe tömörült tanácsok végül felkérték a „Tiszazugért” Modernizációs Társaságot, hogy legyen segítségükre a térség hosz- sza'bb távú fejlesztési koncepciójának kimunkálásában, A több kilométeres elárvult és félbehagyott gátak tövében csak a víz mozog... Bejáráson a győri és a szolnoki vizesek Fotó: Nagy Zsolt Nagymaroson minden csendes... Politikai kultúrával, indulatok nélkül!
