Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-14 / 163. szám

4

1989. JULIUS 14.

Kádár János: „A legnagyobb szükség arra van, hogy a párttagok1 tiszteljék és becsüljék a pártonkivüli dolgozókat; lássanak bennük teljesen egyenrangú állampolgárokat; viselkedésük fejezze ki, hogy a kommunistáknak párttagságánál fogva nincs több állampolgári joga, mint bármelyik más embernek. Ha meggyőződése szerinti erkölcsi kötelességet vállal magára, s annak eleget tesz, a nép tisztelni, szeretni, követni fogja, de joga nincs több, mint a többi állampolgárnak. A pártonkívüliek pedig becsüljék meg a kommunistában azt az embert, aki a saját családjáról való gondoskodáson kívül magára veszi a nép ügyét, és a nép gondjait is, ezért dolgozik, és fáradozik. Ha nem értjük meg egymást, ha nem egyezünk valamiben, akkor vitassuk /meg, és ha egyetértünk, akkor kommunisták és nem kommunisták egy akarattal hajtsuk végre” Csak sajnálni lehet, hogy ezekből a nem csupán szép, de hasznos gondolatokból a későbbiek során alig valósult meg valami. Nem hihetjük, hogy ez csak, és kizárólagosan Kádár Jánoson múlott...

a vendégeket az ország különböző részeiből, az MSZMP központja ugyanis munkás— paraszt találkozót szervezett a Nagykun Napokhoz kapcsolódva. Ezen Kádár János mondott beszédet.

Megnyerő és őszinte igyekezett lenni, de a múlttal foglalkozó gondolatai nem voltak mentesek *a néhány évvel azelőtti sablonoktól.

„Emlékezzenek vissza, a régi világban, így Szolnok megyében a föld fele a nagy- birtokosok és a tőkések kezén volt. Itt Kisújszálláson a föld hetven százaléka volt a kizsákmány ölöké. A régi viAz utolsó

Kádár János utoljára — hivatalosan — 1969. október 29—30-án járt Szolnok megyében.

Az MSZMP, a megyei tanács és a Hazafias Népfront helyi vezetői fogadták a megye határánál. Nem utólagos „beleérzés”, ott a helyszínen többünknek feltűnt, hogy a vendégnek nemigen nyerte meg tetszését a fogadtatás nagyon is alázatos, „bokázó” hangneme. Az egész megjelenése a ceremónia ellen szólt; sima, kissé kopott zöld lódenkabátban volt, egy meglehetősen viharvert, nagyszélű barna kalappal a fején. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, időnként bólintott, hunyorított, de az erőltetett szólamokat — „mély, megkülönböztetett nagy tisztelettel jeKádár János a Jászkunságban

n^56munStaná0csÓIÍ7a 5 Egykori látogatások dokumentumai, emlékei

küldöttsége utazott Budapestre, hogy a, párt, a 'kormány vezetőivel találkozzék.

Csak néhányan juthattak be a Parlamentbe, ahol Kádár János, Nagy Imre és Tildy Zoltán fogadta őket. A küldöttséggel Kádár János az alábbi levelet 'küldte a Tisza partjára.

/„Kedves szolnoki Dolgozó Testvéreim!

Egy nehéz korszak utolsó és egy új fejlődési korszak első napjain találkozva Szolnok város küldöttségével,

Bujáki Ferenc elvtárssal üdvözletünket küldjük önöknek.

Fogjanak össze minden őszinte szándékú hazafival a rend helyreállításában. Megszabadulva a múlt salakjától, bízzanak a kommunista eszme hívei a jövőben. Az igazi eszmét tiszta eszközökkel fogjuk szolgálni és a szocialista Magyarország győzni fog!

Kádár János”

Néhány nappal később Kádár János már személyesen is Szolnokon volt A miikor (?) kérdését hosszú ideig a forradalmi romantika jótékony fátyla is borította. Többen azt állították, hogy

fontos epizódjáról Kádár János.

Ez a különös utazás is teli van rejtélyekkel. Miért kelleti- a „testvérpárt”, az MSZMP első emberét olyan repülőgépen utaztatni, melyen majd megfagyott?! Az oroszok pedig híresek vendégszeretetükről. Miért kellett a későbbi kormányfőnek zsíros kenyérrel beérnie? Úgy tűnik Andropov — budapesti szovjet nagykövet volt akkor — nem felejtette el, hogy Kádár János mindenkinél jobban szembeszegült vele az elmúlt napokban!

Kádár János előző visszaemlékezését igazolja V, Mi- csunovics a Moszkvai évek 1956—1958 című könyvében. A szerző — mint Jugoszlávia moszkvai nagykövete — ott volt Hruscsov és Tito emlékezetes, 1956. november

2—3-i Brioni szigeten tartott megbeszélésén. „Hruscsov közölte, hogy elegendő számú csapatot központosítottak és elhatározták: véget vetnek annak a helyzetnek

Kádár János Szolnokon

TKONAP Szamokon járt Kádár János elvtám a Korra dalmi Munkás-Paraszt kormány mhtfsztatínökc. Keikért*!«

időszevi

oerdéseVí ismerteit

^ A NÉP LAPJA

gyalt több szocialista ország vezetőjével. Ez utóbbi napon, november 3-án tehát semmiképpen se jöhetett Szolnokra.

1956, november 4-én hajnalban a magyar katonai alakulatokat lefegyverezték. Ezzel párhuzamosan a szovjet belügyi szervék Gelley Kornéllal, a Szigligeti Színház tagjával hajnali 5 óra 15 perckor olvastatták be a Szolnoki Rádióban azt a közleményt, amely szerint Kádár János kormányt alapított.

Kádár János ekkor még nem volt Szolnokon, csak délután érkezett meg a városba. Nem a megyei tanács épületében szállásolták el — ahogy ezt sokan „szemtanúként” állították, hanem Ko- nyev 'marsall József Attila úton — laktanya — lévő rezidenciáján.

A megyei tanács épületében november 4-én még se magyar, se szovjet őrség nem volt.

Marosán György november

5-én késő délután a József Attila úti laktanyában találkozott Kádár Jánossal, majd egyszerre, de külön páncélos járművel indultak a fővárosba november 6-án az esti óráikban

Kádár János biztonságáról a Szolnokon eltöltött két nap és két éjszaka alatt a szovjet katonai szervek gondoskodtak. Ez idő alatt Kádár Jánosnak csak egyetlen közszereplése volt: november

4- én délután a pártszékházban találkozott huszonhat helybeli kommunistával, szimpatizánssal. A jelenlévők egyike azt panaszolta az MSZMP első titkárának, hogy még egy nap se múlt a szovjet csapatok beavatkozása óta. de már egyre több bőrkabátost, barna félcipőst látni ... Az illető a vissza- szivárgó ÁVH tisztekre célzott.’ Nem volt vele „sikere”, merít Kádár azt válaszolta: „ ... az ellenforradalmárokkal szemben mindenkivel össze kell fognunk...”

Kádár János különben sohasem járt a megyei tanács épületében, oda november

5- én este Béréi Andor és Andics Erzsébet csoportja költözött be, iazok, akik a Szolnoki Szabad Népet szerkesztették. Ma már megfogalmazhatjuk: ez a csoportosulás a maga sztálinista álláspontjával sok gondot Okozott azidőben Kádár Jánosnak.

Tavasz a Nagykunságban

A NÉP LAPJA 1956. november 5-i száma tudatja, hogy „tegnap este Szolnokon járt lKádár János elvtárs ...” A lap múlt időt használt. A tájékoztatón résztvevő újságírókkal ugyanis kiem közölték sem a 'kormány sem a miniszterelnök' tartózkodási helyét. A [beszélgetésre odarendelt tudósítók azt hitték, hogy elutazott. Valójában [Kádár János egy szovjet páncélozott járművön csak november 6-án az esti órákban hagyta el a várost, s kerülő úton érkezett meg imásnap hajnalban Budapestre

1957 tavaszán a kisújszállásiak elhatározták, hogy a nyáron felelevenítik, folytatják a gazdag hagyományokkal bíró Nagykun Napokat. Ennek középpontjában általában a pásztorjátékok álltak, de az új 'kenyér ünnepe is volt ez az alkalom, meg a ki nem mondott Szent István napja is. Tízezer embert vártak az augusztus 20-i ünnepségre, de százezer lett belőle: 48 különvonat hozta

már november elsején! Mások szerint november 3-án érkezett a városba helikopteren. Bizonyított, hogy ezek csalk mendemondák! A tények : november elsején Münniich Ferenccel a budapesti szovjet nagykövetségen voltak, majd Tökölre, a szovjet 'katonai repülőtérre vitték őiket. Felszálltaik: „ ... az útról még arra emlékszem, hogy egy kis gépen utaztunk, fáztunk mint a kutya. S Ungváron talán annyit időztünk, hogy egy zsíros kenyeret megettünk. Innen . Moszkvába vitt az utunk” — mondotta élete

Magyarországon. Egy-két nap, elintézik az egészet. Azt is említette, hogy a nap folyamán Bulganyin telefonált, s egy jó hírt közölt. Münnich Ferencnek és Kádár Jánosnak sikerült elmenekülnie Budapestről és útban vannak Moszkvába repülőn. Ez roppant fontos dolog, mondta Hruscsov.”

Az előzőeket lényegében Sz. Ny. Hruscsov is megerősíti a később Párizsban megjelent emlékirataiban.

Kádár János elmondta a Magyarországnak adott nyilatkozatában, hogy november 2—3-án Moszkvában tár1969. október 30. Látogatóban a Tiszamenti Vegyiművek lakótelepén

leütjük” stb. — mintha mégse hallotta volna ... Mondják, hogy a későbbiekben már természetesnek vette maga körül ezt a hangulatot.

A pártszékházban meglehetősen ^hosszúra nyúlt a „megye eredményeiről”

adott tájékoztató. Mert ennek — az akkori szokások szerint: természetesen — az volt a lényege, hogy milyen „nagyot léptünk előre”, s hogy a „Szolnok megyei emberek bizakodással tekintenek a jövőbe.”

A megye vezetőinek tájékoztatójára röviden válaszolt: „nem az ügyintézés két napja lesz ez...” s hogy „nem idegenek jöttek idegenekhez, majd ... beszélgethetünk ám a gondokról is."

Senki se „vette a lapot”, mindenki a forgatókönyv szerint igyekezett bizonyítani, hogy ia „mi nagy megyénkben” milyen jól halad a szocializmus építése, s hogy az emberek milyen elégedettek. (A látogatásról készült tudósításnak is természetesen ezt a hangulatot kellett tükröznie.)

Pedig Kádár János inkább idegesnek, fáradtnak látszott, mint elégedettnek. A kétnapos látogatás során az egyetlen nyílt, kritikai megjegyzés tőle származott. Egy alkalommal, amikor nagyzse- bű, zöld lódenjéből cigarettát húzott elő — Kossuth volt vagy Szimfónia, erre nem emlékszem már pontosan — tüzet adtam néki. Amíg a gyufát meggyújtottam, a kezemben füstölgő Fecskét letettem valami kerítés-féle párkányára. Odamutatott a füstölgő cigarettámra, s azt kérdezte: „Mondja, az is ilyen rossz, mint az7’ — emelte maga elé a saját cigarettáját. Nem felelhettem neki, nem vághattam a szavába, mert folytatta: „Milyen istenátka dolog ez, hogy ilyen rossz cigarettát csinálunk magunknak. Ez felér egy nemzetgyilkossággal...”

Valaki gyorsan mellénk lépett, a további programról kezdett, beszélni. Egyáltalán a szűkebb kíséret nagyon vigyázott arra, hogy „kívülálló” — például újságíró — nehogy négyszemközt maradhasson az első • titkárral. Amikor Kádár János egy

lúgban, mondjuk 1934-ben Szolnok megyében több mint 30 ezer munkanélküli volt. Most az emberek dolgoznak. Nem azt mondom, hogy lakodalomban vannak, de az a helyzet, hogy a minden napi kenyérért reszketni kelljen a dolgozó népnek Magyarországon megszűnt.”

— mondta.

A beszédnek ez a része az 5—10 holdas gazdáik körében visszatetszést szült, hiszen a Kunságban alig volt nagybirtok, így ez a megfogalmazás olyan látszatot keltett, mintha csupa kizsákmányoló élne a környéken.

látogatás

munkáscsaládot keresett fel otthonában — nos, oda az egykori olimpiai bajnok, rendőrtiszt Boros Ottó „csempészett be”. Az első látogatási napon — az előre elkészített tervek szerint — a tiszaföldvári Lenin Tsz-be ment Kádár János, ahol megnézették vele a hizlaldát, majd az épülő szakosított szarvasmarhatelepet. Udvariasan kérdezett ezt-azt. nem tudálékoskodott, nem akart szakértőnek látszani.

A helyi vezetőkkel történt találkozáskor viszont — nem véletlenül — a 'különböző érdekek ütközéséről beszélt: „Akadnak olyan gazdaságvezetők, akik a nagyobb nyereséget az árak emelésével szeretnék elérni. Ez az út járhatatlan! A gazdaságpolitika alapelve marad: a dolgozó osztályok érdekeiről sosem Szabad elfelejtkezni.”

A látogatás második napján a Tiszamenti Vegyiművek egyik munkása meghívta — „spontán” előkészítve

— Kádár Jánost a lakótelepen lévő otthonába.

Kádár János a vendéghez illően nagyon kedvesen, közvetlenül, minden rosszul értelmezett vezető méltóságot mellőzve viselkedett. „Nagy szó egy ilyen szép kis lakás, de sok fiatal pár álma! Tartjuk a nagy prédikációkat a fiataloknak, hogy így éljenek, úgy éljenek, s közben nem tudunk nekik megfelelő lehetőségeket biztosítani a harmonikus páros élethez!” mondta, miután körbehordozta tekintetét a szobában.

A továbbiakban néhány percig a család hathónapos kislányával „parolázott”, játszott, elfogyasztott néhány szeletet a háziasszony süteményéből, majd afelől érdeklődött, hogy „mikor voltak itt a nagyszülők. A válasz tetszett neki: — „Nincs is annál szebb, jobb érzés, mint amikor összejön a család!” — mondta és mosolyogva búcsúzott.

Még egyszer láthattam aznap vidámnak és jókedvűnek. A mosoly varázslói itt is a gyerekek voltak. A Vosz- tok út végén megállt, nézte a 'kerítés mögött játszadozó óvodásokat. Valamelyik kislány észrevette, odakiabált neki: „Kádár János jó napot, vegyük le a kalapot”. Elnevette magát, odament a kicsikhez és vifcszaszavalta. \,,Kádár János itt vagyok, levettem a kalapot!” Meglengette nagy, sok szél járta barna 'kalapját. A gyerekek visongtak, tapsoltak.

Délután a szolnoki MÁV Járműjavítóban munkásgyűlésen mondott beszédet. Foglalkozott a gazdasági reform kérdésével, s szinte panaszolta: „nem tisztázott még most sem, hogy melyek a pártszervezetek feladatai a gazdasági élet és a gazdasági reform viszonyai között”.

Szolnok 1956-os szerepéről szólva csak annyit mondott

— most már tudjuk, hogy

miért — • ■ • a Magyar

Népköztársaság forradalmi erői 1956. november 4-én innen indították meg ellentámadásukat ... itt hangzott el az akkor alakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása ...”

Az 1986-ban Szolnokon~- rendezet.t évfordulós ünnepségen nem vett részt.

Tiszai Lajos