Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-14 / 163. szám
1989. JÜLIUS 14. Néplap Jó félévet zárt a tiszafüredi Kuntej közös vállalat. 130 millió forintos termelési bevételükből több mint 10 milliós nyereséget értek el. Felvételünkön a 2 deciliteres tejföl csomagolása látható, melyből napo nta 12 000 pohárral készítenek. Fotó: M. J. Kilométerekre tejért, kenyérért I fárosrész bolt nélkül Jászberényben forr az ügy, levelek, telefonok váltják egymást Februárban megszűnt egy kis bolt a kórházzal szemközt, másfél hónapja pedig bezárt a környék utolsó üzlete, a Nyitó-féle bolt is. Azóta kilométereket gyalogolnak naponta a városszéli emberek kenyérért, tejért. — Én még csak felülök a biciklire — mondja a Néphadsereg út végén lakó Szabó Andrásné, sokan meg autóval vásárolnak be, az öregek mit tehetnek. Már pedig a városnak ezen a részén is sok a nyugdíjas. A panasz jogos, de... Jászberény több ezer lakója panaszkodik mostanában az áldatlan állapot miatt. Panaszuk jogos, de nincs aki orvosolná. A tanácsülésen elhangzott interpellációkra se kaptak megnyugtató választ az érdekeltek. A tanács a terheket nem vállalhatja át, arra pedig nem kötelezheti az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalatot, hogy huzamosan üzleti érdekei ellen cselekedjen. Legfeljebb magyarázatot kérhet a vállalattól és együttműködést ajánlhat fel a személyi gondok megoldásában. Tóth András, az ÉKV igazgatója tud a jászberényiek gondjáról, már csak azért is, mert kezében a tanács levele. A félév alatt, mióta a vállalat élén áll, egyébként is meggyőződött róla, hogy az ÉKV Jászberényben sincs kedvezőbb helyzetben, mint a megye más városában. Sőt vállalata az élelmiszer kereskedelemben a leggyengébb cégek^közé tartozik az országban. — Az államosítások után kis szatócsboltokat örököltünk, és azóta se tudtuk megszüntetni ezt a szétaprózottságot, A fenntartásuk, üzemeltetésük elviszi a hasznot, így új ABC-re alig futja. Ezért maradt el Jászberénynek ebben a térségében is a VII. ötéves tervidőszakban tervezett ABC-építés. Abban reménykedünk, hogy a következő 5 évben azért mégis elkészül. A vállalati stratégiánk is az, hogy a nagyobb üzletekben tartsuk magunkat, esetleg fejlesz- szünk, a bérleményekben működő kisboltokat pedig amennyiben a veszteségeit nem tudjuk megszüntetni, bezárjuk. Az ÉKV idén már egyet végleg bezárt Jászberényben és még egyet bejelentett az őszre. Az évek során azonban .már több üzlet is hasonló sorsra jutott, így a város élelmiszer kereskedelmében játszott szerepe fokozatosan csökkent. Egy évtizede a szinte nulláról indult Jászsági Áiész mára átvette a vezető szerepet 41 százalékkal, és jól tartja magát a CSEMEGE is 17 százalék részesedéssel, csak az ÉKV adja fel állásait. A még meglévő 5 nagy és 6 kisebb üzlete közül néhány a tanyai boltok színvonalát sem éri el. Csak átszóltak a párttól A perifériák eldugott üzleteiben egyébként is problémásabb az áruellátás, kimaradnak a túraj áratok, szűkös a kínálat. Szeretnék szerződéses üzemeltetésre kiadni valamennyit, de nincs vállalkozó. Dicséri a ikörj- nyék a Nyitó boltot is, mikor Molnár József vette kézibe, bérbe, de utána csak süllyedt a színvonal, csökkent a forgalom. Nem csoda hát, ha veszteségessé válik a többi is, morgolódnak a lakók. Nehéz helyzetben van Csík Tiborné, az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat jászberényi vállalkozás vezetője. A múlt hónap óta tölti be ezt a funkciót, és azóta napi gondja a Néphadsereg úti bolt. — A vezető megbetegedett, be kellett zárni az üzletet. Más boltjaink is létszámhiánnyal küzdenek, tehát csak külső vállalkozókban bízhatunk. Végigjártam a gyesen lévő dolgozóinkat, a nyugdíjasainkat, de egy-két napos gondolkodás után, mind visszamondták a felkérést. Amíg az anyagi felelős,séget is vállaló üzletvezetőt nem találunk, sajnos nem nyithatunk. Kényszeríteni nem lehet senkit, hogy a kevés fizetését is leltárhiányra fordítsa. — Nem is olyan régen a párttól, vagy a tanácstól odaszóltak — mondja Hidegföldi József, nyugdíjas tűzoltóparancsnok —, és egycsapásra megoldódtak a gondok. Lehet, hogy régi fejjel gondolkozom, de bosszantó ez a tehetetlenség. Én csak azokat az öregeket látom, akiknek éppen elegendő volna a sarokig elbotorkálni, mégsem történik hetekig semmi. Hol itt a humanitás? Nem lehet mindent a veszteségekre fogni. Külön- benis lehet itt — utasítás nélkül — jól is kereskedni. Volt rá példa. Legalább félnapra, vagy csak egy órára nyissanak ki, könyörögnek a környékbeliek, annyit igazán elbírna az ÉKV. Azt pedig végképp nem értik, hogyan gyarapodnak a perifériák 'maszek boltjai. Ott a közelben, az Álmos utcában is mozgolódik valaki. Megváltóként várják a negyedszobányi vegyeskereskedésének megnyitását. A tanács is próbálkozik, vállalkozókat csábít, ingyen területet Ígér, de ezek, jó esetben is, hónapok, félévek múlva teremnek üzletet. És addig a kiszolgáltatott vásárló marad kiszolgálás nélkül? A tanács tiltakozott A háttérben azért forr az ügy, levelek, telefonok váltják egymást, napról-napra változik a lehetséges megoldás. A közelmúltban rövid időre felcsillant a remény, még a tejet is kiszállították a bolthoz, a nyitás az utolsó pillanatban meghiúsult. Csak a vásárlókat heccelték fel. (Boltjait egyébként hiába kínálta maszekoknak az ÉKV, még csak érdeklődő se volt. Az érdekeltség pedig ugyanaz, mintha a sajátja volna, a feltételek mások, jegyzi me- az igazgató). Nem maradt más megoldás, mint hogy . egy másik bolt bezárásával nyitnak a Nyitóban. Azóta azonban kiderült, miközben a tanács már tiltakozott ez ellen, hogy elmarad a csiki-csuki. Nem kis áldozatok árán, de sehol se zárnak, és kedden mégis kezdődik az árusítás a Néphadsereg úti Nyitó-féle üzletben. L, P, Mibe kerül a lépéshátrány? Folyékonyan beszélünk manapság a vállalkozásokról. Olyannyira, hogy a cselekvést szinte körbe indázza a burjánzó retorika. Ha azonban nyomába eredünk annak, milyen intézkedések sorjáznak avégből. hogy valóban nekibuzdulhasson a vállalkozói kedv — bizony lehangoltan kell megállapítani, hogy a szándékot nem követi a tett. Mindez a napokban jutott eszembe, amikor Tóth Lászlóval, az IBUSZ területi igazgatójával Békéscsabán jártunk. A kíváncsiság vitt a Viharsarokba, ugyanis a hírközlőeszközök diadalmasan világgá kürtölték hogy megnyílt Békéscsaba és Gyula között az egyik legnagyobb honi magánvállalkozás. a Hotel Trófea. Beke Károly építtette, 40 millió forintnál semmiképp nem kevesebbért, és ha az ember látott már flancos szállodát. akkor ezt mindenképp látni kell. Ottjártunkkor az étterem és a bár már üzemelt, a szállodarészben azonban néhány részlet még finomításra vár, így a birtokba vétel izgalmát élhettük át a tulajdonossal együtt. Mit mondjak? Minden elismerésem a magánvállalkozóé. Először is, hát sokkal hamarabb készült el a Trófea, mint bármely hasonló nagyságrendű állami beruházás. Mondták is Beke úrnak a tanácsi ismerősei, hogy „úgy látszik a te pénzed nem olyan, mint a. miénk!” A bárban szinte párizsias a hangulat: a forgó színes gömbök szivárványszerű fényt permeteznek, de vil- lódznak elő színes fénysugarak az üvegpadló alól is. Az italkínálat felöleli mind az öt .kontinens ínyenceinek igényét, az étteremben vadak szerepelnek az étlapon, és már az első napokon kitűnt, hogy itt bizony ajánlatos jó előre asztalt foglalni. Szökőkút, télikert. a szobákban kolóniái bútor és a kommunikáció eszközeiből is a legkorszerűbbek, a telefaxtól a hordozható telefonig. Az árak sem el riasztóak: egy fél deci kommersz konyak — ugyebár ez egy nemzetközileg elfogadott mutatószóm — 40 forintba kerül egy szoba két ággyal és szükség esetén pótággyal 1860. Hogy miért az országos hozsanna? Alighanem azért, mert itt az ország délkeleti csücskében aligha akadt volna ember, a lokálpatrióta Beke Károlyon kívül, aki ennyit áldozott volna arra, hogy segítsen megoldani az idegenforgalom égető gondját. Mert azt még Tóth László is elismerte, hogy az IBUSZ-nak is jó szolgálatot tett ezzel, mivel így bátran tud az utazási iroda ajánlatot tenni vadászoknak, olyan családos turistáknak, akik a Körös szerelmesei, avagy egyszerű üzletembereknek, akiket a kereskedő szándék hoz Békés megyébe. Aztán szóba került az az ünneprontó momentum, ami miatt valójában e cikk megíródott. Beke Károly elmondta, hogy ezt az egész szállodát, így ahogy van, egyetlen tollvonással tönkretette egy ostoba intézkedés. Néhány évvel ezelőtt ugyanis rendelet született, mely azt írta elő, hogy tíz szobánál nagyobb szálloda, panzió nem lehet magánkézben. Ha nem lehet, nem lehet — épültek tehát — miként a Hotel Trófea is — ezidőtájt az éppen tízszobás „műintézetek” és érkeztek eléjük éjjelente autóbuszok, meggyötört. elcsigázott utasokkal — méghozzá éppen negyvennel, merthogy általában ennyien férnek el egy távolsági járaton. A tíz szobában pedig hogy. hogy nem csak 20 ember hajthatja álomra a fejét, így hát a buszok odébb állnak, mérgelődve, zsörtölődve — miközben ugyancsak szentségelve néz utánuk a szállodatulajdonos az elmaradt üzlet miatt. És felemleget egy embert, akit megszemélyesíteni tán nem lehet, de a hivatalnokok összes rossz tulajdonságaiból összerakni igen. Gondolom én. hogy öntelt, pöffeszkedő egy faragó íróasztal mögött a fővárosban, az irodaház sokadik emeletén, ahonnan legnagyobb íolyónkra nyílik széles panoráma. Asztalán különböző színű telefonok. amelyek nem csörögnek irritálóan, hanem búgnak diszkréten, amolyan „ha akarom, meg sem hallom” módon. Felkészültsége a magas beosztású hivatalnoknak bőségesen van, hiszen végigjárta a mozgalmi ranglétrát, mígnem kiöregedvén mindenhonnan. amolyan végkielégítésül kapta ezt a pozíciót. Sajnos ezzel jár, hogy néha dönteni is kell, hát ilyenkor teszi a dolgát. A rendelet pedig jogerőre emelkedik, elindul tekergőzve lefelé, a hivatal csőpostarendszerén egészen a kültelki kocsma vécésnénijéig, és nyomában megbénul minden előrevivő jószándék. Ez az ember — ez a képzeletbeli ember — napjainkban már jól fújja a reformok retorikáját „a vállalkozásoké a jövő. a magántőke táncba hívása nemzeti sorskérdés”. És nekem még tegnap is arról panaszkodott egy jómódú kőműves, hogy nem r házat venni, mivel az adó megöli, pedig a város közepén fekvő parókiában közhasznú intézményt nyitna. olyat, ami hiányt pótolna. — De ma, higyje el, nem szabad. No hogy a pénzt spájzolni sem szabad, mert azzal is rosszul járunk. Hát akkor mit szabad? — kérdezte és tanácstalanul nézett rám. Mit szabad? Talán kevesebbet lenne szabad beszélni a vállalkozások fontosságáról és többet tenni az érdekükben. A táncból semmiképp nem átvenni a „kettőt előre egyet hátra” formulát. mert ez a lépésikom- bináció megfizethetetlenül sokba kerül. És persze semmiképp nem lenne szabad olyan átgondolatlan lépéseket hozni ott fönn — legyen az a szállodák előírt tízszobásítása —;, ami emberöltőre visszavethet bárminő szakmát. Még akikor sem szabad, ha az csak egy tollvonásba kerül. — pb — Sok a kamion, kevés az engedély (Folytatás az 1. oldalról) Szövaut vagy a BVSZ. A legfőbb nehézséget az engedélyek jelentik, mivel az egyes országokba történő szállításhoz vagy azon áthaladáshoz erre van szükség. Ez minden vállalatnál áthidalhatatlan akadályként jelentkezik, hiszen viszonossági alapon egy-egy országon — a mi példánkat nézve például Csehszlovákián vagy Ausztrián — való áthaladáshoz csak egy meghatározott nagyságrendű engedélyt kapnak. Sőt újabban már elég sok engedélyt a maszekoknak juttatnak és más fuvarozóknak, ezzel tovább csökken a mi lehetőségünk, így a mostani gyümölcsszállításhoz volt megfelelő számú kamion, legfeljebb az engedélyekből voit kevés, ezért fordulhatott elő a szállítóeszközök „hiánya”. Sajnos, az ausztriai és a csehszlovák engedélyek száma évről évre csökken, mi például évi 2000 fuvart tudnánk vállalni, ezzel szemben csak 1500 engedéllyel rendelkezünk. Ez a többiekre is igaz. — Milyen üzletektől estek el az engedélyek hiánya miatt, hátrányba . kerülhetnek-e a megyei vállalatok? — Nemrégiben tárgyaltunk az egyik osztrák—nyugatnémet—magyar vegyes- vállalattal ők körülbelül 200 fuvart szerettek voma lekötni, de mivel kevés az engedélyünk, ezért csak 20—25-öt tudunk vállalni. Az idén az engedélyeink 60—65 százalékát már „elhasználtuk”, és még csak most jön az őszi szállítási idény, a jobb fuvardíjakkal. Nem tudom mi lesz. Furcsa fintora a sorsnak, hogy megyei vállalat létünkre a megyéből jószerivel nem is fuvarozunk. A mezőgazdasági, de a gépipari termékek jó része az „im- pexeken” keresztül jut ki az országból, és mivel ezek főként pesti központúnk, a Hungarokamion kocsijai jönnek ide Miskolcról, de Tatabányáról is. Szeretnénk bekapcsolódni a megye áru- fuvarozásába, most tárgyalunk új Iveco kocsik beszerzéséről, amelyekkel több árut és gyorsabban Jöhet szállítani. így vállalhatjuk majd a Hűtőgépgyár, vagy a Mezőgép áruinak szállítását NSZK-ba és Franciaországba. — Hogyan látja, az erősödő konkurencia mennyire javítja a magyar közúti fuvarozók helyzetét a nemzetközi és a belföldi piacon? — A nemzetközi területet nézve tulajdonképpen fuvarozási konkurenciáról nem beszélhetünk, csak engedélygondokról. Egyre tflbb termelő, gazdálkodó szel eine kamionokkal fuvaroztatni, de ezzel szemben mi tíz hónap után kénytelenek vagyunk leállni, mivel elfogy az engedélyünk. Ugyanakkor belföldön sem tudjuk igazán kihasználni a kocsijainkat, ugyanis itt jelentős túík’i.á- lat van szállítójirmüvekből. Jelenleg körülbelül Iái) ezer autó vesz részt a belföldi közúti árufuvarozásban, mintegy 50 százalékkal több, mint amennyire szükség lenne. Csak Magyarországon ilyen áldatlan a helyzet, mivel a nyugati de a keletebbre fekvő országokban is érvényes egy úgynevezett koncessziós elv. Ez azt jelenti, hogy egy-egy területen annyi szállítójármű futhat., arpeny- nyi biztonságosan elvégzi a szállítást. A Közúti Fuvarozók Egyesülete nyomatékosan kérte a kormányt — ahol már látják az irány nélküli liberalizáció hátrányait —, hogy érvényesítse ezt az elvet. E nélkül képtelenség eredményesen dolgozni, a szállításból megélni, . fejleszteni. Márpedig, ahogyan mindenki láthatja, az országutakon egyre több a lerobbant, öreg kocsi, amelyek már a biztonságos közlekedést is veszélyeztetik, nem beszélve a környezetben okozott károkról. A koncessziós elv érvényesítésével lehetne az áruszállítás eredményesebb és gazdaságosabb, ami azt eredményezné,hogy több lehetőségünk és pénzünk lenne a belföldre és külföldre szállító járműveink fejlesztésére, cseréjére és egyben az infrastruktúra javítására is. Gondolnunk keli arra is, hogy az egységes nyugat-európai piac megvalósulása után az ottani konkurencia is érősödik, és akkorra már legalább ütőképes eszközparkkal kell rendelkeznünk. Amennyiben továbbra is a káosz marad, a fejlődés helyett egy idő után -egyformán tönkremehe'.ünk. Tórp András
