Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1989-06-07 / 132. szám

Néplap 1989. JÚNIUS 7. Az eddigieknél jobb szín­vonalú gép- és alkatrészellá­tást, az árak növekedésének (mérséklését eredményezheti a legnagyobb hazai mezőgaz­dasági termelőeszköz-keres­kedelmi vállalat, az Agrotek szervezetének megreformálá­sa. A vállalat vezetését erre a lépésre monopolhelyzeté­nek elvesztése késztette. Az Agrotek vezetése prog­ramot dolgozott ki, hogy egy­szerűsítse, gyorsítsa a gépek, eszközök külföldi beszerzé­sét. A vállalat az import mellett exportra is berendez­kedik. így a mechanikus köz­vetítőből igazi kereskedelmi cégként lép fel a piacon. Szorgalmasan fotózták a bűncselekményt Abszolút bizonyítékot produkált az erőszakoskodó társaság „Ilyen bugyuta bűnözőkkel még nem találkoztam” mondta a bíró Az Agroteknél Szervezeti korszerűsítés A két koma sóváran szem­lélte a kun város éttermi forgalmát, ámbár akárho­gyan is pásztázták a terepet, a szemük minduntalan meg­akadt az egyik szomszéd asz­talnál ülő hölgyön. — Hűha, de klassz kis rán­­tanivaló csirke! Mibe kerül­het vajon? — sóhajtotta a le­vegőbe az egyik néhány ma­­ligánfok közepette. — Miibe, te dinka? — tette fel a nem éppen költői kér­dést az idősebbik. — Annyi­ba, hogy szólok neki, oszt ideül. Ismerős ez pajtikám — nyugtatgatta a másik. Nem telt el pipagyújtásnyi idő sem, és az ifjú szépség máris a férfiak asztalánál ült. Az emelkedett hangulat közepette az egyik felaján­lotta: nincs otthon az asz­­szony, be kellett vonulnia pár napra a kórházba, így üres a lakás. Gyertek fel, te is Szöszi, és megstírolunk né­hány szexfilmet! Ugrott a kompánia, mint akit bolha csípett, a lédi az elsők között iparkodott a vetítésre. Vagy túlságosan naív volt, vagy egyáltalán nem, de egy a lé­nyeg: szűk negyedóra telté­vel már elmélyülten gusztál­­ták a videót. Miért, miért nem, időközben a házigazdá­nak valahogyan eszébe jutott a megismerés hármas krité­riuma. Mivel az eleven szem­lélet megtörtént, az elvont gondolkodással pillanatok alatt végeztek, így követke­zett a gyakorlat. Igen ám, de rossznak tűnt az arány, hi­szen időközben a szám 5:l-re módosult a srácok javára. Ez még oly módon is túlérő, hogy az egyik fiú eléggé le­­lombozódott állapotba került, így nem óhajtott részt venni a figurák ötletdús gyakorlá­sában. A hírre a hölgy kezdetben kissé méltatlankodott, de csak addig, amíg régi honi szokás szerint elkezdődött az ankét: a szépség kapott olyan két pofont, hogy íziben változtatott az álláspontján. Később a törvény előtt az erőszakoskodók valami olyasmit is állítottak, hogy nagyon kapacitálni nem kel­lett, hiszen „jószántából”.jött fel, ámbár az is tény, ennyi deli legényről azért ő sem álmodott. Az egészből azután bírósági ügy lett, mert a mű­velet nem kimondottan ön­kéntes alapon bonyolódott. Eddig nincs sok rendkívüli az esetben, akadt már ehhez hasonló nem is egy, így az igazi szenzáció csak ezután következik. Ugyanis aki éppen pihent, levett a polcról egy márkás fotómasinát, és kattogtatni kezdte. Mondván, hecc az egész, nincsen ebben egy de­ka film sem, ámbátor a való­ság esetünkben is más lett, mint az előzetes állítás. Na­gyon is akadt a gépben üres kocka, közel húsz, ráadásul színes, így a díszes társaság négy tagja is megörökíttetett akció közben. Mégpedig oly­annyira profi módon, hogy a pillanatokat tanítani lehetne az alakulandó szex-klubok­ban. A másodfokú tárgyalá­son az egyik sok mindet át­élt, tapasztalt bíró meg is je­gyezte: — Én már sok bűnözőt, megtévedt embert láttam: dacosakat, meg bűnbánókat, ravaszokat és szomorúkat, de ennyire bugyutákat még nem, akik saját disznóságai­­kat filmre veszik. A bugyuták helyett mond­hatott volna erőteljesebb mi­nősítést, de nem tette, hiszen az ítélkezés nyelve az efféle jelzőket zárójelben sem hasz­nálja. Ugyanis harmincéves praxisa során sem látott olyan archívumot, amelyet az ügy szereplői produkál­tak. Végül is adódott, akinek a „móka” 'hat és fél évbe ke­rült, de még az ötödrangú vádlott is negyvenegy néhány hónapig szorul börtönkoszt­ra. Az ügy tanulsága kettős. Az egyik a fiúknak szól: az efféle tevékenység hasonló a téeszszervezésekhez: akkor jó, ha önkéntes. De csoporto­san, tömegben nem kimon­dottan leányálom. A leány­ról jut eszembe a másik: mégpedig az, hogy a másod­fokú tárgyaláson már szinte védte volna a fiúkat, jobban mondva enyhíteni igyekezett a helyzetet. Hiába. Ugyanis helyette beszéltek a változa­tosabbnál változatosabb fo­tók. Akárhogyan is, esetünk­ben a „rántanivaló csirke” túlontúl drága lett. D. Szabó Miklós Tiszai hangulat (Fotó: T. K. L.) A környezetvédelmi világnap alkalmából lljabb „oázis” Mezőtúron Újabb miniparkot avattak Mezőtúron, a Pétery Károly utcában a környezetvédelmi világnap alkalmából. A kör­zetben lakók lelkes munká­ja rövid idő alatt szemet gyönyörködtető oázissá vará­zsolta az addig kopár terüle­tet. Szabad idejüket és az anyagi áldozatot sem sajnál­ták környezetük szépítésére. Tevékenyen közreműködött a Költségvetési Üzem munka­brigádja is abban, hogy eb­ben a körzetben egy év le­forgása alatt már a második kis park is megszületett. Sötét ügy Cirkuszi varázslat (MTI fotó: Földi Imre) 8—10 emeletnyi koromsö­tét mélységgel kellett meg­küzdenie az egyik áprilisi délelőttön a szolnoki Molnár Anna út lakóinak, ha rá­szánták magukat, hogy ott­honaikból elinduljanak be­vásárolni, sétálni, ügyes-ba­jos dolgaikat intézni. Tör­tént ugyanis, hogy a TITÁSZ karbantartási munkák mi­att kikapcsolta az utcában az áramot. Bár erről a hirdeté­seket idejében kifüggesztet­ték, a lakóknak nemigen ju­tott eszébe, hogy a természe­tes világítással nem rendel­kező lépcsőházak órákon át sötétbe borulhatnak. így aztán amikor a kér­déses napon kiértem a Mol­nár Anna úti munkahelyem­re, kis túlzással ostromálla­pot szerű hangulat fogadott. Előkerültek az élemlámpák, gyertyák. Volt aki öngyújtó fényénél próbálta lábával ki­tapogatni a lépcsőfokokat. A „felkészületlen” hazaérke­zők tanácstalanul topogtak a lépcsőházak ajtaja előtt. Az egyik házfelügyelő gyertyá­kat osztogatva próbált segí­teni a bajbajutottakon, a má­sik saját elemlámpájával kí­sérte le-fei a gondjaira bí­zott ház lakóit, alig állva a lábán a huszadik fordulón. Kismama ért szerencsésen földszintet karján riadtan bömbölő babájával. Valaki azt mesélte, hogy felért ugyan a lakása ajtajáig, de nem találta meg a kulcslyu­kat. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen valamilyen biztonsági világítás az egyen­ként több száz embernek ott­hont adó épületek lépcsőhá­zaiban. — Van is, — mondja De­ák Sándorné, a 6-os számú épület házfelügyelője — csak éppen egyik lépcsőházban sem működik. — Nem szokták ezeket a berendezéseket ellenőrizni? — De igen. A mi lépcső­házunkban tanácsi bérlaká­sok vannak. Az IKV szak­emberei két hete ellenőriz­ték a biztonsági világítást. Akkor jó volt, most nem mű­ködik. Ugyanez a helyzet a Gagarin Lakásszövetkezethez tartozó lakásokban is. Egy-kettőre kiderül, hogy más utcák lakói sem voltak szerencsésebbek az elmúlt hetekben, a villamoshálózat karbantartásakor. Valaki tudni véli. hogy egy fiatal­­asszony a Rigó úton a lábát is eltörte, amikor elesett a sötét lépcsőházban. (Utána­érdeklődtem, a hír igaz.) A lépcsőházak biztonsági világítása tehát sehol sem működik megbízhatóan. Eb­ben egyetértünk a Széchenyi városrész épületeit üzemel­tető két szervedet, az IKV és a Gagarin Lakásszövetkezet illetékeseivel, amikor az egyik „bűnös készülék” mel­lett beszélgetünk. — Hiába tartjuk rendsze­resen karban, ez a hazai gyártmányú vészvilágító rendszer sohasem üzemelt hibamentesen — mondja De­ák Antal, a Lakásszövetke­zet ügyvezető igazgatója. — Hiába rendelkezünk a szük­séges tartalékalkiatrészekkel, hiába javítjuk folyamatosan, az üzembiztonsága minimá­lis. — Az akkumulátorok fo­lyamatos feltöltését biztosító elektromos berendezés vezér­lő panelje romlik el rendsze­resen — teszi hozzá Petró László, az IKV részlegveze­tője. — Egyébként ha előírás szerint működnének ezek a berendezések, akkor is csak egy órán á.t világítanák meg a lépcsőházakat. Feladatuk ugyanis az, hogy veszély­­helyzetben, például tűz ese­tén, a ház elhagyásának ide­jére biztosítsák a világítást. Tartós áramszünet során ez a rendszer nem alkalmas a lépcsőházak megvilágítására. — Ezért is lenne jobb a hagyományos, robbanómoto­ros áramfejlesztők beállítása, — veszi vissza a szót Deák Antal — amelyek sokkal megbízhatóbbak, és tartós áramszünet esetén is biztosí­tani tudják a világítást. 20— 30 ezer forintból a hálózatok összekapcsolásával több lép­csőház gondja is megoldha­tó lenne. Valószínűleg ezt az utat választjuk. Az IKV ugyancsak a ha­gyományos áramfejlesztők beállítását tervezi. Reméljük mihamarabb megtalálják a biztonságos megoldást. Hisz nemcsak a lakásaikat csilla­gászati áron megvásárolni kényszerülő lakásszövetkeze­ti tagok, hanem a tanácsi la­kások bérlőinek is jogos igé­nye, hogy ne kelljen lábukat törniük a koromsötét lépcső­­házakban. Arra pedig jobb nem is gondolni, hogy a pá­nik esetén vészhelyzetben milyen tragédiát okozhatná­nak a jelenlegi hasznavehe­tetlen berendezések. Vajda Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents