Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-07 / 132. szám
1989. JÚNIUS 7 I^ÉPIAP Eötvös emlékház Mezőszentgyörgyön Mezőszentgyörgyön az Eötvös házban — ahol Eötvös Károly 1842 és 1916 között élt — nyitották meg az első népkönyvtárat 1949. április 22-én. Most a 6400 kötetes könyvtár felújítva várja az olvasókat. (MTI fotó: Kabáczy Szilárd) Visegrádon Reneszánsz tábor Hogy érzi magát Főorvos úr? Először is az egészségügy szorulna gyógyításra A beteg sorsa a műtőben dől el Négy éve minden nyáron megnyitotta kapuit Szolnokon, a Tiszaligetben a reneszánsz tábor. A diákok Lengyel Boldizsámé tanárnő, szaktanácsadó irányításával megelevenítették Mátyás király udvarát, korhű ruhákban történelmi epizódokat adtak elő. Már az első tábornak igen nagy sikere volt, s a gyerekek „követelték” a folytatást. Az elmúlt évben az első táborozókból ifjúsági színpad is alakult. Természetesen az idén is benépesítik a diákok Mátyás király udvarát. Ezúttal eredeti helyszínen a Visegrádi Palota mellett állítja fel „sátrát” a reneszánsz tábor. A gyerekek esténként előadásokat és hangversenyeket tartanak a palotában. Korlátozott számban június 15-ig még pályázhatnak azok az érdeklődő tanulók, akik szeretnének részt venni a tábor munkájában. 11—15 éves ko-Űj tévéfilmek forgatása kezdődik meg a következő napokban, hetekben a televízió műhelyeiben. Jókai Mór Erdély aranykora című regényéből Horváth Z. Gergely készít filmet. A XVII. századi Erdélyben, Apafi Mihály fejedelemsége idején játszódó történet az egykori erdélyi belpolitika egymást követő drámai fejleményeit eleveníti fel. A darabban —, amelyet csehszlovákiai helyszíneken forgatnak — Tordy Géza és Bánsági Ildikó játssza a főbb szerepeket. Esztergályos Károly Kosztolányi remekművéből, az Édes Annából forgat tévéjátékot. A tragikus emberi sorson túl egy korszak világát is érzékeltető klasszikus regény felvételei június végén kezdődnek Esztergályos Cecília, Nagy-Kálózy Eszter, Mensáros László és Blaskó Péter szereplésével. Ugyancsak a drámai főszerkesztőség viszi filmre több kortárs író munkáját: köztük Orrú diákok írásos munkáját (verset, egyfelvonásos darabot, mesét. Mátyás koráról szóló tanulmányt) képzőművészeti alkotást, korhű díszlet jelmeztervét vagy kézműves munkáját várja a tábor rendezője, vezetője. A pályázókat június 30-ig értesítik az eredményről, s a legsikeresebben szereplők július 22-én útnak indulhatnak az eddigi lelkes táborozok csapatával, Visegrádra, ahol bizonyára felejthetetlen tíz nap vár rájuk. A tábor programjában az előadások, hangversenyek mellett többek között íjászverseny, hajnali vadlesés, lovaglás, XV. századi kézművesség tanulása, jelmez- és díszletkészítés, versírás stb. szerepel. A táborozás díja kétezer forint, ez ugyan nem fedezi a költségeket, a hiányt az Eötvös alap pályázatán nyert 100 ezer forintból pótolják. dögh Szilveszter Föloldozás és Osztojkán Béla Nincs itthon az Isten című alkotását, valamint Sütő András Mert ahová te mégy ... című önéletrajzi ihletésű novelláját. A Képzőművészeti Szerkesztőség az egyik legjelentősebb magyar magángyűjtemény tulajdonosát, Kolozsváry Ernőt keresi fel. A győri tanárember negyedszázada gyűjti a modern magyar festészet mestereinek műveit. A műsorban elmondja, hogyan és miért kezdett gyűjteni, s bemutatja gyűjteményének legszebb darabjait. A szerkesztőség egy másik produkciója az Ötestamentum egyik szép történetének, az Eszter könyvének az MTA által őrzött, XVIII. századi, gazdagon illusztrált, héber nyelvű tekercsváltozatát mutatja be. Az Észter-tekercsről Komoróczy Géza professzor, az ókori Kelet történetének szaktudósa beszél, utalva a könyv perzsa-zsidó-keresztény összefüggéseire, történelmi és vallási vonatkozásaira is. Városvédők lászberényben Nemzetközi városvédő, szépítő tábor nyílik immáron harmadik alkalommal Jászberényben. A helyi középiskolák, a szakmunkásképző intézet tanulóihoz a június 18. és július 28. közötti turnusokban hatvan észt, illetve német diák csatlakozik. A tábor lakói vállalták, hogy rendezik, szépítik a belváros két csomópontját, a ihozzá kapcsolódó utcák zöldterületeit, parkjait. A városvédő egyesület aktív közreműködésével rendbe teszik a meglehetősen elhanyagolt Fehér úti régi temetőt, ahol, több jeles, de méltatlanul elfelejtett jászsági személyiség sírja, síremléke található. A városi üzemek, intézmények által támogatott ifjúsági tábor lakói részére színes szabadidős programot is szerveznek a házigazdák. Az észt fiatalok látogatásának viszonzásaként húsz jászberényi középiskolás diák Tallinba utazik hasonló célú táborozásra. Június 15-től Filmfesztivál Miskolcon A 29. miskolci filmfesztivál programját ismertették tegnap a sajtó képviselőivel a Fészek Művészklubban. György István, a fesztivál igazgatója elmondta, június 15. és 20. között 49 filmet vetítenek a versenyprogramban. A dokumentum-, a népszerű-, tudományos- és a híradófilm kategóriában^ benevezett versenydarabokat szakmai és közönségzsűri figyeli majd, hogy a nagydíjat, a két fődíjat, a négy kategóriadíjat, a legjobb operatőrnek járó díjat, valamint a közönségdíjat az arra leginkább érdemes műnek ítélje. A szakmai z$űri elnöke Jancsó Miklós lesz, tagjai: Sára Sándor, Füleki József, Zöldi László, Feledy Gyula, Vajda György és dr. Veres József. A fesztivállal egy időben zajlik a 8. országos közművelődési filmfórum programja, ennek keretében kerül sor a Közművelődési filmek helye, szerepe a magyar kultúrában című szakmai tanácskozásra. Ahogy visszaidézem dr. Dósa Gáborral, a Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosával nemrégiben folytatott beszélgetésünk lényegét, madarat éppen nem lehetne fogatni velem. Sőt. Mert ha én lennék az egészségügyi miniszter — habár ez a veszély nem fenyeget — biztos sírva fakadnék. Legjobban azért hullatnám könynyeimet, hogy a kórházak falai között még ma is középkori állapotok uralkodnak, hogy a betegeknek 8— 10, esetleg 12 ágyas zsúfolt kórtermekben kell várniuk gyógyulásukat, hogy a műtéteknél használatos alapvető eszközök beszerzéséhez szükséges pénzeket úgy kell összekönyörögniük, s leg-A cikkben elhangzottak nem teljesen fedik a valóságot — vág bele dr. Dósa Gábor —, mert valami mozgás azért van ez ügyben. Ugyanis már tavaly a Magyar Orthopédiai Társaság és a Magyar Sportorvosi Társaság kérdőíveket küldött szét az országban. Egy csomó kérdésre kellett válaszolnunk a térdízületi műtéteket illetően. Már megtörtént a kérdőívek összegzése is, melynek eredménye az lett, hogy Magyarországon az 1987-ben végzett térdműtétekre ha egyenként csak ezer forintot számolunk, s ha azokat a műszer birtokában nem végezték volna el, kétszázmillió forintot lehetett volna megtakarítani. Éppen ezért, mint már említettem, a Magyar Sportorvosi Társaság és a Magyar Orthopédiai Társaság artroscopos szekciója — aminek én is tagja vagyok — elhatározta, hogy támogatókat keres, és azt tűzte ki célul, hogy százmillió forintot — vagyis az egyéves veszteségnek csupán a felét — ruházzon be az ország és juttassuk el a műszereket elsősorban azokra a helyekre, ahol ezek a műtétek nagy számban fordulnak elő. Egy operációs artroscop körülbelül hárommillió nyolcszázezer forintba kerül, s ma már úgy látszik, hogy sínen van az ügy, mivel tudomásom szerint a Szolnok Megyei Tanács is egymillió forinttal járul hozzá a műszer beszerzéséhez, ami idekerül majd hozzánk. Ez az egyik akció, de még legalább húsz-harminc olyan Jó jó, tudom mit akar mondani. Bizonyára azt, hogy nem az „áldozással” van baj, hisz TB-járulék címén havonta mindenkitől tekintélyes összegeket vonnak le. Ez így igaz. Ugyanakkor pedig ha ön, vagy bárki más mondjuk kitöri a lábát, az otthoni összkomfortos körülményeiből bekerül ide egy tíz-tizenöt ágyas kórterembe, ahol nem kap papucsot, ahol nincs vécépapír, ahol hiányzik a kanál, mert Magyarországon az egészségügy ezt már nem tudja biztosítani. S ez még mind mellékes ahhoz képest, hogy milyen műtői körülmények között operálják meg. Mert a beteg sorsa ott dől ám el, és nem másutt! Ha már itt tartunk, el kell mondanom még valamit. A gazdasági igazgatónk három évre visszamenőleg fölmérte az egész kórház jogos, de kielégítetlen műszerigényét. Ez háromszázmillió forintra rúg, amiből huszonnyolcmillió forintot a traumatológiai osztályra feltétlenül többször a különböző vállalatok jóindulatán múlik, hogy hozzájutnak-e vagy sem a gyógyításnál alkalmazott műszerekhez, berendezésekhez. Tulajdonképpen a főorvossal való találkozásom apropóját egy, a Néplap április 2-i számában megjelent újságcikk adta. Abban az írásban két szakember — dr. Fekete Imre, a Szolnoki MÁV Kórház baleseti sebész főorvosa és dr. Csabai Csaba megyei sportfőorvos — a térdízület modern vizsgálatához elengedhetetlenül szükséges berendezés — az artroscop — előnyeit ecsetelte, de mint hangsúlyozták, nincs erre pénz, s ezért majdhogynem össze kell kunyerálniuk a rávalót. berendezést, műszert tudnék felsorolni, amire nekünk itt égetően szükségünk lenne. Én tudom, látom — hisz tagja vagyok az Osztrák Baleseti Társaságnak is, és a világon először ott számolták ki — hogy a baleseti sebész tevékenysége mit hoz a társadalombiztosítás konyhájára. Mert nem mindegy, hogy milyen módszerrel kezelünk bizonyos töréstípusokat, sérüléseket, és hogy ezek a kezelési különbségek a kifizetett táppénzek tükrében mit mutatnak. Ezért az osztrák baleseti biztosító társaság azokat a módszereket támogatja — nyilván a saját érdekében — amelyek után a szövődmények száma kisebb, amelyek után gyorsabban meggyógyul a beteg, mert így kevesebb táppénzt kell kifizetniük. Ezért Ausztriában saját költségen felépítettek hat vagy hét kacsalábon forgó baleseti intézetet, ahol a szakemberek a legújabb műtéti, technikai eljárásokat alkalmazzák. Úgy néznek ki ezek a kórházak, mint a gyöngyszemek — voltam bennük többször is, sőt az egyikben három hónapig, a másikban tavaly hat hétig dolgoztam. Hosszú távon nálunk is csak ez az út járható. Mert valakiknek valamikor rá kéne már jönniük arra, hogy mi orvosok meg tudjuk termelni azokat a pénzeket, amiből meggyógyíthatok a betegek. Az a fajta szemléletmód, hogy az egészségügy a nem termelő ágazatba tartozik, és minket eltart a gazdaság, ez csak addig igaz, amíg ebben a társadalombiztosítási rendszerben élünk. szükséges műszerek, berendezések vinnének el. Ezzel szemben a kórháznak az idén orvosi műszerek vásárlására 10—12 millió forintja van, s ebből az összegből mindössze százezer forint jut a traumatológiai osztály fejlesztésére. Jelenleg például két olyan műszer is hiányzik, amelyek nélkül szinte létezni sem tudunk. Az egyik az operációs mikroszkóp, a másik pedig a röntgenkép-erősítő. Persze nemcsak ezek a berendezések hiányoznak innen, hanem olyan egyszerű dolgok sincsenek a műtőben, mint a fej- és szájmaszk, meg a műtőruha. Nem azért, mert nincs rá pénz, sokkal inkább azért, mert nem lehet kapni ezeket. Az anyagbeszerzőink bejárják az országot, szaladgálnak ide-oda, de többnyire üres kézzel térnek haza. Például nem lehet hozzájutni az operációknál használatos gumikesztyűkhöz. Az AIDS korában a sebész az egyik legveszélyeztetettebb, hisz a törésnél a csont éles széle könnyen átszúrhatja a gumikesztyűt, és fölsértheti a kezet. S ha véletlenül AIDS• es a beteg, s megfertőződünk, ugyan ki vizsgál bennünket? Szóval az egyik kollégám kiszámította, hogy ha betartjuk az előírásokat, mit és hogyan kell tennünk az AIDS ellen, akkor ezen a kilencvenkét ágyas osztályon tizenegyezer pár gumikesztyűt kellene elhasználnunk évente. Ezzel szemben ötszáz és ezer pár között kapunk, de ezret biztosan nem. Vagy mondok egy másik példát. Egy új bolgár műtéti eljárásról van szó, amit én vezettem be, és én is végeztem az első ilyen műtétet Szolnokon. Ehhez kell egy minifixatőr nevű műszer — 40—60 ezer forintért már beszerezhető — melynek segítségévei kinöveszthető a levágott hüvelykujj. Nem lesz rajta köröm és nem hajlik, de ha a másik négy ujj ép, akkor a kézzel mégis lehet fogni. Na már most, egy jobbkezes ember hüvelykujjának elvesztése után a társadalombiztosítás 67 százalékos rokkantnyugdíjat fizet, ha viszont megoperáljuk, és a műtét sikerül, 30 százalékos rokkant lesz az illetőből. Tehát a társadalombiztosítás komoly pénzeket nyerhetne. De ahhoz, hogy ilyen műtétet tudjunk itt végezni, legelőször is kölcsön kellett kérni Szegedről egy műszert, amit itt az egyik kollégám lemásolt és elkészített. Ezzel csak azt akarom mondani: sokszor nem azon múlik, hogy mi egy műtétet elvégzünk-e vagy sem, hogy megveszik-e az adott műszert, hanem azon is, vagyunk-e annyira ügyesek, hogy mi magunk el tudjuk-e készíteni a szerkezetet, amire szükségünk van. Kódexszel nem orvosolhatók a bajok Miközben hallgatom a főorvost, az jut eszembe, hogy valójában miért csodálkozunk azon, hogy rossz az orvosok közérzete? Hogyne lenne rossz, mikor az elmondottakon túl — ezt egyébként beszélgetőtársam nem említette — a jónevű főorvosnak úgy kell a zsebébe vagy a markába csúsztatni a pénzt, mint ahogy egy cigányprímásnak szokta az ember. Persze, hogy rossz, amikor az egészségügy bérrendszere jórészt azon a „lakossági befizetésen” — hálapénzen — alapszik, amit a jogszabályok sokáig tiltottak. De eszembe jut még valami. Jó két, két és fél éve orvos ismerősöm mesélte, hogy részt vett egy etikai tanácskozáson, ahol bejelentették, hogy erkölcskódex készül, ami szabályozza, rögzíti az orvosoknak a betegekkel, valamint a többi egészségügyi dolgozóval kialakítandó munkakapcsolat udvariassági szabályait. Nem tudom, hogy elkészült-e azóta az a kódex. De nem is érdekel, márcsak azért sem, mert a marxista etika szerint az erkölcs elsősorban a társadalom anyagi feltételein alapul. Kódexekkel orvosolni tehát az egészségügyben mélyen gyökerező gondokat éppoly képtelenség lenne, mintha mondjuk etikai kódex szabályozná a boltok üres polcai előtt álldogáló eladók modorát, ahelyett, hogy a kereskedelem ellátná alapvető feladatát, és az árucikkeket próbálná előteremteni. Nagy Tibor Készülő televíziós produkciók Kétszázmilliót meg lehetett volna takarítani Tizenegyezer gumikesztyű helyett ezer körül
