Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-22 / 144. szám
1989. JÚNIUS 22. j^ÉPlAP Egyeztető tárgyalás Felértékelődött a gépészek munkája Hetvenhárom új Üzemmérnököt avattak a mezőtúri főiskolán Tegnap délután tanévzáró és üzemmémök-avató ünnepséget tartottak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőtúri mezőgazdasági gépészmérnöki főiskolai karán. A néhány órával azelőtt még túri diáknak számító fiatalok hagyományos ballagási ünnepségen köszöntek el a főiskolától, majd letették az üzemmérnöki esküt és dr. Patkós István főigazgatótól átvették diplomájukat. Az ünnepségen ott volt dr. Janik József egyetemi tanár, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektorhelyettese, Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese, az MSZMP megyei bizottságát pedig Vass Lajos megyei titkár képviselte. — Hogy sikerültek az államvizsgák, el tudnak-e helyezkedni az ifjú mérnökök, ,— kérdeztük a főigazgatótól. — Három évvel ezelőtt 81-en kezdték meg tanulmányaikat, közülük ma 73-an kaptak diplomát. Az államvizsgákon senki sem bukott meg, — a lemorzsolódás korábbi, — jó átlageredmény született. Ami az elhelyezkedési lehetőségeket illeti: 31- en tanultak ezen az évfolyamon társadalmi ösztöndíjjal, nekik megvan az állásuk, a meghirdetett álláshelyek száma 14, — erre elvileg 42-en pályázhatnak, ha pályáznak. Biztos vagyak benne, hogy mindenki talál megfelelő munkaalkalmat, hiszen a mezőgazdaság további gépesítésének átmeneti megtorpanásával — kevesebb az új gépvásárlás — a gépészmunka felértékelődött. A régi gépeket addig kell javítani, amíg az gazdaságos, így méginkább szükség van jól képzett szakemberekre. — A jövő tanév kilátásai? — A következő tanévre a szokásosnál több hallgatót veszünk fel. de nem titkoljuk, az eddigieknél is sokkal jobban vizsgáljuk majd a pályaalkalmasságot, méginkább mérlegeljük, kinek adjuk oda az üzemmérnöki diplomát. Hozzáteszem: terveink szerint néhány év múlva mi már egyáltalán nem tartunk felvételi vizsgát, aki szóbelire behívható, mind felvesszük és majd menetközben a tanulmányi eredménytől, az alkalmasságtól függően alakul a hallgatók további pályája. Hétfőn Szolnokon, a megyei tanács székházában dr. Bugán Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese és Lékai Gusztáv, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat vezérigazgatója szakértők bevonásával megbeszélést tartott. A tárgyaláson áttekintették az önerős gázvezetéképítés területén szerzett tapasztalatokat, a fagyasztói megállapodások és az ehhez kapcsolódó megyei bekapcsolási keretszámok alakulását. Tételesen vizsgálták Karcag, Fegyvernek, Törökszentmiklós, Mezőtúr és Abony körzetében a továbbfejlesztést akadályozó tényezőket. A Tigáz a jövőben is törekszik az elkészült gázvezeték üzembehelyezési eljárásának a gyorsítására, melyhez az egyes beruházóknak a megfelelő minőségű műszaki dokumentációval szükséges hozzájárulniok. A Tigáz képviselői hangsúlyozták, hogy az új települések gázbekapcsolásának feltétele, a már üzemelő célvezetékek vagyonjogi átadása a gázszolgáltató részére. A Tigáz támogatni kívánja a szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskolában az épületgépész technikusok meginduló képzését. Elejét vehették volna a mendemondának Lakossági fórum Törökszentmiklóson A törökszentmiklósi művelődési központ pódiumterme hétfőn, éjszakába nyúló összejövetelnek volt a színhelye. A késői befejezés magyarázatául annyit, hogy akik a Magyar Demokrata Fórum törökszentmiklósi szervezetének felhívására megtöltötték a helyiséget, hozzászólásaikból ítélve valóban a várost féltő és sze' rető polgárok voltak. Ez kitűnt a fórumládában összegyűjtött kérdésekre adott tisztségviselői válaszok fogadtatásából, kritdká j ából, valamint a különböző politikai álláspontok ütközéséből is. Érezhető volt: az emberek nemcsak hallgatóságnak jöttek el. Kóródi Antalné tájékoztatója után dr. Papp János vib-titkár válasza következett. A tanácsi apparátus szolgálja-e az állampolgárokat, vagy mint államhatalmi szervezet, uralkodik? — összegezhető az első kérdés lényege. Kis vita után kiderült, valójában mi is a kérdés lényege. Az, hogy a lakosokat a hivatal ne zaklassa fölöslegesen, javuljon az ügyintéző és ügyfél közötti viszony. A tanácstagi aktivitást Kóródi Antalné jónak értékelte, és hozzátette, hogy a korábbiakhoz képest gyakoribbak a spontán jelölések, és előfordulnak visszahívások is. A tanácstagi beszámolókon javult a részvételi arány. Felhívta a figyelmet: a tanácsülések nyilvánosak, mindenkit szívesen látnak. Csőke István MDF vezetőségi tag egyetértett a válaszszal, de hozzáfűzte: „A tanácstagi beszámoló után túl gyorsan elköszönünk egymástól. Meg kell tanulni többet politizálni, élni jogainkkal.” A majd négyórás tanácskozáson többször érintettek speciális, szakmai ismereteket igénylő feladatókat is, melyeknek vagy pénzügyi korlátáik vannak, vagy ' a tanács — illetékesség híján — nem tud mit kezdeni velük. Ilyenek voltak többek között: a „középkori” telefonhelyzet, vagy a szenttamási óvodával és az OTP- lakásökkal kapcsolatos felvetések. Elhangzott, hogy e lhajok oka a központosított, majd igazságtalanul szétosztott központi pénz. Pénzügyi oldalról közelítették meg a két éve felavatott Lenin szobor ügyét. Mégis, ennek a .témának a középpontjában igazából nem a gazdaságosság állít. Olyan műalkotásokat látnánk szívesen — hangsúlyozták egyesek —, mélyek a magyar történelem nagyjait ábrázolják. Akadt aki másként ítélte meg: „Akárhogy is közelítjük meg a dolgot, a szobor dísze a városnak”. A tanácsi intézményfenntartás témakörébe illeszkedik a mezőgazdasági szakközépiskola jövőjére vonatkozó kérdés. Az intézmény 1872-ig a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozott, utána került a helyi tanácshoz. Az alkalmazottak a közelmúltban írtak alá egy kérelmet, melyben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, főhatósága alá kívánnak kerülni. „Ragaszkodik-e a tanács a jelenlegi állapothoz?” — hangzott el erre vonatkozóan, melyre a hozzászóló számára is megnyugtató, egyértelmű „nem” volt a válasz. Nem lehet tudni, hogy az egész várost 'lázba hozta-e a helytörténeti múzeum ügye, azt viszont igen: a jelenlévők kíváncsiságát alaposan felcsigázta az a szállongó hír, miszerint a múzeumot — melynek még a létét is megkérdőjelezték a gyűlésen!!) — úgymond horribilis összegért állítják helyre azért, hogy a volt tanácselnök lányának jól fizető állást biztosítsanak. A híresztelések sajátos törvényei alapján jócskán felnagyított történet itt a fórumon végre visszakapta normális súlyát és értékét. Annyi bizonyos, hogy az épületet 1990-ig szeretnék átalakítani, méghozzá vállalati támogatással. Ez a rekonstrukció tehát a tanácsnak egy fillérjébe sem kerül — szögezte le Kóródi Antalné. A volt tanácselnök neve azért jöhetett szóba, mert a gyűjtemény gondozásával őt kívánják megbízni. „Miért nem beszélték meg korábban az emberekkel?” — kérdezték az első sorokból —, „Elejét vehették volna a mende-mondánák.” Sz.' Z. A helytörténeti múzeumnak kiszemelt épület. Fotó: Korányi Éva Nekifutásból énekelték a Himnuszt A taxi egyébként külön téma. A frekventáltabb helyeken — így a hajókikötőben, a repülőtéren vagy a Viru Szálló környékén — a Takso jelzés körül szabad kocsit nem talál az ember. Mindegyik jármű mindig foglalt, még akkor is, ha egyedül ücsörög benne a vezető. Ezen a helyzeten csak az segít, ha nyugati valutát lobogtat az utas. A helybeliek azt mondják, az „államiak” ezt nem tehetik meg, mert,szigorúan megbírságolják őket. Jómagam ezek szerint csak „maszek” taxikkal találkoztam. Az. észt fővárosban egyébként a kiállítással egyidőben a dal ünnepe zajlott. Az óváros parányi terein, az utcácskák romantikus zeg-zugaiban, a*vártemplom méltóságteljes hajóiban a muzsika angyalai szálldostak. Egyik este Balogh Istvánnal- és Horváth Pállal a Tiszamenti Vegyiművek két marketingesével beültünk az egyik katedrális széksoraiba. kínálta völna meg Lits József né elnökasszony. Ugyanígy „összetört” a fémdobozos mogyoró, a kávé, és „összetört” többek között az Ideál kollekciójából egy japán óra — hogy csak a legérdekesebb eseteket említsem. A megnyitóra — melyet június 8-án délután 2 órakor tartottak — szép repertoárral készült a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola kórusa. Aztán Bugán Mihály hozzákezdett a megnyitó beszédhez, ám az énekesek még sehol. A rutinos szónok húzta az időt, miközben az utat kémlelte, és egyszerre feltűntek a fiúk-lányok — a kórus tagjai —, akik két bővített mondat alatt felálltak, és szinte nekifutásból énekelték el a két nemzet Himnuszát. Hogy mi volt a késés Oka? Nem ment értük időre autóbusz, így a szálláshelyükről kalandos körülmények között vergődtek el a felépés helyszínére. A kiállítás tehát megnyittatott, ettől kezdve az „eladók” ültek a tárgyalókban és várták a vevőket — jobbára hiába. A kiállításnak ugyanis szinte semmiféle hírverése nem volt. Hiába kerestünk plakátokat az ut7 cán, amelyek az érdeklődőket toborozták volna — nem találtunk. De még ez lett volna a kisebbik baj. A potenciális kereskedőpartnerek is mindössze egyetlen apróhirdetésből tudhatták meg, hogy bizony, most Tallinnban, a Dalmezőn Szolnok (megye bemutatkozik. Bezzeg — mondták a helybeli szurkolóink, mert azért ilyenek is voltak — ha a svédek rendeznek hasonlót, arról előre zeng a tévé, a rádió és valamennyi újság. Érdeklődő azért volt — ha nem is olyan, amilyenre a kiállítók számítottak. Esténként ugyanis a fiatalok ezrei, hallgatták a szabadtéri színpadon zajló rock-koncertet, és a tömeg technikai indíttatású tagjai feltörték a Nefag szabadban tárolt konténerraktárát, és a gépekről leszereltek mindent ami fényes volt és csavarható. Később népviseletbe öltözött anyókák tévedtek be a kiállításra a fesztiválról és egymás derekát karolva andalogtak a vitrinek előtt: Ajándékba egy-egy csomag mosóport kaptak, amit szívesen köszöntek, ám aligha ezért a gesztusért vállalták a kiállítók a bemutatkozás egyáltalán nem olcsó költsé^t. (Folytatjuk) Palágyi Béla Karnyújtásnyira az üdvözüléstől Az oltár előtt énekkarok váltották egymást, és zengték az éneket. Aztán egyszerre földöntúli erő kerített igézetébe. Valósággal megsemmisültünk a fenséges zene gyönyörűségétől. Ritkán adatik ilyen élmény az életben: az ember azt érezte, karnyújtásnyira van áz üdvözüléstől. Talán csak akkor sikerült ilyen közel kerülni az észt nép leikéhez, amikor Tálas Lászlóval, a szolnoki Damjanich Múzeum igazgatójával és Horváth Palival némi kaland árán sikerült bebocsájtást nyernünk a Pirita folyó torkolatát őrző Szent Brigitta kolostorba. A monumentális erődítménytemplom alapján az 1270-es dátum látható, de a tetőt már Hinrich Swalbard tétette rá 1407 és 1436 között. A szilárd kövekből épült homlokzat elnéz meszsze a tengerre négyszögletes lőrésszemeivel, s a látogatónak nem sok fantázia kell ahhoz, hogy látni vélje a közelgő svéd vagy porosz hajóhadat. A kolostor kertjében mohos kövek alatt szakállas szerzetesek porladnak, s a történelem atmoszférájába csodálatosan beleillik a kulcsait csörgető, észtről a német nyelvre könnyen váltó idős gondnok. Egyik reggel elindultam a szálló környékének felfedezésére. Egy ABC boltot kerestem legelébb, hogy biztos ami biztos alapon a napi betevő falat meglegyen. Találtam is a Piritán túl egy tágas magazint, amelynek árukínálatát még napok múlva is hajszál pontosan fel tudtam volna mondani. Tejen, kenyéren kívül olajos halból volt tetemesebb a kínálat és üveges befőttek, szörpök valamint műanyag használati tárgyak jelentették a mennyiséget a pultokon. Kaviárt kerestem, amiről úgy véltem itt a tenger közelében nem számít ínyencségnek. Nem kaptam a boltban, ám az egyik kiszolgáló szolid erőszakkal a folyosó zugába terelt, ahol egy szerény bejárat előtt néhány idősebb ember állt sort. Legnagyobb örömömre a pulton fehér és vörös halikra is volt, aztán csokoládé és néhány jobbféle desszert, ám gyanús volt, hogy mindehhez lepedőnyi papírlap rubrikáinak kitöltése árán lehet hozzájutni. Kivártam azért a soromat és közöltem: magyar vendég vagyok és néhány doboz kaviárt szeretnék. Mit mondjak, a megsemmisítő válasz után szinte futva távoztam. Az utcán az eset egyik szemtanúja ért utol és elmagyarázta, hogy bizony én a pártveteránok boltjába tévedtem. Ott átlag halandó csak akkor vásárolhat, ha bizonyítani tudja, hogy éppen születésnapja van, és annak megünneplésére készül. Mi tagadás, meglepett a dolog. Árra gondoltam, ez a megkülönböztetés már a múlté, hiszen a peresztrojka zászlaján többek között e kivételezésnek a megszüntetése is ott szerepel. Rá kellett azonban jönni a Tallinnban töltött egy hét alatt, hogy az óhaj és a valóság meglehetősen távol esik egymástól. A kiállítás közben elkészült. A Mahír volt a rendezéssel megbízva, és a körülményékhez képest tisztes munkát végzett. Hogy szállítás közben történtek furcsa dolgok, azért a felelősséget nem vállalta. Azt mondta a Hirdető szakembere, vétlenek abban, hogy a protokoll céljára kiszállítmányozott italok, élvezeti cikkek egy része szőrén-szálán eltűnt. Érdekes, volt a magyarázat mindenesetre, miszerint a konténerben „összetört” a Bőrtex szerény italkészlete, amivel a tárgyalópartnereket Minden út » Viru hoz vezet 2. VENDÉGEK VOLTUNK TALLINNBAN, _______________________ AVAGY EGY BARÁTSÁGRÓL ILLÚZIÓK NÉLKÜL
