Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-20 / 142. szám
1989. JÚNIUS 20. Néplap Családiházas részleget alakítottak ki Komáromban a Dobi István Gyermekvárosban. Az elhagyott vagy árva, illetve átmenetileg súlyos családi problémákkal küszködő gyermekek nevelésére hivatott intézményben most felépült négy házában családonként 8—8 gyermeket nevelnek fel az arra vállalkozók. (MTI fotó: Matusz Károly) Étterem a Városligeti tavon Osztrák-magyar vegyesvállalat Euro—Profi GmbH néven osztrák—magyar, bécsi székhelyű vegyesvállalat alakult 8,5 millió forintos alaptőkével. A cég tőkéjének 47 százalékát egy magyar egyéni vállalkozó, 53 százalékát pedig az osztrák Gastomatic cég adta. Az új vegyesvállalat a budapesti Városligeti tavon teraszéttermet alakított ki, ez vasárnap nyílik meg. A Robinson elnevezésű étteremben 120 vendég számára van hely. A hagyományos magyar ételeken kívül olasz specialitásokat is kínálnak. A tizenháromféle pizzát sütőkemencét Olaszországból szállították, a számítógépes italadagoló rendszert — mely pontosan nyilvántartja az elfogyasztott italok mennyiségét — Ausztriából hozatták. Az étterem hasznából az osztrák fél magyarországi idegenforgalmi és egyéb vállalkozásokat kíván kezdeményezni. Üzemből a területre A pártszervezetek vállalatoknál betöltött szerepe egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Egyértelmű, hogy a politizálás színtere a lakóterületekre tolódik át, de ez a folyamat még korántsem kidolgozott, menet közben számtalan szervezési, technikai kérdést kell megoldani. A legutóbbi megyei pártértekezlet ebben a tekintetben kezdeményezésre ösztönözte az üzemi pártbizottságokat. Van-e valamilyen elképzelésük? — ezzel a kérdéssel fordultunk Lieber Árpádhoz, a Kőolajkutató Vállalat üzemi pártbizottságának titkárához, aki a következőket mondta: Új műveseállomás Karcagon (Folytatás az 1. oldalról) dött' a létesítés terve, hiszen a vonzáskörzetünkben nyolc olyan ember él, aki rendszeres kezelésre szorul. Sajnos a megvalósításhoz akkor nem kaptunk pénzt, ezért tavaly júniusban elhatároztuk, más utat választunk. Esztendeje kibocsátottunk egy felhívást, amelyet az érintett tanácsoknak, népfront- és vöröske resztes titkároknak, téeszeknek elküldtünk: azért, hogy segítsék az elképzelésünket. Érkezett is forint, adtak az egyházak, sőt magánszemélyek is, és végül 1,2 millió gyűlt össze. A megyei tanács 800 ezerrel segített, a többit pedig a kórház költségvetéséből biztosítottuk. A kivitelezéshez a műszaki gárdánk is temérdek munkával, elgondolással járult hozzá. — Jelenleg hány beteget kezelnek? — Most kettőt, két hét múlva pedig már négyet. Az idén még beszerzőnk egy másik gépet, és akkor már nyolc embert bírunk fogadni. Hogy szakmailag mi is az új létesítmény jelentősége, ezt dr. Gál Györgytől a szegedi sebészeti klinika professzorától kérdeztük. — A régióban, azaz a hozzánk tartozó négy megye viszonylatában ez a nyolcadik műveseállomás, amelynek az a lényege, hogy minden rászoruló beteget lakóhelyéhez közel kezeljünk. Mi biztosítjuk a szakmai hátteret, nálunk tanult a személyzet, és még két hétig maradunk segíteni Karcagon. Egyébként engem alaposan meglépett a költség, hiszen egy műveseállomás létesítése úgy kezdődik: végy 30 millió forintot. Itt pedig a belgyógyászati osztályon ez négymillióért megvalósult. — Professzor úr, mitől lehet kapni az efféle vesebajt? — Nem italtól, sokkal inkább vesegyulladástól, amelyhez bizonyos veleszületett genetikai hajlam is szükséges. Ezek a műveseosztályok alapot képezhetnek ahhoz, hogy az itt kezelt betegek később veseátültetésben részesüljenek. Évente az országban száz veseátültetést végeznek, miközben a vesére várók száma napjainkban meghaladja a nyolcszázat. D. Sz. M. — A lakóterületi politikai munka szükségességének felismerését nálunk külső és belső tényezők egyaránt motiválták. A külső hatáson a nagymérvű társadalmi átalakulást értem. Új pártok, szervezetek jönnek létre, melyek elsősorban a lakóterületeken politizálnak. A belső hatások egyike az, hogy több párttagunk bejelentette: szeretnének átjelentkezni lakóterületi pártszervezethez. Azt mondják, hogy a választások színtere a lakóterület, s ott fog eldőlni a hatalom kérdése. A szolnoki olajipar dolgozói sajátos helyzetben vannak. Az olajbányász Családok összefogását is erősítené a lakótelepi pártszervezetek létrehozása, annál is inkább, mert „olajos” lakótelepek vannak Szolnokon. Bizonyára azok Is visszatérnének sorainkba, akik azért léptek ki a pártból, mert nyugdíjaztatásukkor számukra idegen körzeti alapszervezetekbe akarták átjelenteni őket. — Megtették-e már a kezdeti lépéseket az olajipari lakóterületi pártszervezetek létrehozása érdekében? — Üzemi pártbizottsági ülésen napirenden szerepelt ez a feladat. Igen nagy vita alakult ki. A végén úgy határoztunk, hogy a kérdés eldöntésére nem hívunk össze küldöttértekezletet, hanem a hónap végén — az üzemi pártbizottság történetében először — összevont taggyűlés elé tárjuk elképzeléseinket, mivel ez minden párttagot érint. — És értik a párttagok, hogy miről van szó? — Többen kifejtették, hogy nem tudják pontosan miről van szó. Részletesen el kell magyaráznunk az embereknek, hogy mit akarunk. Jelenleg kifejezetten gazdasági, üzemi jellegű pártszervezeteink vannak. Ha figyelembe vesszük, hogy megszüntettük a vállalatra vonatkozó gazdaságpolitikai határozatainkat, megszüntettük a hatásköri listánkat, akkor nincs értelme a jövőben a gazdasági egységekben szerveződő alapszervezetnek. A gazdasági élet szervezésének megvan a felelőse, az adott gazdasági szervezet vezetője. A pártszervezeteknek tehát mindenképpen célszerű, ha A pártszervezeteik sorsáról döntenek az olajbányászok nem foglalkoznak a napi aprólékos gazdasági feladatokkal. Ennek a felismerése adta — azt hiszem — a döntő lökést ahhoz, hogy elhatározzuk a lakótelepi pártalapszervezetek létrehozását. Ennek érdekében két javaslatot terjesztünk az öszszevont párttaggyűlés elé. Az egyik, a lassúbb ütemű javaslat szerint megmaradnának az üzemi alapszervezetek, de tanácstagi, országgyűlési választókörzetenként kezdeményező párttagokkal alakíthatnánk meg a lakóterületi pártszervezeteket, s aki ezekbe át akar kerülni, átmehet üzemi alapszervezetből. A másik variáció szerint — ez lenne a gyorsabb és hatékonyabb — megszüntetnénk az üzemi pártszervezeteket, és az előbb említett módon hoznánk létre alapszervezeteket — mégpedig az igények szerinti létszámmal. — Csak olajbányászok lennének ezeknek a pártszervezeteknek a tagjai? — ök alkotnák a magot, melyhez bárki kötődhetne. Ha ezt a szervezeti felépítést szorgalmazzuk, valószínűleg azok is csatlakoznak hozzánk, akik eddig azzal az indokkal tartották magukat távol a területi politikai élettől, hogy a körzeti pártszervezetek élete sok kívánnivalót hagy maga után. Párttagjainknak kell eldönteniük, hogy az említettek közül melyik utat választják. Kétségtelen, hogy a második variáció nagyobb kockázattal jár, lehet, hogy emiatt el is veszítünk néhány párttagot, szerintem mégis a gyorsabbik utat kell választanunk. Ha párttagjaink úgy döntenek, hogy szüntessük meg a gazdasági egységekre szervezett alapszervezeteket, és vonuljunk ki a körzetbe, akkor a lakóterületi alapszervezetek létrehozását az üzemi pártbizottság vállalja. — A lakóterületre való „kivonulás” után mi lesz az üzemi pártbizottság sorsa? — Az üzemi pártbizottság azt javasolja, szüntessük meg a jelenlegi pártbizottságot, és a lakóterületi alapszervezetek tagjai közül delegáljanak az új üzemi pártbizottságba, amely választmányként működjék, és válassza meg a- pártbizottság titkárát. Ez a választmányi jelleggel működő testület össze tudná fogni az olajosok nagy családját, mert a politikai érdeklődés mellett a szakmai érdeklődés sem elhanyagolhátó szempont. Bízom abban, hogy a június végi összevont taggyűlésen a párttagok többsége támogatni fogja javaslatunkat. Ez azt jelenti, hogy igazodunk az átmeneti politikai helyzethez. Olajos pártszervezetek lesznek, de mégis körzetiek, és a választáskor egységes politikai erőként tudnak fellépni. Az üzemi pártbizottság szerepét a későbbiekben átvevő választmány tartaná a kapcsolatot a városi pártbizottsággal, illetve az olajos szakmát érintő egyéb szervekkel. — És mi lesz azokkal a párttagokkal, akik vidékről járnak be dolgozni, és helyzetükből adódóan nem lehetnek tagjai az olajos lakóterületi alapszervezeteknek? — Lehetővé tesszük számukra, hogy az üzemben — a mi koordinálásunkkal — egy alapszervezetbe tömörüljenek. Velük beszélgetve úgy tűnt, ez a megoldás rokonszenves a számukra, hiszen van olyan hely, ahol nincs területi alapszervezet. — A lakóterületre vonulás azt jelenti, hogy nincs szükség a párt gazdaságpolitikájára? — Mint minden pártnak, az MSZMP-nek is szüksége van a magyar nép javát szolgáló gazdaságpolitikára, de én nem fogom tudni megmondani és a vállalatnál egyetlen pártszervezet sem fogja tudni megmondani, hogy ehhez milyen konkrét cselekvésre van szükség. Ezt az tudja, aki ezért felelős, és akit ezért fizetnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha valamelyik gazdasági vagy társadalmi szervezet kéri valamilyen kérdésben a párttagok véleményét, akkor az üzemben szerveződött pártbizottság elzárkózik a válaszadás elől. A jobbítás érdekében mindig segítő szándékkal leszünk, ám azt nem tehetjük, mint korábban, hogy felvállaltuk a gazdaság pártirányítását, de annak nem tudtunk kellően megfelelni. — Köszönjük a beszélgetést. S. B. 3 —Jegyzetlapok----------------------Az örömteli Libero Furcsa levelet olvastam a tavaszon a Nők Lapjában. Egy Szolnok megyei háromgyermekes fiatalaszszony írta, s azt kérte á nagy tekintélyű hetilaptól, járjanak utána, s juttassák valahogy a sokgyerekes anyákat Liberóhoz. Lehet, azért fogta meg a szemem a levél, mert akkoriban már tele volt a hócipőm a jól komponált, zenés tévéreklámmal, amelv azt bizonygatta, hogy „minden baba Liberóban”, s amelyről tudtam, hogy nem igaz. A szerény jövedelmű családok, a többgyermekes aszszonyok, bármennyire is szeretnék a kényelmet, nem vehetik meg az elegánsan csomagolt, egészen biztosan a gyereknek is legjobb pelenkát — egyszerűen az ára miatt. Lázongott a reklám ellen a szociális érzésvilágom, ahányszor megjelentek a válogatottan szép apróságok a csinos, megkötós akármiben, s szólt a zene, nekem mindig az jutott eszembe, de sokan nézik hozzám hasonló mérgelődéssel, vagy — s ez még rosszabb — szomorúsággal ezt a percnyi hirdetést. De hát ilyen a világ, aki szegény, legyen szerény, nem igaz? ... Statisztikákból tudom: a mai magyar családok mindössze hat százalékában nevelnek három, vagy annál több gyermeket. A mai magyar családok több mint harminc százalékában egy gyermeket se vállalnak a szülők! Mindössze huszonhat százalék az arány a kétgyermekesek javára. Közben ki-ki gondolkozhat. Szociálpolitikánk ösztönzi-e a gyermekteleneket családalapításra? Mit jelent ma egy vagy két gyermek nevelése két dolgozó embernek? Milyen kedvezmény illeti meg a kétgyermekeseket? — Hogy az egy gyermekkel élőkről ne is szóljunk ... S kik azok, akik három vagy több gyermek felnevelésére vállalkoznak? Ki-ki nézzen körbe rokonságában, baráti, munkahelyi közösségében, s ítélje meg, kiknek egyszerűbb, — merem leírni — gondtalanabb az élete — a többgyermekesek viselkedése, öltözködése, mindennapos problémái hogyan tükröződnek? Megértjük-e őket, s más híján van-e akár egy jó szavunk barátaink, munkatársaink sorsáról? A közelmúltban egy másállapotos fiatalasszony panaszát hallgattam egy orvosi rendelőben. Kifakadt az orvosra várakozván. A munkahelytől kezdve a baráti, családi körig mindenki a leggorombább szavakkal illette, amikor megtudták, hogy a két gyermeke után ismét várandós. Végiglapoztam hirtelen egy szociálpolitikai elképzelést, úgymond „csomagot”, amely a nehéz gazdasági helyzetben valamelyest könnyíteni szeretne a családosok, az öregek helyzetén. A családi pótlékot a pénz értékromlásától szeretnék megóvni, a gyedet, gyest továbbterjeszteni időben, s a több gyermeket fölnevelő szülőnek még a nyugdíjába is beszámolnák áldozatos munkáját. Nem tudom, mennyi sikerülhet ebből, a szakszervezetek által kidolgozott tervből. Mint ahogyan azt se tudom, mit szól a nyugdíj előtt álló'korosztály ahhoz, ha változatlanul úgy terveznek; általában másfél évvel emelkedne a nyugdíjkorhatár, s valamelyest csökkenne az induló nyugdíj összege, hogy aztán később fokozatosan emelkedjék. Mindez annyira terv, elképzelés még, hogy tán beszélni se érdemes róla — bár valamit jelez. Azt például, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetében csak ilyen — innen elveszem, oda átteszem — lehetőség van. És persze rendkívül sok latolgatás, számolgatás, vita kormányszervek és szakszervezetek, kisebb-nagyobb embercsoportok között. Eközben azonban élni kell. A sokgyerekes családokban, s a nyugdíjasokban is. És nem lehet élcelődni! Nehéz sorban élő emberek között még egy olyan reklám is számít, mint a Libero most elkészült csodaszép filmje. Azzal zárul ez a gyönyörű gyerekes produkció, hogy „örömteli” a Libero. Lehet, hogy így van — nekem azonban hova tovább ezzel van tele — a hócipőm, nyáron! (SJ) Tartanak-e a megyében a barackháborútól? (Folytatás az 1. oldalról) exportra, kilogrammonként 23 forintos áron 100 tonna barackra szerződött a fegyverneki közös gazdasággal a Szegedi Hűtő Gazdasági Társaság. A Tiszaburai Lenin Tszben tavaly is sikerágazatnak számított a 184 hektár gyümölcsösből 37 hektárt elfoglaló kajsziültetvény. Miután országosan gyenge volt a termés, a közepes mennyiséget is jó áron tudták eladni. Idén is jó közepes, hektáronkénti 7 tonna körüli barackra számítanak. Az értékesítési lehetőségek azonban éppen az országosan jó termés miatt, jóval kétségesebbek, mint tavaly ilyenkor voltak. Rendszeres felvásárlójukon, a Tiszafüred és Vidéke Áfész-en kívül ezért más csatornákon is igyekeznek lekötni árujukat. Tárgyalnak például egy Tiszaburán seprőcirok-termesztést és feldolgozást szervező olyan osztrák céggel is, amelyik gyümölcsexporttal is foglalkozik. Keresik a piacot, hogy ha már sem fagynak, sem jégnek, hát a barackháborúnak se essen áldozatául a termés. A Csépai Tisza-menti Tsz barackosát viszont idén sem kerülte el a jégeső. Emiatt a 30 hektár ültetvény termésének mintegy a fele valószíifüleg ipari minőségű lesz. A 20 évnél régebben telepített fák összes idei termését 250—300 tonnára becsülik a szövetkezet kertészei. A feldolgozókkal idejében megkötötték a szerződést, az abban meghatározott védőár azonban nagyon szélsőséges: a minőségtől függően 9—22 forint kilogrammonként. A tsz szakvezetői abban látnak „barackháborús veszélyt”, hogy az ipari és az exportár közötti különbség nem ösztönöz a gyorsan érő, érzékeny gyümölcs gondosabb, kézimunka-igényesebb szüretelésére. Így félő, hogy jó minőségű barackból is készül majd lekvár, pálinka. A megye gyümölcsöseiben előreláthatólag július első napjaiban kezdődik a barackszüret. Mindenütt sikerült megszervezni a gyümölcskertészek munkáját segítő alkalmi szedőbrigádokat. Az ipari minőségű kajszi betakarítását pedig Fegyverneken a meggyszürettel addigra végző három rázógéppel is gyorsítják majd. T. F.
