Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1989-06-17 / 140. (141.) szám

g[MpUU> 1989. JÚNIUS 17. Sarrnéd* fffaj Hagyományos megoldások-Az embereknek három nagy csoportja létezik. A legszerencsésebbek azok, akik a mások hibáiból is tanulni képesek. Az­tán következnek az olyanok, akik leg­alább a saját baklövéseikből okulnak, s végül a legrosszabb változat, amikor -még magunk tapasztalásai sem adnak kellő útbaigazítást. Mert az az egy jó szoká­sunk, hogy a rosszakat le tudjuk vetkőz­ni, legtöbbször hiányzik. S ez úgy jelent­kezik, hogy ha tudatunk módosítana is, beprogramozott reflexeink nem engednek. Pedig, hej de sokszor lenne jó másnak lenni, másként alakítani sorsunkat. És mégis: újra és újra a régi csapdákba esünk, és úgy vonzanak bennünket saját hibáink, mint ahogy a halak úsznak szin­te hipnotikus állapotban, az éjszakai hor­gászok lámpáinak fénye felé. Mert vagy mást mondunk, mint amit teszünk, vagy mást teszünk, mint amit mondunk. De az is egy létező változat, amikor mást teszünk vagy mondunk, mint amit kellene. Ezekre számos példa adódik. És akár kis, akár nagy ügyekről van szó, a jelenség tetten érhető. A tet­tenérés pedig — bárhol is történjék az — alapvető bizonyíték. Ezért különbözőek a példák, hasonlóak a tanulságok. * * * Hívom a Szolnokon illetékes szolgálta­tó vállalatot azzal, hogy vajon ez év júli­us elsejétől miért 'bontották fel a Lehel hűtőszekrényekre kötött átalánydíjas ja­vítási szerződéseket. Mondják, hogy azért, mert rossz az anyagellátás, mert a gyártó­tól nem kapnak megfelelő választékot és mennyiséget a szervizek. Majdnem úgy fest a dolog, hogy a magánimportban be­hozott Gorenjék alkatrészutánpótlása meg­­oldottabb, ha amiatt utazni is kell. Fur­csa, mert éppen lapunk hasábjain nyilat­kozta a kereskedelmi miniszterhelyettes, hogy a belföldi piacon két hónap alatt helyreáll a kereslet és a kínálat egyensú­lya. Hogy mikor mondta ezt? Pontosan két és fél hónapja. S, hogy tényleg csak szavakban változ­tatunk, arra a Híradó hozott nemrég pél­dát. A belföldi áruellátást javítandó, im­port műszaki cikkek értékesítésére, egy új bolt nyílt Pesten. Naná, hogy kereszt­befeküdtek a megvalósítás előtt. A vonat akkor is megérkezik, ha lassító jelzést kap, legfeljebb késik egy kicsit. Olvasom az újságot, hallgatom a rádiót, s bevallom örülök annak, hogy a kor­mány szövögeti a szociális védőhálót. A 70 éven felüli nyugdíjasok ingyenes hely­közi utazásának bevezetésére gondoloik, ami körül nincs azért minden rendben, hiszen éppen a kedvezmény kapcsán mondhatom: a MÁV sem tud szabadulni a hagyományos megoldásoktól. Nem ké­pes arra, hogy teljesen rugalmas legyen. Mert' ingyen ugyan lehet utazni, de egy­szerűen nem. Ugyanis nem elég az, ha a nyugdíjas a vonaton a kalauznak bemu­tatja a személyi igazolványát. Ugyanerre előbb jegyet kell váltania — ingyen. Hiá­ba: az új rend nem születhet meg csak úgy egycsapásra, a régiből is hagyni kell valamit. Ez a vasutas kompromisszum. Nem velünk kötik, hanem házon belül. Természetes, hogy a rend bajjal jár, nade ésszerűséggel nem? Erről meg rögtön eszembe jut a másik nagy cég, a Magyar Posta. Nem igazán jöttem még rá annak a társasjátéknak az értelmére, amelyet hárman játsszunk. A kézbesítő, én meg a hivatali postáskis­asszony. Mert például csak a családi pót­lék ürügyén is, már régen kitalálhatták volna, hogy nap közben dolgozom. Ehhez képest rendszeresen otthon akarnak en­gem találni, ami — ki tudja miért — nem sikerül nekik. A végén ott hagynak egy értesítést, amivel én bemegyek a hivatal­ba, s megkapom a madárlátta kis pénze­met. Ha egyszer az történne, hogy meg­jelenik a postás este hatkor, és összeis­merkedhetnénk személyesen is (hiszen eddig erre esélyünk sem volt), akkor 'bi­zonyára megkérdezném tőle, hogy miért hagyta ott a régi munkahelyét. Aztán jellemzőek nálunk a funkcióza­varok is. Ennek is igen sok változata van. Egyszer például, amikor még bölcsödés volt a fiam, egyik délelőtt telefonon ke­restek azzal, hogy a gyerek belázasodott. Érte mentem, és elvittem a körzeti or­voshoz, ahol a „mi doktor nénink” délu­­tános volt. Nosza bekopogok, és megkérek egy másikat^ hogy serceg a gyerek hom­loka, talán vizsgálná meg. „Nem tudom vállalni — mondta — mivel a gyerek nem az én körzetembe tartozik”. Azonnal arra gondoltam, hogy hál’istennek, de azért megérdeztem: nejlonharisnya szemfelsze­dését vállalja-e? Mert ha már itt van a rendelőben, akkor valamit csak vállal. Példátlan impertinenciámat ma sem tu­dom mással magyarázni, mint azzal a za­varodottságommal, amit az a tévhitem okozott, hogy egy orvos azért orvos, hogy gyógyítson, s nem azért, hgy a körzeti be­osztás rejtelmeibe avassa be az arra já­rókat. Más példa, olyan, amire orvos azt mon­daná: patologikus eset. Zajlanak az MSZMP pártértekezletei. Egy hete Győ­rött tartották. Látatlanból állítom: nem hiszem el, hogy az ottlévő küldöttek kö­zül csak egy is akadt volna, akit nem a változtatás szándéka, a tisztességes foly­tatás lehetőségének keresése vezérelt. Mégis csorbát szenvedett a nyilvánosság. Ami a legmegdöbbentőbb, nem engedték be még az érdeklődő MSZMP tagokat sem. Kísértett egy régi módszer. Egy másik, nem kevésbé régi módszer azokat kísérti, akik a névtelen leveleket írják, akik így akarnak „beavatkozni” az események alakulásába. De a névtelenül megírt levelek azért a , szándékról is árulkodnak. Tehát attól, hogy névtelen, még lehet éppen jószándékú. Csakhogy mostanság két olyannal is találkoztam, ami messze nem volt elfogadható. S eb­ben a műfajban éppúgy célpont az MSZMP, mint például az MDF egyik tisztségviselője. De világos politikai célo­kat — remélem — ma már nem lehet tá­mogatni a sötétségből. Mondom, s hiszem ezt azért is, mert végre folynak a nemze­ti kerékasztal-tárgyalások. Egy másik kerekasztal a televízióban. A legfőbb ügyész helyettese interjút ad. Kérdés: az, hogy Nagy Imre és társai jú­nius 16-iki temetése előtt a maguk részé­ről pontot tesznek az ügy végére, azaz törvényességi óvást emelnek az ítéletek ellen, ez gesztusértékű-e? Válasz: nem, erről nincs szó, a legfőbb ügyészség a leg­jobb tudása szerint, senkitől sem befolyá­solva dolgozott, s éppen most jutott el odáig, hogy a törvényességi óvás meg­alapozott lehet. Hát kérem, tudják, én mindezt elhi­szem. De ha így van, akkor is miért nem vállalja fel egy jogász azt, hogy ő egyéb­ként jogász? Csak nem azért, mert ügyész? Miért nem lehet azt mondani, hogy: igen, igyekeztünk a munkával, mert furcsa lett volna, ha a nemzeti meg­békélés napja után történt volna meg a jogi rehabilitálást célzó intézkedés. De nem. Ügy tűnik, ma még sokkal in­kább és sok helyütt az a furcsa, ha elté­rünk a hagyományos megoldásoktól. Pedig tegnap éppen valami olyasmi zaj­lott ebben az országban, ami sok tekintet­ben, például szemléletében nem rímel a régi módszerekre. Magam azt szeretném, ha a jövőben inkább ennek a szemlélet­nek lennének hagyományai. Jelentős állomásához ér­kezett a Gödöllői Me­zőgazdasági és Biotech­nológiai Kutató Központ laboratóriumának építé­se. Az alapkőletételtől számított 430 munkanap alatt elkészült az új lé­tesítmény. A tervek sze­rint még az idén ősszel a genetika, a génsebészet, a molekuláris biológiai kutatások hazai központ­jában megkezdődhet a gyakorlati munka, (MTI fotó: Kerekes Tamás). "Közvetlen hozzátartozóival (házastárs, élettárs, eltartott gyermek) munkája és a lehetőségek figyelembevételével — az üdültetési szabályzatban fog­laltaknak megfelelően — szakszervezeti kedvezményes üdültetésben vehet részt." (Kivonat a Magyar Szakszervezetek Alapszabályából — A szakszervezeti tag jo­gai c. fejezet, 10. bekezdés) No hiszen, jókor — gon­doltam, amikor lépteimet a szakszervezeti székház felé szaporáztam. Üdülés — 1989- ben, ugyan már. hisz örü­lünk, hogy élünk! — Annyi igaz a kétkedés­ből — fogadott Szentendrei Györgyné, a KPVDSZ me­gyei bizottságának titkára — hogy a SZOT évről-évre ke­vesebb beutalót küld, amit ugye egyre nagyobb gond igazságosan, jól szétosztani. Mert bármennyire is nehéz az élet, a dolgozók megszok­ták és megszerették az üdü­lést, Igaz, nem ezt a mosta­nit, mert sokan akár azt is mondhatnák, ez az üdülés nekünk, kis fizetésű kereske­dőknek, vendéglátósoknak alig kedvezményes. Mégis: szezon előtt nagy telefonfor­galmat bonyolítunk, foga­dunk cserebeutalókat, ké­rünk máshol feleslegesnek tűnőket is. Tizenhatezer szervezett kereskedelmi, vendéglátós dolgozónk ugyanis a SZOT-tól az idén mindösszesen négyszáz üdü­lőjegyet kapott — ami évről­­évre kevesebb. A SZOT-nak sincs pénze, üdülőkarbantar­tásra, felújításra. És az is megtörténik, manapság, hogy elad, üdülőt, vagy bérbe ad­ja külföldieknek. Dehát sze­rencsére nem ez az egyedüli lehetőség, sőt, ez a kisebb része a lehetőségnek, s azt is meg kell mondani, hogy bár a legkomfortosabb, de a SZOT-beutalók drágáb­bak a vállalati üdülőknél. Van alkalma meggyőződni róla, hogy ez az igazság. Az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat üdülési tájékoztató­jából láthatom: az egysze­mélyes beutalók ára 990— 1320 forint között mozog, az üdülők osztályától függően. A házaspárok 2800—3640 forint között kaphatnak az ország szép tájaira beutalót. Ahogy látom a legdrágább a Sze­gedi Forrás, a Soproni Cse­pel. A Sióki Csepel üdülő­ben az idén egy házaspár egy gyerekkel 4060 forintért nyaralhat két hétig. Tudom, hogy a kereske­delemben dolgozók hatvan százaléka nem fizet személyi jövedelemadót, — mert any­­nyi a bére, amennyi. Azt már a vállalatnál, az ÉKV-nál mondták, hogy Ba­­latonakarattyán, Hajdúszo­boszlón és Mátraszentimrén bérelt üdülőkben az idén is sokan töltik szabadságukat. — Mi huszonegy beutalót kaptunk az idén a SZOT- tól — mondta Bálint János, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat szb-titkára. — Eny- / nyiből még gazdálkodni is lehetetlen lenne, dehát a vállalat jóléti alapjából mi is költünk, nem is keveset a saját üdülőnkre. Bérelünk üdülőket évek óta. Az idén például hét turnusban negy­ven dolgozónk üdül Hajdú­szoboszlón. Mátraszentimrén harmincegyen hat tumusr ban.-Ezek olcsó, de önellá­­tós üdülök. A nyugdíjasok és gyerekek napi harminc fo­rintot fizetnek éppúgy, mint a saját dolgozók, a házas­társak, más vállalati hozzá­tartozók pedig ötven forin­tot. Szeretik. És mindkét idézett vállalat úgy is igyekszik a nyári tíz gondtalan napot, két hetet minél több dolgozójának biz­tosítani, hogy cserekapcsola­tokat keres, külföldi társvál­lalatokkal kiépített együtt­működése során arra is fi­gyel. hol lehetne vendégül látni és láttatni kereskedő­ket, vendéglátósokat. Az ÉKV Csehszlovákiában és az NDK-ban, a vendéglátó a csehszlovákiai Ruzsinán üdülteti dolgozóit így. Steiner Istvánná a ven­déglátó GYEV leányvállala­tának pénzügyi előadója ta­valy a révfülöpi vállalati üdülőben töltött két hetet férjével és két gyerekével. Az idén augusztus nyolcadi­kén Mátraszentimrére utaz­nak. — Ezerkétszáz forintba ke­rül négyüknek — , mondja —, s az az igazság, hogy az embernek tudomásul kell venni, hogy az üdülőben is családanya, el kell látnia a férjet, a gyerekeket, — s ta­lán itthon is elkölteném azt a p>énzt. ha kicsit elengedem magam. A szakszervezeti bizottság titkára, dr. Bagdi Lászlóné és az üdültetési felelős. Ár­kosi Attiláné őszintén meg­mondja: nagy bajban len­nének a családok nyaralá­sával, ha nem lenne a két bérelt üdülő. S bármennyire is nehéz az élet, nem ritka­ság, hogy egy iskolakony­­hás munkásasszony is beszól tavaszon, hogy menne az ön­ellátásba, az olcsóba, ha len­ne hely, amikor neki jó. Mi­ért ne lenne? Még a nász­utasokra js figyelnek, örök emlék egy-egy családban, ha a házasságkötés után jut nekik egy hét, tíz nap gond­talan élet. Fedorné Takács Mária, az Ideál Kereskedelmi Vál­lalat szakszervezeti bizott­ságának titkára a héten csü­törtökön Balatonszép lakon járt. A széplaki vállalati üdülőbe tegnap érkeztek az első vendégek. A vállalat szép szokása szerint az első turnusban mindig nyugdíja­sok vesznek részt. Most is így van: jó időben remény­kedik nyolc nyugdíjas. — Kilencszáz dolgozónk­nak az idén összesen 308 személyre szóló beutalót biz­tosítottunk — mondja. s bemutatja Udovcoc Vlagyi­­mirnét, aki két gyermekét neveli egyedül, s a szép szol­noki férfidivatáru-bolt dol­gozója sok éve. Szabó Sán­­domé a vállalati központ dolgozója, férje is kereske­dő, ők is két gyerekkel ké­szülnek a Balaton partjára. — Balatonszéplakon az idényben százhetvenhatan, Mátrafüreden hatvanhatan. Leányfalun pedig ugyan­csak hatvanhatan nyaralnak ezen a nyáron — sorolja a számokat Palatínus László­né, a szakszervezet üdülési felelőse. — Dehát egy önellátás üdülőben az asszony hogyan is üdül? — hiszen főznie kell, épp úgy ellátnia a csa­ládot mint itthon. Mi ebben az üdülés? Szabó Sándorné elismeri, bizony, nem hagyja otthon az ember a gondokat, de mégis. Más környezet, szép vízpart, jól felszerelt üdülő — hát az anya bevásárol, főz.. . — És látja, hogy kereske­dőtársai nehezítik az életét, — csattan föl. s meg is ma­gyarázza, mért. A Balaton-p>arti áruházak, boltok nem arról híresek, hogy olcsó árúkkal teli pol­cokkal. pultokkal várnák a nyaralókat, sőt. És mondja a megszokott háziasszonyi keserűséget. Liszt csak két­­kilós csomagolásban. — pe­dig nem biztos, hogy tíz nap alatt kell annyi. Cukorból meg miért ne a drágább, fi­nomított kristály lenne? A Balaton-parti üzletekben még a piros paprika is a leg­előkelőbb csomagolásban, s a legdrágábban kínálja ma­gát. És mégis! Udovcovné, Sza­­bóné is esküszik rá, a saját, a vállalati üdülőnek varázsa van! — Egyszerű a nyitja — mondja Fedorné Takács Má­ria. Ezekben az üdülőkben otthonos az élet. Szép, egy SZOT-üdülő, de mire a szobaszomszédok is össze­szoknának, már vége is. A vállalatiak meg ismerik egy­mást. sokszor még arra is ügyelnünk kell, mert úgy kérik, kik menjenek egyszer­re, jól összebarátkoztak már, akkor lesz tényleg jó és gon­datlanabb az a két hét, ha barátok, közeli munkatársak is együtt lehetnek! Ilyenkor aztán sül háromszáz pala­csinta a gyerekek legna­gyobb gyönyörűségére, vagy a p>ecázók friss fogásából fő bográcsban a halászlé, vagy egyszerűen kihasználják a szalonnasütés lehetőségét. És ahol lehet még a strandbér­letet is megvesszük, s min­dig továbbadják egymásnak a családok. A leányfalun üdülők már így szokták meg, a gondnok valóban minden­ről gondoskodik, amiről csak lehet. A KPVDSZ és a vállalati szakszervezeti bizottságok, ahol tudják, segítik a nya­ralásra jelentkezőket. A KPVDSZ a saját tagja anya­gi helyzetét ismeri. Tudja, kevés a kereskedők a ven­déglátósok fizetése. Ezért, — s ez gyakran előfordul, — egy-egy drágább SZOT-be­­utalót igénybe vevőnek ad egy kis zsebpénzt a nyara­láshoz. A vállalatok is tud­ják a módját: az önellátó­soknak adnak dolgozói ét­kezési térítést, s az is előfor­dul, hogy nagy családi baj, betegség után a megszokott­nál is nagyobb kedvezményt. S mindenhol szeretik a gyer­meküdültetést. Ami megint nem sok, de ahová jut ilyen beutaló, egy életreszóló öröm gyereknek, szülőnek. S talán — bár ezt senki nem mondja ki — a kötődés is erősebb lesz általa ... Mindezzel egyáltalán nem akarom mondani, hogy ma­napság mindenkinek meg­adatik az egész évi munkája után járó szabadságának vagy egy részének gondtalan eltöl­tése, nyaralás a haza. s a külországok szép tájain. Na­gyot hazudnék, hiszen 1989 nyarán korántsem az a leg­nagyobb gond egyénnek és családnak, dolgozó emberek­nek; hol töltik a nyarat? Vannak, akik rá se gondol­hatnak, mert lakni kell, en­ni kell, s a gyereknek, ha kinőtte, új cipő kell. És ugye, az új cipő, meg a mindenna­pi kenyér is egyre drágább, az ember, ha boltokat járó háziasszony, csak kapkodja a fejét, s számolja a pénzét minduntalan, kitart-e a kö­vetkező fizetésig? S mit tagadjuk, az is meg­történhet, hogy az osztás, szorzás közben még azt a pár forintot is megmagázza, amit hónapról-hónapra szak­­szervezeti tagdíjként fizet. S gondolkozik, igen, azon is gondolkoznak sokan, hogy évi szabadságuk ideje alatt, hová mehetnének el — dol­gozni, hogy szeptemberre, iskolakezdésre rákeressenek pár százast a kevéske bérre? Nagy igazság: az ember­nek szüksége van a pihenés­re, a kikapcsolódásra, a fel­­töltődésre. Az lenne az iga­zi, ha mindenki üdülhetne legalább két-háromévenként gondtalanul családjával vagy baráti körével. Kellene mindenkinek, a legkisebb pénzű embernek éppúgy, mint a tehetősöknek. Joga van hozzá, vitathatatlanul. Dehát a jog egyúttal még nem lehetőség. Bár az lenne — minden­kinek! Sóskúti Júlia ön hol üdül az idén?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents