Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 13. 5 Tiltakozik az egyszemélyi vezetés ellen Lemondott a megyei kórház főigazgató-helyettese NEM MINDEGY! Bérlő vagy tulajdonos Ilyen még nemigen történt a magyar egészségügyben: dr. Bényei Magdolna, a megyei kórház fertőző osztályának vezető főorvosa, a kórház szakmai főigazgató-helyettese a főorvosi kar előtt bejelentette, hogy lemond a főigazgató-helyettesi megbízásáról, mert nem tud együttműködni a főigazgatóval. Ugye kívülről nézve milyen vonzó ez a lakóház is? Mi mindent elrejt a homlokzat! — „tudósítónk” e ház tulajdonosainak közgyűlésén vett részt. Fotó: Mészáros Dr. Bényei Magdolna körülbelül fél éve vállalta, hogy helyettese lesz dr. Csépányi Attila főigazgatónak. Hogyan jutott el odáig, hogy nem vállalja tovább? — A lemondásom jelzi azt az általános bizalmi válságot, amely a kórház vezetésével szemben kialakult. Amikor 1988. november 1- jén dr. Csépányi Attilát újra kinevezték a kórház főigazgatójának, hívott, hogy én legyek a szakmai helyettese. Már akkor mondtam, hogy csak tisztességes, becsületes munkára vállalkozom, ha ezt nem sikerül megvalósítanunk, lemondok. A főigazgató akkor úgy nyilatkozott, hogy hajlandó a kompromisszumra és az együttműködésre. — És nemJgy történt? — Szerintem az nem nevezhető együttműködésnek, ha a főigazgató megbeszél valamit a helyetteseivel az egyik napon, másnap pedig — egyéni vagy más indíttatásból — teljesen másként dönt egyedül ő maga, anélkül, hogy bárkit megkérdezett volna. Az utolsó csepp a pohárban számomra az volt, hogy visszahívta dolgozni a nyugdíjban lévő Rózsás Frigyesnél aki korábban a személyzeti osztály vezetője volt. Szerintem Rózsásné rossz hatással volt a főigazgatóra, befolyásolta őt, állandóan hamis információkkal látta el, és nagy része volt a főigazgató rossz döntéseiben. Dr. Csépányi Attila nem a főorvosi Ikar, a vezetői testület, az igazgatói testület véleményére volt kíváncsi, hanem vagy egyedül döntött, vagy Rózsásné információira hallgatva. Hozzá kell tehnem, hogy amikor a főigazgatót újra kinevezték, és én elvállaltam a helyettességet, ennek egyik feltétele az volt, hogy Rózsásné nyugdíjba megy. Ez meg is történt. — És hogyan került viszsza? — Nemrégiben hallottuk, hogy a főigazgató munkaszervezői munkakörben négyórás állásban, havi 12 ezer forintos fizetésért újra alkalmazni kívánja őt. Ezt velünk, a helyettesekkel nem beszélte meg. Kérdeztük tőle, hogy igaz-e a hír, ő azt felelte, hogy nem. Rózsásné mégis visszajött. A főigazgató tehát megint nélkülünk döntött. Az alatt a fél év alatt, amíg én a helyettese voltam, a döntések nagy része a hátunk mögött született. — Ügy tudom, ez évekkel ezelőtt is így volt a megyei kórházban. — Igen, de mindannyian hittünk abban, hogy dr. Csépányi Attila megváltozik. Tavaly ugyanis pályázatot írtak ki a főigazgató főorvosi állásra, tehát kétséges volt, hogy őt meghosszabbítják. Ügy gondoltuk, ez elég lecke volt neki, hogy megváltozzék. — De nem változott meg. Nem. Nem azon a napon érlelődött meg bennem, hogy lemondok, amikor Rózsásné visszajött. Nagyon sok idegesség, gyötrődés és álmatlan éjszaka juttatott el odáig, hogy így határoztam. Nem tudok úgy dolgozni, hogy valamivel nem értek egyet. Hogy a nevem adjam olyan döntésekhez, amelyek nélkülem és a helyettesek nélkül születnek. Úgy éreztem, erkölcsi kötelességem önmagámmal és a kórház dolgozóival szemben, hogy lemondjak. Hogy ne statisztáljak az egyszemélyi döntésekhez. Engem arra neveltek, hogy csak becsületes, egyenes munkára vállalkozzam, ezt próbáltam megvalósítani. Nem sikerült. Egyébként előre. tudtam, hogy nem leszek jó helyettese a főigazgatónak, ezt meg is mondtam neki. — Arra gondolt, hogy azért nem lesz jó, mert ellentmond és nem hallgat, ha igazságtalanságot tapasztal? — Igen, erre gondoltam. — Miért vállalta el mégis a helyettességet? — Mert bíztam benne, hogy a főigazgató megváltozik. Amikor újra kinevezték, megígérte, hogy ezután minden másképp lesz. Mit mond dr. Csépányi Attila, a kórház főigazgató- főorvosa. — Teljesen váratlanul ért dr. Bényei Magdolna lemondása, mert úgy érzem, hogy jó csapat dolgozott együtt. Amikor a főorvosi értekezleten bejelentette, hogy lemond, azt hozta fel indokul, hogy felsőbb utasítás ellenére visszavettem Rózsás Frigyesnét dolgozni. — Én úgy tudom, az volt az ok, hogy ön sorozatosan a helyettesei háta mögött döntött, nem vette figyelembe az ő véleményüket. — Ez nem igaz. Sőt. volt olyan eset, amikor a meggyőződésem ellenére írtam alá valamit, az ő kérésükre. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy nem volt olyan döntésem, amelyet nem beszéltünk meg. — ... csak ön aztán másképp cselekedett... — Nem így van. Azt aláírom, hogy volt feszültség köztünk, például 'akkor, amikor Bényei főorvosnő jelentős fizetésemelést kért az egyik osztályvezető főorvosnak, és én ezt megtagadtam, mert bérfeszültséget okozott volna.------És Rózsásné alkalmazása négy órában tizenkétezerért nem okoz bérfeszültséget? Hiszen egv nyolc órán keresztül gürcölő három műszakban dolgozó nővér vagy alorvos nem keres ennyit. „A „Maholnap” első számában dr. Pálffy Dezső tollából nyílt levél jelent meg. A levélre a választ az említett lapban is szeretném megjelentetni, azonban annak legközelebbi száma csak ■május 26-án jelenik meg. Szeretném, ha még a városi pártértekezletünk előtt válaszom napvilágot látna” — írja szerkesztőségünkhöz küldött levelében dr. Győrfi György, a mezőtúri városi pártbizottság első titkára. A nyílt levél rövid tartalma: A városi pártbizottság első titkára „reformista köpönyeget felöltve” februáriban viszaküldte a feladónak a városi sportrendezvényekre szóló állandó belépőjegyet. Elfelejti viszont, hogy 1987-ben telefonon több alkalommal „utasította” a Mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetet ingyen sörök és ebédek szállítására, az apparátus, illetve Váncsa Jenő miniszter és felesége megvendégelésére. Romlik az emlékezet? — teszi fel a kérdést a levélíró. Mi is ezzel a kérdéssel kerestük fel — Igaza van, de Rózsásné adminisztratív munkakörben dolgozik, ahol égy osztályvezető 27 ezret is megkeres. Egyforma munkaterületeket kellene összehasonlítani. — Miért hívta vissza Rózsásáét, hiszen emiatt nemcsak Bényei főorvosnő háborodott fel, hanem sok kórházi dolgozó is. — Amikor Rózsásné nyugdíjba ment, úgy beszéltem meg vele, hogy idén tavaszszal visszajön. — ön egyedül beszélt vele? A helyettesei miért nem tudtak erről? Vagy miért nem voltak ott ezen a beszélgetésen? — Szerintem nem mentek részt venni. De én nem is értem, miért kavar ekkora vihart Rózsásné visszatérése. — Azt mondják, hogy hamis információkkal látja el önt. — Lehet, hogy néha így volt, de jóindulatból is tehette. .. — ön szerint ki a hibás abban, hogy Bényei főorvosnő lemondott a helyettességről? — Mind a ketten hibásak vagyunk, ö azért, mert eddig nem szólt nekem, hogy milyen gondjai vannak, hogy nem ért egyet bizonyos dolgokkal. Én meg azért, mert nem vettem észre rajta, hogy ennyire feszült, és hogy Rózsásné ilyen hatással van rá. A történetnek ezzel még nincs vége. A megyei főorvos vizsgálatot indított: hogyan, miért jutott el a főigazgatóhelyettes fél év alatt a lemondásig? Az MSZMP szolnoki egészségügyi bizottsága is állást foglalt a kórházban történtek ügyében. Véleményük egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogalmazódott meg: Az egészségügyi pártbizottság elhatárolja magát a kórházi vezetés módszerétől, gyakorlatától. Megerősíti azt a megállapítást, amely szerint bizalmi válság, hatalmi vákuum van, diktatórikus vezetési módszerek érvényesülnek. Javasolja, hogy dr. Csépányi Attila főigazgató főorvos vezetői alkalmasságát vizsgálják felül és erre az időszakra függesszék fel. dr. Győrfi Györgyöt Mezőtúron. — Valóban nem egyformán emlékezünk az eseményekre. A nyílt ' levél nagyon meglepett és rossz érzéseket keltett bennem. A módszer etikátlan. Sem az állítások, sem a cáfolatok nem bizonyíthatók. A védekezés pedig eleve gyanút kelthet, magyarázkodásnak tűnhet. — Azt mondja, hogy Pálffy Dezső állításai egyszerű rágalmak? — Megtörtént eseményekre építi azokat, amelyek nem történtek meg. A közvélemény előtt ez hatásos, hihető. Az általa említett dátumokhoz kötődő események valósak. A nagyobb ünnepségeket ez időben a párt-végrehajtóbizottság terve alapján egy operatív bizottság végezte. Az első titkár nem avatkozott be a bizottság munkájába. Hagyomány volt, hogy ilyen alkalommal egy-egy üzem vendéglátást1 szervezett — a megtervezett és elfogadott reprezentációs kerete terhé-Odakinn szemerkél az eső, s a nyitott ajtón májusban szokatlan esti hűvösség árad be. Van, aki előrelátó volt, lehozott magával egy kisszéket, mások csak úgy támasztják az előtér falát. Amin ugyan jókora repedés mutatja, legalább húszéves már a ház. Akár egy nagy felújításra is sort keríthetne a tulajdonos. A tulajdonosok! Ugyanis a Kolozsvári út 8—*-10. számú négyemeletes lakóházat a közelmúltban megvették az államtól (a tanácstól, az IKV-tól) azok, akik tíz-húsz éve bérlői voltak egy-egy lakásnak. Csudajó, mondhatná az ember, hiszen elmondhatja magáról, van egy öröklakása. nem kell már lakbért fizetnie, s minden lakással összefüggő bajával az Ingatlankezelőhöz futkosnia. Hát még ha hozzátesszük, hogy most. 1989-ben a forint eleddig legrosszabb évében 12 —20 ezer forintért vásárolták meg a két, két és fél, esetleg háromszobás lakásokat eddigi bérlőik. És mégis zord a hangulat, rendkívüli közgyűlést hívott össze az intézőbizottság, aláíratják minden tulajdonossal a jelenléti ívet, s rögtön a 'kezdet kezdetén, a pár hónappal ezelőtt választott, két lépcsőház harminc lakásának ügyét felvállaló háromtagú intézőbizottság lemond. A lemondás után rögtön szót kér Pallai Ottó, a városi NEB elnöke, s közli, a testület nem indít vizsgálatot abban a feljelentő levél, ügyében, amelyet jó néhány tulajdonos aláírt. Nem, mert manapság, amikor egyre több megyeszékhelyi lakásbérlő válik lakástulajdonossá, a bejelentés témája szinte általánosnak mondható. S talán vitatható is. De szomorú, mondhatná az ember, amikor hallgatja a tulajdonosok panaszait, kifogásait, amit a feljelentésben megfogalmaztak. Szomorú, mert akik elindították a lakásvásárlás lehetőségeit, elmagyarázták, de nem hangsúlyozhatták eléggé, nagy szemléletváltozással jár együtt a pár tízezer forint kifizetése, s a harmincöt évig fizetendő részletek összege. Nem ennyi ugyanis az egész — mindennapos csip-csup apróságokkal is szembe kell nézni a lakástulajdonosnak. re. Kijelentem viszont, hogy „telefonos sör-ukázom” soha nem volt. Váncsa Jenő és felesége látogatása előtt pedig szabadságon voltam, nem . rendelhettem ebédet számukra. A2 alkotótelephez — ahová a miniszter jött — a pb-nek végképp semmi köze nem volt akkor sem. Ha a telefonos utasítások megtörténtek volna, Pálffy Dezső miért nem tiltakozott akkor? — Esetleg mások telefonálhattak az apparátusból? — Ennek nem nyomoztam utána, tehát nincs alapom a lehetőséget kizárni. — Ha az önt érintő állításokat valótlannak minősíti, mire gondol, mi a nyílt levél szándéka? — A városi pártértekezlettel kapcsolatos. A levélíró le akar járatni. Hozzáteszem, ez csak részben sikerülhet, hiszen mindkettőnket ismernek a környéken. Egyébként Pálffy Dezsőt ez év januárjában a pártbizottság kizárta a pártból. Ok: hatalommal való visszaélés, bírálat elfojtása, a társadalom meg-Tudnia kell, hogy most már, „magad uram, ha szolgád nincsen”, a ház minden ügyét intéznie kell. gondoskodnia kell a folyosói villanykörték cserélésétől a szemétszállításig, a járda seprésig, a csőrepedésig mindenről. S ha látjuk a repedezett falat, halljuk, hogy elértek a Vizesblokkok rendszerei, a szomorúság méltányos. Könynyen megtörténhet, hogy pár éven belül a lakóknak jobban a zsebükbe kell nyúlniuk. s már nem a mostani fölvetéseken vitáznak csak. Nevezetesen arról, hogy miért ennyi a közös költség, amennyi, miért fizetnek tiszteletdíjat a közös ügyeket magukra vállaló lakótársaiknak, miért kell minden hó elején eleget tenni a kötelezettségeknek is? Hanem például arról, hány milliót kell közösen lakásfelújítás céljára, háztatarozásra felvenni, s fizethetik kamatostól vissza a hitelt, amíg élnek. És ez a legszomorúbb: a vitás kérdések tisztázására összehívott rendkívüli közgyűlés résztvevői között, a harminc lakástulajdonos között talán tíz sincs olyan, akiről ránézvést azt mondanám, fizethet még harmincöt évig, megér olyan szép kort. Ha már megvették, legyenek gazdái, tulajdonosai is. Kezükben az alapító okirat (páran mondják, nekik ugyan az sincs) tanulmányozzák károsítása, jogtalan előnyszerzés. Az ügy imég nem zárult le, fellebbezés után a megye foglalkozik vele. — Milyen válaszlépést tervez? — Válaszlevél közlésére kérem fel a „Maholnap” szerkesztőségét. A továbbiakról még nem döntöttem. Ilyen ügyekben járatlan vagyok. Jogászok tanácsát is kérni fogom.- * * » Nem volt célunk egyik félnek sem a pártját fogni. Döntsék el ők maguk, hogy kinek romlik az emlékezete. Nem az ügyről, de annak kapcsán jegyezzük meg: régebbi dolgokat csak akkori összefüggésükben lehet vizsgálni. 1987-ben egészen más volt a helyzet, mint most. Az „ingyen” ügyek szinte természetesek voltak. Egy magas rangú ember látogatása előtt senkire nem kellett rátelefonálni. Vitték ők maguktól is, mert ilyen alkalmakkor lehetett támogató kapcsolatokat szerezni. Kétségtelen, hogy a párt is „kapott”. Ilyen-olyan megfontolásból mindig voltak, akik adtak. Ezidőtájt majdhogynem sértés lett volna a visszautasítás — akkor sértés, ma felháborító etikátlanság. Ne felejtsük el a régi ügyeket, okuljunk belőle — de lépjünk túl rajta! Berki Imre gondosan, mert minden joguk, minden kötelezettségük le van benne írva. Ezt magyarázta nagy megértéssel Pallai Ottó is, s nagy sóhajjal teszi hozzá, sok ilyen vita. bejelentés, panasz várható még, hiszen nemrég kezdődött csak az akció. És a lépcső tetején álldogáló házaspár szinte egyszerre szólal meg: idős emberek, nyugdíjasok. Nem is úgy néznek ki, mintha számolatlanul raknák zsebre minden hónapban, amit a postás hoz. Ök tiltakoztak, ők nem akarták megvenni a lakást, koruk miatt, de lehetőségeik miatt sem. De hát mit csináljon az idős ember, amikor azt mondják neki: ha ő nem veszi meg, meghirdetik, s ha vevő jelentkezik, eladják másnak. Ök pedig kapnak cserelakást „valahol” a városban. Kintről hiába fúj a hűvös szél, ebben a percben egy pillanatra megáll a levegő. És hárman bizonygatják ugyanazt: igen, ez is érv volt az IKA intézkedő szakemberének szájából, amikor a szervezés elkezdődött. És magyarázhatja már a NEB-elnök meg az újságíró, hogy ez nem lehet, félreérthették — kitartanak igazuk mellett. Mondják a nevüket, elmennek tanúnak, szemébe mondják az intézkedőnek; ez is az érvek között volt, és sokukat éppen ezzel győzték meg arról, ha ott akarnak maradni, ahol életük javarészét leélték, nincs más hátra, bérlőkből tulajdonossá kell lenniük. Ki tudja meddig folyt a vita, lett-e belőle veszekedés, harag, s vajon hányán idézik eztán a réges-rég feledésre méltó közmondást: „Rossz szomszédság. török átdk!” Mostanában nálunk a megyeszékhelyen rengeteg nagy és komoly vizsgálódás idejét éljük. Ki, mit. hol. mennyiért vett lakást, ki, miből épített kacsalábon forgó kastélyt magának? Ez persze nem érinti se ezt a Kolozsvári utcai, két lépcsőháznyi lakástulajdonost, se másokat, akik húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt épült, lerobbant házak lelakott lakásainak tulajdonosai lettek. Talán a nagy vizsgálódások sorában mégis elférne a szótlan többség. a kis emberek lakásvásárlási körülményeinek fölülvizsgálata is. Már csak azért, hogy utólag senki feje ne fájjon, senkit ne vádoljanak igaztalansággal, törvényeink értő vagy értet len kijátszásával. •Nem mindegy, hogyan kezdődik egy új,- eleddig teljesen szokatlan akció. Mint esetünkben Szolnokon az Ingatlankezelő bérlőinek lakásvásárlása. akik közül meglehet nem is kevesen jó sokára értik meg. s majd a maguk kárán: mit jelent, hogy tulajdonosok lettek! Sóskúti Júlia Paulina Éva Egy nyílt levél nyomában Ingyen sör első titkári ukázra? ♦ Mezőtúron Pálffy Dezsőnek, vagy Győrfi Györgynek romlik az emlékezete?
