Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-10 / 108. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 10. Egy klub a K. Box só Károly úton Oázis a Széchenyi lakótelep közepén A Lakótelepeken élő emberek, egyre növekvő napi elfoglaltságuk mellett mind kevesebb időt fordítanak szórakozásra, pihenésre, kikapcsolódásra. Az otthon tévét nézők tömege belefásul a bezártságba, de ezen változtatni, részben lehetőségek hiányában nem tud. Így telik egyik nap a másik után. Talán példa lehet azoknak, akik igénylik a közösséget egy olyan klub bemutatása, amelyiket nagyrészt saját erőből, saját maguknak építettek egy ház lakói. Amikor beléptem a lépcsőházba, zene, jókedvű beszélgetés, gyerekzsivaj hallatszott ki az Oázis klub ajtaján, amelyre ki volt téve: „Zártkörű rendezvény”. Rózsahegyi Józseffel, a klub vezetőjével leültünk egy csöndesebb sarokba, hogy elmondja, hogyan, s miért csinálták a semmiképpen sem szokványos klubot. — Az elhatározás abból született, hogy láttam és magam is átéltem a napi fásultságot, gyerekeink lődörgését az utcán. Miért ne alakíthatnánk ki a ház alatti pincékben klubhelyiséget, ahova lejöhetnek esténként a Lakók, a gyerekek pedig felügyelet mellett, de szabadon játszhatnak. Az ötlet megvalósítása már nehezebb volt, körülbelül két évig tartott. — Nézve az igazán hangulatos helyiségeket és a minőségi kivitelezést, gondolom sokba került a klubépítés. Honnan volt rá pénz? — Az induláshoz felhasználtuk a lakóház felújítási alapjának a kamatait, ami alig több, mint százezer forint volt. Később a Széchenyi Városrész Közművelődési Iroda körülbelül ugyanilyen értékű berendezéssel segítette az épülő klubot, a Gagarin Lakásszövetkezet pedig térítésmentesen beszerelte a fűtést. A munka nagy részét i ház lakói végezték el. Alakult egy „mag", amelynek résztvevői mindvégig dolgoztak, mások pedig ahogyan és amikor tudtak, segítettek. — Mikor „nyitottak”, és milyen most a klubélet? — Alig másfél éve, hogy „lakhatóvá” vált a klub, azóta kialakult a nyitva tartási és működési' rendje. A közművelődési irodához tartozunk, annak közreműködésével szervezzük a programjainkat, a számláinkat is ott vezetik. Elvileg hetente kétszer vagyunk nyitva, a gyakorlat viszont az, hogy minden nap este öttől kilencig látogatható a klub, társadalmi munkában felügyel valaki közülünk. Kilencven lakástulajdonos járult hozzá a klub építéséhez, 30—40 százalékuk rendszeresen lejár a rendezvényeinkre, főleg azok, akik részt vettek a munkában is. Zömmel azonban gyerekek és férfiak jönnek, nagyon jól érzik magukat itt. Most három termünk van, ezekben lehet videózni, televíziót nézni, sakkozni, rexezni, kártyázni, zenét hallgatni, és a „bárhelyiségben” még inni is lehet. Gyakoriak a családi rendezvények, olyan létszámmal, hogy egy lakásban el sem férnének. Most is például házassági évfordulót és névnapot ünnepel két család közösen. — Milyen programokat szerveztek eddig, és hogyan fogadták a klubtagok? — Elmondhatjuk, hogy kezd kialakulni a klub törzstagsága, így a rendezvényeket igényeiknek megfelelően szervezhetjük. Télen főleg a klubon belül próbálunk tartalmas időtöltést biztosítani. Ezek eddig videofilm-vetítésekből, gyermekprogramokból és nyelvtanfolyamból álltak. Tavasszal, nyáron gyakran a természetben töltjük a hétvégéket, így 1988-ban például hajókirándulást, közös horgászást szerveztünk, voltunk Tőserdőn és háromszor busszal Bécsben. E programok iránt nagy az érdeklődés, de ha marad hely, a klubtagokon kívül bárki jöhet velünk. — Az eddig felsoroltak és más rendezvényeik költségeit miből fedezik? — Éves bevételünk körülbelül 50—55 ezer forint. Ez pincék bérbeadásából, a Gagarin Lakásszövetkezet támogatásából, a nylevtanfolyamok díjaiból és a tagdíjakból tevődik össze. Ez általában elég, mivel a kirándulások, amelyek a legtöbb pénzt igénylik, önköltségesek .. . — Hogyan tovább, mit terveznek a közeljövőben? — Szeretnénk bővíteni a kapcsolatunkat a Széchenyin működő további négy klubbal, esetleg közös programokat szervezni, mivel az ő profiljuk különbözik a mienktől. A lányoknak, asszonyoknak olyan rövid, kéthárom estét kitöltő tanfolyamokat szervezünk majd, ami érdekli őket, és ezeken keresztül megbarátkozhatnának a klub légkörével. Az angol nyelvtanfolyam mellett a németet is beindítjuk, ezzel plusz bevételhez is jutunk. Most folyik a kondicionálóterem építése, reméljük a nyár elejére meglesz, bár az erősítőszerek nagy része még hiányzik. Ezen kívül a bevált programokat tovább folytatjuk. — Ügy gondolom, mint a klub vezetőjét — hiszen foglalkozása másirányú — megilleti a „tiszteletbeli népművelő” jelző. Miért csinálja? — Magamnak is többször feltettem már ezt a kérdést, de épp úgy nem tudtam rá válaszolni, mint most. Nem fizetségért, mert az nincs, de ha két napig nem jövök le, már nem érzem jól magam. Hozzám nőtt a klub, vagy én nőttem hozzá? Törő András Borítékok A borítékot előkotorta a kopott retitkülből. Az idő most rohant. Már csak egy beteg volt a váróban. Mindenkit maga elé engedett, nehezen szánta rá magát, de hát .nincs mit tenni, szégyen, nem szégyen, valamiből ki kell jönni a nyugdíjig. Honnan vegyen most hirtelen háromszázhúsz forintot? Meg aztán mindig pontosan fizetett, Juliika, a pénzbeszedő is tanúsíthatja. Aztán ez a szégyen, a váratlanul jött felszólítás a villanyszámla miatt. Pedig akkor is, amikor telefonálni ment, mert nem győzte várni az orvost, az asztalon hagyta a .borítékot, melybe minden nyugdíjfizetéskor a rezsit teszi félre. Az ajtónyitásra megrezzent kezében az áramszolgáltató vállalat levele. — Kérem a következőt — hallatszott az asszisztens hangja. — Kovácsné! Kovács Jánosáé ;— vált erősebbé, sürgetővé a hang. — Biztos elment, hívja a következőt — mondta az orvos. — Maga jön, aranyoskám — szólt a pádon várakozó ismerősinek tűnő asszonynak, aki előbb kérdőn, nézett vissza, majd a biztató mozdulatra bement a rendelőbe. A falon lévő órára pillantott. Hogy elszaladt az idő, jól elüldögéltem itt, az öregem meg egyedül maradt otthon — gondolta. A levelet szorongatta még most is. És ha tévedtem, akkor nti lesz? Ha megsértődik a doktor úr ... Az öregem pedig leesett a lábáról... Orvos nélkül kihez fordulhatok? Kattan a retikülzár. Megszokta már, hogy nem is figyel a gondolataira. Mondja magában, de nem jut el a tudatáig, mit is motyog. Aztán egy mondat értelmet nyer, átgondolja újra; honnan is jutott el idáig. Igen, mihez kezdek vele — erősödik fel a kétely, mely azonnal hozza magával az elbizonytalanodást. Föláll, szétnyílik a táska. Szinte automatikusan csúsztatja vissza a borítékot, s a kijárat felé indúl. Aztán megfordul, visszaül a padra. Lesz, ami lesz. Nem mehet haza az orvos nélkül. A rendelőben aztán a dolog rendje szerint ment minden. Bár zavarában csak nehezen nyögte ki, miért is jött. Pontosabban: hallgatta el az igazi okot, helyette mondta, beteg az ura, ha a doktor úr, ha a rendelés után, ha arra jár, megnézné, mert nem javul ... — Hogyne, hogyne, föltétlenül, még ma — nyugtatja az orvos —, de legközelebb telefonon szóljon be, Kovács néni, ne hagyja magára a beteget. A legutóbb is, amikor ott jártam, egyedül volt János bácsi, aztán tudja, hogy van ilyen korban már, . .. szóval jó, ha állandóan mellette van valaki. Megkönnyebbülve ment haza az orvostól. Jó. hogy mégse hozta szóba. De valami megoldást mégis kéne találni. A lányára gondolt. Végül, míg az orvosra várt, papírt, tollat kerített, aztán leírta, hogy eltűnt az asztalról a pénz, ha tud segíteni, küldjön valamicskét, mert beteg az apja, meg villanyt se tudja kifizetni. A levelet borítékba tette, mellé csúsztatta a felszólítást is, de még nem döntött, elküldi-e. Nem is címezte meg. A lánya se biztos, hogy szívesen ..., s ha adna is, miből...? Az asztalon hagyta hát, amikor az orvos csöngetett. — Na, hogy van a mi betegünk, gyógyulunk, gyógy ulgatunk, ugye? — hadarja, miközben a szokásos rutinvizsgálathoz lát. Azt befejezve aztán az asztalhoz ül. Gyógyszereket ír föl. Közben magyarázza, melyikből menynyit kell naponta bevenni, majd az idős asszonyhoz fordul. — Egy alaposabb vizsgálat időszerű lenne — mondja. — Gondolkozzanak el a kórházon. Nem most azonnal, mert amúgy sincs hely, de ha mégis, akkor csak javasolnám. Szedelőzködve, felállva mondja az orvos az utolsó mondatot. Az asszony szemében megdöbbenést, kétségbeesést lát, amint a borítékért nyúl, és a táskájába teszi. Az asszony némává, mozdulatlanná vált. — Nem kell kétségbeesni — szólt még vissza az ajtóból a doktor úr —, de azért nem árt elgondolkozni rajta. Legközelebb majd mindent megbeszélünk. Frontális ütközés (Szolnok megyében 1989-ben eddig 14, halállal végződő közlekedési baleset történt. A súlyosan sérültek száma 101, a könnyebb sérülteké 135. Az egyik legfeketébb hétvége a mostani volt, amikor négy ember meghalt, 18 megsérült, közülük többen életveszélyesen.) Fotó: T. Katona László Szőke György
