Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-10 / 108. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 10. 5 [A tévé 'képernyője előtt Az iskolák megújulásáért I. Kinek segít, mire ösztönöz a megyei nevelésioktatási, tudományos alap? Nem rajongok a könnyűzenéért (de meg sem vetem), a könnyed slágerekért, vasárnap este mégis úgy éreztem, mintha Kovács Kati a szívemből dalolt volna: Ügy szeretném meghálálni... csendült fel a nóta, s bizonyára százezrekben ébredt fel nyomban az érzés, a hála érzése, amit szúlőanyánk iránt érzünk, remélhetően miindahányan, gyermekek. Mert az édesanyánál drágább nincs senki a világon! őket ünnepelni: a legnagyobb gyönyörűség. Anyák napi köszöntő Az anyák napja ezért is emelkedik ki a hagyományos ünnepek, szokásos tisztelgések sorából, és ezért jelent visszatérően évről évre egyre nehezebb feladatot is az őszinte, tartalmas, bensőséges megünneplése — például a televízióban is. Mert milyen formában lehet kifejezni a kifejezhetetlent? Azt a tengernyi szeretetet, amit érzünk valamennyien, bár naponta nem vagyunk képesek megmutatni, mert vagy a tennivalók sodornak bennünket.' vagy valamiféle, szemérmesség tart vissza tőle, vagy valami egyéb akadályozza, hogy hálánk utat törjön magának mindenesetben édesanyánkhoz. Nehéz úgy kifejezni az érzéseket, hogy ne legyen tolakodó, terhes, hanem tiszta, igaz és emberi. Mindezt azért bocsájtottam előre, mert ezzel tulajdonképpen televíziónk vasárnap esti, anyák napi köszöntőjét is jellemezni kívánom, sőt ha úgy tetszik, dicsérni szándékozom. Mert az említett jelzők erre a programra teljes mértékben érvényesek, ráülenek. Kolozsi Béla szerkesztő és M. Lukács Ágnes, rendező szerencsés módját választották illetve találták meg műsorukban a köszöntésnek; olyan édesanyákat szólaltattak meg, akiknek gyermekük az élet. a művészet valamelyik területén már sikereiket mondhat magáénak, s mondhatni tehetségükkel dicsőséget is arattak a szárnyra bocsájtó édesanyának. A gyermekek pedig egy-egy produkcióval bizonyították kivételes képességeiket és persze a mama iránt érzett hálájukat. Megszólalt például Kovács Kati mamája, aki boldogan tette közzé, hogy a gyermeknek is makacs és önfejű lánya még ma is hazaviszi rendre egy-egy problémáját, s hogy szoros barátság fűzi össze őket. Jóleső volt hallani. És látni Toldy Máriát, aki a lányával, Malek Andreával közösen előadott dalban szinte újra kivirágzott, mert a szeretet igenis megszépít. Persze volt, aki már csak emlékezni tudott a mamára, Róna Viktor, de aki bevallása szerint ma is úgy érzi, mintha édesanyja még mindig mellette élne, holott már évek teltek el1, hogy eltemette, hogy itt hagyta őt ebbe a nagy árva világba, Ahogy ő emlékezett édesanyjára, abban nemcsak a hála szólalt meg, hanem talán annak fájdalma is, amit az édesanya távoztával már soha nem tehet jóvá a hálás gyermek. A táncolástól visszavonult művész csak az anyák iránti tisztelettől vezérelve lépett ismét a kamerák elé, csak az ő kedvükért tett kivételt — megható szép gesztusként. Felbukkantak rég5 ismerősök is e műsorban, Muráti Lili is dalra kelt. (Ja kérem, változnak az idők!) Lehetne kiragadni más részleteket is, például Seress anyuka féltő szavait, aki még a nézőtéren is ösztönösen mozdítja meg kezét óvóan, ha színész fiát az előadáson játékból megverik. Egyébként egy remek hármas tagjaként Seress Zoltánt is láthattuk a köszöntőprogramban, mely — hangsúlyozom —, finom érzelmességével, színes, olykor látványos szórakoztató produkcióival — igazán sokfélét nyújtottak a fellépő művészek — valóban kellemes, szívhez szóló köszöntőnek bizonyult. Összhang Akárcsak az a portréfilm, amelyet az immár neves karmesterről, Kobajasi Kenicsiról készített a televízió — rendező-operatőr Máriássy Ferenc — abból az alkalomból, hogy a héten megkezdődnek a VI. karmesterverseny eseményei, s köztudott, hogy e komolyzenei vetélkedés első nagy felfedezettje ő volt, Kobajasi, aki ismeretlen japán fiatalemberként egycsapásra hódította meg magának az európai zenét, a tekintélyes szakmai zsűrin és a széles magyar hallgatóságot. S bár ez a televíziós arckép egészen más fogadtatású, mintáz anyák napi Köszöntő, valahogy mégis találkozott vele. Ugyanis Kobajasi is meghatottan emlékezett azokra az időkre, amikor leendő műveihez tanárnő édesanyjával együtt fabrikálták a kottákat az iskola műhelyében. Szóval a kis Kobajasi mellett is ott állt az indulásnál a segítő édesanya! Hogy a japán karmester zseniális művész, ma már köztudott, hogy dirigens pálcája varázspálca, melynek intésére a muzsikában mindig a lélek szólal meg, ezt is sokszor tapasztalhattuk már. De hogy ebben a művészben milyen ember, micsoda emberség lakik, arról kevesebb lehetett a tudomásunk. Most ez az arckép — örömünkre — közvetlenül mutatta fel arcvonásait, emberi tulajdonságait, bár bőven ábrázolta művészetének, művészi egyéniségének jellegzetes vonásait is. Sokféle jelzővel illették már őt. Volt, aki japán csodaként emlegette; akadt, aki rugalmas mozgását a fekete párducéhoz hasonlította. Szerintem mégis az a derű teszi rendkívülivé ezt a művészembert, amely mindenki mástól megkülönbözteti őt, mert ez a derű nemcsak őt ragyogja be, azokat is, hallgatóit, akik közelébe kerülnek, őket is bearanyozza. A derű, mely annak az embernek a leikéből árad, tekintetéből sugárzik, aki örülni tud a természet szépségeinek, az átlátszó kék égnek éppúgy, mint a hullámzó tengernek —első igazi élményei —, aki gyermeki áhítattal tud rácsodálkozni az élet szépségeire; aki képes mindent felszívni magába, ami szükséges és jó, szívós értelemmel; aki -távoli vizekre evezve is mindig az otthon melegére vágyik, mert a lélek igazán csak ott tud megnyugodni; aki mosolyával „terrorizálni” tudja nemcsak muzsikáló zenésztársait, de magát a közönséget is, embertársait. Az emberi derű diadala ő. És az akaraté. Már gyermekkorában elbűvöli zongoratanárnőjét kivételes akaraterejével. Rossz kéztechnikáján — zongorázik — hetek alatt változtat rendületlen gyakorlással, tökéletlen énekhangját is korrigálja rövid idő alatt. S van még valami, ami őt kivételessé teszi: rendkívüli szerénysége. Mindezt nagyszerűen éreztette meg a róla készült televíziós portré, amelyben művészi és emberi tökéletes egységet alkotott. Ezt a filmet látva visszatérhetett a kedvünk: mégiscsak jó. hogy embernek születtünk. V. M„ Egerben Oktatási és művelődési centrum A Heves Megyei Pártbizottság megállapodott, a Művelődési Minisztériummal, hogy fokozatosan oktatási és művelődési centrummá alakítják át egri oktatási igazgatóságának épületét. Az egri tanárképző főiskola és a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kihelyezett tagozata már eddig is helyett kapott az intézményben. A megállapodás szerint az év közepétől a tantermeken kívül tanszéki helyiségeket is átadnak a tanárképző főiskolának, s ugyancsak átadák a főiskola kezelésébe az igazgatóság 50 ezer kötetes könyvtárát. A távolabbi tervek szerint a főiskola megkapja majd az egész épületet. Külföldi vendégművészek Lamberto Gardelli, a Budapesten is rendkívül népszerű olasz karmester a Láng című Respighi-opera Erkel színházi reprizét és az azt követő három előadásit vezényli május 19-én, 21-én, 24-én és 28-án. Kardos György a lüibeckii operaház főzeneigazgató-helyettese és első karmestere 11-én a Bohémélet, Ondrej Lenar d csehszlovák karmester 20-án a Toscát dirigálja. Marton Éva 20-án a Tosca címszerepében lép fel ismét Budapesten. Sven Olof Eliasson svéd tenorista 27-én a Salome Heródeseként mutatkozik be az Op>eraházban. Nagyon nyilvánvaló, hogy egy képzőművészeti kiállítás élményét nem a befogadó terem nagysága és nem a bemutatott műtárgyak száma dönti el, mégis le kellett írnunk ezt az evidenciát, mert régen éreztük annyira a hely varázsát, mint a Márffy Ödön akvarelljeinek helyet adó, alig szobányi helyiségben, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet KISZ-klubjában. Márffy Ödön egész életútja a szellemi izgalmak sorozata, festészetünk e századi fordulatainak egyik jelese, aki a francia iskolát és a magyar hagyományokat mesterien találkoztatja képein. A párizsi Julian Akadémia — itt tanult többek A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1987- ben a nevelési-oktatási intézményekben folyó szakmai fejlesztések ösztönzésére alapot hozott létre. A korábbi céltámogatási formákhoz képest — melyek nemcsak a célt, hanem általában a kereteket is meghatározták — az újdonságot az adja, hogy a tervezett program egészét, az elérendő céloktól az alkalmazott munkaformákig a pályázó nevelő, munkacsoport vagy tantestület választhatja meg. Az eddigi három pályázatra mintegy 150 pályamű érkezett. Az alap szakértői bizottsága a pályázók harmada számára szavazott meg támogatást. Az évi egymillió forinthoz képest, amely fölött a bizottság rendelkezik, magas a támogatott pályázatok száma. (Így egy-egy helyre nem nagy összeg jut. Ha azonban az elutasítottakat nézzük, azt mondhatjuk, hogy kevesen kapnak pedagógiai fejlesztő elképzeléseikhez támogatást.) A kilenc fős szakértői bizottságnak, melyben a megyei szakembereken kívül jelen van az Országos Pedagógiai Intézet és a Debreceni Akadémiai Bizottság képviselője is, működése kezdetétől fogva visszatérő gondja a rendelkezésre álló keret felosztása. A döntés előkészítése során valamennyi pályázatot három, a pedagógiai intézet által felkért szakember bírál el, s a hármuk által adott pontszám alapján állíthatók sorba a pályázatok. A döntés még íi— is nehéz. Nemcsak azért, mert az igényelt támogatás összege többszöröse a lehetségesnek, hanem azért is, mert nyilvánvaló: a pályázók többségét szakmai ambíció készteti programja összeállítására, s a támogatás nemcsak anyagi, hanem szakmai segítséget is jelent. További gondot okoz a fejlesztési témák sokféleséközött Ferenczy Károly, Csók István, és Iványi Grünwald Béla is — hatása meghatározó volt Márffy indíttatásában, majd tovább erősítette ezt az École des Beaux-Arts-on az akkor már világhírű Fernard — Arme-Pierre Cormon, aki Van Gogh-ot és Toulouse Lautrec-et is tanítványának mondhatta hosszú élete során. Már a Salon d’ Autonome és a Salon Carré kiállításain feltűnt Márffy műveinek eredetisége, hazatérése után — 1907 — pedig kezdetét vette itthoni sikersorozata. A plein air törekvésekből induló lírai hangvételű festményei a művészeti díjak — például a Ferencz József jubileumi díj — sorozatát nyerték el. Később a Nyolcak művészeti csoportjának egyik alapító tagja volt, a KÚT — Képzőművészek Új Társasága — egyik reprezentánsa, Ady barátja, tevékeny alakítója a Magyar Tanácsköztársaság művészeti életének.. A két háború között már világjáró művész, amerikai kiállításainak sikerét azóta is kevés magyar, alkotó múlta fölül. Az 1950-es évek első felében sajnos meglehetősen háttérbe szorították, de halála előtt megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze ' címet, s az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendeztek festményeiből. ge. A meghirdetett nyolckilenc témakörön kívül legalább ugyanennyi újat vetettek föl a pályázók, s ezek között fontossági sorrendet szinte lehetetlen fölállítani. További probléma, hogy az alapvetően személyi pályadíjakat kitűző alaptól nagy mennyiségben igényelnek olyan dologi támogatást, amely a megvalósítandó program eszközrendszerének biztosításához szükséges. Az alapot kezelő és a szakértői bizottságot működtető megyei pedagógiai intézetnek fő törekvése a szakmai szempontok érvényesítése mind a pályázatok értékelése, mind a támogatott tevékenység figyelemmel kísérése folyamán. Az „innovációs kedv” felkeltését ugyanis a pályázat jól szolgálja. Azt azonban sokkal nehezebb elérni, hogy a megújulás, a továbbfejlődés igényét ébren is tartsuk a kollégákban, azokban is, akik számára nem tudjuk megadni a kért segítséget. Ehhez igen fontos a pályázni készülők munkájának segítése, a megfelelő szakmai tekintéllyel rendelkező bírálók felkérése, a pályázati folyamat korrektsége. Mindezen túl azonban valójában a támogatott tevékenység eredményessége dcnti el, hogyan szolgálja a pályázat a megye közoktatásának fejlesztését. Mikor látunk valami eredményt? Ez a kérdés, amelyet az alappal kapcsolatban a leggyakrabban tesznek fel az intézet munkatársainak. Élesebben azok, akik előítélettel viseltetnek a pályázattal szemben, izgatottan azok, akik szurkolnak a pályázóknak. Nem kívánunk kitérni a konkrét, máshol is hasznosítható eredményeket sürgető kérdés elől, de szeretnénk hangsúlyozni: a megyei alap a helyi kezdeményezések támogatására jött létre. Ugyanis az oktatásirányítás Szolnokon tudomásunk szerint először láthat a közönség önálló kiállításon Márffy-képeket, igaz, csak kisebb méretű akvarelleket — szám szerint tizenötöt, — de a művész különböző életszakaszaiból válogatott képek igen jó betekintést adnak Márffy festői világának felemelő szépségeibe. A képek egy része a bor, dal, asszony világának dhletettségében fogant, híven horaz utóbbi években nagyobb önállóságot biztosít az iskoláknak, a pedagógusoknak, de az önálló ötletek, elképzelések megvalósításához változatlan (vagy rosszabb) személyi-tárgyi feltételek állnak rendelkezésre. A támogatásra pályázók számára megvan a lehetőség, hogy helyileg kitűzött céljaik módszer- és eljárásrendszerét alakítsák, segédeszközöket dolgozzanak és próbáljanak ki. A korábban is folyt hasonló munkához képest az az újdonság, hogy a pályázó most a folyamatos önértékelést és a külső szakmai kontrollt vállalva végzi munkáját. Erre korábban csak azokban az iskolákban, óvodákban volt mód, amelyek csatlakoztak egy-egy pedagógiai kutatóhelyhez. A „helyi érdekeltségű” programok is zárulhatnak olyan tanulságokkal, amelyeket megismerve a hasonló körülmények között dolgozó intézmények pedagógusai is hasznosíthatnak. Olyanformán, mint a hagyományos pedagógiai pályázatok tanulmányai, amely szerzői saját gyakorlatuk elemzését adták közre. Ezeknek a „műhelymunkáknak” igazi értéke mégis abban van, hogy egy kisebb vagy nagyobb pedagóguscsoport olyan közös munkáját foglalja magában, amelyben saját elképzeléseiket kipróbálhatják. Az eredményes csapatmunkára további közös munka építhető. Azok a munkacsoportok, amelyek tagjai egy testületben dolgoznak, az adott testület fejlődésében játszhatnak főm tos szerepet, s járulhatnak hozzá a sok helyütt még csak kívánságban megfogalmazott „egyéni arculat” kialakításához. Végső soron azonban ezek a „helyi eredmények” is összeadódnak, s így jelentőségük nem lebecsülendő. Mrenáné Szakálos Ilona (Folytatjuk) dozza a művész életszeretetét. Méltán érdemes megjegyezni, hogy a MÁV Kórház közművelődési bizottsága — a már említett szerény helyiségben — dr. Írás Mátyás főorvos lelkes és értő irányításával már tíz éve rendez kiállításokat, s a jubileumi alkalmat éppen Márffy Ödön akvarelljeinek szolnoki bemutatásával tették ünnepélyessé. — ti — Lírai önvallomások Márffy Ödön akvarelljei Szolnokon
